Sorozatunk első részében arról esett szó, hogy a szerzők milyen elvek mentén kerestek kapcsolatot a szavak között. A második részben azzal foglalkoztunk, hogy honnan vették a mongol nyelvre vonatkozó adataikat. A befejező részben áttekintjük, milyen következtetésekre jutottak a szótárírók, és ezek mennyiben állják meg a helyüket ma is.

A mongol adatok előfordulása

A mongol adatok említése a szótárban egyáltalán nem tekinthető ritkának. Többnyire az adott címszóhoz kapcsolódnak, de megesik, hogy a címszó magyarázatában, leírásában szereplő más szóhoz kötődően kerülnek említésre. A mongol nyelvre vonatkozó hivatkozások összességében az alábbi csoportokra oszthatók:

1. a magyar címszó eredetét kifejezetten a mongol nyelvhez kötik a szerzők: valamely mongol szóra vagy kifejezésre vezetik vissza vagy mongolból való átvételnek tartják
2. a magyar címszó és a megadott mongol kifejezés között összefüggést feltételeznek, de ennek mibenlétét (közös eredet, átvétel) nem fejtik ki, s rendszerint több más nyelvből is megadnak hasonló párhuzamot
3. a magyar címszó és a mongol adat között nem utalnak összefüggésre, az utóbbi láthatólag csak a magyar címszóval egyező jelentése miatt van megemlítve (úgy tűnik csak azért tüntetik fel a szerzők, mert rendelkezésükre állt az adat, de végül is nem tudták a magyar címszóval összekapcsolni)
4. a mongol nyelvre történő utalás nem egy magyar címszó eredetéhez kötődik, hanem a címszó jelentésének leírásában szerepel példaként vagy magyarázó jelleggel (pl. a nemtelen címszónál említik, hogy a mongol nyelv nem használ nyelvtani nemeket, stb.)

Az oldal az ajánló után folytatódik...

A második és a harmadik csoportba való besorolás nem mindig egyértelmű. Az előbbibe sorolandóknál szerepel a „rokonítható vele” (vagy ehhez hasonló) kitétel a szótárban (pl. az egy címszónál a mongol nige és nigen esetén), míg a másikhoz tartozóknál inkább csak annyi áll, hogy „mongolul így és így van” (pl. a hüvelyk címszónál a mongol eregei chorogon (ím. erekei kurugun) ’hüvelykujj’). Az idézett mongol hangalakoknak a szótárszerzők módszereivel nézett hasonlósága a címszóhoz viszont sokszor akkor is a második csoportba sorolást támasztja alá, ha rokonításra vonatkozóan nem nyilatkoznak, pl. a há (= hol) címszónál a mongol kha (ím. kaga vagy kamiga) ’hol’.

Tényleg rokonok a magyar és mongol szavak?

Igen is, meg nem is. Mindenképpen vannak olyan magyar és mongol szavak, melyek közös eredetre vezethetők vissza. Az ilyen közös eredetű szavak jó része török szó, melyet mind a magyar, mind a mongol nyelv átvett valamely török nyelvből, de egymástól függetlenül. Vannak aztán olyan szavak is, melyek végső soron a mongolból származhatnak, de korántsem közvetlenül kerültek a magyarba, hanem valamely török nyelv vette át őket először a mongolból, s onnan juthattak át a magyarba. Mindezt jól mutatja, hogy a magyar és a mongol közt párhuzamba állítható szavak szinte kivétel nélkül kimutathatók a török nyelvekből is, s ahol mégsem, az sem a közvetlen kapcsolatra utal, hanem inkább csak arra, hogy a török adat nem maradt fenn írott forrásban vagy valamelyik mai beszélt nyelvben.

Eddigi ismereteink szerint nincs adat közvetlen érintkezésről a magyar és valamely mongol nyelvű népesség között, így közvetlen jövevényszavak átadása sem bizonyítható. Az igazolt magyar-mongol egyezések száma és jellege sem jelent olyan alapot, mely közvetlen kapcsolatot feltételezne, s ne lenne hitelesebben magyarázható a török nyelveken keresztül. A tatárjárás ebből a szempontból nem jelentős, hisz nagyon rövid ideig tartott, nem adott alkalmat nyelvi hatás kifejtésére, másrészt a mongol nyelvű katonák száma is nagyon alacsony lehetett a főként török nyelvű harcosokból álló tatár seregben.

