Nemrégiben olvashattunk a többjelentésű (poliszém) és az azonos alakú (homonim) szavakról. Láttuk, hogy a két jelenség nem különíthető el egymástól egyértelműen: vannak szavak, amelyeknek a jelentései között a beszélők egyik része lát kapcsolatot (tehát poliszémnek tartja őket), a másik részük viszont nem (tehát homonimákat feltételez). A poliszémia nem véletlen: sokszor előfordul, hogy valamire nem alkotunk új szót, és nem is veszünk át egy szót egy másik nyelvből, hanem valamilyen hasonlóság alapján egy régebbi szót kezdünk új jelentéssel is használni (pl. egér, fű, betép). A homonímiának viszont jellemzően az az oka, hogy a hangváltozások folyamán két hangalak véletlenül egybeesik. Erre az esetre sok magyar példát olvashattunk itt a nyesten az utóbbi időben, most angolokat fogunk látni.

További homók

Régebbi nyelvtankönyvek a homonímia mellett megkülönböztették a homofóniát és a homográfiát is. Homofónnak nevezték az olyan szavakat, amelyek ejtése azonos, írása azonban nem feltétlenül, pl. árú [áru] és áru; száll [szál] és szál; fáradság és fáradtság [fáraccság]. Homográfnak pedig azokat, amelyeknek az írása azonos, de az ejtése nem, pl. betűz ’beletűz’ (vagy ’berohan’) és betűz [betüz] ’sorolja a betűit’ (ilyeneket a magyarban elég nehéz találni). Aki ezt a különbséget megteszi, az csak azt nevezi homonimnak, ami egyszerre homofón és homográf – és persze nem poliszém.

Azért nem mehetünk el szó nélkül a mellett, hogy két szó egyetlen hangban különbözik. Az ilyeneket minimális párnak nevezik. A [betűz] és [betüz] különbsége azt mutatja, hogy a magyarban az [ü] és az [ű] bizonyos helyzetekben képes szavakat megkülönböztetni.

Azonban miután kiderült, hogy a nyelv szempontjából az írás másodlagos és érdektelen, a homográfia mint nyelvi kategória értelmét vesztette, hiszen a [betűz] és a [betüz] hangalakja is más és jelentése is más: ez két különböző szó, majdnem úgy, mint a kutya és a macska. Hogy történetesen ugyanúgy írjuk őket, az mellékes, csak azt mutatja, hogy korábban esetleg ugyanúgy is ejtettük. Továbbá a homofónia azonos a homonímiával, hiszen a kettő között csak az írás tesz különbséget, az viszont nem számít. (De persze nyugodtan használhatjuk a homofón kifejezést is a homoním szavakra, a lényeg az, hogy a két kategória között nincsen nyelvi különbség.)

Angol homonimák

A nyelvtanuló sokszor a helyesírásból indul ki: jobban hisz a szemének, mint a fülének. Ezért érdemes tudni arról, ha két szót ugyanúgy ejtünk, még akkor is, ha írni máshogy kell őket. Továbbá ezért érdemes átírni szavakat: akkor látszik (és nem „csak” hallatszik), hogy ugyanúgy ejtjük őket, vagy másképp. A konzervatív helyesírású angolban nagyon sok homoním párt találunk, még blogot is vezetnek róluk. (Már a tartalomleírásában is van egy poén, az alábbi kép segít annak, akinek elsőre nem esne le.)

Említettük, hogy az azonos alakú szavak leginkább a véletlen művei, a folyamatosan bekövetkező hangváltozások eredményei. Nézzünk néhány hangváltozást, és az általuk létrehozott homoním párokat.

Mássalhangzók

Az óangolban több olyan mássalhangzó-kapcsolat állhatott szó elején, ami ma már nem. Ezek egy részét az írás máig őrzi: know [nou] ’tud’. Természetesen a múlt idejű alakjában is egyszerűsödött a kapcsolat: knew [njú] ’tudott’ és így annak a hangalakja egybeesett a new [njú] ’új’ szóval. Ugyanígy sokan [njú]-nak ejtik a gnu ’gnu’-t is, de itt létezik a [gönjú], [nú], [gönú] ejtés is. (Sok angol anyanyelvű beszélő a knewt [nú]-nak ejti, de pont ugyanők a newt is így ejtik, tehát ez a pár nekik is homonim.) Hasonló módon vált azonos hangalakúvá a write [rájt] ’ír’ és a rite [rájt] ’rítus’ is: a szó eleji [wr]-ből csak [r] maradt.

