Rég nem jelentkezett stigmatár sorozatunk, melyben azokat a kifejezéseket, formákat vesszük számba, amelyeket napjainkban is megbélyegeznek. A sorozatot a hibát véttel kezdtük, majd jött az újjáélesztés, a bicigli, a végett ’következtében’ jelentésben való használata, legutóbb pedig a kőr. Hónapok teltek el anélkül, hogy igazi stigmatizációval találkoztunk volna. Aztán segítségünkre sietett pocak Leiter Jakabéktól. Egy posztjának leadjébe a következőket írta:

...nem feltétlen tartja magát sokra valaki, akiről elsőre azt gondolnánk...

Ezzel sikerült kiugrasztania a bokorból Endre nevű olvasónkat, aki a poszthoz a Facebookra a következőket írta:

Feltétlen - feltétlenűl, véletlen - véletlenűl. Hát ti sem lehettek tökéletesek mindenben. Ime: "Ráadásként az is kiderül, hogy nem feltétlen tartja magát sokra valaki, akiről elsőre azt gondolnánk..." :) Melléknév - határozószó.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Úgy látszik, Endre azok közé tartozik, akik nem csak kommentelnek, hanem el is szokták olvasni a cikkeinket, hiszen rögtön hozzá is tette:

Köszi, tudom: már annyira elterjedt, hogy helyesnek tekinthetjük. :P 

Nos, ha tudja, akkor nem értjük, miért ír ilyesmiket. Ráadásul olyan kérdésben foglal el merev álláspontot, amelyben már a nyelvművelők sem teszik – és nem tették 35 évvel ezelőtt sem! Az 1980-as kiadású Nyelvművelő kézikönyv ugyanis külön szócikket szentel a feltétlen, feltétlenül kérdésének, és ebben ezt olvashatjuk:

A feltétlen forma ragtalanul is lehet határozószó, de van ragos változata is, a feltétlenül.

A feltétlen tehát éppoly helyes a nyelvművelők szerint is, mint a feltétlenül – persze az Endre által javasolt feltétlenűl írásmódnak csöppet sem örülnének! De lássuk, mit érdemes tudni még a feltétlen(ül)ről a nyelvművelők szerint!

Általánosságban nem kifogásolhatjuk őket, de ’okvetlenül’ értelemben már csak a stílus változatossága kedvéért is éljünk a mindenképpen, határozottan, bizonyosan, kétségtelenül, teljesen stb. szavakkal. A választékosabb nyelvben a feltétlen(ül) és egyik szinonimája, az okvetlen(ül) között jelentéskülönbség is kialakult: az előbbit inkább ’feltételtől, kikötéstől, megszorítástól nem függően’, az utóbbit ’minden körülmények között, minden kétséget kizáróan’ értelemben szokták alkalmazni.

Ez a fejtegetés kissé zavarba ejtő: hogyan lehet két szinonima (azaz azonos jelentésű szó) között jelentéskülönbség? Persze hasonló jelentésű szavak között is van mindig különbség, de szinonimának akkor nevezzük őket, ha a hasonlóságot szeretnénk hangsúlyozni. Ha a különbség fontos, akkor az adott szemszögből nem számítanak szinonimának. Ráadásul ha jelentéskülönbség alakult ki közöttük, akkor mi az, hogy „inkább” ilyen vagy olyan jelentésben használják őket? Mégis felcserélhetőek? Akkor hol a különbség?

Feltéttel
(Forrás: Wikimedia Commons / Illustratedjc / CC BY-SA 3.0)

Nem könnyíti meg a dolgunkat az sem, ha megpróbáljuk ellenőrizni, hogy pocak vajon a „választékosabb nyelvnek” megfelelően használta-e a feltétlent. Számunkra úgy tűnik, hogy a mondatban a feltétlen felcserélhető az okvetlennel, okvetlenüllel is:

...nem okvetlen(ül) tartja magát sokra valaki, akiről elsőre azt gondolnánk...

Behelyettesíthetjük ide az okvetlen(ül) értelmezésében használt minden kétséget kizáróan szerkezetet is:

...nem minden kétséget kizáróan tartja magát sokra valaki, akiről elsőre azt gondolnánk...

Az okvetlen(ül) szinonimáiként megadott szavakkal azonban furcsa a szerkezet:

...nem mindenképpen tartja magát sokra valaki, akiről elsőre azt gondolnánk...

...nem határozottan tartja magát sokra valaki, akiről elsőre azt gondolnánk...

...nem bizonyosan tartja magát sokra valaki, akiről elsőre azt gondolnánk...

...nem kétségtelenül tartja magát sokra valaki, akiről elsőre azt gondolnánk...

...nem teljesen tartja magát sokra valaki, akiről elsőre azt gondolnánk...

Ezek a mondatok mind kissé mást jelentenek, mint az eredeti. Érdekes módon némi szórendi cserével az eredeti mondat értelme nem változik, de ekkor egyes behelyettesítéseknél megmarad az eredeti jelentés:

...nem tartja magát sokra valaki feltétlenül, akiről elsőre azt gondolnánk...

...nem tartja magát sokra valaki mindenképpen, akiről elsőre azt gondolnánk...

...nem  tartja magát sokra valaki bizonyosan, akiről elsőre azt gondolnánk...

Más esetekben ez sem érvényesül.

...nem tartja magát sokra valaki határozottan, akiről elsőre azt gondolnánk...

...nem tartja magát sokra valaki bizonyosan, akiről elsőre azt gondolnánk...

...nem tartja magát sokra valaki kétségtelenül, akiről elsőre azt gondolnánk...

...nem tartja magát sokra valaki teljesen, akiről elsőre azt gondolnánk...

Egyes esetekben tehát a jelentés összefügg a szórenddel is, ám ezzel a nyelvművelő „szakirodalom” átsiklik.

Feltétlenül
(Forrás: Wikimedia Commons / Top Budapest / CC BY 2.0)

Ráadásul a Nyelvművelő kézikönyv folytatja:

A hangzásbeli változatosság megkívánja, hogy a föltétlen, föltétlenül alakokat is használjuk!

Ennek persze annyi értelme van, mint ha egy divattanácsadó azt ajánlaná, hogy a változatosság kedvéért mindenképpen vegyünk időnként lila zoknit, még akkor is, ha egyébként sosem vennénk magunkra lila ruhadarabot.

A véletlen és véletlenül kérdésével a Nyelvművelő kézikönyv egyáltalán nem foglalkozik, és a határozószó szócikkben sem tér ki az ilyen típusú határozószók kérdésére. Bízvást állíthatjuk tehát, hogy Endre olyan jelenséget bélyegez meg, melyet még a nyelvművelők sem.