Előző cikkünkben ezeket a Horvát Istvánnak tulajdonított etimológiákat idéztük:

1) „Ádám<ad ám, Karthagó<kard hágó, Parthus<pártos” (A magyar irodalom története III. A magyar irodalom története 1772-től 1849-ig. Főszerk. Sőtér István. Budapest, 1965: 290.)

2) „Ádám neve azt jelenti, hogy Ad ám, ti. almát Évának. Babilon nevében Bábolna rejtezik. Az ismert pun város, Karthágó nevét a Kard-hágóról nyerte. Ilion, Trója híres vára tulajdonképp Ilonka-vár…” (Tótfalusi István: Bábel örökében. Budapest, 1972: 17.)

3) „Ádám, aki mint a neve is mutatja, Ad-ám, ti. almát Évának. Vagy Babilon, ami nem más, mint Bábolna, Karthágó pedig Kard-hágó. Ilion tulajdonképpen Ilonka-vár, Stockholm pedig nem más, mint Istókhalma” (Pusztay János: Az „ugor‒török háború” után. Budapest, 1975: 16.).

4) „Zabadeus magyarul Szabad, Baál = Bál, Dáriusz = Dara, Orod = Arad, Jeruzsálem = Sólyomvár, Ádám = Ad-ám (tudniillik almát Évának), Babilon = Bábolna” (Soós István: Romantikus őstörténet. História 1984/4: 34.)

5) „Ádám ‒ ad ám, Karthagó ‒ kard hágó, Boszporusz ‒ vas-poros, Herkules ‒ harkályos.” Sárközy Miklós: A Párthusok és magyarok rokonok. Legutóbb nem említettük, de Sárközy Mátyás írásának apropóját Horvát István talán leghíresebb etimológiája adta. A fenti idézet így folytatódik: „e sorba tartozott a Parthus ‒ pártos azonosítás is”.

És még három:

6) „Ott van aztán Ádám magyarból megfejthető neve: Ád-ám, mármint almát Évának. Babilon Bábolna, Karthágó Kardhágó, Stockholm Istókhalma, Ilion pedig Ilonka-vár és így tovább.” (Sándor Klára: Nyelvrokonság és hunhagyomány. Budapest, 2011: 53)

7) „Azt azonban jegyezzük meg gyorsan, hogy az Istókhalma, Kappanhágó nevek sosem voltak használatban ezekre a városokra. Ezek egy bizonyos Horvát István (1784–1846) nevű történész-levéltáros és délibábos nyelvészkedő dilettáns alkotásai. Őszerinte a magyar nyelv mindenféle más nyelvek őse, és egyéb badarságokat is fantáziált. Ő tehát nem e városnevek magyar változataként javasolta Istókhalmát és Kappanhágót hanem azt képzelte, hogy ezek az eredeti magyar nevei ezeknek a városoknak. És hasonlóképpen a Karthágó névről azt képzelte, hogy a magyar Kardhágó származéka, a Babilon magyar eredetije pedig Bábolna.” (ezt a nyest követte el, Kálmán László: Az Istókhalma-szindróma.

8) „Kanyarodjunk vissza egy pillanatra a 19. sz. első felébe, mivel még szót kell ejteni a magyar tudományos élet egy olyan alakjáról, akinek nyelvészeti tévtanai napjaink délibábos nyelvészeinek írásaiban, megnyilatkozásaiban is felmerülnek. Horvát István (1784–1846) professzorról van szó. Tőle származik az a tétel, hogy minden nyelv ősanyja a magyar, s belőle minden megmagyarázható. A Boszporusz tulajdonképpen ’vas-poros’, Herkules ’harkályos’, Karthago pedig ’kard-hágó’.” (Bereczki Gábor: Tévtanok, rögeszmék a magyar őstörténet kutatásában. In: Honti László főszerk. A nyelvrokonságról. Az török, sumer és egyéb áfium ellen való orvosságról. Budapest, 2010: 35.)

