Alig hirdettük meg a Kis magyar stigmatár tervét, kommentelőink máris a segítségünkre siettek. Egyikük ezt írja:

[...] egyáltalán nem biztos az, hogy a nyelvművelők által megbélyegzett formák kizárólag a nyelvművelők szerint hibásak. Én speciel nem tartom magamat túl nagy nyelvművelőnek, de bizony igazat kell adnom nekik abban, hogy néha olyan mondatok hangzanak el a közmédiában is, hogy az ember haja égnek áll, mintha nem is magyarul beszélnének (pl. "újjáélesztették a beteget" és sorolhatnám). Amikor egyszerűen ÉRTELMETLEN, amit valaki mond vagy leír, nem csodálom, hogy a nyelvművelők kiakadnak (az ilyenekre még az egyszerű, mondhatni műveletlen nyelvhasználók is felkapják a fejüket).

Újraélesztés: értelmetlen hülyeség?
(Forrás: Wikimedia Commons / Rama)

Úgy tűnik azonban, más kommentelőink az „értelmetlen” szót érteni vélik – annyira, hogy azt nem érti, hogy mi a baj vele. Előbbi kommentelőnk aztán megmagyarázza:

Az, hogy szimplán hülyeség... Ilyet az égvilágon senki sem mond(ott eddig), mivel nincs is értelme. Aztán valamelyik bemondó eltévesztette, és azóta már nem egyszer hallottam. Teljesen mást jelent az "újra", mint az "újjá", ahogy az "újraépítették" sem ugyanaz, mint az "újjáépítették". És szerintem ezzel a legtöbben egyet is értenek velem.

Egy harmadik kommentelő azonban mégis ellentmond neki:

Igen, tényleg mást jelent, csak hogy pont fordítva hülyeség, újraéleszteni csak azt lehet, akit egyszer már újjáélesztettek. Meghalt, újjáélesztik, megint meghal, (megint) újra(újjá)élesztik.

Aki meghalt, az volt a régi, akit felélesztettek, az már az új, tehát újjáélesztik.

Az újra viszont az élesztés ismétlődésére utal. (és, ha arra gondolnál, a fogantatást - pláne a születést - senki sem hívja élesztésnek).

Előbbi kommentelőnk azonban nem hagyja magát:

Rosszul elemzed az összetételt. Az "újraéleszt" valójában az "újraéled" műveltető(?) igéje, vagyis a cselekvés eredménye, hogy az illető 'újra él'. Ez az "újjáéleszt" egy legfeljebb pár éves neologizmus lehet, ami egy tévesztésből terjedt el (a média meg terjeszti tovább a hülyeséget).

Ennyi elég is az idézetekből, hiszen világosan mutatják: olvasóink azt a téveszmét követik, hogy a szavak (illetve kisebb vagy nagyobb nyelvi jelek) valódi jelentését nem abból kell megállapítani, hogy miként használjuk őket, hanem abból, hogy miből erednek, mire utalhat a szerkezetük. Ez az a gondolkodásmód, amely alapján amellett is lehetne érvelni, hogy a szarvas az állat hibás elnevezése, mivel nem szarva, hanem agancsa van; illetve hogy a sertéskolbász nem lehet finom, hiszen tök gusztustalan, ha egy kolbászon serték vannak – arról nem is szólva, hogy az iskola nem mehet kirándulni, mert az épületek nem mozognak.

Szarvas? Hiba!
(Forrás: Wikimedia Commons / CC BY-SA 3.0)

Gondoljuk át újra!

Természetesen nehéz ezt a gondolkodásmódot következetesen alkalmazni, hiszen – a fenti példák alapján világos – gyorsan abszurd következtetésekhez vezet. Ha mégis megpróbálnánk ezt az újjá és az újra esetében, a következőkre kellene jutnunk. Az újjá aligha problémás, ebben a -vá/-vé toldalék (esetrag) kapcsolódik az új melléknévhez: ez az eset viszonylag kevés funkcióban használatos, leginkább azt jelöli, hogy valamilyenné lesz, válik valami: naggyá lesz, igazzá válik, igazgatóvá nevezik ki stb. Mivel az újjáépít azt jelenti, hogy új épület fog a régi helyén állni, vagy a régi olyan lesz, mintha új lenne, ezen nincs mit kifogásolni. (Mellékesen jegyezzük meg, hogy például a megújul ige is sokkal inkább azt jelenti, hogy valami régi dolog válik olyanná, mintha új lenne, tehát ha valaki az újjá utóbbi használatába beleköt, akkor ebbe is beleköthet.)

