A mongol név összefoglaló elnevezése számos, főként Közép- és Belső-Ázsiában beszélt, egymással rokonságban álló nyelvnek. Amikor magyarul a mongol szót használják, leginkább a Mongóliában élőkre és nyelvükre gondolnak, de valójában nem csak Mongóliában élnek mongolok, ott sem csak mongolok élnek, s akik mongolok, azok sem egyformák, s nem is ugyanazt a nyelvet beszélik. Ma kb. 8-9 millióan vallják magukat valamely mongol nyelvű néphez tartozónak Mongóliában (kb. 2,5 millió), Kínában (kb. 5 millió), Oroszországban (kb. 500 ezer), Kirgizisztánban és – a hajdani mongol birodalom nagyságának nyomaként – talán még Afganisztánban is, de ennél kevesebben beszélik ténylegesen is mongol nyelvüket.

A mongol nyelvek családját az altaji nyelvekhez sorolja a tudomány a török és a mandzsu-tunguz nyelvekkel együtt. Ez jelenleg inkább egy hagyománykövető, illetve tipológiai alapú besorolás, mivel az altaji nyelvek három ágát eddig nem sikerült meggyőző módon közös alapnyelvre visszavezetni.

A mongol nyelvek felosztása

A mongol nyelvek földrajzi elhelyezkedése sok tekintetben a nyelvi jellegzetességeknek is jól megfelel. Két csoportra oszthatók: központi nyelvekre és peremnyelvekre. A központi nyelveket – pár kivételtől eltekintve – nagyjából összefüggő területen beszélik Kelet-Turkesztántól Mandzsúriáig, a Bajkál-tótól a Kukunór-tóig, s ezek jobban is hasonlítanak egymásra. A peremnyelvek a központi mongol területektől kisebb-nagyobb távolságban, elszigeteltebb környezetben, más nyelvek erős hatása alatt kialakult nyelveket jelentenek, s jelentősen eltérnek a központi nyelvektől.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Nehéz meghatározni hány önálló mongol nyelvről beszélhetünk ma, a kutatók véleménye is eltér a besorolásnál. A mongol nyelvjárások elkülönítése és elnevezése sem egységes irányelveket követ, területi, történeti, kulturális, nemzetségi, politikai és nyelvi szempontok egyaránt érvényesülnek a napjainkban is használt rendszerekben.

A központi nyelvekhez tartozik a halha, a burját, az ojrát és a Kínában, a Belső-Mongol Autonóm Területen beszélt mongol nyelvjárások jó része.

Halha és a „valódi” mongol nyelv

A halha Mongólia hivatalos nyelve, az ország kb. 2,7 milliós lakosságából 90%-nak az anyanyelve (saját elnevezésük [halh]). Amikor mongol nyelvről beszélünk a hétköznapokban, többnyire a halháról van szó, bár láthattuk, hogy félrevezető egyenlőségjelet tenni a mongol és a halha közé. Mongóliában elsődlegesen a mongol szót használják önelnevezésként, a halha vagy más egyéb megnevezés csak akkor kerül elő, ha kifejezetten hangsúlyozni szeretnék, hogy a mongolságon belül melyik nyelvjárásról vagy népcsoportról van szó. Kérdéses lehet, hogy külön nyelvnek tekintsük-e a halhát, hisz a a Belső-Mongóliában beszélt mongol nyelvjárások nagy részével a halha kölcsönösen érthető (még ha vannak is eltérések), ezért szokás egy voltaképpeni vagy „valódi” mongol nyelvről is beszélni, melybe beletartozik a halha és a belső-mongóliai mongol nyelvek jó része is. Ezen a „valódi” mongol nyelven (mely természetesen semmivel sem jobban mongol, mint más mongol nyelvek) beszél a ma élő mongolok döntő többsége, ezt lehetne a gyakorlatban összefoglalóan és röviden mongol nyelvnek nevezni.