 A fenti idézetek közül a 6. és a 3. alapja a felsorolás 2. műve, az idézett etimológiák még sorrendjükben is megegyeznek, a 6.-ba azonban bekerült a szintén sokat emlegetett Karthágó ‒ Kardhágó etimológia is. A 4. és az 5. idézet a többiben nem említett etimológiákat is tartalmaz. ezek közül az 5.-ben szereplő Boszporusz ‒ vasporos, illetve Herkules ‒ harkályos más, itt nem idézett művekben is szerepel, mint a dilettáns etimologizálás példái.

A fentebb felsorolt délibábos etimológiák többsége nem Horvát Istvántól származik. A legtöbb találatot Soós István vitte be. Nem véletlenül: az idézett szerzők közül ő tanulmányozta egyedül Horvát István munkásságát. Nála is van azonban egy kakukktojás, az Ádám ‒ ad-ám, valamint előfordul, hogy pontatlanul idéz. Íme, Horvát István egyik burjánzó mondata, benne a vidám etimológiák Árpádtól Zabadon (Zabadeus/Zebedeus) át Aradig:

Soós István említi még a Jeruzsálem ‒ Sólyomvár és a Babilon ‒ Bábolna etimológiát is. Az eredeti szövegrészletek:

Amint látható, Horvát István szövege itt is zavaros: Jeruzsálem akár Salamonvár is lehet. Összeadva az elért találatokat, Soós Istvántól egy pontot kell levonnunk, mivel az Ádám ‒ Ad-ám etimológia nem szerepel Horvát Istvánnál (sem itt, sem más műveiben). Az elért eredmény alkalmasint még változhat, ha kiderül, hogy egynémely etimológia nem Horvát István találmánya, hanem lenyúlás által kerültek fő művébe, a Rajzolatokba. De most nézzük a többieket:

Az 1) pontban említett mű, A magyar irodalom története egy találatot ért el (Parthus ‒ pártos). Megjegyzendő, hogy a Horvát Istvánt idéző szerzők (az itt említettek csak kiragadott példaként szerepelnek) kivétel nélkül leírják, hogy őstörténet-kutatásunk legnagyobb mágusa a parthusokat is szegről-végről rokonunknak tartotta, merthogy ők valójában pártosok, de az etimológiák felsorolásából ezt a gyöngyszemet általában kihagyták.

A 2., 3. és 6. pontban citált szerzőktől elfogadható a Babilon ‒ Bábolna etimológia, az Ilion = Ilonka-vár azonban csak fél pontot érdemel, mivel Horvát Istvánnál Ilusvár szerepel.

A 2., 3., 6., 7. és 8. felsorolásban olvasható Karthágó ‒ Kardhágó, valamint a 3., 6. és 7. felsorolás Stockholm ‒ Istókhalma és az 5. és a 8. pontban szintén Horvát István számlájára írt Boszporusz ‒ vas-poros, Herkules ‒ harkályos etimológiák közül egyik sem a Rajzolatokból rajzolódik elénk. Ezekért nem adhatunk pontot. Első kérdésünk tehát az, vajon honnan ered ez a sorozatos mellélövés, ki sorozta meg elsőként szegény Horvát Istvánt mérgezett nyilaival, ki olvasta fejére el sem követett bűneit? És láss csodát, Zsirai Miklós játszott hamis kártyákkal:

Zsirai szövege meglehetősen lazán bánik a forrásaival, a nevek említésén kívül semmi további tájékoztatást nem ad, és nem választja szét Otrokocsi Fóris Ferenc és Horvát István nyelvi ferdítményeit. Zsirai abszolút szaktekintély volt, hittünk neki, műveit bibliaként forgattuk. Nem foglalkoztunk további délibábos példák gyűjtésével, szinte kizárólag az általa felsoroltak bukkannak fel újra és újra a szakirodalomban és az ismeretterjesztő művekben. (Itt jegyezzük meg, hogy korábban már tetten értük Zsirait egy másik forrás félreértelmezésében.) Az internet előtti időkben Otrokocsi és Horvát művei a könyvtárak rejtett zugaiban lappangtak, ellenőrzésük és a bennük rejlő egyéb vidámságok kiaknázása elmaradt. Pedig lett volna még mit keresni. Csak két további példa Horvát Istvántól ‒ az egyiptomi kanópuszedények és a történelmi dán tartomány, Vardehus áletimológiái:

Horvát Istvánt részben felmentve bűnei alól, ezeknek a magyarításoknak a származását keressük tovább: Karthágó ‒ Kardhágó, Stockholm ‒ Istókhalma, Boszporusz ‒ vasporos, Herkules ‒ harkályos, Araxes ‒ harag-szesz, Jeruzsálem ‒ Gerő-Sólyom, az előző cikkünkben idézett Nabukodonozor ‒ ne bolondozzon az úr, és az eddig elő nem hozott, de feltétlenül a legbájosabb: Arisztotelész ‒ Harisnyás Tót Illés.