Az újra azonban az etimologizáló jelentéskeresés alapján igenis kifogásolható – legalábbis amikor ’ismét, megint’ jelentésben használjuk. Ez a jelentés ilyesfajta mondatokban alakulhatott ki: Alig érkezett meg az útról, máris újra indul. Ebben eredetileg az újra úgy volt csak érthető, hogy ’új útra’ – ugyanakkor szabadon felcserélhető volt a megint szóval, ezért más mondatokban is elkezdték a megint helyett használni: Tegnap újra eljött (itt már nincs értelme feltenni a kérdést, hogy új mire). Kommentelőink logikáját követve az újra ilyen használata rossz: nyilván „tévesztésből terjedt el” (a 18. század második felében bukkan fel először).

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Rövid körkérdésünk alapján kiderült, hogy vannak, akik részben egyetértenek kommentelőnkkel: számukra ’reanimáció’ jelentésben valóban csak az újraéleszt használható, míg az újjáéleszt például stílusokkal, divatokkal kapcsolatban használható. A nyelvszokásban valóban kialakulhat ilyen megoszlás, ezt hívjuk jelentéshasadásnak. Ennek azonban nyelvtani alapja nincs, nem magyarázható, miért rögzül az egyik kifejezés az egyik, a másik a másik jelentésben. Amíg pedig a különbségtétel nem szilárdul meg a nyelvhasználatban, addig nem is kérhető számon.

Nem állja meg a helyét olvasónk azon állítása sem, hogy „az »újraéleszt« valójában az »újraéled« műveltető(?) igéje, vagyis a cselekvés eredménye, hogy az illető 'újra él'”. Ha a rendszer ilyen egyszerűen működne, akkor azt várnánk, hogy az újraéledet az újraélből képezzük, az újra élből pedig csak újra éled lehetne. Azt, hogy az újjáéleszt az újraéledből képzett műveltető ige, azért állíthatjuk, mert annak megfelelően viselkedik. Ugyanakkor az újraéleszt levezethető úgy is, hogy az élből képezzük az éleszt igét, és ahhoz tesszük az újrát. A kérdésnek azonban nincs relevanciája, hiszen éppúgy mondhatjuk, hogy az újjáéleszt az újjáéledből képzett műveltető ige.

Bár számos kifejezésben az igekötőszerűen használt újra valóban leginkább ’ismét, megint’ jelentésben fordul elő, érdemes megvizsgálnunk kommentelőnk azon állítását, hogy „teljesen mást jelent az »újra«, mint az »újjá«”. A helyzet ugyanis az, hogy míg a -vá/-vé viszonylag szűk körben használatos esetrag, addig a -ra/-re nagyon széles körben használatos. Elsődleges jelentésének a valaminek a felszínére, tetejére irányuló helymegjelölést szokás tartani (Miért teszi a rendőr a tévére a kést?), de ezen kívül számtalan más jelentése lehet. Számunkra most az az érdekes, hogy előfordul olyan használata is, amely nagyon hasonlít a -vá/-vé használatához: nagyra nő, kékre fest, puhára főz. Az, hogy ilyen jelentésben mikor melyik ragot használjuk, leginkább az az ige dönti el, amelyikhez a szó kapcsolódik. Az olyan szerkezetekben, mint az újraalkot, újracsiszol, újraír stb. legalábbis nem dönthető el, hogy az ’újjá’ vagy a ’megint’ jelentés van-e jelen – vagy csak a tágabb szövegkörnyezetből derül ki. Amellett, hogy nem egyszerűen a ’megint’ jelentésről van szó, szól az is, hogy az újraalkot nem egyszerűen azt jelenti, hogy ’újra alkot’, hanem azt, hogy ’újra megalkot’ – mi több, mondhatunk olyanokat, hogy ismét újracsiszol, megint újraír stb., ami nagyon tautologikusan hangzana, ha az újra valóban ’megint, ismét’ jelentésben állna itt. Az sem mindig igaz, hogy az újra- sok esetben valóban csak akkor alkalmazható, ha egyszer a megjelölt esemény már megtörtént. Például újraegyesíthetünk valamit – országot, pártot – úgy is, hogy az még sosem volt egyesítve (hanem eleve egységként jött létre).

Újraélesztés vagy újjáélesztés?
(Forrás: Wikimedia Commons / Rama)

Ne gondolj újra!

Kommentelőnk ítélete rámutat a nyelvművelés egyik veszélyére, és egyben a megbélyegzés mechanizmusának működésére is. Maguk a vezető nyelvművelők gyakran rendelkeznek nyelvészeti képzettséggel, még ha ez nem is jelenti, hogy szakmájuk jeles művelői (vannak közöttük jobb és gyengébb szakemberek is). A nyelvművelés mozgalommá szervezése azonban azzal jár, hogy minél nagyobb tömegeket próbálnak a nyelvművelésbe, nyelvápolásba bevonni, és semmiféle nyelvészeti képzettséggel rendelkező személyeket is arra biztatnak, hogy figyeljék mások „hibáit”, gyűjtsék a „kifogásolható” szavakat, szerkezeteket, kifejezéseket stb. Azok pedig, akik a felhívást követik, nem csak a nyelvészeti alapjaival nincsenek tisztában, de még a nyelvművelő szakirodalmat sem ismerik. Ennek óhatatlan következménye, hogy a nyelvművelők követői gyakran messzebbre jutnak, mint maguk a „hivatásos” nyelvművelők. Pontosan ez a helyzet itt is.

