A nyelvben számos változatosság figyelhető meg: ugyanazt a jelentést többféleképpen is kifejezhetjük. A nyelvművelők ezt általában pozitív dolognak értékelik, a nyelv gazdagságáról, kincsestáráról beszélnek. Vannak azonban ebben a kincsestárban olyan ékszerek, melyeket nem becsülnek, sőt kifejezetten károsnak, kerülendőnek mondanak. Választásukat gyakran racionálisnak próbálják feltüntetni, és indokolják, miért éppen az adott kifejezést üldözik. Ezek a magyarázatok azonban az esetek többségében igen gyenge lábakon állnak: vagy azért, mert nem igazak, vagy azért, mert más, a nyelvművelők által jónak tartott kifejezéseket is hibáztathatnánk hasonló indokokkal.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

A nyelvszociológusok ezt a jelenséget stigmatizációnak, másként megbélyegzésnek nevezik. Arról van szó, hogy ezek a kifejezések nem azért zavarják a nyelvhasználókat, mert valamilyen általános nyelvi szabálynak mondanak ellent, hanem azért, mert hibásnak lettek kikiáltva. A stigmatizált jelenségek jól körülhatárolhatóak, egy-egy nyelv stigmatizált kifejezései összegyűjthetőek. Lényegében nem tesz mást a Nyelvművelő kézikönyv sem, mint arról vall, hogy szerzői mely jelenségeket stigmatizálnak (illetve melyekről próbálják lemosni a stigmát). A Nyelvművelő kézikönyv azonban már 30-35 éve készült, ráadásul nem csak az élő, a mindennapi életben is folyamatosan stigmatizált jelenségeket gyűjti össze, hanem egyfajta „akadémiai stigmatizációt” követ – akadémiai alatt itt nem feltétlenül a Magyar Tudományos Akadémiára kell gondolni, inkább azokra az (ál)tudományos körökre, melyek valamilyen tudományos vagy oktatási intézménnyel a hátuk mögött hivatalos véleménynek igyekeznek feltüntetni személyes (vagy örökölt) rigolyáikat.

Éppen ezért új vállalkozásba fogunk: elkezdjük gyűjteni a magyar nyelv stigmatizált kifejezéseit – azokat, amelyeket a nyelvhasználók ma is stigmatizálnak. Gyűjtésünknek pedig mi más lehetne legjobb forrása, mint kommentelőink megjegyzései. Elsőnek vegyük rögtön egyet a közelmúltból:

Kedves Nyest!

Ezzel a bevezetőbéli mondatukkal is "csehül állunk", nemde?

........Milyen hibákat vétünk?............

Pedig ez magyarul van!

A komment külön stilisztikai elemzést érdemelne. Megszólítással kezdődik, ami kommentben nem szokás. Azt gondolnánk, különösen udvarias, levélformára emlékeztető bejegyzés következik, de nem. A kioktatás egyik formájával van dolgunk: a kommentelő tulajdonképpen semmit nem állít, még azt sem jelöli meg egyértelműen, hogy mivel van baja. Bizonyára arra gondol, hogy majd magunk is kitaláljuk, mit rontottunk el, és majd szégyelljük magunkat. Természetesen nincs mit szégyellnünk, nem rontottunk el semmit, viszont vagyunk annyira járatosak a kis magyar stigmatikában, hogy kitaláljuk, mire gondol: a hibát vét kifejezést kifogásolja.

Én írok kommentet Önnek...
(Forrás: Wikimedai Commons / Samokish-Sudkovskaya)

A már emlegetett Nyelvművelő kézikönyv is foglalkozik ezzel, méghozzá az úgynevezett terpeszkedő kifejezések között:

„Terpeszkedő kifejezéseknek leginkább azokat a szókapcsolatokat nevezzük, amelyek egyébként egyetlen igével vagy névszóval is megjelölhető cselekvést, történést, állapotot, minőséget stb. körülírással, többnyire magából az igéből képzett (rendszerint -ás, -és; -at, -et képzős) főnévvel, ill. az ige névszói alapszavával és egy meglehetősen általános tartalmú vagy többé-kevésbé konkrét jelentés nélküli igével fejezik ki.”

