Mint szenvedélyes kutyás, örülök neki, hogy az olvasókat érdeklik a kutyákkal kapcsolatos nyelvi kérdések. Például a magát lelkes olvasónkként azonosító levélírónak a következő a kérdése:

A napokban felfigyeltem arra, hogy nagyon sok kutyával kapcsolatos kifejezésünk van, ezeket próbáltam összegyűjteni. A kutyafáját, itt van a kutya elásva, köti az ebet a karóhoz, a hazug embert hamarabb utolérik, mint a sánta kutyát, ebadta (kölyke), stb.

Miért pont a kutya szerepel a legtöbbször? Esetleg közös eredetük lehet?

A kutyák időtlen idők óta, több tízezer éve középponti szerepet játszanak az emberek életében. A kutyákkal való együttélés történetének egyik kutatója állítólag húsz különböző fajtáját számolta össze azoknak az emberi tevékenységeknek, amelyekben kutyákat használnak segítségül. Régebben persze a vadászatban, a terelésben, az őrzésben és a fekvőhelyek melegítésében játszottak különösen nagy szerepet, mára más, újabb feladatokat is kaptak, például vakvezetőként, keresőként és nem utolsósorban terápiás célra is foglalkoztatják őket.

Úszik, mint kutya a vízben?
(Forrás: Kálmán László)

Ez a fontos szerep már önmagában is indokolja, hogy a szólásokban, mondásokban majdnem olyan gyakori az említésük, mint például a házaké, a fáké, az utaké és más társadalmilag nagyon fontos dolgoké. Hogy egy-egy szólás a kutyának éppen melyik tulajdonságán alapul, az is elég változatos.

Az ember és a kutya viszonya természetéből következik, hogy a kutya alárendelt szerepet játszik, engedelmes, kiszolgálja az embert, cserébe az gondoskodik róla. Ez teljesen rendben is van, nem találhatunk benne kivetnivalót, de amikor embereket hasonlítunk ebben az értelemben kutyákhoz, és így szolgai tulajdonságokat tulajdonítunk nekik, akkor az elég negatív rájuk nézve. Ugyanakkor a kutya kiszolgáltatott helyzetén alapulnak az olyan szólások is, mint például bizonytalan, mint a kutya vacsorája.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

A kutyával való együttélés során az ember szembesül azzal, hogy a kutyának másmilyen ösztönei vannak, mint az embernek. Hogy csak egy párat említsek: más állatokkal, például a macskákkal szemben nem csak egyes időszakokban, és nem csak ellenkező neműekkel mutat a párzásra jellemző viselkedést, vagyis kutyálkodik. Ezenkívül irigy (vagyis hajlamos megvédeni a zsákmányát, táplálékát), és hogy sok viszontagságot jól bír (például a hideget, rossz időt, bár van olyan idő, amikor a kutyát sem verik ki). A magyarban ehhez még hozzá kell számítanunk, hogy a kutya szó ku- kezdete miatt eufémizmusként is működik, a kurva szó helyettesítésére. (Például a kutya hideg, a kutyafáját kifejezések ebből erednek.)

A kutyát sem verik ki. Vagy mégis?
(Forrás: Wikimedia Commons / Barras / CC BY 3.0)

Ami a kutyák megnevezéseit illeti, mint László nevű olvasónk írja, már volt is szó az eb és a kutya szóról a Nyesten:

Olvastam állatkísérletes cikküket, melyben a kutya és az eb szó eredetéről írnak.

Az idézett cikkben benne volt, hogy az eb szó ugor örökség, míg a kutya (legalábbis a TESz. szerint) hangutánzó-hívogató jellegű szóból ered. (Ez utóbbinak az indoklását én nagyon bizonytalannak tartom. A szótár megemlíti, hogy számos finnugor nyelvben hasonló szavakat találunk a kutyakölykök megnevezésére vagy a kutyák hívogatására használt szóként, de ez önmagában nem szól a hangutánzó eredet mellett. Idéznek továbbá egy régi latin szöveget, ami szerint kutyu szóval hívta magához egy uraság a kutyáját, de ez sem bizonyít semmit.) Mindenesetre László így folytatja:

Azt szeretném megtudni, hogy más nyelvekben honnan származnak a kutya jelentésű szavak.

Bizony, ebben igen nagy a változatosság még itt Európában is, és most csak a környékünkön beszélt indoeurópai nyelvekre fogok összpontosítani. Már ezek között is igen sokféle eredetű szóval utalnak a kutyákra. Azt hiszem, a kutyának ez közös vonása a valóság más nagyon fontos dolgaival, amikhez az emberek erősen kötődnek érzelmileg. Hasonló sokféleséget figyelhetünk meg például a ’fej’ a ’szeret’ vagy a ’nyelv’ elnevezései között. A sokféle elnevezés másik oka az az említett körülmény lehet, hogy a kutyákat rengeteg célra használjuk, és az emberiség ennek megfelelő fajtákat tenyésztett ki. A különböző funkciók és fajták külön neveket kaptak, és ezek néha általánosan a ’kutya’ jelentésű szó szerepét kezdték betölteni.

Talán a leggyakoribb elnevezések az indoeurópai *k̂u̯on-, *k̂un- tőből származók, így a görög κύων [küón], κυνός [künosz] szavak, a latin canis és leszármazottai az újlatin nyelvekben (kivéve az ismeretlen eredetű spanyol perro szót), az albán qen, a különböző kelta nyelvek ki-, ku- tövei, a germán nyelvek hund hangzású szavai. Az angolban a 16. századig szintén egy hund szót használtak, amit kiszorított a dog. (Ma a hound szó az üldözőkutyákat, például a kopókat és az agarakat jelöli.) Ez állítólag valamilyen kutyafajta neve lehetett, de az eredete vitatott. Talán az óangol *docce ’izom’ szóhoz lehet köze.

Egy sor szláv nyelvben egy másik szóból ered a ’kutya’ jelentésű szó: pas (pl. szerb, horvát), pes (pl. cseh, szlovák, szlovén), pies (lengyel) és pjosz (orosz, de ez régies és rosszalló értelmű). Ezeknek az őse feltehetően az indoeurópai *peig-, *peik- tő, ami ’színes, tarka’ jelentésű lehetett. (Ugyanebből a tőből származik a latin pingō ’fest’ ige vagy a különböző szláv nyelvekben a pis- ’ír’ igető.)

Tarka kutya
(Forrás: Wikimedia Commons / Denali National Park and Preserve / CC BY 2.0)

A mai oroszban viszont szobaka a ’kutya’ jelentésű szó (és a megfelelői léteznek az ukránban, a beloruszban és lengyel tájszólásokban is). Ez vajon mi fán termett? Meglepő a válasz: ez a szó az első csoportba tartozó szavak, tehát például a latin canis rokona. Az történt ugyanis, hogy az indoeurópai *k̂u̯on-, *k̂un- tő utódai például az indoiráni nyelvekben és az örményben s- [sz] hanggal kezdődnek (gondolom, egy nagyon korai palatalizációnak köszönhetően). Az örmény šun, az óind śvaka-, az újperzsa sabah is erről tanúskodik. Az orosz szó tehát olyan szó leszármazottja lehet, amely talán már az ószláv nyelv valamilyen indoiráni nyelvből kölcsönzött.