Attila nevű olvasónk kérdése, ha jól értem, inkább kultúrtörténeti, mint nyelvi. Én csak a nyelvi részére tudok válaszolni.

Mi a közös ezekben a szavakban: dolog, munka, robot, meló? Honnan erednek? Van a nyelvünkben nem lenéző árnyalatú kifejezés erre? Talán a kalandozás az daliás és vitéz volt, a földművelés meg a büdös paraszt dolga? A vikingek, varégok valóban kereskedtek is, a magyarokról a kalandozást olvastam, rabszolga eladást a kazár fennhatóság óta, de a rablás fosztogatás nem termel értéket és a vége pusztulás. Nem így lett őseinkkel, mert élünk, de a munka megítélése a közbeszédben szerintem ma is negatív.

Nos, Attila első kérdése szinte szónokinak tűnik. Mindannyian tudjuk, hogy mi a közös az idézett szavakban: az, hogy ’munka’, ’teendő’ a használatuk. Amit ezután ír Attila, az még valamit sugall: hogy szerinte mindezek a szavak „negatív”, vagyis rosszalló, pejoratív használatúak. Én ezt csak a robot esetében érzem, az valóban mechanikus, unalmas munkára utal, amit kedvetlenül végez az ember, sőt, amire esetleg rákényszerítik. Szerintem igenis semleges értékű a dolog, munka, meló, s ezért nyugodtan lehet pozitív értelemben is használni őket.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Ha viszont az eredetüket nézzük, igaznak tűnik, hogy némelyikük (legalábbis az átadó nyelvben) elég baljós töltésű volt. A dolog egy ’teendő, adósság, kötelezettség’ értelmű szláv szóból ered; a munka egy ’kín, szenvedés’ értelmű, szintén szláv szóból. A robot egy ’közmunka’ értelmű német szóból (amelyik végső soron szintén szláv eredetű). Viszont a meló már az átadó nyelvben is semleges volt: a ’mesterség’ jelentésű jiddis meloche szóból ered (ami végső soron héber származású).

Forrás: Wikimedia Commons / Telemaco Signorini

Persze az nem kétséges, hogy a munka lehet kín, szenvedés, ha annak, aki végzi, nem a kedvére való, és főleg ha kényszerből végzi. A nagyobb európai nyelvek között körülnézve azt találjuk, hogy szép számmal van köztük olyan, amelyben a ’munka’ értelmű szó eredetileg ilyesmit jelentett, még ha ma semleges is. Így a francia travailler és a spanyol trabajar a vulgáris latin *tripaliare ’kínoz’ szóból ered (egy tripalium nevű eszköz nevéből, amit eredetileg állatok ösztökélésére, majd kínzóeszközként használtak). A már említett robot szó szláv eredetije, a rabota/robota szó ’szükség, kényszer, szolgálat’ értelemben lehetett használatos, és összefügg a rab szóval is (amelyet a magyar szintén valamelyik szláv nyelvből vett át). Végső soron ugyanis mindkettő az ős-indoeurópai *orbhos ’rabszolga, szolga’ szóból származik. (És ebből ered a német Arbeit ’munka’ szó is.)

Forrás: Wikimedia Commons / Ilja Repin

Vannak azonban ellenpéldák is. Egy sor nyelvben a ’munka’ jelentésű szó eredetileg egyszerűen ’tevékenységet’, esetleg ’hasznos tevékenységet’ jelentett, tehát nem volt eleve negatív árnyalata. Így a román lucru ’munka’ a latin lucrum szóból származik, aminek a jelentése ’nyereség, haszon, előny’ volt. A német Werk ugyanabból az indoeurópai tőből származik, mint a görög ergon, és ez egyszerűen ’tevékenységet’ jelentett. Végül az olasz lavoro az ’erőfeszítés, fáradság’ jelentésű latin labor szóból ered, de ez sem volt egyértelműen negatív kicsengésű. A szintén ’munka, munkálat’ értelmű ovra pedig végső soron a latin opus szóból származik, ami szintén semleges, ’tevékenység, dolog’ értelmű.

Forrás: Wikimedia Commons / Bettman Archive

Egyáltalán nem hiszem, hogy egy népcsoportnak a munkához való viszonyára jellemző lenne az, hogy milyen jelentésű szóból származik a nyelvében a ’munka’ értelmű szó. Az ilyen mindennapi szavak jelentésárnyalatai igen gyakran változnak. Például gyakran van kollokviális (társalgási) változatuk, ami gyakran (pozitív vagy negatív) értékítéletet is tükröző használatra tesz szert, és sokszor ilyen árnyalatot kifejezőként kerül be a formálisabb nyelvbe. A kölcsönzés is igen jellemző az ilyen mindennapi szavakra, például a kollokviális forma gyakran kölcsönzéssel kerül a nyelvbe. Végül pedig az is jellemző rájuk, hogy több szinonima is létezik egyidőben, s ezek majdnem egyformán használhatók, esetleg értékítéletbeli különbségek vannak köztük. Mindezek miatt a szókészletnek ez a rétege állandó változásban és mozgásban van, ezért nemigen alkalmas kultúrtörténeti következtetések levonására.