Előző cikkünkben a sztenderdizációt általánosságban, illetve a kárpátaljai magyar anyanyelvi nevelésre kihegyezve vizsgáltuk meg a 18. Élőnyelvi Konferencia néhány előadására támaszkodva. Ezúttal is maradunk határainkon túl: a szlovákiai magyar oktatás jelenlegi helyzetével, nehézségeivel foglalkozunk. Többek között szó esik a szlovák törvényi szabályozás oktatást érintő problémáiról, az itt élő tanulók nyelvtudással és kódváltással kapcsolatos nézeteiről és azok változásairól.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

A szlovákiai helyzet

Köztudott, hogy Szlovákiában a nyelvhasználatot az 1995-ben elfogadott, majd 2009-ben módosított nyelvtörvény igyekszik szabályozni. A nyelvtörvény hatalmas felháborodást váltott ki az elmúlt évek során, ugyanis ellentétes az Európai Unió szabályozásával, sérti a közvetlen és közvetett megkülönböztetés tilalmát, megalázó, megbélyegző bánásmódra ad lehetőséget a kisebbségi helyzetben lévőkkel szemben. Vagyis diszkriminálja a kisebbségi nyelvet beszélők egy jelentős részét, többek között a szlovákiai magyarokat.

A szlovák nyelvtörvény támogatja a nyelvi megbélyegzést
(Forrás: Wikimedia Commons)

Ehhez hozzáadódik az oktatásügyi helyzet, ami sokban hasonlít a magyarországi viszonyokhoz. Szlovákiában is komoly problémát jelent például a hátrányos helyzetű tanulók felzárkóztatása vagy a cigányság perspektíváinak kérdése; és nem utolsósorban a nyelvi diszkrimináció problémaköre, amit a nyelvtörvény legitimál, az iskolák pedig megvalósítanak, elősegítenek az esetek egy jelentős részében.

Mindezek alapján a kisebbségi nyelvű oktatás és nevelés komoly nehézségekkel küzd. A kérdés az, hogy mi ennek az oka és a hatása, illetve hogy hogyan látják mindezt azok, akik ott élnek, akik számára ez mindennapos jelenség. A 18. Élőnyelvi Konferencia két előadásának köszönhetően betekintést nyerhettünk szlovákiai magyar anyanyelvi nevelés problémáiba.

Szlovákiai magyar nyelv alsó tagozaton

A magyar nyelvtan tanítása nem könnyű dolog sem alsó tagozaton, sem a felsőbb évfolyamokban, pláne ha nem is Magyarországon kell mindezt tenni. A nyelvtanórák általában unalmasak, nehezen érthető szabályok sokaságával bombázza a diákokat. Ha élvezetesebbé és gyerekbaráttá szeretnénk tenni, akkor elsősorban a kommunikáció kell, hogy középpontba kerüljön a szabályok helyett, a felcserélő és preskriptív szemléletet pedig a hozzáadó és leíró nézet kell, hogy felváltsa.

A nyelvtanóra unalmas?
(Forrás: Wikimedia Commons / Juanedc / CC BY 2.0)

Ez utóbbi pedig azért fontos, mert ha nem így történik, akkor nyelvi alapú diszkrimináció ütheti fel a fejét, ami igen negatívan hat a tanulókra. Ám a szemléletváltáshoz egyrészt megfelelő tantervre, másrészt megfelelő nyelvtankönyvekre és módszertani segédanyagokra lenne szükség. Ám ezek hiányoznak itthon és Szlovákiában is.

Szlovákiában az általános és a középiskolai oktatást a magyar Nemzeti alaptantervnek megfeleltethető 2008-as Iskolaügyi törvény szabályozza. A nevelés és oktatás pedig az általános és középiskolákban az úgynevezett oktatási programok alapján történik. Ez egy kötelező dokumentum, amely meghatározza az oktatás általános céljait, illetve a megszerzendő kulcskompetenciák körét. Ez idáig még rendben van. Ám akárcsak nálunk, Szlovákiában sem valósítható meg mindez könnyen. Erről Vančo Ildikó tartott rendkívül szemléletes előadást.

Az ISCED 1 (The International Standard Classification of Education) alapján kidolgozott, az alsó tagozatos képzésre vonatkozó állami oktatási program meghatározza a magyar nyelv és irodalom tantárgy célját, valamint tartalmazza a standard tananyagtartalmakat és az elsajátítandó készségeket.  A program célja a kétciklusú oktatás: az írás és olvasás elsajátítása, majd erre épülve a szövegértés és a kommunikáció fejlesztése. Emellett az oktatás nyelvi céljai még a sztenderd elsajátíttatása is. Azon kívül, hogy mindez nem túl sokatmondó, már itt felsejlik a sztenderd dominanciája az egyéb nyelvváltozatokkal szemben...

