A magyar nyelv szótára egy Czuczor Gergely és Fogarasi János által összeállított, 1862 és 1874 között hat kötetben kiadott értelmező szótár, mely nem csupán a szavak jelentésére, hanem azok eredetére és más nyelvekben feltételezett párhuzamaira is összpontosít. Számos nyelv mellett rendszeresen hivatkoznak a szerzők a magyar címszavak általuk feltételezett mongol nyelvi párhuzamaira is, összességében több mint 500 alkalommal. Sorozatunk előző részében arról esett szó, hogy a szerzők milyen elvek mentén kerestek kapcsolatot a szavak között. Most azzal foglalkozunk, hogy honnan vették a mongol nyelvre vonatkozó adataikat.

Fogarasi János, aki a mongol-magyar nyelvi kapcsolatok iránti szimpátiáját a szótárában sem tagadta meg
(Forrás: Wikimedia Commons / Rusz Károly)

Három mongol nyelv elnevezése és adatai kerülnek elő: a mongol, a kalmük (a szótárban „kalmuk”) és a burját (a szótárban „burját” és „burát” is). A mongol elnevezés (kb. 500 előfordulással) többnyire az ujgur-mongol írásos írott mongol nyelvet takarja (a továbbiakban az ím. rövidítés ezt jelöli), annak egyes leírt betűit a mai Mongólia területén beszélt halha nyelvjárásnak megfelelő ejtésváltozat szerint, de mégis betűhíven kiolvasva. A halha nyelvben végbement hangváltozásokat tükrözi az ujgur-mongol cs és dzs betűjének szokásos jelölése a szótárban. Ezek a halhában i előtti helyzetben nagyjából [cs]-nek és [dzs]-nek hangzanak (a szótár ez utóbbit ds-vel jelöli), míg más magánhangzók előtt [c]-nek (a szótárban cz) és [dz]-nek. Pl. ím. dzsargucsi ’bíró’ a szótárban dzargucsi (halha [dzaragcs]), az ím. cserig pedig czerik (halha [cereg]). A magánhangzók közti g kiesésével létrejött hosszú magánhangzókat viszont már nem jelöli a szótár, hanem az ujgur-mongol írásos, a g-t még tartalmazó alakot mutatja, pl. ím. szegüder (halha [szűder]).

Ugyanakkor helyenként előfordulnak az írott nyelvtől távolibb, kifejezetten beszélt nyelvi szóalakok is. A kalmük nyelvi adatok (kb. 30 alkalommal) az ojrát („világos”) írásos irodalmi nyelvből származnak, de esetenként a korabeli beszélt kalmük nyelvre is utalnak. Burját adatból van a legkevesebb, ebből csak 1-2 fordul elő.

Czuczor Gergely 1866-os halála miatt már nem láthatta meg szótára befejezését
(Forrás: Wikimedia Commons / Rusz Károly)

A források

Czuczor Gergely és Fogarasi János a mongol adatokhoz több forrásmunkát is felhasználtak, köztük koruk legjobb mongolistáinak műveit. Hivatkoznak Józef Kowalewski mongol–francia–orosz szótárára (Kowalewski, Joseph Étienne: Dictionnaire mongol–russe–française. Kasan 1844) és Isaac Jakob Schmidt mongol–német–orosz szótárára (Mongolisch–deutsch–russisches Wörterbuch. St. Petersburg 1835), valamint az ismert indiai mesegyűjteménynek, Az elvarázsolt holttest meséinek Bernhard Jülg által kiadott ojrát (kalmük) fordítására, a hozzá tartozó magyarázatokra és kalmük-német szószedetre (Kalmükische Märchen. Märchen des Siddhi-kü̂r. Leipzig 1844).

Az oldal az ajánló után folytatódik...

A mongol nyelvtannal kapcsolatos adatok megjelenéséből következtetve ismerték és használták Kowalewski mongol nyelvtanát (Краткая грамматика монгольскаго книжнаго языка. Казань 1835), s esetleg Schmidt nyelvleírását is (Grammatik der Mongolischen Sprache. St.-Petersburg 1831). Konkrét művek említése nélkül idéznek adatokat a keleti nyelvekkel foglalkozó (de az előbbi szerzőkkel ellentétben mongolistának nem nevezhető) Wilhelm Schott és Beregszászi Nagy Pál munkáiból is. A mongol adatok közlésekor a szótár szerzői messze nem mindenhol hivatkoznak a forrásművekre, így elképzelhető, hogy a fentieken kívül esetleg más kiadványokat is felhasználtak.

