Ha az utca emberét kérdeznénk arról, hogy mi az a nyelvhelyesség, akkor valószínűleg többen azt válaszolnák, hogy az bizony a helyesírás. Ám ezen semmi okunk nem lenne meglepődni, hiszen a hétköznapokban e két fogalom kéz a kézben jár és nagyon gyakran összemosódik. Hogy miért van ez így, és hogy hogyan is történik mindez? – Kiderül aktuális cikkünkből.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Írás és beszéd, helyesírás és nyelvhelyesség

Már az írás és a beszéd viszonyával kapcsolatban is eltérő nézetek uralkodtak az évszázadok során. Az írott nyelvről sokáig úgy tartották, hogy azt mint az irodalom közvetítő közegét kiváltságos hely illeti meg. Úgy vélték, hogy az írás az, ami képes állandóságot és tekintélyt adni a nyelvnek. Éppen ezért azt tanították, hogy a megfelelő, helyes beszéd alapja a különböző nyelvtanokban és az írott stílusról szóló kézikönyvekben meghatározott normák betartása.

Egy kis magyar gramatikatska a helyes beszédhez
(Forrás: Wikimedia Commons)

Ezzel szemben a modern értelemben vett (deskriptív) nyelvészet úgy gondolta, hogy az írás semmiképp sem előzheti meg a beszédet. Emellett számtalan érv szól; például az, hogy beszéd kialakulása évezredekkel megelőzi az írás kifejlődését, vagy az, hogy a beszédet teljesen spontán megtanulják a gyerekek, ellentétben az írással.

Végül az írott és a beszélt nyelvnek ez a fajta szembeállítása szintézist hozott, melynek értelmében a kommunikáció egyik közvetítő közege sem eredendően jobb vagy rosszabb a másiknál. Mindkettő egyformán jó lehet attól függően, hogy mi a cél. Eltérő kommunikációs igények kielégítésére jöttek létre, és eltérő kifejezési lehetőségeket hordoznak magukban.

Eltérő kommunikációs igények, eltérő kifejezési lehetőségek
(Forrás: Wikimedia Commons / Marjory Collins (1912–1985))

Hasonló helyzet áll fenn a nyelvhelyességnek a helyesírással való azonosítása esetében, mint amit az írás elsődlegességét hirdető nézetnél láthattunk. Sokan úgy vélekednek, hogy ami a helyesírási szótárakban (vagy nyelvtankönyvekben) van, követendő a beszédben is. Vagyis, hogy a helyesírás az alapja a nyelvhelyességnek, az előbbi határozza meg az utóbbit.

Ez már csak azért sem lehet így, mert a helyesírás és az azzal kapcsolatos szótárak legfeljebb az írást szabályozhatják, azaz a nyelv egy kisebb részét. Ennek értelmében a helyesírás egy konvención alapuló helyességet hirdet. Ezzel szemben a nyelvhelyesség az adott szituációnak való megfelelést, tehát jóval több alternatívát enged meg, illetve fenntartja a választás jogát. A helyesírás például nem engedélyez olyan alakot, hogy jösztök, míg a nyelvhelyesség szerint nyugodtan lehet használni, legfeljebb bizonyos helyzetekben rossz fényt vethet ránk.

Kéz a kézben

Ha benyomjuk a szövegszerkesztőn az „Eszközök” nevezetű menüpontot, rögtön az első opció a „Helyesírás és nyelvhelyesség”. Ám itt valójában csupán helyesírásról, illetve egyes, a szerkesztő számára ismeretlen kifejezések jelöléséről van szó, nem pedig nyelvhelyességről. Természetesen egy szövegszerkesztőtől nem várható el, hogy valóban nyelvhelyességi kérdésekben tudjon segíteni nekünk.

A szövegszerkesztő esete egyszerű példája annak, amikor a helyesírás és a nyelvhelyesség nem különül el kellőképp. Ennél sokkal nagyobb probléma, amikor az iskolai tankönyvekben vagy a tanórákon sem történik meg mindez. Mint tudjuk, a helyesírás megtanulása igen nehéz. A nyelvhelyesség értelmezése szintén. Ez utóbbit gyakran félre is értelmezik, ezért sok esetben a nyelvi alapú diszkrimináció egyik alapja. Ha a helyesírást ilyen módon összemossuk vele, akkor gyakorlatilag a nyelvhelyesség preskriptív értelmezését legitimáljuk, ami a nyelvi alapú diszkriminációnak kitűnő táptalajt jelent.

Kéz a kézben: helyesírás és nyelvhelyesség
(Forrás: Wikimedia Commons / Pete Souza)

Hogy miért keveredik ez a két terminus? A tapasztalatok és a hozzászólások alapján úgy tűnik, hogy a következő tévhitek miatt:

• A kiejtés másodlagos az írásképhez képest (az írott nyelv az irányadó, ahhoz kell alkalmazkodni a beszédnek).

• A szótár a nyelvhelyesség forrása (ami a szótárban van, követendő a beszédben is).

• Az írott nyelv (és annak része a helyesírás) maga a nyelv.