Az óangol [ch]-kat a helyesírás változatlanul őrzi: gh-val jelezve őket.

Az óangolban volt [ch] hang (mint pl. a magyar doh utolsó hangja). Ebből később néha [f] lett (pl. laugh [láf] ’nevet’, vö. német lacht), de a leggyakrabban eltűnt, megnyújtva az előző magánhangzót. Ez történt például a right [rájt] ’helyes’ szóban (vö. német richt): Az óangol (vagy angolszász) kor nagyjából a 6.–10. századig tartott. Középangolnak a 11.–14. századi angolt szokás nevezni, leghíresebb irodalmi képviselője ennek a kornak Geoffrey Chaucer [dzsefri csóször].az óangol [richt] a középangolban [rít] lett, tehát már itt egybeesett az ’ír’ jelentésű write-tal és az azzal korábban egybeeső rite ’rítus’-sal, majd később mindháromból [rájt] lett a magánhangzó-csúszka miatt. A teljesség kedvéért említsük meg, hogy nemcsak a write, rite, right hármas ejtése esett egybe, de ugyanúgy ejtjük az önállóan már nem használt wright [rájt] ’műves’ (pl. playwright ’színdarabszerző’) szót is, hogy miért, az már az eddigiek alapján kitalálható. A szó végi [mb] is [m]-mé egyszerűsödött a mai angolban, ezért egybeesik a jamb [dzsäm] ’ajtófélfa’ és jam ’összetömörít’ vagy a lamb [läm] ’bárány’ és lam ’ver’. ([ä]-val jelöljük azt a nagyon nyílt [e]-t – szinte [á]-t –, amit dunántúli magyar nyelvjárásokban ejtenek.)

Vannak olyan változatai az angolnak, amelyekben a wh-val írt szavakban egy zöngétlen [w]-t ejtenek (ami egy korábbi [hw] mássalhangzó-kapcsolatból vonódott össze), szemben a w-vel írtakkal, amelyekben zöngés a [w]. Itt a which [w̥ics] ([w̥] jellel jelöljük a zöngétlen [w]-t) ’melyik’ és a witch [wics] ’boszorkány’ ejtése nem ugyanaz. A standard angliai kiejtésben ezek is homonimák. Különös viszont a whole [houl] ’egész’ esete, ebben ugyanis a w betű nem jelez semmit, a 15. századig nem is írták a szó elejére. A szó óangol felmenője hal ’egész(séges)’, mai rokonaiban sincs w: heal ’gyógyít’, health ’egészség’, sőt holy ’szent’. Viszont ha már ott a w az elején, legalább írásban különbözik homonim párjától, a hole [houl] ’luk’-tól. Érdekes, hogy a ’lukas’ jelentésű [houlij]-t tulajdonképpen holy-nak kellene írni (vö. stone [sztoun] ’kő’, stony [sztounij] ’köves’), mégis holey-nak írják. Mintha valami titokzatos ok miatt írásban nem eshetnének egybe az ’egész’–’luk’ és az ezekből képzett ’szent’–’lukas’ párok, jóllehet a kiejtésük azonos.

Magánhangzók

Közhely a nyelvtörténészek körében, hogy a magánhangzók jóval változékonyabbak, mint a mássalhangzók. Ha többet változnak, akkor arra is nagyobb az esély, hogy ezek a változások összeérnek és homonímiát eredményeznek. Nézzünk ilyen példákat is.

A lépten-nyomon emlegetett magánhangzó-csúszka két középangol magánhangzót, a hosszú [e]-t és a hosszú [é]-t tolta össze. A korábban az előbbivel ejtett meat ’hús’ és az utóbbival ejtett meet ’találkozik’ a mai angolban homonimák, mindkettőt [mít]-nek ejtjük.

Az eddigi példák nagyjából nyelvjárás-függetlenek: a hangváltozások, amelyek létrehozták a homonímiát olyan régen történtek, hogy az ismertebb nyelvjárások mindegyikét érintették. Vannak azonban olyan változások, amelyek csak egyik vagy másik nyelvjárásra jellemzőek. Lássunk ilyeneket is.

Az R előtt

Az angol legtöbb nyelvjárásában az [r] hang elindult a magánhangzók irányába: ha nem követi magánhangzó, beleolvad az előző magánhangzóba, megnyújtva és sokszor módosítva azt, de magánhangzó előtt is egyre inkább siklóhanggá válik. A skót standard kivétel ez alól, ott megmarad az [r] igazi mássalhangzónak és a megelőző magánhangzóra sincs hatással. Az angliai és az amerikai standardban viszont hat az [r] az előző magánhangzóra, de hogy hogyan és hol, az részben eltér a két nyelvjárásban. Az összes részletet most nem is soroljuk fel, csak néhány olyan eseteket veszünk szemügyre, ahol ez a változás homonímiát eredményez.

