A nyelvi ideológiák közül egy nagyon érdekes és sokszor előforduló kerül terítékre most, amelynek hívei hisznek abban, hogy van a nyelvnek egy ideális, a többi nyelvváltozat felett álló változata. Nem véletlen, hogy ez az ideológia az egyik, ha nem a leggyakoribb. Központi, platonista vonásából adódóan törvényszerű, hogy a nyelvi standardizmusnál is többször van jelen a nyelvről szóló diskurzusok során. Sok más nyelvi ideológiánál is elkerülhetetlen a megléte; sokszor első ránézésre nem is tűnik fel, de a gondolatrendszer hátterében ott húzódik a nyelvi platonizmus. Most megmutatjuk, miért.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Platón platonizmusa

A platonizmus Platónnak és követőinek a filozófiája. Szokás eredeztetni Szókratész gondolkodásából (mivel ő volt Platón mestere), ám a platonizmus elüt a szókratészi filozófiától abban, hogy nem teljes egészében etika.

Platón, az ókori görög filozófusok egyik legismertebbike. Ez nem véletlen, hiszen munkái, filozófiai tanai a mai napig viták és más művek alapjául szolgálnak. Munkásságának a filozófiai értékein túl társadalomtudományi, sőt irodalmi jelentősége sem elhanyagolható. Arról nem is beszélve, hogy a platonizmus bizonyos tekintetben a mindennapjaink részét képezi.

Platón
(Forrás: Wikimedia Commons / Ricardo André Frantz / CC BY-SA 3 0)

Platón kettéosztott világot gondolt el: a látható, materiálist és az „igazit”. Az előbbi, a látható világ az, amely körülvesz minket, és ami igen zavaros, nehezen érhető. Ezzel szemben az igazi világ, az ideák világa jól érthető az állandósága révén. A minket körülvevő világ folyamatosan változik, ezért itt súlyukat vesztik az olyan fogalmak, mint a tudás vagy a boldogság, amelyek azonban az ideák világában kézzelfoghatóak. Mindennek van ideája, és mindennek egy ideája van, s a látható világ dolgai ezekből az ideákból részesülnek: minden a „jó” ideájából, szépen sorba, az egyéb ideák egymás alá sorolva. Ezt úgy kell elképzelni, mint amikor sok kis pohár van egymásra építve és a legfelsőbe elkezdjük önteni a folyadékot: egy idő után a legfelső túlcsordul, így onnan kap a többi pohár is.

Tehát a látható világot az örök ideák világa uralja, még ha az emberek erről esetleg nem is tudnak. Ennek megértésében segít Platón híres barlanghasonlata. A hasonlat szerint mi, emberek valójában egy barlang mélyén ülünk, hozzáláncolva a barlang falához, életünk tapasztalatai pedig csupán a barlang előttünk lévő falán táncoló árnyképek sora adja (valahol mögöttük tűz ég, amögött meg formák váltakoznak és azoknak az árnyékát látjuk). Ezt érzékeljük mi életnek. Ám egyszer valaki közülünk – értelemszerűen a filozófus – letöri a láncait és óvatosan felmászik a barlang szájához, ahol megpillantja az igazi világot, melyet a nap világít meg. Bár felfogni nem tudja, mégis ezzel az örömhírrel tér vissza a hozzánk, akik persze nem hiszünk neki és jól megverjük, mondván, csak borzolja a kedélyeket. Ez már átvezet a platóni etikához, amely szerint az igazi világot kell tanulmányoznunk, a jelenségvilágban ennek megfelelően kell eljárnunk, az igazságot követve, legyen ennek bármi is a következménye.

Barlanghasonlat
(Forrás: Wikimedia Commons / Gothika / GNU-FDL 1.2)

A nyelvész platonizmusa

A platonizmus nyelvi megfelelője könnyen levezethető az említett filozófia lényegi magvából, az ideák és a látható formák kapcsolatából. A platonizmus filozófiája szerint van a dolgoknak egy ideájuk, vagyis egy ideális, igazi és örök változatuk. Ez nyelvi vonatkozásában azt jelenti, hogy a nyelvnek is lennie kell egy ideális, többi fölé helyezendő változatának, ideájának. A többi, ettől eltérő nyelvváltozat, nyelv csupán ennek egy gyengébb, kevésbé értékes lenyomata.

Mindezekkel összhangban a nyelvi platonizmus tehát az a meggyőződés, hogy a nyelvnek van egy ideális formája, amely mintegy független a tényleges diskurzusokban található nyelvi alakulatoktól. Ezáltal egy-egy nyelvi forma helyessége nem függ attól, hogy mennyire elterjedt vagy éppen kik használják. Vagyis minden olyan megnyilvánulás, amely valamely nyelvi formát helytelennek bélyegez vagy egy nyelvváltozatot (és az annak megfelelő nyelvi formákat) más nyelvváltozatok fölé helyez, a nyelvi platonizmust testesti meg. Bár ez igen gyakran nem tűnik fel, mivel csupán implicit van jelen az ideológia.