Könnyen belátható, hogy ezek az írás elsődlegességét hirdető hagyománnyal összecsengnek. Gyakorlatilag ugyanarról van itt is szó: a helyesírás a nyelvhelyesség alapjaként jelenik meg, azzal az indokkal, hogy az előbbi a kodifikált. Csakhogy ez a szabályrendszer (ami egyébként sem kötelező) az írásra, nem pedig a beszédre vonatkozik.

A nyelvhelyesség és helyesírás összemosódása a kommentelőknél

Az eddigiekben elméleti szinten foglalkoztunk a helyesírás és a nyelvhelyesség összemosódásával, a továbbiakban pedig bemutatjuk ennek a gyakorlati aspektusait. Ehhez a különböző nyelvészeti témájú fórumok hozzászólásait hívjuk segítségül. Elsőként jöjjön egy klasszikus példa a nyelvhelyesség és a helyesírás elkülönítésének hiányára! A párbeszéd a korrektor.blog.hu-ról származik:

Bambano: Fenti véleményem nem jelenti azt, hogy ne lenne mit takarítani a nyelvben, másik portálon volt egy hozzászólás a Gellért{,-}hegy írásáról, ami egységesítésre szorul.

pocak: A helyesírás meg már megint hogy jön ide?

Bambano: A helyesírás úgy jött ide, hogy bár általában ellenzem a nyelv pusztítását, de vannak esetek, amikor érdemes lenne megtenni... erre példa a Gellért{,-}hegy dolog.

Gellért-hegy
(Forrás: Wikimedia Commons / Tamás Mészöly / CC BY-SA 3.0)

A fórum témája a nyelvhelyesség, a helyesírásról nincs szó. Az első hozzászólás már sejteti, hogy annak írója a nyelvhelyességet a helyesírással azonosítja, vagy annak egy részeként tekint rá. A pocak nevű felhasználó kérdésre adott válasz pedig már egyértelművé teszi, hogy a két fogalmat nem különíti el a hozzászóló. Ugyanígy jár el a helyesiras.mta.hu oldal 10 legidegesítőbb helyesírási hiba bejegyzését kommentelő személy is:

Volt egy levelezőtársam, aki a „jössz hozzánk” helyett rendszeresen azt mondta, hogy „jössz nálunk” vagy „amikor majd megyek nálatok...” Később találkoztam ezzel a jelenséggel másnál is, azóta sem tudom, hogy ez tájszólás, rossz berögzülés, vagy mi?

Ugyanebben a topikban egy másik kommentelő pedig ezt írja:

Én akkor bosszankodom, amikor a könyörög szót egyes szám első személyben könyörgömnek mondják, holott a könyörög szó nem ikes ige, tehát helyesen: könyörgök.

Halotti beszéd és könyörgés: hogy mondhatták akkoriban E/1.-ben a a könyörgök szót?
(Forrás: Wikimedia Commons / Tgr)

Az első hozzászóló a jössz nálunk kifejezést nem érti (vagy nem akarja érteni), hogy micsoda lehet. Ehhez hasonló nyelvi formával már foglalkoztunk egy korábbi cikkünkben, csak ott a felmegyek nálad szókapcsolat képezte a vita tárgyát. Ott elmondtuk, hogy ezt Nógrádban használják, tehát semmiképp sem rossz berögzülés, inkább adott tájegységre jellemző sajátosság. Ám itt nem is ez a fontos, hanem az, hogy egy helyesírási hibákról szóló fórumon kerül elő ez az alak a következő kontextusban: „azt mondta, hogy...”.

A könyörgöm valóban nem ikes ige, azonban a magyar beszélők igen nagy része használja; létező, elterjedt forma. Miért lenne hát helytelen?

Ugyanígy a másik kommentnél is: „egyes szám első személyben könyörgömnek mondják”. Tehát az egyik hozzászólás sem releváns a helyesírás szempontjából. Ez legfeljebb nyelvhelyességi kérdés lehet, nem helyesírási. Vagyis itt ismét a helyesírás és a nyelvhelyesség megkülönböztetésének hiányát figyelhetjük meg.

Összegezve: a helyesírás és a nyelvhelyesség két teljesen különböző fogalom. A helyesírás az írásra vonatkozik, a beszédre nem, pláne előíró jelleggel nem. A nyelvhelyesség ugyan nehezen meghatározható, de az inkább a nyelvhasználatra és annak kontextusára vonatkozik, semmiképp sem csak az írásra. (Ha úgy értelmezzük, lehet a nyelv egészére is vonatkoztatni, így az írás is része lehet.) Ezért nem célszerű a kettő összemosása.

Tévedés ne essék: nincs gond azzal, ha valaki szinonimaként kezeli a két fogalmat. Olyan ez, mint amikor például az alkalmasint szót ’alkalomadtán, alkalmanként’ jelentésben is használjuk, nem csak az eredeti ’valószínűleg, hihetően’ értelmében. Gond akkor van ezzel, ha ilyen témában vitába bocsátkozunk vagy ha valakit kijavítunk a beszéde miatt, arra hivatkozva, hogy a helyesírás szerint nem így kell mondani. Meg ha egyáltalán kijavítunk valakit a beszéde miatt.

Felhasznált irodalom

Crystal, David (2003): A nyelv enciklopédiája. Osiris Kiadó, Budapest.