(1007. o.)

A felsorolt példák a következők: ellenőrzést gyakorol vmi felett (= ellenőriz vmit); elintézést nyer vmi (= elintéződik vmi, elintéznek vmit); gondoskodás történik (= gondoskodunk, gondoskodnak); dühbe hoz valakit (= feldühít vkit). Abban valószínűleg egyetérthetnénk a Nyelvművelő kézikönyvvel, hogy ezek a kifejezések „nem szépek”, azaz stilisztikailag kifogásolhatók – legalábbis az utolsó példa kivételével. A kötet azonban úgy foglal állást, hogy ezek nyelvileg is hibásak, ezt azonban nem tudja meggyőzően alátámasztani. Eleve azért hibáztatja őket, mert az ilyenek többsége „körülírt szenvedő alak, általános alanyú, személytelen szerkezet”, ez pedig „nem idegen ugyan nyelvünktől”, de „nyelvünk szelleme és a közlés szabatossága inkább a konkrét vonatkozású [...] igealakok használatát kívánja meg”. Ami a nyelv szellemére való hivatkozást illeti, ez az, amit angol szakszóval bullshitnek neveznek. Ami a szabatosságot illeti, ebben már egyet tudnánk érteni, de a Nyelvművelő kézikönyv itt is következetlen. Ha ugyanis az elintézést nyer kifejezéssel az a baj, hogy személytelen, akkor ugyanez fennáll az elintéződik esetében is – márpedig éppen ezt ajánlják helyette. Arról nem is szólva, hogy a fejtegetés alapján hibáztathatnánk minden általános alanyú kifejezést is.

Forrás: Wikimedia Commons / Anynobody / GNU-FDL 1.2

A dühbe hoz kilóg a példák közül, hiszen ennek névszói része nem igei származék. „Terpeszkedéssel” nehéz vádolni, hiszen éppen annyi szótag, mint a feldühít – és a nem hoz dühbe éppen annyi szó, mint a nem dühít fel, a dühbe hozta pedig csak négy szótag, míg a feldühítette öt. Ráadásul furcsa azt állítani, hogy a dühbe hoz helytelen, mert feldühít van, míg a dühbe gurul helyes, mivel *feldühül nincs.

Külön szócikkben dolgozták fel a „gyakrabban használatos igékkel alkotott és gazdagabb” terpeszkedő kifejezéseket. Ezek között találjuk meg a hibát vétet is, ami azért is furcsa, mert a véttel alkotott más terpeszkedő kifejezést a kézikönyv sem említ. Eszerint a hibát vét, szabálytalanságot vét helyett a hibázik, téved, vagy a szabálytalankodik a helyes, de elfogadható a hibát ejt, hibát / szabálytalanságot követ el is. Egyáltalán nem világos, ezek miért fogadhatóak el többszavas kifejezés létükre, amikor a követ el ráadásul jelentősen hosszabb is, mint a vét – terpeszkedésről, szószaporításról tehát megint csak nem beszélhetünk. Az egyetlen dolog, amire következtethetünk, az, hogy – mint a kézikönyv megjegyzi – a hibát vét „újabban terjedt el – főként a sportnyelvben”, addig a hibát követ el „természetes, hagyományos” szókapcsolat. Ha ez az ok, akkor azt kell kimondanunk, hogy ami új (vagy a sportnyelvben bukkan fel), az hibás – ez pedig nyilván nevetséges lenne. A Nyelvművelő kézikönyv érvelése (ha ezt egyáltalán nevezhetjük annak) tehát ezer sebből vérzik.

„Ó, mily hebehurgya, véres munka ez!”