A nyelvészeti szak- és ismeretterjesztő irodalomban két vonulat figyelhető meg. Az írásunk elején idézett példákkal szemben a másik irányzat ezen etimológiák többségét nem Horvát Istvánhoz köti, hanem a nyelvújítással hozza kapcsolatba. Íme a példák:

Gósy Márta: „hasonló elv alapján hozták létre a nyelvújításkor a Koppenhága helyett a Kappanhágó vagy a Stockholm helyett az Istókhalma neveket (nem terjedtek el)” (Állandóság és változás a beszédben. Magyar Nyelv 96. [2000]: 9).

Lőrincze Lajos: „példáit gyarapítaná a kiváló tudós, Sándor István is, aki »magyar« városokkal népesítette be a világot: Jena = Jenő, Kopenhága = Kappanhágó, Stockholm = Istókhalma stb. (L. A magyar nyelvújítás szótára 210.)” (A földrajzi nevek etimológiai szótárának hasznáról. Magyar Nyelvőr 103 [1979]: 16).

J. Soltész Katalin: „Dugonics és Sándor István a népetimológiás névmagyarítást is kultiválta: Jolánta ~ Jólánka, de főleg helynevekben: Esthonia ~ Esthonnya, Dresden ~ Darázsd, Stockholm ~ Istókhalma” (A tulajdonnevek lefordíthatósága. Magyar Nyelvőr 91 [1967]: 283).

Látjuk, hogy két szerző is egybehangzóan említi Sándor István nevét. Lőrincze Lajos forrást is ad, A magyar nyelvújítás szótárának 210. oldalát. Ahol a Lipcse szócikkben a következőket találjuk:

Végre nyomon vagyunk. Istókhalmát és Kappanhágót Sándor István (1750‒1815) Sokféle című sorozatában kell keresnünk. A Sokféle II. „darabja” (kötete) 144. oldalán kezdődik A’ Nemzetek’, Országok’, Városok’ és Folyók’ Magyar neveik című felsorolás. A 146. oldalon leljük a következő nyelvi leleményt (nyelvújítási szótárában Szily Kálmán pontatlanul hivatkozik az oldalszámra):

A Sokféle XII. kötetének hasonló című írásának 227. oldalán pedig ezt találjuk:

Mivel Stockholm régi neve Holmia, a kettőből együtt kijön, hogy Stockholm = Istókhalma. De a XII. kötet 222. oldalán megtaláljuk a Babilon ‒ Bábolna magyarítást is:

Hoppá… Ezt Horvát István innen lopta. Fél pont levonás mindenkinek, aki őt tekintette ötletgazdának. Továbblapozva a Sokféle XII. kötetében, a 229. oldalon találjuk a Koppenhága magyar neveként javasolt Kappanhágót is:

Ezzel a kettővel tehát megvolnánk. Van azonban még valami: Jeruzsálem mint Sólyom vára (228). Szóval ez sem Horvát István saját ötlete:

Jöhet a Zsirainál szereplő Araxes ‒ harag-szesz, Boszporusz ‒ vasporos, Herkules ‒ harkályos magyarítások előbogarászása. Ez sem túl nehéz. Halász Ignác 1901-ben megjelent tanulmányában Otrokocsi Fóris Ferenc szómagyarázatai között sorolja fel mind a hármat, lásd itt: A magyar szófejtés és történeti fejlődése. Nyelvtudományi Közlemények 33 (1901): 7. És valóban: az Origines Hungaricae 2. kötetének 75. oldalán kezdődik Herkules személyének és nevének elemzése, a Harkályost pedig a 78. oldalon találjuk.

