Legkorábbi nyelvemlékeink még nem összefüggő szövegek, csupán szórványemlékek: latin sorok közt egy-egy lefordíthatatlan magyar szó, esetleg szókapcsolat. Hogy az első leírt magyar szavakat megtaláljuk, egészen az államalapítás utánig kell visszamennünk az időben. A kereszténység felvételével ugyan a latin vált az írásbeliség nyelvévé, viszont a tulajdon- és helységneveket valamint a határjelek neveit az írástudók nem tudták latinra fordítani, így ezek magyarul kerültek bele az okiratokba.  Az első magyar szavakat az 1055-ös Tihanyi alapítólevélben olvashatjuk. Az alapítólevelet, amelyben a tihanyi apátságnak adományozandó birtokok felsorolása és a birtokhatárok szerepelnek, I. Endre állíttatta ki, a feltételezések szerint Miklós püspök fogalmazta, leírója pedig egy magyarul tudó, de ismeretlen személy lehetett. Különlegessége az alapítólevélnek, hogy a tulajdon- és helységnevek mellet az első összefüggő magyar mondat töredéket is tartalmazza: feheruuaru rea meneh hodu utu rea. Vagyis: 'Fehérvárra menő hadíútra.'

A halotti beszéd eredeti szövege a Pray-kódexben.
(Forrás: wikimedia commons)

Halotti Beszéd és Könyörgés

Az liturgikus szövegek szintén latinul íródtak, ami gondot jelentett az egyszerű hívőknek, a laikus mozgalmak résztvevőinek vagy akár a magyar szerzeteseknek, hiszen ők nem feltétlenül tudtak latinul. Számukra ezeket az egyházi szövegeket magyarul kellett leírni. Az első fennmaradt összefüggő magyar szövegek és egyben az egész uráli nyelvcsalád első nyelvemlékei a Halotti Beszéd és Könyörgés. A beszéd szabad tolmácsolása egy latin nyelvű temetési beszédnek, a könyörgés viszont a liturgia kötött és állandó részletének fordítása. A két beszéd azonos alkalomra, de különböző hallgatóság számára készült, aszerint, hogy a gyászolók laikusok voltak-e vagy latinul tudó szerzetesek. A bencés Pray-kódexben maradtak fenn, latin szövegek közé ékelődve. Keletkezésüket 1195 körülre datálják. Nincs az a középiskolás, aki ne ismerné a Halotti Beszéd kezdősorát: Latiatuc feleym zumtuchel mic vogmuc. yſa pur eſ chomuv uogmuc. Vagyis: 'Látjátok, feleim, szemetekkel, mik vagyunk: biza por és hamu vagyunk.'

„Valék siralom tudatlan.”

Az első magyar nyelven íródott (vagy legalábbis fennmaradt) vers, az Ómagyar Mária-siralom, amely a Leuveni Kódexben maradt ránk, bár ezt igazán csak a szerencsének köszönhetjük. A verset őrző kódexnek ugyanis kalandos története van. A 20. század elején Toszkánában egy német antikvárius vásárolta meg, aki az első világháború idején egy Jóvátételi Bizottságnak adta tovább, majd a könyv rajtuk keresztül Leuvenbe került, hogy kárpótólja az ottani egyetemi könyvtárat a háború alatt elpusztult könyvekért. A második világháborúban ez a könyvtár leégett és vele együtt pusztult volna a Leuveni Kódex is, ha nem menti meg a benyílóba rejtett páncélszekrény, amelyben tárolták. Így a kódex és vele együtt az első magyar vers is megőrződött az utókor számára.

Nem ismerjük azt a verset, amely alapján az Ómagyar Mária-siralom készült, de valószínűleg a vers nem is fordítás, sokkal inkább több latin siralom, himnusz és más vallásos vers összedolgozása. Ez azt jelenti, hogy a nem szó szoros értelemben vett szerző számos forrást felhasználhatott és azokból kiemelt részeket, majd ezeket összedolgozta egy egésszé, és így született meg a vers.

A leuveni kódex az Ómagyar Mária-siralommal.
(Forrás: wikimedia commons)

A Jókai-kódex

A kódexirodalom kibontakozása a 15. század végi rendi reformoknak köszönhető. A kódexeket legtöbbször apácák számára fordították, ezeket pedig ők maguk másolták le. A fennmaradt kódexek java része másolat. A másolásban a domonkos apácák és az óbudai klarisszák jeleskedtek leginkább. Híres másoló volt Ráskay Lea, akinek többek között a Szent Margit életéről szóló kódexet is köszönhetjük. A kódexeket műfajuk szerint három csoportba sorolhatjuk: épületes olvasmányok, imádságoskönyvek és liturgikus előadások.

Árpád-házi Szent Margit 1242-ben született IV. Béla magyar király és egy bizánci császári hercegnő lányaként. 1254-ben tett fogadalmat a Nyulak szigeti zárdában és ezután példás, ám önsanyargatással teli életet élt. A legenda szerint jövendőmondó képessége is volt, állítólag saját halála napját is megjósolta. 1270. január 18-án halt meg a Margit-szigeti kolostorban. Holtteste három napig nem indult oszlásnak, sőt mennyei illatot árasztott. 1943-ban, XII. Pius pápa avatta szentté.