Felsejlik a nyílt társadalmi diszkrimináció utolsó bástyája
(Forrás: Wikimedia Commons / Deutsche Fotothek‎ / CC BY-SA 3.0)

ISCED 1

Ahogy a nyelvtörvényben, az ISCED 1 magyar nyelv és irodalom tantárgyi programjában is a nyelvi alapú diszkrimináció elősegítése valósul meg.  Erre számtalan példát lehet olvasni a dokumentumban; ezek közül csak néhányat közlünk Vančo Ildikó előadását idézve. Nézzük először a kijelölt célokat:

„Nyelvi kommunikáció és a Kommunikáció és fogalmazás területén a tanulók megszerzik a magyar nyelv sztenderd változatának elsajátításához szükséges kompetenciákat”

„A tanulók beszélt és az írott nyelvi kifejező készségét, spontán megnyilvánulásaikat az irodalmi nyelv sztenderd változatának alapján kell alakítani”

A magyar nyelv sztenderd változatának elsajátításához szükséges kompetenciákkal valószínűleg rendelkeznek a tanulók. Tudnak magyarul, bár lehet, hogy nem a standard nyelvváltozatban. De ettől még annak elemeit könnyedén meg tudják tanulni a saját változatuk mellé. Mellé és nem helyett.

De még nagyobb baj van a második idézettel kapcsolatban. A tanulóknak még a spontán megnyilvánulásait is az irodalmi sztenderd nyelvváltozat alapján kell kialakítani. Ez egyrészt nonszensz, mivel még a sztenderdet sem tudjuk körülhatárolni, nemhogy az irodalmi sztenderdet. Másrészt a nyelvhasználat beszédhelyzettől függ. Nem túl sokan beszélnek a családi körben irodalmi sztenderd nyelvváltozatban.

Ez nem egy szlovákiai család. Nem irodalmi sztenderdet beszélnek egymás között
(Forrás: Wikimedia Commons / David Ball)

A dokumentum további részében még rosszabbá válik a helyzet:

„A tanuló képes helyesen leírni és helyes hangsúllyal használni a kijelentő, kérdő, felszólító, óhajtó és felkiáltó mondatokat”

„A tanuló helyesen tudja kiejteni és leírni a hasonulást tartalmazó szavakat”

„A tanuló tudja helyesen fokozni a melléknevet.”

Me[n]jü[n]k!
(Forrás: Wikimedia Commons / Guido Radig / CC BY 3.0)

Miután kellőképpen elcsodálkoztunk és megdöbbentünk, óhatatlanul felmerül bennünk a kérdés: mit jelent az, hogy helyes? Ez a Nyitrai Egyetem adjunktusában is megfogalmazódott, így hát utánajárt a dolognak. Ugyanarra az eredményre jutott, mint az, aki a nyelvhelyesség fogalmát kívánja megtudni a Nemzeti alaptantervünk alapján: nincs hozzárendelve meghatározás. Viszont a 74-szer szerepel különböző kontextusokban a szlovák nyelvű dokumentumban.

Magyar nyelv szlovákiai magyar gimnazistáknál

Az iskola szerepe – legyen az Magyarországon, Szlovákiában vagy bárhol a világban – a gyermekek nyelvelsajátításában kiemelkedő jelentőséggel bír. A gimnáziumok esetében ezt a jövő értelmiségének a saját és mások nyelvhasználatához, alapnyelvéhez való viszonyulásaként is értelmezhetjük. Ezért (is) nagyon fontos, hogy milyen a szlovákiai magyar gimnazisták nyelvi viselkedésmódja, nyelvválasztása, illetve a saját kétnyelvűségükhöz fűződő viszonya.

Bergendi Mónika vizsgálatából – amiben 1997-ben végzett kérdőíves felmérés eredményeit veti össze az 2013/2014-es tanévben ugyanezen kérdőív alapján mért eredményekkel – sok hasznos dolgot tudunk meg ezen tényezőkkel kapcsolatban. Az előadás tanúsága szerint a vizsgálatban a hangsúly az adatközlők saját nyelvtudására és a kódváltással kapcsolatos nézeteire esett. Talán a legfontosabb tanulság a kérdőívek alapján az, hogy a tanulók másképp értékelik a saját kétnyelvűségüket és annak vállalását. Maga a kétnyelvűség általuk történő meghatározása is érdekes, de a leglényegesebb az, hogy a kétnyelvűség számukra nem csupán egy kutatói absztrakció, egy nyelvi jelenség, hanem identitás kérdése, érzelmeket jelent számukra, vagyis jóval több annál, mint hogy két nyelvet ismernek és használnak.

A kétnyelvűség identitás kérdése, érzelmeket jelent, nem csupán a tudományos keretek között mozgó terminus
(Forrás: Wikimedia Commons / allyaubry / CC BY 2.0)

A vizsgálatból még az is kiderült, hogy míg 1997-ben senki nem gondolta úgy a vizsgálatban résztvevő szlovákiai magyar gimnazisták közül, hogy szlovákul jobban tud, 2014-ben már többen is így vélekedtek. Ahogy jóval többen gondolták azt is a megkérdezettek közül 2014-ben, hogy a beszédéből meg tudná állapítani egy ismeretlen magyarországi beszélő, hogy ő nem magyarországi.

Összegezve tehát: ahogy azt sejteni lehetett, sajnos Szlovákiában sem jobb a helyzet a magyar anyanyelvi nevelésben, mint idehaza. A nyelvi alapú diszkriminációhoz még az itthoninál is termékenyebb talajt biztosít az állam, és még sajnálatosabb, hogy ennek épp olyan tanulók isszák meg a levét, akiknek egyébként is rengeteg nehézséggel kell szembenézniük. Nemcsak a nyelvük miatt, hanem a vállalt vagy vállalni vágyott identitásuk miatt is.