Otrokocsi Fóris Ferenc a 220. oldalon érkezik el az Araxes folyóhoz, és az oldal közepén már ott is találjuk nevének magyar „eredetijét”, a Harag-szeszt.

A 271. oldalon behajózik a Boszporusz szűk sziklái közé, ahol elsőként a Vas-poros, majd még ugyanazon az oldalon a Bors-poros és Bús-poros szófejtés is eszébe ötlik.

Otrokocsi Fórisnál megtaláltuk a parthus népnév magyar magyarázatát is: pártos, vagyis rebellis, seditiosus (Origines Hungaricae/II: 177). Lám, ezt is lenyúlta Horvát István (újabb fél pont levonás). És bőségesen lopkodott az Origines Hungaricae alapötletéből is, de erről majd a következő részben.

Sándor István és Otrokocsi Fóris Ferenc műveiben sokkal több észbontó magyarítás olvasható, mint amit idézünk tőlük (Sándor István: Bukarest ‒ Bükvár, Delphi ‒ Dölyf stb.). Otrokocsi Fóris nemcsak a helynevek, de a személynevek terén is maradandót alkotott (Alexander ‒ Alak Sándor, Heléna ‒ Elő-anya stb.). Kedves kollégák, tessék bátrabban válogatni! Az más kérdés, hogy ezek a példák és az alant tárgyalandó továbbiak még a modern nyelvtudomány kialakulása előtti időkből származnak, a dilettáns nyelvhasonlítók ellen nem ezekkel az ósdi magyarításokkal kellene érvelni.

Már csak néhány gyakran idézett ősmagyar hely- és személynév délibábos megfejtőit kell kinyomoznunk. Zsirai Miklós a Jeruzsálem ‒ Gerő-Sólyom szófejtést is Otrokocsi Fóris Ferenc és Horvát István nevéhez köti. Valószínűleg nem emlékezett, hogy melyiküknél olvasta. Illetve erre is rosszul emlékezett, mert egyiküknél sem olvashatta. Mi Vida Károly: Elmélkedések a magyar nemzet viszontagságainak története felett (Pest, 1851) című könyvében találtuk meg, több alakban is: Győr-Sólyom = Jéru-Salaim (94/1. jegyzet), Győr, vagy Gyerő-Sólyom (96/3. jegyzet), gyerösolyomi király (98), Gyerő-Sólyom (126).

A délibábos etimológiák között emlegetik olykor Dareiosz perzsa uralkodó (a mesebeli Dárius király) eredeti magyar nevét, amely mint tudjuk, Taréjos volt. Pár éve az index.hu oldalon Halmos Máté ezt is Horvát Istvántól származtatta (habár a szöveg másként is érthető), ráadásul egy kvízkérdésben több más téves adattal együtt említette, ami így elég kínos:

„Horvát István, a XIX. század első felének oklevélkutatója ma arról közismert, hogy kicsit túlbuzgó módon visszafelé nyelvművelt: idegen szavak magyar eredetijét költötte meg. Karthágó Kard-hágó, Stockholm Istókhalma, Dareiosz Taréjos volt az ő olvasatában. De mi volt Arisztotelész ősi magyar neve?” 

Nos, Szabó József soproni tanár: Értekező észrevételek a magyarok eredetéről című írásában négy helyen is szerepel a Dareiosz/Dárius név magyarázataként a Daréjos vagy Taréjos (Tudományos Gyűjtemény 1825/IV. kötet: 50, 54, 56, 57).

Szabó József a többi perzsa uralkodót sem kímélte: Xerxészből Sorsost/Tsortsost/Szerest csinált (lehet választani), Artaxerxészből pedig Artasorsost és Artősorsost (uott., az 55. oldalon). Jerney János ezt másképp tudta, szerinte Artaxerxész böcsületes magyar neve Ártó-sértő (Jerney János keleti utazása a’ magyarok’ őshelyeinek kinyomozása végett. 1844 és 1845. Második kötet. Pest, 1851: 185).

