György nevű olvasónk (akitől cikkünk címe is származik) a következőket írja:

Kedves rendszeres és alkalmi olvasóim ti vagytok a tanú rá, hogy sok-sok éve igen komoly vitában vagyok a nyelv hivatalos őreivel. Rendszeresen próbálom védelmezni tőlük – erős déjà vu érzésem van, mert hasonló küzdelmet kellett folytatnom a szakszervezetekkel a munkatársaim érdekében =)) – a magyar nyelvet, az elemi logikára és az árnyalt megfogalmazások sokszínűsége érdekeire hivatkozva. Mindhiába! Rendszeresen ki vagyok oktatva, hogy ne legyek dogmatikus az élő nyelv szabad. Sohasem rejtettem véka alá – s nem egy esetben okadatoltam is -, hogy az a meglátásom, hogy szó sincs a köznyelv szabadságáról egyszerűen tudatlan és arrogáns celebek erőszakos butasága mozgatja a rugókat. A 444.hu újságírója, Herczeg Márk „Miután hülyeséget mondott, Kósa Lajos azzal húzta ki magát a pácból, hogy hülyeséget mondott” című írásában egyértelmű bizonyítékát tárta elő ennek. „A debreceni polgármester keményen gyalázta az MTI-nek a Kúriát, amiért az ’párját ritkító módon’ Strasbourg előzetes véleményét kérte a devizahitelekről. Pedig nem is Strasbourg (azaz az Európai Emberi Jogi Bíróság), hanem Luxemburg (azaz az Európai Unió Bírósága) véleményét kérték” – írja, majd hozzáteszi, hogy: „Kósa Lajost a mandiner.hu szembesítette a fogalmatlanságával, amire a frappáns válaszok nagymestere így vágta ki magát a csávából: Mindegyik európai bíróságot strasbourginak hívják a köznyelvben az egyszerűség kedvéért.”

Az oldal az ajánló után folytatódik...

György feltehetően igen heves lelkiállapotba került az örömtől, ezért talán nehéz követni, mit is kíván mondani. Megpróbáljuk pontokba szedni.

1. György szereti mások nyelvhasználatát kritizálni: legalábbis nem hagyja szó nélkül, ha valaki egy-egy szót, kifejezést más jelentésben használ, mint ahogy az szerinte megfelelő. (Olyasmikre gondolhatunk, mint amikor valaki betont mond aszfalt helyett, vagy bakelitnek mondja a vinillemezt).
2. György kifogásai ellen azt szokták felhozni, hogy „a köznyelv szabad”.
3. György most talált egy esetet, amikor valaki azzal védekezik, hogy a köznyelvben egy kifejezést milyen jelentésben használnak.
4. György szerint ez a védekezés végképp tarthatatlan.
5. György most bizonyára úgy érzi, hogy ha ebben az esetben a köznyelvre való hivatkozás téves, akkor ez visszamenőlegesen megcáfolja az összes korábbi hivatkozást a köznyelvre, és ezáltal igazolja, hogy az ő összes kifogása jogos volt. (Ezt ugyan nem írja le, de örömét, illetve azt, hogy ilyen jelentőséget tulajdonít az esetnek, így értelmezhetjük.)

Egy dolog egészen biztos: bármekkora butaságot mondhatott Kósa Lajos, az utólag nem igazolja, hogy Györgynek más esetekben igaza volt. ha valaki téved, az nem jelenti, hogy az illető mindig téved; hasonlóképpen: ha valaki tévesen hivatkozik valamire, akkor az nem jelenti, hogy mindenki téved, aki arra a dologra hivatkozik.

Nem tudhatjuk, hogy György értette-e félre, amit a köznyelvről mondtak neki, vagy aki kifogásait hárította, az érvelt tévesen, de nem arról van szó, hogy a köznyelvnek valamiféle „szabadsága” lenne. A nyelvhasználatnak eleve szabadsága van, méghozzá több értelemben is: abba, hogy egy egyén vagy egy közösség milyen nyelvi formákat használ, és milyen jelentéseket társít hozzá, senkinek nincs beleszólása. Természetesen a nyelvhasználatban való eltérésnek lehetnek negatív következményei, például félreértések fordulhatnak elő, de akkor, amikor valaki kijavítja a másikat (például mert egy légyre azt mondja, hogy bogár), nyilván nem félreértésről van szó.  Ez a fajta szabadság azonban független attól, hogy köznyelvről, irodalmi nyelvről, szaknyelvről vagy a nyelv más rétegéről van-e szó. Különbség legfeljebb annyi van, hogy mennyi esélyünk van saját nyelvhasználatunkat elfogadtatni (mondanivalónkat megértetni, esetleg másokat is hasonló használatra rávenni): a szűk családi vagy baráti körben nyilván könnyebb a dolgunk, mint az irodalmi nyelvben.

A köznyelvre azért lehet hivatkozni, mert más, mint az irodalmi nyelv. Ha egy szót köznyelvi jelentésben használunk, akkor nem szegünk meg semmilyen szabályt (tudniillik a köznyelv „szabályai szerint” járunk el – „szabály” alatt értve itt most a bevett jelentést is), ezért nincs értelme az ilyen nyelvhasználatot „kijavítani”. Szabályt legfeljebb azzal szeghetünk, hogy a köznyelvet használjuk olyan szituációban, amikor azt nem illene – például a szaknyelv helyett.

Elzász fővárosa, Strasbourg – itt nem döntenek a devizahitelekről
(Forrás: Wikimedia Commons / Alfredovic / CC BY-SA 3.0)

Erről van szó Kósa Lajos esetében. Azt ugyan nem tudjuk, igaz-e, hogy a köznyelv minden európai bíróságot strasbourginak hív-e, de nem zárhatjuk ki. Elképzelhető, hogy legalábbis Kósa Lajos környezetében ez így van. Kósa azonban ott követte el a hibát, hogy a bíróságot egy hivatalos sajtótájékoztatón nevezte strasbourginak, ráadásul éppen akkor, amikor az volt a vita tárgya, hogy ki hozzon döntést a devizahitelek ügyében. Ebben az esetben pedig elvárható lett volna, hogy ne a pontatlan köznyelvi kifejezést használja, hanem a bíróság hivatalos elnevezését. Védekezése tehát nem azért „hülyeség”, mert a köznyelv ne térhetne el más nyelvi rétegektől, sem azért, mert a strasbourgi a köznyelvben ne jelenthetne ’európai (uniós)’-t, hanem azért, mert az adott helyzetben nem használhatta volna a pontatlan köznyelvi fogalmat.

Az üggyel kapcsolatos cikkek

Devizahitelek - Kósa: a Kúria ne várjon Strasbourgra, döntsön!
(csak regisztrációval tekinthető meg)

Kósa: Ne Strasbourg döntsön, hanem a Kúria!

Miután hülyeséget mondott, Kósa Lajos azzal húzta ki magát a pácból, hogy hülyeséget mondott