Az első fennmaradt magyar nyelvű kódexet Ehrenfeld Adolf, bécsi jogtanácsos fedezte fel 1851-ben. Elbeszélése szerint gimnáziumi osztálytársai könyveket dobáltak a szünetben, majd egy őt is eltalálta. Mikor látta, hogy a könyv nagyon régi lehet, elcserélte három új könyvre. A könyvet később az Akadémián mutatták be, ahol ismertetéseket is közöltek róla. A kódexet először a felfedezőről akarták elnevezni, de amikor 1925-ben a magyar állam egy londoni árverésen megvásárolta, a Jókai-centenárium alkalmából az író nevét kapta.

A kódex keletkezési helyét nem ismerjük, másolási ideje 1440 körülre tehető. A szöveg latin fordítás, Szent Ferenc és társai élettörténetét mutatja be legendás történeteken keresztül.

A könyv azért is nagyon fontos, mert számos olyan, mára kihalt szó található meg benne, amelyeket a többi nyelvemlékünk sem ismer.

„De az fejől mondott Pál Kinezsi, ároknak mélységét igen nézi...”

A Szabács viadala a magyar világi költészet első fennmaradt emléke. Egy papírlap őrizte meg, amelyet 1871-ben fedezett fel Véghely Dezső Csicseren, a Csicsery család levéltárában. A szöveget a 16. század népszerű műfajával, a históriás énekkel szokták rokonságba hozni, de Bognár Péter és Horváth Iván az emlékről írott közös tanulmányukban (ami a Széchényi Könyvtár Magyar Nyelvemlékek című kiállítás katalógusában található) ezt azzal cáfolják, hogy a szöveg nem énekelt, inkább szövegvers, ezért inkább a német Reimchronik ('rímes krónika') magyar megfelelője.

A Szabács viadala Mátyás 1475 és 1476 között zajlott sikeres hadjáratáról számol be, amelyben sor került a Száva partján álló török vár, Szabács bevételére. A szerző ismeretlen, ugyanakkor feltűnően tájékozott katonai dolgokban, sőt, mintha ő maga is részt vett volna az ostromban. Ezért úgy gondolják a szakértők, hogy a mű az ostrom után közvetlenül, 1476-ban, vagy kevéssel utána készült.

A legszebb magyar nyelvű kódex

A legszebbnek tartott imádságoskönyv a Festetics-kódex, amelyet 1492 és 1494 közé datálnak. Az egyetlen adat a keletkezési időről a „Pál uram betegségéről zerzett” imádságban található. A szövegben szereplő Pál ugyanis Kinizsi Pál, Mátyás király híres hadvezére, az ő felesége, Magyar Benigna számára készült a kódex. Kinizsi Pál 1492-ben betegedett meg és 1494-ben meghalt. Az imádság és vele együtt a kódex tehát valamikor a két dátum között íródhatott.

A kötet díszítése egy Mátyás király uralkodása alatt működő könyvfestőműhely hatását idézi. A kézirat számos lapszéldísszel és iniciáléval van díszítve. Második oldalán Szűz Mária mint Napbaöltözött Asszony, glóriával, kezében a gyermek Jézussal látható. Az íráskép rendezett, látszik, hogy a szerző kifejezetten ügyelt a szép írásra. A kódex rokona az imádságoskönyvek egyik fajtájának, a hóráskönyvnek. A hóráskönyvet ugyanis kifejezetten laikusok számára állították össze imákból, zsoltárokból és evangéliumokból. Különlegessége a kódexnek, hogy nem bibliai szövegeket, hanem Petrarca hét bűnbánati zsoltárának magyar fordítását másolták bele. Ezek a zsoltárok tehát itt olvashatóak először magyarul, méghozzá értelmesen és hűen fordítva a latin eredetiből.

A Festetics-kódex vándorlásáról nincsenek biztos adatok. A Magyar Benigna utáni tulajdonosokról egészen a 18. század végéig nem tudunk semmit. Akkor a Festeticsek keszthelyi könyvtárába került, majd onnan 1947-ben az Országos Széchényi Könyvtárba.

A cikkben előforduló idegen kifejezések magyarázata:

Liturgia: az üdvösségtörténet megjelenítő átimádkozása, melynek során Isten dicsőítése és az emberek megszentelése történik.

Históriás ének: verses, történeti tárgyú epikai műfaj, témáját a jelen vagy a közelmúlt országos jelentőségű eseményeinek köréből meríti.

Épületes olvasmány: olyan szövegek, könyvek, amelyekből okulhat az olvasó.

Iniciálé: a fejezet vagy a paragrafus díszes, vagy díszített első betűje, amely általában nagyobb a szöveg többi karakterénél.

Felhasznált irodalom:

Magyar nyelvemlékek a kezdetektől a 16. század elejéig: az Országos Széchényi Könyvtár nyelvemlék-kiállításának katalógusa. Debrecen: Alföldi Nyomda, 2009.

Szabó Dénes: A magyar nyelvemlékek. Budapest: Tankönyvkiadó, 1959.

Ruffy Péter: Bújdosó nyelvemlékeink. Budapest: Móra Ferenc Könyvkiadó, 1977.

Dömötör Adrienne: Régi magyar nyelvemlékek. Budapest: Akadémiai Kiadó, 2006.