Visszatérve Arisztotelészhez, az idézett kvízben három „ősi magyar név” közül lehetett választani: Arasznyi Tételész, Hasa Reng, Az Fix és Harisnyás Tót Illés. Az első a kvíz kedvéért született improvizáció, a második egy hús-vér képregényhős: Asterixnek, a rettentő erejű gall harcosnak a törzsfőnöke, de honnan ered a Harisnyás Tót Illés? Szily Kálmán írja a Magyar Nyelvőrben (Tisztázzuk az eszméket! 33 [1904]: 229):

A szövegben szereplő MA rövidítés Szenczi Molnár Albert 1604-ben megjelent latin‒magyar szótárára utal. Legott le is töltjük az internetről, ám Harisnyás Tót Illést hiába keressük. A lila remény köddé foszlik. De ím, ismét felcsillan az alagút végén: felfedezzük, hogy a szótár ezen példányából két oldal hiányzik. Legott letöltjük hát egy másik helyről is, és valóban, Illésünk ott mosolyga ránk:

Ez is megvolt. Szily Kálmán pontatlanul idézett, kihagyta az eredetiből a 'játékban' szót, vagyis a lényeget, hogy ez egy vicc. (A szótár 1990-ben reprint kiadásban is megjelent, de a koronavírus elválasztott minket egymástól, illetve általában a könyvtáraktól). Már csak Nabukodonozorral vagyunk adósak. Felkutatásához külső segítséget vettünk igénybe. Megtudtuk, hogy Nabukodonozor nevének helyes olvasata Jókai Mór: Eppur si muove – És mégis mozog a föld című regényének A teaivástól című fejezetében szerepel:

S miután kiszemelte a legbékésebb öreg tudóst, kinek emlékezetes híre marad azon jóakaratú törekvéséről, miszerint minden hajdankori perzsa és asszíriai császár nevét a magyarból származtatta le, akképpen bizonyítván be, hogy az egész világ a magyaroktól eredt; tehát azt a jó öregurat rohanta meg Aszályi azzal a felhívással, hogy legyen őneki a véres bosszú munkájában párbajsegéde; de mire a békeszerető öreg tudós csak annyit mondott, hogy „Nabukodonozor”. – Ami tudvalevőleg e magyar szótól származik: „nebolondozzonazúr”.

A Jókai által hivatkozott öreg tudós Gida József lehetett, aki nemcsak Nabukodonozort (Nabú-kudurri-uszur, további nevei: Nebukadneccár, Nabukkó), de az egész Szászánida dinasztiát helyre tette a Hasznos Mulatságok 1835. szeptember 23-ai számában (A' Sassanida Dínastiárúl). Zseniális megfejtése szerint a dinasztia eredeti magyar neve Sass-ám-Ida. Ahogy írta: „meg vagyon tehát Sassanida rongálva, az időnek rozsdája megvesztegette azt”. A 197. oldalon jön elénk Nabuchodonosor, valamint apukája, Nbobalassa (Nabú-apal-uszur) nevének megfejtése:

De ne bízzuk el magunkat, lehet, hogy Nabukodonozor eredeti neve mégsem Nap-úgy Hód ön-az úr volt. A Szépliteratúrai Ajándék 1827. évi kötetében jelent meg a Hódvilági mulatság a' régiség hagyományiban gyönyörködő tudományok' tündéreinek ajánlva. Beszéllgetés Mitridates és Kőrösy között az árnyékvilágon című írás, melyben a 64. oldalon Nabukodonozor Napon kotonozó úrként szerepel. Erre mondja Kőrösy: ne bolondozzon az úr:

Ezt azonban a 2 éves Jókai Móricka valószínűleg nem olvasta. Túl fiatal volt még hozzá. De meglehet, később a kezébe vette, és ez alapján került a regényébe a „nebolondozzonazúr”.  Vagy talán csak hallotta? Úgy tűnik, hogy az Ádám – Ad-ám és a Nabukodonozor – ne bolondozzon az úr szófacsarásokat anekdotaszerűen terjesztették. 

A közhellyé vált délibábok áttekintését lezárva megemlítjük, hogy Pusztay János: Az „ugor‒török háború” után című könyvének rövidesen megjelenő második kiadásában a délibábok hősei elnyerik méltó jutalmukat, a felsorolt magyarítások és szerzőik végre találkoznak, mindenki megkapja a magáét.

(Köszönet Spolárné Imreh Rékának a segítségért.)

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS) Az összes hozzászólás megjelenítése Az összes hozzászólás megjelenítése