Ugyanakkor a mongóliai és a belső-mongóliai nyelveket – az országhatárokon túl – szétválasztja az eltérő írásbeliség és irodalmi nyelv. Mongóliában a 800 éve használatos ujgur-mongol írás és a rendkívül archaikus írott mongol nyelv helyett az 1940-es években bevezették a cirill betűket és a – leginkább az Ulánbátor környékén beszélt nyelvjárásra épülő – halha alapú irodalmi nyelvet, ami máig is az elsődleges rendszert jelenti. Noha az 1990-es években, a rendszerváltás után próbálkoztak az ujgur-mongol írás visszaállításával, megmaradt a cirill dominanciája, de korlátozott mértékben újra használják a régi írást is. Belső-Mongóliában ezzel szemben nincs törés az ujgur-mongol írásbeliség használatában, máig ez a hivatalos írásrendszer.

Akár önálló nyelvnek tekintjük a halhát, akár nem, ez is felosztható nyelvjárásokra. Halha nyelvjárás Mongólia területén pl. a szartúl, a hotgoid, a darigang, az eldzsigen halha és Oroszországban a congol, de további, földrajzi alapú felosztás is létezik. Belső-Mongóliában – az északi részen beszélt halha nyelvjárások mellett – a „valódi” mongol nyelvhez sorolható még a horcsin, dzsaszagt, dzsarud, dzsalaid, dörwöd, gorlosz, arhorcsin, bárin, ongniud, naiman, óhan, harcsin, tümed, csahar, urad, darhan, múmingan, dörwön xűxed, xisigten, üdzsümcsin (ez Mongólia délkeleti részén is előfordul), húcsid, avaga, avaganar és szönid nyelvjárás is, melyek között kisebb-nagyobb eltérések vannak. Belső-Mongólia tehát rendkívül tagolt nyelvjárásilag, s itt nem alakult ki olyan egységes köznyelv, mint amilyet a halha jelent Mongóliában, noha részben standard változatként funkcionál a csahar.

Bár időnként külön nyelvnek szokás tekinteni a Belső-Mongólia déli részén, a Sárga-folyó nagy kanyarulatában beszélt ordoszi mongolt (kb. 100 ezer beszélővel), inkább érdemes ezt is a „valódi” mongol egy nyelvjárásának számítani.

Mongolok élnek még viszonylag nagy számban Kína Csilin (Jilin) és Hopej (Hebei) tartományában (kb. 170-170 ezer) és Liaoningben (kb. 600 ezer), valamint kisebb töredékek Sanhsziban (Shanxi) és Henanban (Henan).

Burját

A burját nyelvet (burjátul [bur^jad]) és nyelvjárásait ma kb. félmillió ember beszéli, elsősorban Oroszországban (kb. 360 ezer) a Bajkál-tó két oldalán, a Burját Köztársaság, az Aga Nemzetiségi Terület és a Csitai Kerület területén, valamint Mongólia észak-keleti vidékén és Kínában, a Belső-Mongol Autonóm terület keleti részén.

A burját öt nagyobb nyelvjáráscsoportra osztható, melyek egyenként is több nyelvjárást foglalhatnak magukba: 1) alsó-udai 2) alar-tunka 3) ehirit-bulagat 4) hori 5) bargu. A Burját Köztársaságban (ez az Oroszországi Föderáció egy tagköztársasága, de az oroszországi burjátoknak csak egy része él itt) a hori nyelvjáráson alapuló, cirill betűkkel írt irodalmi nyelv használatos. A bargu nyelvjárásokat főleg Belső-Mongólia keleti részén beszélik.

Ojrát

Ojrát (saját nevük [őrd]), azaz nyugat-mongol nyelvjárásokat beszélnek kb. 150 ezren Mongólia nyugati megyéiben (főként Uvsz és Hovd), s ezen belül is dörvöd, őld, bajid, dzahcsin, mingad, torgúd, hosúd, urangha és hoton csoportok léteznek. Ezeket a nyelvjárásokat már hosszú ideje éri erős halha hatás, ami meg is látszik rajtuk.

A kínai neveket maygar átírással adjuk meg, de feltüntetjük őket a pinjin átírásban is.

