Basil Bernstein az 1950-es évek végétől kezdődően foglalkozott a társadalmi helyzet és a nyelv összefüggéseivel, ahogyan ő nevezte az „oktathatóság” szempontjából. A London külvárosában élő gyermekek sorsa érdekelte. Arra kereste a választ, hogy miként lehetne ezeknek a gyerekeknek az iskolai és a nyelvi fejlődését elősegíteni. Kiinduló tézise az volt, hogy a különböző társadalmi osztályokba tartozók más nyelvi kódot használnak, ám az iskola ezt figyelmen kívül hagyja. Ezáltal az úgynevezett korlátozott nyelvi kódot használó tanulókat hátrányos helyzetbe hozza, míg a kidolgozott kóddal rendelkezőket előnyben részesíti. Hogy pontosan mi is az a nyelvi kód és hogyan függ össze a társadalmi státusszal, illetve az oktatással, kiderül cikkünkből.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Nyelvi szocializáció

A szocializáció az a folyamat, amelynek során az egyén személyisége az adott kultúra és társadalom (azon belül a közvetlen társas környezet) képmására formálódik, azok tulajdonságait magába építi. A nyelvi szocializáció értelemszerűen ennek nyelvi vonatkozása, tehát a nyelvhasználat elsajátításának folyamata. Mindkét fajta szocializáció elsődleges és legfontosabb színtere a család.

Bernstein úgy vélte, hogy vannak olyan tipikus jegyek, amelyek ha együtt találhatóak meg egy családi környezetben, feltehető, hogy az adott környezet sajátos kommunikációformát hoz létre. Ez pedig kihatással van a gyermek intellektuális és szociális fejlődésére, valamint az érzelmei egy részére. Ezek a jegyek, feltételek a következők:

• a társadalmi csoport foglalkozása és társadalmi státusza (azaz osztályviszonyai) következtében kialakult erős közösségi kötelék (itthon például a romák esetében);
• a csoport (tagjainak) munkaköre csak szűkebb körben és ritkábban tesz lehetővé döntéshozatalt, azaz kevesebb felelősséggel jár a végzett tevékenység;
• az igények érvényesítése és a siker elérése inkább kollektív (közös), mintsem egyéni cselekvés eredménye;
• a végzett munka inkább fizikai, mint szellemi (szimbolikus) tevékenység;
• autokratikus (zsarnoki) vezetés, erővel érvényesített tekintély a családban;
• túlzsúfolt otthon, amely nem tudja minden feladatát, funkcióját betölteni (például hiányzik az otthon melegsége);
• kevés intellektuális ingert nyújtó környezet (például alacsony a könyvek száma, a szülők nem olvasnak otthon).

Inkább fizikai tevékenység
(Forrás: Wikimedia Commons / P sakthy / CC BY-SA 3 0)

Bernstein úgy vélte, hogy a felsorolt tényezők meghatározzák a család és a gyermek által használt kommunikációs formát. Így ez a kommunikációs forma a társadalmi osztály, státusz, végső soron a társadalmi különbségek átörökítését, fenntartását segíti elő. Vagyis a társadalmi különbségek nem az öröklött géneknek, hanem az adott csoportra jellemző kommunikációs kódnak köszönhetőek. Ennek oka, hogy az iskola nem a genetikai tényezők alapján fog szelektálni, hanem a szociális úton szerzettek szerint. Például egy mozgáskorlátozottat jóval kisebb eséllyel ítélnek meg kedvezőtlenül a tanárai, mint a nákoló vagy suksükölő társát.

A probléma tehát abból származik, hogy az iskola és a munkásosztálybeli gyermek közössége között kulturális szakadék van. Ez Bernstein szerint az alapjaiban eltérő kommunikációs rendszer, a használt nyelvi kód következménye. Ugyanis a korlátozott nyelvi kód (és az annak következtében kialakult, annak megfelelő tanulási stratégia) nincs összhangban az iskola által használt és követelt (kidolgozott) nyelvi kódokkal.

Az iskola és a munkásosztály között kulturális szakadék van: valahogy hidat kéne verni
(Forrás: Wikimedia Commons / Dave Gatley)

Nyelvi kódok

Bernstein elméletét nagyon sokan úgy foglalják össze, hogy az alacsonyabb társadalmi osztályból származó emberek kevésbé jól fogalmaznak, kevesebb szót ismernek, tehát korlátozott nyelvi kóddal rendelkeznek. Azonban a nyelvi kódok elmélete ennél jóval összetettebb.

Bernstein abból indult ki, hogy a társadalmi viszony speciális formája határozza meg, hogy mit, mikor és hogyan mondunk. Az említett viszony leszűkítheti vagy kibővítheti a rendelkezésre álló szintaktikai és lexikai formák választékát. Gondoljunk csak arra, hogy hogyan szól egy anya a kisgyerekéhez vagy a focista a csapattársához, és hogyan az orvoshoz. A beszédforma mondattanilag és szókészletileg is egyszerűsödik az előbbi esetben, míg az utóbbiban bővül. Vagyis a társadalmi viszonyok, kapcsolatok különböző formái különféle nyelvi kódokat hozhatnak létre.