Van még egy oka, amiért a hibát vét kifejezést hibáztatni szokás – ezt a Nyelvművelő kézikönyv nem említi. (Gondolhatnánk, hogy azért, mert alaptalan, de éppen most láttunk karón varjút.) Eszerint a kifejezés tautologikus, hiszen a vét eleve azt jelenti, hogy ’hibázik’. Ez azonban nem igaz. A Magyar értelmező kéziszótár szerint is, ha az alanyon kívül nincs más vonzata, akkor ’bűnt követ’ a jelentése (pl. Vétettem.). Ha valaki valakinek, valaminek, valaki vagy valami ellen vét, akkor ’sérelmet, kárt okoz’ a jelentése. (Ezt azért néhány esetben vitatnánk: ha valaki a törvény vagy a szabályok ellen vét, akkor nem okoz kárt a törvényeknek vagy a szabályoknak: ilyenkor ’megszeg vmit’ a jelentése.) Egyedül a hibát vét jelenti azt szerinte, hogy ’hibázik, hibát ejt, hibát követ el’ (persze azzal a megjegyzéssel, hogy a sportsajtóra jellemző és pongyola). Figyeljük meg: a hibát vét azt sugallja, hogy valaki szándéktalanul tesz valamit (ellenkező esetben hozzá kell tennünk, hogy szándékosan vétett hibát – akárcsak a hibázik esetében), míg egyéb esetekben legalábbis fennáll a szándékosság, feltételezhető a bűn elkövetésének, a sérelem okozásának vagy a szabályok megszegésének tudatossága.

Persze azt is hozzátehetjük, hogy a nyelvművelők számos tautologikus szerkezetet nem hibáztatnak. Nem szokás például az igyunk meg egy italt! javaslatra azzal válaszolni, hogy jó, ha már ételt nem ihatunk... Az egy író írt egy könyvet mondatot sem szokás azzal javítani, hogy aki könyvet írt, azt már nevezhetjük írónak, ezért a valaki írt egy könyvet a helyes. Az eladó sem javít ki, amikor szeletben kérjük a felvágottat, hogy hát azért felvágott, mert szeletben adja... Nem furcsálljuk azt, hogy a rendőr felügyeli a rendet, pedig a rendőr éppen azt jelenti, hogy ’aki a rendre felügyel, vigyáz’. A sor a végtelenségig folytatható. Ráadásul a fordítottja sem igaz: nem csak hibát véthetünk, hanem pl. lépést is.

Összefoglalóan tehát azt mondhatjuk, hogy a hibát vét viszonylag későn bukkant fel, ráadásul a sportnyelvben. Szokatlansága bizonyára többeket zavart, így megbélyegezték. Sokan viszont, akik addig minden fenntartás nélkül használták, megtanulták, hogy a kifejezés hibás, aki használja, az hibáztatható. (Ettől függetlenül akár maguk is használhatták tovább.)

Szabálytalanságot vétett?
(Forrás: Wikimedia Commons / Markus Dallarosa / GNU-FDL 1.2)

Végül érdekességként megjegyezzük, hogy a Nyelvművelő kézikönyv által említett hibát vét és szabálytalanságot vét közül nem reprezentatív vizsgálatunk szerint a megkérdezett nyelvhasználók az elsőt természetesnek és bevettnek érzik, az utóbbit viszont szokatlannak. Ugyanakkor a sportsajtóban az utóbbi is számtalanszor előfordul. Arra kell gondolnunk, hogy mivel az utóbbi számos más helyzetben is használható, kijutott a sportnyelvből, és általános használatúvá vált. A szabálytalanság viszont eleve szorosan kötődik a sportnyelvhez (illetve néhány egyéb szaknyelvhez, mint a közlekedés nyelve), éppen ezért nem tudott általános használatúvá válni, ezért azok számára, akik nem olvassák rendszeresen a sportsajtót, továbbra is szokatlan maradt.