Nyelvi ideológiákkal foglalkozó sorozatunkban ezúttal a nyelvi ruralizmusról lesz szó. Az ideológia érdekessége, hogy a hívei a nyelvjárásokat helyezik a többi nyelvváltozat, kiváltképpen a standard nyelvváltozat fölé. Hogy miért teszik mindezt, kiderül cikkünkből.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Nyelvjárás, dialektus, területi nyelvváltozat

A nyelv területi és társadalmi változatokra tagolódik. A területi nyelvváltozatot más néven dialektusnak vagy nyelvjárásnak, míg a társadalmi rétegekre jellemző nyelvváltozatot szociolektusnak nevezzük. Vagyis területi és társadalmi tagoltságról és változatokról beszélhetünk – elméletben. A gyakorlatban ennél kicsit összetettebb a kép, ugyanis a különböző tájegységeken különböző társadalmi hátterű, végzettségű nyelvhasználók élnek. Vagyis a szociolektusok és a dialektusok keverednek (az aktuális beszédhelyzet hatásáról nem is beszélve), habár ennek gyakran nincsenek tudatában az emberek.

Keverednek
(Forrás: Wikimedia Commons / Tiia Monto / CC BY-SA 4.0)

Viszont a hétköznapok során a dialektusok és a szociolektusok (egyes elemei) erőteljesen elkülönülhetnek megítélésükben. Míg a nyelvjárások, tájnyelvi kifejezések teljesen elfogadhatónak minősülnek, addig a rétegnyelvek vagy azok egyes elemei már nem. Tehát a dialektusok értéküket tekintve a szociolektusok fölé helyeződnek sok-sok nyelvhasználó szerint. Ennek egyik lehetséges oka éppen a nyelvi ruralizmus ideológiája.

A nyelvi ruralizmus

Valószínűleg sokan gondolták úgy, vagy hallották már, hogy vidéken, emitt-amott olyan „ízesen”, „szépen” beszélnek. Szokták ezt mondani a csángókra, a palócokra, a szegedi ö-zőkre és még jó néhány „nyelvjárási” beszélőre. Bizonyos tekintetben valóban különleges, vagy inkább sajátos nyelvhasználat az övék, de vajon jobb is, mint a köznyelvi? Így is feltehetnénk a kérdést: valóban kevésbé romlottak a nyelvjárások, mint a többi nyelvváltozat?

A falusi, iskolázatlan lakosság romlatlanabb nyelvet őriz – röviden így foglalható össze a nyelvi ruralizmus. Így ennek az ideológiának a hívei a nyelvjárásokat értékesebbnek tartják más nyelvváltozatoknál (pl. a „mesterséges” és/vagy idegenszerű köznyelvnél).

A falusi, iskolázatlan lakosság szebb nyelvet őriz?
(Forrás: Wikimedia Commons / Whiting, John D. (John David), 1882–1951)

A defincióból jól látszik, hogy ez a nyelvi ideológia a nyelvi sokféleségnek csak egy szeletét tartalmazza, nem teljes egészében megengedő a nyelvi változatossággal szemben. Azonban semmiképp sem a nyelvi egységet, a homogenizálódást támogatja, hanem a nyelvi sokféleség nyelvjárásokban való megvalósulását. Ebből következően a nyelvi pluralizmus szélsőséges válfajának is tekinthető, ugyanis a híveinél a nyelvi sokféleség pozitív értékelése, támogatása – bár csak a nyelvjárásokra korlátozódva – figyelhető meg.

A nyelvi ruralizmus a hozzászólásokban

Bizonyára többen rájöttek már, hogy nyelvi ruralizmus egy eléggé konzervatív nyelvi ideológia. Ez annyit tesz, hogy a hívei a nyelvbe újabban bekerült nyelvi formákat nem nézik túl jó szemmel. Éppen ezért a nyelvi ruralizmus számos esetben összefonódik a már korábban tárgyalt purizmussal, hiszen mi más tartalmazhatná a legkevesebb idegen eredetű nyelvi formát, mint a nyelvjárások. Mindez a hozzászólásokban nagyon gyakran meg is jelenik, például a Gyakorikérdések.hu egyik topikjában:

a nyelvújítás tudniillik kiforgatta a nyelvet a jól kiforrott logikájából, és elvesztette több nyelvi kifejezés az értelmét […] Sokan nagyokosan lenézik az öreg bácsit, aki „régiesen” beszél, sőt, még azzal is merik rágalmazni, hogy helytelenül, holott ő az ősi, jól bevált, logikus nyelvet használja, valójában Ő az, aki helyesen beszél.

