Amint arról a portál oldalain már értesülhettek, a nyest.hu május 17-én délután nyílt vitát szervezett az Írók Boltjában nyelvtantanításunk helyzetéről, hibáiról és a változások lehetőségeiről. A két vitapartner személye és a mottó is azt sugallta, hogy sok jó nem fog elhangzani a nyelvtantanítás mai állapotáról. Kálmán László nyelvész, a Nyelvtudományi Intézet tudományos főmunkatársa, egyetemi docens és Schiller Mariann, az ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskola vezető magyartanára osztották meg gondolataikat a találkozó keretében. A moderátor a nyest.hu főszerkesztője, Kincse Szabolcs volt. A vitaindító kérdés: „Kell-e egyáltalán az iskolában nyelvtant tanítani?”, úgy tűnik, kellőképp provokatív volt, mert szép számban gyűltek össze érdeklődők a helyszínen, ahol némi sütemény és kávé kíséretében lehetett megvitatni a nyelvtantanítás legégetőbb kérdéseit. A beszélgetés jelentős része nyelvtanórákon szerzett „össznemzeti” tapasztalatainkra épített, mely még gyerekkorunkból maradt fent, és most esetleg szülőként is visszaköszön gyermekeink nyelvtan leckéi kapcsán. Nevezetesen, hogy a nyelvtanórák – általában – unalmasak, sok a definíció, a szabályok nehezen megtanulhatóak, és még nehezebben alkalmazhatóak.

Belső állapothatározó, külső állapothatározó vagy körülményhatározó? Netán essivusi állapothatározó?

A szövegértés, -alkotás tanítása a magyartanár dolga?

Mióta a legtöbb tantárgy írásbeli érettségijén feladat az esszéírás, és pontot lehet veszteni történelemből egy helytelen megfogalmazás vagy helyesírás miatt, megdőlni látszik az a nézet, hogy a szövegalkotással kapcsolatos feladatok egyedül a magyartanárt terhelnék. Ha a biológia érettségin esszét kell írni, akkor a helyesírás és a fogalmazás tanítása ugyanúgy a biológia tanár felelőssége is. Schiller Mariann elmondta, erre ugyan nem képezték ki a biológia tanárokat, de – meglepő módon – a magyartanárokat sem. Szövegalkotást nem tanítanak senkinek az egyetemeken, ráadásul a tanításhoz sincsen modern, használható taneszköz.

Tudhassuk vagy nem tudhassuk?

Ugyanígy nem csak a magyartanár kompetenciája a nyelv helyes használatára oktatni a tanulókat. Ez a kérdés messzire vitte a válaszadókat, hiszen Kálmán szerint valójában nincs is helyes és helytelen nyelvhasználat. Van ugyan olyan, hogy valaki nagyon eltér az elvárt normától, de ilyenkor a magyartanárnak inkább a jelenség okaira kellene magyarázatot adnia; például, hogy miért alakulhatott ki a „suksükölés” és a „nákolás”. Ilyenkor felhívhatja a tanár a diák figyelmét, hogy bizonyos társaságban ezért ferde szemmel nézhetnek rá, de neki magának nem kell ugyanezt tennie. Vagyis a nyelvi illemtant igenis meg kell tanítani, de erre bármilyen szakos tanár rámutathat – kellő körültekintéssel.

Egy időnek még valószínűleg el kell telnie, hogy a nyelvtan órán is ugyanilyen lelkesek legyenek a diákok

Belefér a nyelv táblázatokba?

A leíró nyelvtan használhatósága/hasznavehetetlensége többször is szóba került a vita folyamán. Kálmán László szerint túl korán tanítanak a kisiskolásoknak elvont nyelvtani fogalmakat („az ige cselekvést, létezést, történést kifejező szó”), míg Schiller Mariann a túlburjánzó, önellentmondásos határozórendszerünk tanítását hozta fel elrettentő példaként. Voltak viszont a hallgatóág soraiban olyanok is, akik szélsőségesnek érezték az eredeti kérdésfeltevést és a leíró nyelvtan ellenességet is, mondván, a matematikából tanultaknak sincs mindig gyakorlati haszna, mégis megtanuljuk, mert segíti a logikus gondolkozást – ahogy a leíró nyelvtan is. Abban azonban, úgy tűnt, teljes az egyetértés, hogy a definíciók magoltatása, illetve a nem is mindig használható rendszerek tanítása nem segíti elő sem a nyelvérzék fejlesztését, sem a tantárgy megszerettetését. Kálmán szerint azon a nézeten kell változtatni, miszerint a nyelv olyan, mint a KRESZ, vagyis rögzített szabályai vannak, és aki ettől eltér, az hibázik, és ezért feltétlenül büntetni kell.

Kálmán László

Az MTA Nyelvtudományi Intézetének főmunkatársa, az ELTE BTK Elméleti nyelvészet szakcsoportjának docense, az Erasmus Kollégium vezető tanára, a SuliNova által fejlesztett programcsomag vezető fejlesztője. Szakmai életrajza nyilvános, publikációinak java is hozzáférhető. Könyvei: Bevezetés a nyelvtudományba (Trón Viktorral), Magyar leíró nyelvtant, Konstrukciós nyelvtan és Lexikalista elméletek a nyelvtanban, Hajnali háromcentesek a nyelvről (Nádasdy Ádámmal)

Használhatjuk a nyelvtanórán tanultakat az idegen nyelv oktatásban?

Szóba került még nézői felvetésre – és szintén a leíró nyelvtan védelmében – a nyelvtan tanítás fontossága az idegen nyelvek tanulása szempontjából. Kálmán szerint ez valóban fontos: sőt, az egyik legfontosabb kérdése kéne legyen a nyelvtanoktatásnak, hogy hogyan tudja segíteni a gyereket egy idegen nyelv elsajátításában. De felhívta rá a figyelmet, hogy a nyelvtantanítás mostani formája nem alkalmas erre, hiszen pl.: az angol oktatásban teljesen más, modernebb fogalmakkal dolgoznak a tankönyvírók és a tanárok is. Nem definíciókra, hanem a nyelvérzék fejlesztésére – a nyelvi sajátosságok, finomságok, szerkezetek megismerésére, felismertetésére – lenne szükség. Schiller példaként elmondta; ha a magyar mondatok vizsgálatánál tudatosodik a gyerekekben a bővítmények elhagyhatósága vagy elhagyhatatlansága, akkor az idegen nyelvben is könnyebben ráismernek majd a vonzatokra.

Schiller Mariann

Magyar–angol szakos tanár az ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskolában. Negyedéves egyetemistaként kezdett itt tanítani, most már mindkét tárgyának vezető tanára. A magyartanárok egyesületének választmányi tagja, a SuliNova által kidolgozott programcsomag alkotószerkesztője.

Jók-e a nyelvtankönyvek?

Tankönyvekkel kapcsolatos kérdések rendre felmerültek a vita során. Például, hogy mit ír elő a NAT? Milyen a tankönyvfelhozatal nyelvtanból? Milyen tankönyvet ajánlanak a szakemberek a jelenleg használatosak helyett? Ezekre a kérdésekre Kálmán László elhárította a válaszadást, mondván, ezek alapos megválaszolása nagyon messze vezetne, és sok időt venne igénybe. Ezzel, úgy tűnik, sikerült is meghatározni a nyest.hu következő vitanapjának témáját.