Másképp szól a focista a társához, mint az orvoshoz, pláne meccs közben
(Forrás: Wikimedia Commons / Majmule)

Bernstein a nyelvi kódokat a jelentés kifejezésére, megszervezésére használt szintaktikai alternatívák előreláthatóságának viszonylagos könnyűségével, illetve nehézségével határozta meg. Ha (egy reprezentatív sorozat alapján) nehéz előre látni, hogy melyek azok a szintaktikai változatok, amiket nyelvhasználók a beszédük megszervezésére felhasználnak, akkor a beszédformát kidolgozott kódnak hívjuk.

Ám a nyelvi kód fogalma nem egyszerűen a szókészletre vagy szóválasztásra utal, hanem arra az elvre, amely a beszédesemények kiválasztását és elrendezését szabályozza. Az elmélet szerint például egy munkásosztálybeli gyerek kevesebb elvont fogalmat, ezzel párhuzamba állítva kevesebb elvont gondolatot fog közölni, ha mondjuk egy képről kell beszélnie. Inkább kézzel fogható dolgokat említ majd, amit egy magasabb társadalmi osztályba tartozó gyermek is megtesz, ám ő ezen felül képes elvontabb gondolatok közlésére is. (Emiatt a gondolat miatt nagyon sok támadás érte az elméletet, amiről majd egy későbbi cikkünkben lesz szó.) Ilyen esetben a beszélő a szintaktika alternatívák széles köréből fog válogatni, és a kiválasztott elemeket rugalmasan rendezi el.

Ennek ellenkezője érvényesül a korlátozott kód használata során. Mivel a beszélőnél a kiválasztható szintaktika alternatívák száma alacsonyabb, ezért azokat könnyebb előre látni (a reprezentatív sorozatban). Míg a kidolgozott nyelvi kódot az alternatívák rugalmas és változatos alkalmazása, addig a korlátozott nyelvi kódot a szintaktikai szervezés merevsége jellemzi. Tehát nem a szókincs vagy lexémakészlet terjedelme vagy jellege a meghatározó (például a szleng nem korlátozott nyelvi kód).

Viszonyrendszerek

Bernstein úgy gondolta, hogy a különböző beszédrendszerek/nyelvi kódok eltérő viszonyrendszereket és fontossági sorrendet alakítanak ki. A beszélők tapasztalata aszerint alakul, hogy mit vélnek fontosnak, mit tesznek figyelemre méltóvá az eltérő beszédrendszerek. Amikor például a gyermek beszélni tanul (vagyis nyelvi kódokat tanul, melyek a nyelvi tevékenységet szabályozzák), egyben az őt körülvevő társadalmi rendszer követelményeit, szabályait is elsajátítja. A gyermek tapasztalását az a tanulási stratégia irányítja, melyet saját beszédtevékenysége hoz létre, s ennek segítségével képezi le az őt körülvevő társadalmi struktúrát. Ha tehát a gyerek beszél vagy valakit hallgat, akkor megerősödik benne a társadalmi struktúra és formálódik társadalmi azonosságérzete.

A gyerekben a kommunikáció során formálódik a társadalmi azonosságérzet
(Forrás: Wikimedia Commons / Helgi Halldórsson / CC BY-SA 2 0)

Az egyének tehát a kommunikáció folyamatán keresztül sajátítják el társadalmi szerepeiket. Ezek egyezményes, tanult jelentések együttesei, amelyek segítségével képesek vagyunk másokkal különféle kapcsolatba lépni. Vagyis a társadalmi szerep bonyolult kódolási tevékenységként (is) felfogható, amely szabályozza a sajátos jelentések létrehozását és megszervezését, valamint átadásuk és átvételük feltételeit. Így ha a kommunikációs rendszernek (amely egy adott szerepet meghatároz) a nyelvi kódot tekintjük, akkor lehetőség nyílik arra, hogy a döntően fontos társadalmi (családban, kortárscsoportban, iskolában, munkahelyen megtanult) szerepeket az általuk szabályzott nyelvi kódok elkülönítésével válasszuk el egymástól.

Jaj apa, ez a társadalmi szerep bonyolult egy kódolási tevékenység, akárcsak ez a szöveg
(Forrás: Wikimedia Commons)

Arról van itt szó, mint amit a nyelvi diszkrimináció tárgyalásánál többször hangsúlyoztunk. A kommunikáció identitásjelölő funkcióval is bír, az egyén egy-egy csoporthoz (pl. család, kortársak) való tartozását is kifejezi. Az otthonról hozott nyelvváltozatunk meghatározza, hogy hogyan ítélnek meg bennünket mások, éppúgy, mint a szakmánk, barátaink vagy sok más egyéb. A nyelvi kód szintén ilyen alapon működik, és ezt Bernstein kiemelten fontosnak tartotta, mivel a hátrányos helyzet és az iskolai kudarcok összefüggését ebben látta. És ha az elmélete nem is helytálló minden egyes részletében, a lényegi magva mindenképpen elgondolkodtató.

Felhasznált irodalom

Basil Bernstein (1975): Nyelvi szocializáció és oktathatóság. In: Pap Mária – Szépe György szerk.: Társadalom és nyelv. Szociolingvisztikai írások, Gondolat, Budapest, 393–434.

Buda Béla (1986): A szocializáció a gyermekkorban. In: Zsolnai Anikó (szerk.): Szociális kompetencia – társas viselkedés. Gondolat Budapest, 83–91.

Ronald Wardhaugh (1995): Szociolingvisztika, Osiris–Századvég, Budapest.