A kínai Kelet-Turkesztán (Hszincsiang, Xinjiang) északi területein kb. 130 ezer az ojrát beszélők száma (főleg torgúd és hosúd), de a belső-mongóliai Alasan (Alashan) területen is élnek ojrátok, valamint Kanszu (Gansu) és Csinghaj (Qinghai) tartományokban, a Kukunór-tó környékén (déd mongol). A Kínában élő ojrátok rendelkeznek saját irodalmi nyelvvel, melyet saját ojrát írással, az ujgur-mongol írás 17. században módosított változatával írnak, de hivatalosan számukra is az ujgur-mongol írásbeliség van bevezetve.

Az Oroszországban, a Kaukázustól északra, a Kaszpi-tenger mellett beszélt kalmük szintén ojrát nyelvjárás. Kb. 160 ezren vallják magukat kalmüknek, de a nyelvet jóval kevesebben beszélik folyékonyan. A kalmüköt önálló nyelvnek is szokás tekinteni, mert az Oroszországi Föderációban önálló tagköztársasággal rendelkeznek, s létezik saját – cirill betűs – írásuk és irodalmi nyelvük is, de a nyelv valójában nagyon közel van a Kelet-Turkesztánban beszélt ojrát nyelvjárásokhoz. Noha a kalmükök élnek legtávolabb a központi mongol területektől (egyedüli mongol és buddhista népként Európában), nyelvük nem sorolható a peremnyelvekhez, hisz csak viszonylag nemrég, a 17. század során költöztek Dzsungáriából jelenlegi lakóhelyükre, s nyelvileg nem is távolodtak el. Kb. 3000 fős kalmük diaszpóra él az USA-ban, New Jersey-ben. Mivel a kalmükök segédcsapatként vagy a kozákok közt harcolva számos orosz hadjáratban részt vettek, az sem kizárt, hogy a tatárjárás után 1849-ben újra jártak mongol (kalmük) katonák Magyarországon, ahogy korábban, a napóleoni háborúk végén Párizsba is bevonultak kalmük egységek.

Egy kisebb, párezer fős, mára muszlimmá lett csoport beszéli a szárt kalmük nyelvjárást Kirgizisztánban, az Iszik-köl tó partján. Nevükkel ellentétben nincs több közük a kalmükökhöz, mint a többi ojrát csoporthoz.

Helyenként az ojráthoz, máskor a halhához sorolják a kutatók az Észak-Mongóliában, Hövszgöl megyében beszélt darhad nyelvjárást, mely ojrát és halha jellegzetességeket egyaránt tartalmaz.

Peremnyelvek

A mongol nyelvtörténet szempontjából érdekesek a több archaikus vonást őrző, de emellett nagyon is erőteljes változásokat mutató peremnyelvek, mint pl. a dahur (daur, dagur), melyet Kínában, Belső-Mongólia keleti végein és Hejlungcsiang (Heilongjiang) tartományban beszél kb. 100 ezer fő, valamint pár ezer ember Kelet-Turkesztánban (Hszincsiang, Xinjiang), ahova még a mandzsu uralom idején költöztették őket.

Erős tibeti és kínai hatást mutatnak, s a központi mongol nyelvektől jelentősen eltávolodtak a Kína Kanszu (Gansu) és Csinghaj (Qinghai) tartományában beszélt mongol peremnyelvek, melyek sok hasonló tulajdonsággal bírnak, ugyanakkor egymás közt nem érthetők. A mongvor két nagy nyelvjárását, a hucsut (huzhut) és a minhét többen külön nyelvnek tekintik, de – nagyrészt buddhista – beszélőit Kína egységesen a tu nemzetiséghez sorolja más, nem mongol nyelvű népcsoportokkal együtt (összesen kb. 250 ezer fő). A paoan (baoan) nyelvet kb. 15 ezren beszélik, két, egymástól földrajzilag elszigetelt, s eltérő vallású csoportban: a buddhisták Kanszuban (Gansu), a muszlimok Csinghajban (Qinghai). Közös nyelvük ellenére ők nem is igazán tartják magukat azonos néphez tartozónak, s Kína is csak a muszlim paoanokat (baoanokat) (kb. 12 ezer fő) ismeri el önálló kisebbségként, a buddhistákat (kb. 3000 ember) a szomszédos mongvor (tu) nemzetiséghez sorolja. A szanta vagy tunghsziang (dongxiang) nyelvet kb. 400 ezren beszélik hivatalosan elismert kisebbségként Kína Kanszu (Gansu) tartományában, noha ők magukat nem feltétlenül különböztetik meg a környék más nyelvű, de hozzájuk hasonlóan muszlim (huj, hui) lakóitól. Az 1960-as évektől mintegy 50 ezer szanta költözött Hszincsiangba (Xinjiangba), s további néhány tízezer Kanszu (Gansu) más részeire. A szintén hivatalos kisebbségnek számító sárga ujgur (yugur, yugu) népcsoport török, mongol és részben más nyelvű beszélőkből tevődik össze Kanszu (Gansu) középső részén, s 13 ezres lélekszámuknak kb. harmada mongol nyelvű. Újabban önálló nyelvnek szokták tekinteni a nyelvészek a pár éve felfedezett, csupán kb. 300 ember által beszélt csinghaji (Qinghai) kangcsia (kangjia) nyelvet is, mely a paoan (baoan) és a szanta közti átmenet.