Sokan lenézik az öreg bácsit, aki régiesen beszél
(Forrás: Wikimedia Commons / Superbmust / CC BY-SA 3.0)

A hozzászólás a nyelvi ruralizmus tökéletes példája, nagyszerűen szemlélteti a meggyőződés egészét. Az „öreg bácsi” az idealizált, falusi, iskolázatlan lakosság metaforája lehet, a „valójában Ő az, aki helyesen beszél” rész pedig az egyedüli helyesen beszélőnek nevezi őt (ezáltal a nyelvjárásokat a köznyelv fölé emeli). Ezáltal még erőteljesebb a nyelvi ruralizmus megléte, hiszen a nyelvjárásokat nemcsak helyesebbnek, értékesebbnek tartja a fórumhasználó, hanem az „igazából helyesnek”.

Egy másik példa a Korrektorblog egy régebbi vitájából, a HgGina nevű felhasználótól:

Lassan már rendszeresen a Székelyföldre kell mennem, hogy szép, tiszta, teleszemeteletlen magyar szót halljak.

Lassan már a Székelyföldre kell menni a szép magyar szóért
(Forrás: Wikimedia Commons / Albertistvan / GNU-FDL 1.2)

A kommentelő enyhe túlzással érezteti, hogy a magyar nyelvet újonnan bekerült elemek „szemetelik tele”, ami a konzervatív nyelvi ruralizmuson túl szintén a nyelvi purizmusra enged következtetni. Azonban nem törvényszerű, hogy az idegen eredetű elemek explicit megbélyegzésre kerüljenek. Erre példa a Gyakorikérdések.hu egyik topikjának Andizsuzsi nevű kommentelőtől származó hozzászólás:

A dunántúliak egyáltalán nem beszélnek helytelenül. Nagyon is helyesen használják még a tájnyelvi szavakat. A magyar nyelvnek pont ez adja meg a szépségét, hogy ezek a szavak még élnek.

A fórumhasználó a dunántúliak nyelvjárásának védelmében ír, majd a következő két mondattal arra utal, hogy a leginkább a falusi lakossághoz köthető nyelvi elemek, a tájnyelvi szavak teszik széppé a nyelvünket. A második mondatnál nem egyértelmű, hogy a fórumozó a „Nagyon is helyesen használják még a tájnyelvi szavakat” mondat alatt azt érti, hogy a) ’nagyon is helyesen (beszélnek, mert) használják még a tájnyelvi szavakat’ vagy b) ’nagyon is helyesen használják (és nem rosszul, helytelenül) még a tájnyelvi szavakat’. Mindenesetre mindkét eset a nyelvi ruralizmus ideológiáját tükrözi, ami az utolsó mondatban teljesen világossá is válik, hiszen a kommentelő szerint a magyar nyelv szépségét a tájnyelvi szavak (ezáltal valószínűsíthető, hogy a dialektusok) adják. Ez azt implikálja, hogy a falusi (iskolázatlanabb) lakosság szebb, jobb nyelvet őriz, tehát a nyelvjárások értékesebbek más nyelvváltozatoknál.

Ezzel az ideológiával az a probléma, hogy nyelvészeti szempontból a nyelv különböző változatai egyenértékűek. Ilyen értelemben nincs különbség nyelvjárások, szociolektusok és standard között, nem jobb, szebb az ö-zés, mint például a suksük-ölésnél. Másfelől a nyelvi alapú diszkrimináció nem csupán a nyelvjárási formák stigmatizálására korlátozódik. Nagyon erőteljesen jelen van egyes társadalmi nyelvváltozatokra jellemző formáknál, kifejezéseknél. Éppen ezért, ha a nyelvjárásoknak megkülönböztetett és kitüntetett szerepet tulajdonítunk – történjen az a standard mellett vagy azzal szemben – akkor az egyes társadalmi változatok presztízsét ássuk alá. Hiába vagyunk egy lépéssel közelebb a nyelvi sokféleséghez, toleranciához, még mindig a nyelvi megbélyegzés talaján toporgunk.

Felhasznált irodalom

Lanstyák István (2011): A nyelvi ideológiák néhány általános kérdéséről