Józef Kowalewski, akinek írott mongol nyelvű szótára máig a legteljesebbnek számít
(Forrás: Wikimedia Commons / Josef Mukařovský)

Noha nem történik utalás olyan értékes korabeli művekre, mint Alekszandr Popov 1847-es és Alekszej Bobrovnikov 1849-es mongol és ojrát nyelvtana, vagy Heinrich August Zwick 1851-es ojrát nyelvtana és 1853-as ojrát–német szótára, a felhasznált irodalom tekintetében Czuczor Gergely és Fogarasi János így is jól felkészültnek mondható.

A nyomtatásban megjelent könyveken kívül a szótáríróknak közvetlen tapasztalatból származó adatokkal szolgálhatott Szentkatolnai Bálint Gábor, aki 1871 és 1874 között végzett nyelvi kutató- és gyűjtőmunkát mongol nyelvű népek közt. Bálint a Magyar Tudományos Akadémia megbízásából és költségén indult kutatóútjára, melynek célja török, mongol, mandzsu és finnugor nyelvek tanulmányozása volt. Útjának kezdeményezője, s személyes támogatója volt a szótáríró Fogarasi János, aki saját forrásaiból egészítette ki az MTA által biztosított szűk anyagi keretet, s folyamatos levelezésben is volt Bálinttal az útja alatt. Noha Bálint előzetes tervei közt az oroszországi kalmükök és Mongólia meglátogatása is szerepelt, az 1871 szeptembere és 1872 májusa közti asztraháni tartózkodása és értékes kalmük nyelvi anyag összegyűjtése után – Fogarasinak írt levelei alapján – már nem volt kedve a hosszú, fáradságos és költséges mongóliai útra vállalkozni, s felesleges voltára hivatkozott. Mivel következő levelében már szilárd eltökéltségét jelenti ki az utazásra, vélhetőleg a mongol nyelv tanulmányozását szívén viselő, azt a magyar nyelv szempontjából fontosnak tartó, s a kutatást anyagilag is támogató Fogarasi határozott beavatkozására változtatta meg szándékait, s így 1873 áprilisában megérkezett Urgába (a mai Ulánbátorba) és ott öt hónapig tanulmányozta a mongol nyelvet, s gyűjtött anyagot róla. Mivel Bálint kutatóútjára a szótár anyagának tulajdonképpeni lezárása és az első öt kötet megjelenése után került sor, adatai végül csak a szótár utolsó, 1874-ben megjelent kötetébe kerülhettek be, ahol is csupán négy alkalommal hivatkozik rá Fogarasi (Bálinth és Bálinti néven).

Szentkatolnai Bálint Gábor, akinek kutatásait Fogarasi János minden módon támogatta
(Forrás: Wikimedia Commons / Pollák Zsigmond)

A mongol adatok szótárbeli alakja

A mongol szavak írásmódja a műben a Kowalewski és Schmidt szótárából származó szavaknál meglehetősen következetes és egységes. Nem közvetlenül az ezen szerzők által használt latin betűs átírást követi, hanem a korabeli magyar helyesíráshoz igazítja azt. A más művekből átvett adatoknál viszont (ahol nem állt rendelkezésre az ujgur-mongol írásos eredeti mongol alak) a Czuczor–Fogarasi szótár szerzői megtartották a forrásműben alkalmazott latin átírást, ami összességében következetlenségekhez vezetett. Így pl. az ujgur-mongol írás mély hangrendű szavakban használatos k betűje (melynek a modern beszélt nyelvekben többnyire [ch] hang felel meg – ez olyan, mint amilyen a Bach név végén áll) a szótárban hol kh, hol ch, hol pedig k jelöléssel található meg, pl. khujar (ím. kojar) ’kettő’, chorogon (ím. kurugun) ’ujj’, kuszur (ím. kuszugur) ’kaparó, vakaró (szerszám)’. Az ujgur írás ü-je egyes szavakban ü (üge), más szavakban u (uker) betűvel szerepel.

A szótárban előforduló mongol névszók mindig alanyesetben állnak, ugyanakkor az igéknél már nem ennyire egységes a helyzet. Leggyakrabban a puszta igetővel vagy a mongol szótárakban rendszerint használatos alakkal, a jelen-jövő idejű névszói igenévvel találkozhatunk. Ez utóbbi végződése az írott mongolban -ku/kü, a mai beszélt nyelvekben többnyire -ch, s ennek megfelelően a Czuczor–Fogarasi szótárban a Kowalewskitől és Schmidtől származó adatokban -khu/kü (pl. ira-khu ’hasít, tép’), míg más forrásból származó szavakban -chu (dunlachu ’énekelni’) vagy -ku (pl. gardugaku) végű igealakok találhatók. De ez a szótári forma nem kizárólagos, van hogy más toldalék bukkan fel az igető mellett, mint pl. a jár és jer címszónál szereplő mongol irrene (ím. iren-e) ’jön’ (a Czuczor–Fogarasi szerint ’járni’), ami a jelen-jövő idejű, tisztán igei -na/ne végződést hordozza. Az sem bizonyos, hogy a szerzők mindig tisztában voltak a nem szótárakból idézett mongol szavak szófajával, pl. a kárt címszónál (a szó jelentése a szótár szerint ’kanna, vízmerítő edény’) Beregszászi Nagy Páltól idézett mongol gardugakuról annyit írnak, hogy jelentése megegyezik a címszóéval, márpedig a címszó névszó, a mongol szó pedig láthatóan ige – sajnos azonban egyik létező mongol szóval sem sikerült beazonosítani, és pontos jelentését a Czuczor–Fogarasi szótár sem adja meg.