A hamnigán nyelv egy nagyon archaikus változata a mongolnak, amit Északkelet-Mongóliában és Északnyugat-Mandzsúriában beszél egy kb. 2000 fős, nomád életformára áttért, eredetileg tunguz népesség. A hamnigánok többsége kétnyelvű, mongol és evenki nyelvet is használ, de Kínában az evenki nemzetiséghez sorolják őket.

Valamikor Afganisztán területén is beszéltek mongol nyelv(ek)et – ilyen az erős perzsa hatást mutató mogol. A nyelvről az utolsó adatok az 1970-es évekből származnak, s mivel már akkor is eltűnőben volt, csak az idősek ismerték valamelyest, mára nagy valószínűséggel kihalt.

Veszélyeztetett nyelvek

A mongol nyelvek közül többet is fenyeget a jelentős visszaszorulás vagy akár a kihalás veszélye. Mongólián belül a halha erős dominanciája szorítja vissza a többi nyelvjárást (ugyanakkor a halha él és virul), míg más országokban az eltérő nyelvű többségi környezet és az államnyelv jelent veszélyt a mongol nyelvek továbbélésére. Bizonyos tekintetben nem kedvez egyes mongol nyelvjárásoknak Kína hivatalos nyelvpolitikája sem, mely egyetlen egységes mongol nyelv (mengku, menggu) részének tekinti a területén előforduló központi mongol nyelvjárások mindegyikét (beleértve a burjátot és az ojrátot is), elmosva ezzel a nyelvjárási különbségeket, de elősegítve, hogy nagyobb és egységesebb népcsoportként érvényesíthessék érdekeiket (bár a han kínaiakhoz képest a mongol nemzetiségűek így is kisebbségben vannak még Belső-Mongóliában is, csupán 17% az arányuk). Ugyanakkor Kína önálló nyelvként és kisebbségként ismeri el a mongol peremnyelvek egy részét, ami segítheti túlélésüket. A peremnyelvek azonban többnyire nem rendelkeznek saját írásbeliséggel (vagy ha névlegesen mégis, akkor sem használják a gyakorlatban), ami megint csak gyorsíthatja eltűnésüket. A mongóliai és az oroszországi helyzettől eltérően Kínában több mongol csoport is olyan soknyelvű környezetben él (pl. az ojrátok Kelet-Turkesztánban), ahol egyik helyi nyelv sem tett szert abszolút többségre és túlsúlyra, s így egyelőre mindegyik napi használatban maradhat.

A megmaradást segítő és gátló tényezőket összesítve azonban egyelőre – a mongóliai halha nyelvjárás kivételével – kétségesnek látszik minden más mongol nyelv hosszú távú fennmaradása.

Ajánlott irodalom

Birtalan Ágnes: Mongol nyelvek. In: A világ nyelvei. Szerk. Fodor István, Akadémiai Kiadó, Budapest 1999

Janhunen, Juha (szerk.): The Mongolic Languages. Routledge, London – New York 2003

Svantesson, Jan-Olof: The Phonology of Mongolian. Oxford University Press, 2005

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS) Az összes hozzászólás megjelenítése Az összes hozzászólás megjelenítése