A magyar nyelv szótára egy Czuczor Gergely és Fogarasi János által összeállított, 1862 és 1874 között hat kötetben kiadott értelmező szótár, mely nem csupán a szavak jelentésére, hanem azok eredetére és más nyelvekben feltételezett párhuzamaira is összpontosít. Számos nyelv mellett rendszeresen hivatkoznak a szerzők a magyar címszavak általuk feltételezett mongol nyelvi párhuzamaira is, összességében több mint 500 alkalommal.

Fogarasi János, aki a mongol-magyar nyelvi kapcsolatok iránti szimpátiáját a szótárában sem tagadta meg
(Forrás: Wikimedia Commons / Rusz Károly)

Mielőtt rátérhetnénk a magyar és mongol szavak esetleges rokonításának véleményezésére, át kell tekintenünk a szótár alkotóinak elképzeléseit a szavak eredetének kutatásáról. A szavak eredetének kutatása nehéz munka, sok olyan buktatója lehet, mely első ránézésre nem feltétlenül egyértelmű, s a nehézségeket megvilágító háttérismeretek nélkül sokszor játszadozásnak tűnhet csak a szavakkal, illetve kellő alaposság nélkül könnyen vezethet rossz eredményre. Tisztában voltak ezzel a szótár szerzői is, ahogy arra „előbeszédükben” rá is mutattak:

„A szószármaztatás könnyen tévedésre s képtelenségekre visz, sz. Ágoston szerint: a szók eredetét kiki, mint az álmokat, jó szánta szerint magyarázván. A kimondás által a betűk gyakran elcseréltetvén, csaknem lehetetlen a szók való eredetéig feljutni, erőtetéssel pedig csaknem minden szót ki lehet a legidegenebb nyelvből is magyarázni. […] Azonban a szók eredetének kinyomozásában a könnyenhívőség és túlságos kétkedés közt közép utat kell tartani, s inkább tudatlanságunkat megvallanunk, mint hibát tanítani.”

Czuczor Gergely 1866-os halála miatt már nem láthatta meg szótára befejezését
(Forrás: Wikimedia Commons / Rusz Károly)

Eredetkutatásukban a szerzők két megközelítést alkalmaznak. Egyrészt megkísérlik a szavak alkotóelemeinek, építőkockáinak feltárását, s kimutatni azt a legkisebb elemet bennük, ami meghatározza jelentésüket vagy jelentésük alapösszetevőjét, s már nem lehet további összetevőkre bontani – ezt nevezik ők gyöknek. A Czuczor Gergely és Fogarasi János által meghatározott gyökök olyan rövid hangcsoportok, melyek esetenként önálló, teljes szavak, mások közülük önállóan nem használatosak, csak más, képzett szavak alkotóelemeként. Hogy mi tekinthető gyöknek, arra nézve nem alkalmaznak a szerzők konkrét feltételrendszert, de leginkább 1-3 hangból álló hangcsoportokat tekintenek annak, s egyes hosszabb gyökök összetevőiként hivatkoznak más, rövidebb gyökökre is, azaz végül is bizonyos gyökök is tovább bonthatók részekre. Helyesebb talán úgy tekinteni, hogy gyökök több szinten léteznek: vannak általánosabb jelentéssel bírók és ezekből képzett szűkebb jelentéskörrel rendelkezők is. Eképpen pl. az r és a k hang külön-külön is önálló gyököt jelentene, illetve ezek részei lennének más gyököknek is, pl. a kar és ker gyököknek. Amelyik szóban pedig ezek a gyökök előfordulnak (akár a szó elején, közepén vagy végén), azok a szavak eredetükben összefüggenének, s jelentésük levezethető lenne a gyököknek tulajdonított jelentéskörből.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Mindez látszólag logikus, s bizonyos mértékig igaz is, hisz a szóképzés működésének alapja, hogy egy rövidebb szóból valamely képző felhasználásával új, az eredeti szó jelentéséhez valamilyen módon kapcsolódó szót hozunk létre (pl. az ad igéből az adó, adat, adalék, adás, adakozik, stb.), de a gyakorlat azt mutatja, hogy messze nem olyan mértékben, mint a szótáríróink szeretnék azt látni. Mivel ők is tapasztalták, hogy a gyökeik nagyon eltérő jelentésű szavakban is felbukkannak, kénytelenek voltak a gyököknek olyan tág jelentéstartalmat tulajdonítani, aminek a segítségével – és némi fantáziával – már nem nehéz megmagyarázni voltaképp bármilyen szó jelentésbeli kapcsolódását a gyök vélt jelentéséhez. Ez pedig így valójában egy önmagát igazoló körkörös igazolás lett, ami nemigen alkalmas semmi hiteles bizonyítására. Jól látszik ez pl. az előbb említett r gyök esetén, mely egyaránt jelentene erős vagy reszkető hangmozgást (pl. rebeg, recseg, rí, riad, rimánkodik, rikácsol, robaj, robban, forr, morog, dörög, surran, stb.), erőszakkal járó rontást, vágást (pl. rab, rabol, ragad, rág, rohad, arat, dárda, nyárs, horpad, fűrész, stb.), égést, tüzet és vöröset (pl. pörköl, róka, rózsa, rozsda, gyertya, piros, pirít, stb.), erős vagy forgó mozgást (pl. ár, iramlik, terít, reszket, forog, parittya, görbe, kerül, kerge, stb.), valamint magasat, emelkedettet (pl. orom, mar, tarkó, szarv, stb.). Az említett jelentéskörökbe kis képzelőerővel bármilyen jelentésű szó beleerőltethető, s így látszólag igazolható magának a gyöknek a léte.