A mongol hangok jelölésében és az igék alakjában megfigyelhető eltérések mindenképpen a különböző forrásoknak tudhatók be, melyekből az adatok származnak. Azt csak találgatni lehet, hogy az adatok teljes alaki egységesítése miért nem történt meg. Nem valószínű, hogy az amúgy gondos szótárszerzők ne lettek volna tudatában a következetlen jelöléseknek, inkább nem látták szükségét az egységesítésnek és hitelesebbnek, pontosabbnak tartották a források változatlan idézését, vagy ha szükségét is látták volna, nem vállalkoztak a megfelelő mongol nyelvismeret nélkül könnyen hibákat eredményező mutatványra.

Valóban léteznek ezek a mongol szavak?

A szótár mongol szavai többnyire beazonosíthatók, még ha a megadott jelentés nem is mindig teljesen pontos. A jelentéseket sok esetben nem is adja meg a szótár közvetlenül, csak utal rá, hogy egyezik a magyar címszóval vagy köze van hozzá. A megadott jelentés tehát sokszor megfelel a valóságnak, máskor viszont csak hasonló, esetleg eltérő is lehet. A jár és jer címszavaknál található mongol irrene (ím. iren-e; halha irᵉn) jelentése a Czuczor–Fogarasi szótár szerint ’járni’, valójában ’jön’. A köszörű címszónál kuszurként (ím. kuszugur; halha huszúr) szereplő szó jelentése a szerzők szerint szintén ’köszörű’ lenne, valójában ’vakaró, kaparó szerszám (pl. lóé)’.

Így néz ki egy faragott mongol huszúr, azaz lókaparó vagy verítékszedő
(Forrás: a Magyar-Mongol Nyelvjárás- és Népi Műveltségkutató Expedíció)

Vannak azonban olyan szavak is, melyek rejtélyesnek tűnnek, nem sikerült nyomukra bukkanni a mongol nyelvekben – lehetséges, hogy ezek közül legalább néhánynál elírásról vagy félreértésről van szó, ami akár már a felhasznált forrásokban is meglehetett. Pl. a keres címszónál hivatkozott, Beregszászi Nagy Páltól átvett kihr szót sem sikerült azonosítani. A ’keres’ jelentésű igék töve az írott mongolban kaji- vagy ere- lenne, a halhában haᵉ- vagy er-, de egyik sem feleltethető meg a kihr-nek. A Beregszászi adatában levő h – német mintára – valószínűleg hosszú magánhangzót jelölne, ami beszélt nyelvi alakra utal (az írott mongolban nincsenek hosszú magánhangzók), így a szó mai halha formája kb. hír lenne, de ilyen ige nem létezik. A mongolként megjelölt alafa szó szintén nem létezik, s már csak azért sem igen lehetne mongol, mert a mongolban nincs f hang. A dag gyöknél említett állítólagos mongol tok ’hegy’ szó sem létezik, talán egy török adattal keverték össze.

Sorozatunk következő, befejező részében azzal foglalkozunk, milyen következtetésekre jutottak a szótárírók, és ezek mennyiben állják meg a helyüket ma is.

Hivatkozott irodalom

Бобровников, Алексѣй: Грамматика монгольско-калмыцкаго языка. Казань 1849

Czuczor Gergely – Fogarasi János: A magyar nyelv szótára. I–VI. kötet. Budapest 1862–1874

Jülg, Bernhard: Kalmükische Märchen. Märchen des Siddhi-kü̂r. Leipzig 1844

Ковалевский, О. М.: Краткая грамматика монгольскаго книжнаго языка. Казань 1835

Kowalewski, Joseph Étienne: Dictionnaire mongol–russe–française. Vol I, Vol II, Vol III. Kasan 1844

Попов, Александр Васильевич: Грамматика калмыцкаго языка. Казань 1847

Schmidt, Isaac Jakob: Grammatik der Mongolischen Sprache. St.-Petersburg 1831

Schmidt, Isaac Jakob: Mongolisch–deutsch–russisches Wörterbuch. St. Petersburg 1835

Zwick, Heinrich August: Grammatik der West-Mongolischen das ist Oirad oder Kalmückischen Sprache. Königsfeld 1851

Zwick, Heinrich August: Handbuch der Westmongolischen Sprache. Höfingen 1853