A bécsi egyetem nyelvészei néhány éve még a Berggassén dolgoztak. Egy konferenciára jókora késéssel érkezett a New Yorkból származó professzor. Kifogásnak azt hozta fel, hogy tévedésből először a Burggassén – [börggeszö], ahogy ő mondta – járt. A történet valódi, a kifogás nem biztos, hogy az.

Korábban már láttunk egy példát: a skót standardban – legalábbis annak konzervatívabb változataiban – más az ejtése ezeknek: fir [fir] ’fenyő’ és fur [far] ’szőrme’, angliai angolban [fő], amerikaiban [för] mindkét szó ejtése; earn [ern] ’szerez’ és urn [arn] ’urna’, angliai [őn], amerikai [örn]. A skót standard angolban a hoarse ’érdes’ és horse ’ló’ kiejtése is különbözik, az előbbi magánhangzója zártabb, az utóbbié nyíltabb [o]-t tartalmaz. Az amerikai angolnak vannak változatai, ahol ezek szintén különböznek, más változatokban azonban ugyanúgy ejtődnek. Az angliai standarban nincs a hangalakjukban különbség, a két szó itt homonim.

Az [r] által létrehozott magánhangzók egy része korábban nem létezett. Az angliai standardban például hosszú [e] „keletkezett” az ilyen szavakban: chair [csē] ’szék’, Mary [mērij] ’Mária’. Hosszú [ó] viszont már azelőtt is volt, hogy az [r] rövid [o]-kat megnyújtott volna (mint a horse-ban), ez tehát további homonímiát eredményez: a laud ’dicsér’ (korábban is hosszú [ó]) és a lord ’úr’ ([r] által megnyújtott rövid [o]) ejtése egyaránt [lód].

Az amerikai angolban is vannak párok, amelyek csak ott homonímek. Az angliai standarban különbözik a marry [märij] ’házasodik’ és merry [merij] ’vidám’ magánhangzója, az előbbi nyíltabb (erősen a magyar [á] felé hajlik), az utóbbi zártabb (nagyjából a magyar [e]-nek felel meg), éppen úgy, ahogyan a mat [mät] ’matrac’ és met [met] ’találkozott’ szavakban. Az [ä] és az [e] általában az amerikaiban sem esik egybe, az [r] előtti helyzetben azonban igen: a legtöbb amerikai változatban a marry és a merry ejtése egyaránt [meri]. Sőt van olyan változat is, amelyben a Mary (angliai [mērij], hosszú [e]-vel) ejtése is ugyanez.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Skót homonimák

Az eddigiek alapján azt gondolhatnánk, hogy a skóthoz képest az angliai és az amerikai standard mindent csak összemos. Az [r] előtt ez valóban így van, de vannak párok, amelyeket a skótban ejtünk azonosan. Az angliai és az amerikai standardban is másképp ejtjük a cam [käm] ’kamera’ és calm [kām] (hosszú [a]-val) ’nyugodt’ szavakat. A skótban ez a két szó (és persze sok más hasonló pár) homoním, ugyanaz a magánhangzója mindkettőnek, egy rövid [a]. (A műveltebb skótok azonban az angliai mintát utánozva sokszor megkülönböztetik ezt a két magánhangzót, ahogy szintén angliai mintára a fir és fur magánhangzóit meg nem.)

Szintén azonos az ejtése a skót angolban a fool [fúl] ’bolond’ és full [ful] ’teli’ párnak, mindkettő [ful], valamint a caught [kót] elkapott’ és cot [kot] ’kiságy’ párnak, mindkettő [kot]. (Ez utóbbi az amerikai egyes változataiban is egybeesik.)

A hangalakjukban egybeeső szópároknak csak egy kis töredékét említettük, azonban az látható, hogy a beszélőket egyáltalán nem látszik zavarni ez a jelenség. Tévedés lenne azonban azt gondolni, hogy ha ennyi minden egybeesik a kiejtésben, akkor hosszú távon arra számíthatunk, hogy mindent ugyanúgy fogunk ejteni. Hangok ugyanis szétválni is tudnak, legközelebb erre mutatunk példákat.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS) Az összes hozzászólás megjelenítése Az összes hozzászólás megjelenítése