Megszoktuk, hogy az érthetetlen szólások nagy része ma már nem létező tárgyakra, szokásokra utal. Mindenki érzi, hogy az elveti a sulykot kifejezésben a sulyok valamiféle tárgy, de hogy micsoda, azt senki se tudja (ld. egy korábbi írásomat). Lehet, hogy P. Árpádné nevű olvasónk hasonló kihalt szokást vagy régóta nem használt tárgyat sejt egy szólás mögött:

Szeretném tudni, hogy honnan ered a kutyafáját kifejezés? Ez szólás vagy szóláshasonlat?

Pedig ez a mondás sosem utalt valami fából készült, kutyákkal kapcsolatos tárgyra, vagy kutyákkal és fadarabokkal kapcsolatos szokásra. Ez az érthetetlen szólások egy másik csoportjába tartozik, amelyek különösen a káromkodások között gyakoriak (ld. egy káromkodásokkal kapcsolatos korábbi cikkünket). Vagyis úgynevezett eufemizmusról, finomításról van szó: egy kimondhatatlan (tabu) vagy egyszerűen illetlen kifejezést helyettesítünk egy másikkal. Lehet, hogy külön nevet lehetne adni annak a fajta eufemizmusnak, amivel itt találkozunk, amikor a helyettesítő kifejezés hangalakilag hasonlít a helyettesítettre, méghozzá mindig az első része. Tehát a kutya faszát helyett a kutya fáját. Hasonlóképpen: az istenit helyett az istállóját. Ez nyilván abból ered, hogy ezek az eufemizmusok úgy keletkeznek, hogy a beszélő kimondás közben módosít, vagy legalábbis azt játssza el, hogy így jár el.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

A jelenség érdekessége, hogy fittyet hány a hangsorok szokásos tagolására. (Na tessék, mi az a fitty? Gondolom, a fityisz és a fütty rokona, tehát megvetően fityiszt mutat vagy füttyent az, aki fittyet hány valamire.) Ugyanis a helyettesítő és a helyettesített egyezése, mint a példák mutatják, nem meghatározható az egyező hangok vagy szótagok számával. Néha egy szótagnyi az egyezés (mi a picsa és mi a pitvar), néha egy kicsit több, de nem feltétlenül „teljes” szótagokra terjed ki, mint éppen a kutyafáját példája mutatja.

A ku...
(Forrás: Wikimedia Commons / Jack Newton / CC BY-SA 2.5)

A másik érdekesség a folyamat „iteratív” jellege. A kutya szó például már eleve nem azért kerül ezekbe a káromkodásokba, mert az embereknek kutyák jutnak eszükbe, ha valami csúnyát akarnak mondani, hanem ő maga is hasonló eufemizmus, a kurva szó helyettesítője. Természetesen belejátszhat a használatába az is, hogy a kutya gyakran használatos pejoratív, becsmérlő szóként, azért, mert a kutya közismerten alárendelt szerepet játszik az emberek közösségében. De az olyan káromkodásokban, mint a kutya teremtésit vagy a kutya mindenit, valószínűleg nem erről van szó, hanem egyszerűen a kurva eufemisztikus helyettesítéséről.

Mire veri a pavlovi kutya a nyálát?
(Forrás: Wikimedia Commons / Rklawton / GNU-FDL 1.2)

Végül egy szót arról, hogy szólásról van-e szó. A hagyományos (iskolai) magyar nyelvtan ebben a kérdésben (is) zavaros. Sokszor úgy értelmezik a szólás szót, hogy az nem mondatértékű állandósult szókapcsolat (pl. veri a nyálát ’feleslegesen sokat beszél’), máskor viszont éppen olyan állandósult szókapcsolatot értenek rajta, amelyik mondat szerepét játszhatja, de nem a közmondások, káromkodások stb. körébe tartozik, hanem csak bizonyos tipikus helyzetekben alkalmazhatóak (pl. Veri az ördög a feleségét ’esik az eső, és közben süt a nap’). Az A kutyafáját! azonban egyik csoportba sem tartozik, mert egész mondat szerepét játssza, tehát káromkodásnak kellene hívni (bár a fenti szövegben én is a szólás szót használtam). A szóláshasonlat kifejezés viszont semmiképp sem jöhet szóba, mert az mindig összehasonlítást tartalmaz, pl. veri, mint a répát.