A nyelvnek van egy ideális formája
(Forrás: Wikimedia Commons / CC BY-SA 3.0)

A nyelvi platonizmushoz nem ritkán azon nyelvi ideológiák kapcsolódnak, melyek egy-egy nyelvi formát a kontextus figyelembe vétele nélkül helytelenítenek. Ez történhet különféle indokokkal vagy egyenesen azok nélkül. Ha például az indoklás teljes egészében elmarad, és csupán a helytelennek bélyegzés történik meg, akkor mindig a nyelvi defektivizmus ideológiájáról van szó. De a nyelvi defektivizmus hátterében – a jellegéből adódóan – mindig egy idealizált nyelv(változat) képe, vagyis a nyelvi platonizmus áll, hiszen ha vannak rossz, helytelen nyelvi formák, akkor lennie kell egy olyan nyelvváltozatnak is, melyben ezek nincsenek meg. Azaz van egy ideális, eszmei változat (ez hazánkban az esetek többségében a standard).

Nyelvi platonizmus a hozzászólásokban

Végül következzenek a szokásos, internetes fórumokról gyűjtött szemléltető hozzászólások. Ezek igen változatos formában fordulhatnak elő, például a már emlegetett nyelvi defektivizmus vagy standardizmus, de akár a nyelvjárásokat dicsőítő ruralizmus mögöttes ideológiájaként. Lássunk hát néhány példát a Korrektor.blog.hu egyik topikjáról, amikor a platonizmus látens módon, a háttérben húzódik meg!

opati666: És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy a mai világban mennyit „RUHÁZNAK BE” többek között a nyelvtudomány fejlesztésébe... :(

3dom’f’speech: a „nák”-olás prolibetegség, nagy baj lenne, ha az értelmes emberek átvennék és megragadna a hivatalos nyelvben

micsoda?: Magyarországon inkább legyen „nák” a proli betegség, mint a lájkolás.....

Itt aztán jól beruháztak
(Forrás: Wikimedia Commons / High Contrast / CC BY 3.0)

A fenti hozzászólások mindegyikében található egy-egy explicit nyelvi ideológia (az elsőben és a harmadikban a nyelvi defektivizmus, másodikban a doktizmus). A nyelvi platonizmus megléte azonban már közel sem ilyen nyilvánvaló, mégis kikövetkeztethető a jelenléte. Azzal ugyanis, hogy az érintett nyelvi formákat helytelenítik a hozzászólók, feltételezniük kell, hogy van a nyelvnek egy ideális formája, amely mintegy független a tényleges diskurzusban meglévő nyelvi alakulatoktól, tehát azon ideálisnak vélt nyelven belül nem található meg a stigmatizált alak, éppen ezért minősíthető helytelennek. Vagyis az idea az első hozzászólásnál, amelyikben nem található meg a ruházni be szókapcsolat; a másodiknál, amelyikben nincs nákolás; a harmadiknál pedig amelyikben a lájkolás hiányzik (és minden bizonnyal még sok más kifejezés).

Persze nyíltan is megjelenhet a nyelvi platonizmus:

hagyma: továbbra is keveredik a tájszólás […] a helyes beszédtől […] nem értem miért kell harcolni a magyar nyelv lebutításáért és miért nem a szép érthető helyes beszédért

paraszthajszál: A Halotti Beszédet mindenkivel bemagoltatták az iskolában, abból is látszik mennyit változott (romlott) azóta a nyelv […]akkoriban még régmúlt időnk is volt, ma már az sincs, unokáink már a múlt időt se fogják tudni rendesen kifejezni magyarul!

Az első komment írója hisz abban, hogy létezik egy szép és érthető magyar nyelv, tehát van egy igazi nyelv, amit egyesek próbálnak „lebutítani”, de hogy melyik is ez, azt nem tárja mások elé (annyi bizonyos, hogy nem a tájszólások). A második hozzászóló már meg is jelöli az általa ideálisnak, ideának vélt nyelvet: a Halotti Beszéd idején használatos (volt) az. Ezt kellett volna és kellene őriznünk – szerinte.

Amint láthatjuk, sok szempontból, sokféleképpen tekinthetünk egy-egy nyelvváltozatra ideálisként. A platonizmus jegyében képzelhetjük azt, hogy létezik egy tökéletes, igazi nyelv, azonban nyelvészetileg ezt nem tudjuk alátámasztani. Azért nem, mert – amint látszik – mindenkinek más az idea, nincs egy azonos, és nem is lehetne, hiszen gyakorlatilag ahány nyelvhasználó, annyiféle látható, materiális, valamint annyiféle igazi, ideális nyelvváltozat és -használat. Melyiket neveznénk hát ki az egyedüli igazinak?

Felhasznált irodalom

Lanstyák István (2011): A nyelvi ideológiák néhány általános kérdéséről