Annak érdekében, hogy még rugalmasabban lehessen egyes szavakat közös gyökhöz kötni, Fogarasiék több módszert is alkalmaznak. Bizonyos mássalhangzókat, melyek képzésük egyes jellemzőiben hasonlóak egymáshoz, ugyanazon hang változatainak tartanak, így ezek variációi ugyanazt a gyököt adhatják ki számukra (főleg hogy a magánhangzók az egyes gyökökben sokszor teljesen szabadon változhatnak). Ilyen egymással felcserélhető mássalhangzók pl. a b-v-p-f-m (labiálisok, azaz ajakhangok), a t-d-cs-dzs-c-dz-sz-z-s-zs (dentálisok, azaz foghangok), a k-g-h (velárisok, azaz hátsó ínyhangok), az m-n-ny (nazálisok, azaz orrhangok) és az r-l (likvidák, azaz folyékony hangok). Ennek megfelelően pl. szerintük ugyanabból a kam gyökből származhatna a kamasz és a kampó mellett a kancsó, a gamat (’piszok, mocsok’) vagy a gangos (’büszkén, kevélyen járó’) is.

Kancsók és kampók. Ősi kapcsolat
(Forrás: Wikimedia Commons / Georges Jansoone / GNU-FDL 1.2)

A közös gyökhöz kötés másik módszere, hogy nem csak a magyar nyelv rendszerében szokásos képzési módot (képzők a szótő után kapcsolódnak) tekintik alkalmazhatónak, hanem gyakran folyamodnak magyarázataikban ún. „előtéthangokhoz”. Feltételezik, hogy ugyanannak a szónak lehetnek olyan változatai, melyek a szó elején megjelenő vagy eltűnő magán- és/vagy mássalhangzókban (főleg b, v, f, k, de más is) különböznek. Pl. Fogarasiék szerint a borotva és az arat ugyanazt a bor gyököt tartalmazná, csak az előbbi b „előtéthanggal”, az utóbbi pedig anélkül.

Egyes szavakban a gyökök Fogarasiék szerint megfordulhatnak, de ettől még a szavak ugyanannak a gyöknek származékai lesznek. Így pl. az ör gyök megtalálható lenne az öröm szóban, de megfordítva a röhög szóban is.

Kapcsolat más nyelvekkel

A szavak eredetének másik szempontú meghatározását a szótárban a más nyelvekkel való kapcsolat jelenti (és itt végre el fogunk érkezni a mongol nyelvhez is). Fogarasiék több nyelv szavait is megpróbálják párhuzamba vonni a magyar szavakkal, voltaképp közös gyököket feltételezve bennük. A párhuzamba állítás alapja a szavak hangalakjának hasonlósága, ahol a hasonlóságot nagy mértékben befolyásolják a fent említett, egymásnak megfeleltethető és egymással felcserélhető mássalhangzók. Voltaképpen bármilyen olyan idegen nyelvi szó megfelel a szerzőknek az összevetéshez, mely ezen mássalhangzók cserélgetésével, illetve a magánhangzók szabad váltakozásával, esetleg „előtéthangok” alkalmazásával alakilag közel hozható az egyeztetendő magyar szóhoz, s a jelentése is köthető hozzá több vagy kevesebb képzelőerővel. Így pl. a magyar öröm szóval párhuzamba állítják a mongol khurim (ím. kurim) ’lakoma, ünnepség, esküvő’ szót, ugyanazt az ör gyököt feltételezve bennük, a mongol szónál kiegészítve egy kh „előtéthanggal”.

A mongol ünnep elengedhetetlen része a birkózóverseny
(Forrás: Wikimedia Commons / David Lienemann, White House)

A hasonlóság keresése vezethet helyes eredményre is, de könnyen juthatunk vele hibás következtetésre. A nyelvtudomány ma (és már jó ideje) nem hasonlóságokat, hanem szabályszerű eltéréseket keres az összevetendő szavak között, mert minél régebben vált el két nyelv egymástól, annál több és több, egymástól eltérő változás halmozódott fel a szavaikban, így azok egyre kevésbé hasonlítanak egymásra – de egy jó ideig mindenképpen hasonlóak maradnak. Viszont mivel a nyelvek hangváltozásai nem esetlegesen és össze-vissza következnek be, hanem az egyes hangok a különböző szavakban – jól meghatározható körülményektől függően – azonos módon változnak, két nyelv változásai egymástól szabályszerűen eltérő szavakat eredményeznek. A hangváltozások könnyen eredményezhetnek olyan hangmegfeleléseket, melyek a korábban említett, a szótárszerzők által is alkalmazott mássalhangzósorokba is beilleszthetők (pl. a nagyon régi mongol t-nek a későbbi nyelvállapotokban helyenként cs felel meg, a mai mongol nyelvekben pedig akár c is, stb.), így esetenként ezekkel is lehet helyes végeredményt elérni – de vannak olyan hangváltozások, amelyek egészen másféle megfelelést eredményeznek. A jó eredmény viszont csak akkor nem véletlen, ha sikerül a hangmegfeleléseket rendszerbe foglalni, s azok nem véletlenszerű képet mutatnak – máskülönben legjobb esetben is csak véletlen ráhibázásról lehet szó. Mindennek köszönhető, hogy Czuczor Gergely és Fogarasi János nagyon sok esetben pont így ráhibázott a magyar szavak idegen nyelvi párhuzamainak meghatározásakor a jó megfejtésre, csak épp ez nem a módszerüknek (felszíni hasonlóságok keresése) köszönhetően, hanem éppen annak hiányosságai ellenére történt.