Kommentelőnk szerint „ilyet az égvilágon senki sem mond(ott eddig), [...] valamelyik bemondó eltévesztette, és azóta már nem egyszer hallottam”, illetve „ez az »újjáéleszt« egy legfeljebb pár éves neologizmus lehet, ami egy tévesztésből terjedt el (a média meg terjeszti tovább a hülyeséget)”. Ezzel szemben az az igazság, hogy az újjáéled ’új életre kelt, újra feléled’ és az újjáéleszt ’új életre kelt, feléleszt’ szerepel a Magyar értelmező kéziszótárban is. Szerepel az újraéled is, ennek megadott jelentése ’ismét feléled, újjáéled [!]’. Valójában tehát egyáltalán nem új kifejezésekről van szó, évtizedek óta elfogadott alakként szerepelnek a szótárakban is.

Újjáélesztés régen
(Forrás: Wikimedia Commons / Conrad Poirier (1912–1968))

És mit szólnak hozzájuk a nyelvművelők? A kérdés nem ismeretlen előttük. A Nyelvművelő kézikönyv külön szócikkben foglalkozik az újjá és az újra használatának kérdésével. Mi több, említi az éled, illetve éleszt igék melletti használatukat is. Ezúttal hosszabban idézzük a kiadványt:

E két határozó(szó) alapjelentése többé-kevésbé érvényesül igekötői használatukban is: az újjá-ban a megváltoz(tat)ás, a megújítás, ill. a megújulás mozzanata az uralkodó (= új, más alakban, más rendben, más módon), az újra használata pedig az ismétl(őd)és szempontját emeli ki (= ismételten, még egyszer, ismét). A két jelentés rokonsága azonban bizonyos átfedést, esetleg keveredést okoz az újjá és az újra igekötős igék használatában. Pl.: újjáéled, ill. -éleszt és újraéled, ill. -éleszt; újjáépít és újraépít (ritkán átv[itt értelemben] is); újjáválaszt és újraválaszt (de meghatározott személyre csak az utóbbi alkalmazható, pl.: a tisztikart újjá- v. újraválasztják, de: az elnököt újraválasztották).

Nyilvánvaló, hogy a kérdés azért jelent meg a Nyelvművelő kézikönyvben, mert már korábban is volt, aki – kommentelőnkhöz hasonlóan – hibáztatta az ilyen keveredést. Hiába gondolta viszont kommentelőnk, hogy ilyesmire felkapják fejüket a nyelvművelők, és legtöbben egyet is értenek vele, ez alkalommal a nyelvművelők (legalábbis a véleményformálók) nem osztják nézeteit.

Forrás: Wikimedia Commons / Rama

Árnyalás

Az eddigiek alapján olvasóink arra a következtetésre juthatnak, hogy kommentelő(i)nk radikálisabb(ak) még a nyelvművelőknél is, hiszen olyan jelenséget hibáztatnak, amit még a más jelenségeket elítélő nyelvművelők is elfogadnak. Ilyesmiről azonban szó sincs. 

A példa éppen arra mutat rá, hogy mennyire esetleges, mit bélyegzünk meg. Olvasónknak nem tetszett egyfajta szóhasználat, és a nyelvművelőktől ellesett módszerrel megpróbálta racionálisan levezetni, miért nem fogadható el. Ennek során figyelmen kívül hagyta mind a mai magyar nyelvre jellemző vonásokat, mind a nyelvtörténeti érveket, melyek a szóhasználat helyessége mellett szólhattak volna – kizárólag azokat vette figyelembe, amelyek saját fenntartásait támasztották alá. Az alatt a cikk alatt, mely éppen arra mutatott rá, hogy a nyelvművelők gyakran csak azért bélyegeznek meg valamit, mert új, maga is érvként írja le, hogy „ilyet az égvilágon senki sem mond(ott eddig)”, „legfeljebb pár éves neologizmus lehet” – a sors fintora, hogy ebben nincs igaza.

A nyelvművelők azonban nem azért fogadják el a kifejezést, mert régebbi, és nem is azért, mert józanabbul gondolkodnak, alaposan mérlegelnek kommentelőnknél. Hanem csak. Ebben az esetben véletlenül éppen a nyelvhasználati szokások és az adatok győztek, talán mert a szerzőket személyesen éppen nem zavarta a kifejezés. Ha nem szerették volna, éppen úgy érveltek volna, ahogyan kommentelőnk – más esetekben is ezt teszik. Valódi módszeresség híján ítéleteik esetlegesek, éppen ezért nem szabad komolyan venni, pláne követni őket.