Az egyetlen – csekély, de létező valószínűségű – és nevesíthető lehetőséget a közvetlen mongol nyelvi kapcsolatra az avarok (legalábbis egyes csoportjaik) jelenthetik. Az avarok nyelve (vagy inkább nyelvei) ugyanis nincs meghatározva, a fennmaradt kevés adat nem alkalmas erre, de újra és újra felmerül egyes kutatókban a – még sikeresen soha nem igazolt – gyanú a mongol nyelvűségükre. Az sem teljesen lehetetlen, hogy a kelet-európai sztyeppevidéken is érintkezhettek magyarok valamilyen kóbor mongol csoporttal, melyet a népvándorlás egy hulláma sodorhatott magával. Viszont ilyen csoportnak nyoma sincs a forrásokban, így ez puszta találgatás és fantáziálás lenne – se bizonyítani, se cáfolni nem lehet.

Fontos megállapítani, hogy többnyire a Czuczor–Fogarasi szótár sem jelenti ki, hogy ez vagy az a magyar szó mongol eredetű (azért van erre is példa), hanem – számos más nyelvi adat mellett – párhuzamba vonja őket, kapcsolatuk pontos meghatározása nélkül csak feltételezi valamilyen módú összefüggésüket. Ezt a megközelítést a szerzők az előszóban is megfogalmazták: „hol a kölcsönözés akár nyelvünkbe, akár nyelvünkből világos, ott az kijelentessék; hol pedig eléggé ki nem mutatható, ott kétesnek maradjon a szótárban is, egyszerűen az jegyeztetvén meg, hogy ez vagy amaz magyar gyökszó, ez vagy amaz idegen nyelvvel közös.”

A Czuczor–Fogarasi szótárban számos olyan magyar szónál feltüntették a mongol párhuzamot, mely a fenti kategóriák valamelyikébe tartozik (török eredetű vagy közvetítésű). Ilyen pl. a kos címszónál a mongol kucsa ’kos’, a karnál a mongol gar ’kéz, kar’, a borsónál a mongol burcsak (ím. burcsag) ’borsó’, az ikernél a mongol ikiri ’iker’, a sárgánál a mongol sira ’sárga’ és sirga ’fakósárga (ló)’, a seregnél a mongol czerik (ím. cserig) ’katona’, a tevénél a mongol temegen, stb. Ezek mind török szavak a magyarban és a mongolban egyaránt, s a Czuczor–Fogarasi szótár helyesen állapítja meg összefüggésüket (még ha az összefüggések hátterét és rendszerét nem is térképezi fel), amit azóta a nyelvtudomány is igazolt.

Vannak szavak, melyeknél igazolható vagy valószínűsíthető a mongol párhuzam (szintén a török nyelveken keresztül), de ez nem szerepel a szótárban. Ilyen pl. a magyar bika szóval összefüggésbe hozható mongol buka ’bika’, a képpel rokon kege ’minta’ és keb ’alak, forma’, a kölyökkel közös eredetű gölöge ’kölyökkutya’, a búzával rokon bugudai ’búza’, a bűvel (lásd bűbáj, bűvös, stb.) párhuzamos böge ’sámán’, a betűvel egyező bicsig ’írás’ stb.

Elképzelhető, hogy az eddig a szakirodalomban leírtakon túl lesznek olyan magyar-mongol szóegyeztetések, melyeket máig nem igazolt a tudomány, de esetleg szerepelnek a Czuczor–Fogarasi szótárban? Nem lehet kizárni, lehetséges – ahogy az is, hogy a szótárban nem szereplő új etimológiák nyernek igazolást, vagy épp valamely, ma még elfogadott szóegyeztetés dől meg. A tudomány törvényszerűen időnként bővíti vagy épp felülírja korábbi eredményeit, így ez itt is megtörténhet.

Téves egyeztetések

A szótár téves mongol egyeztetési kísérletei kétféle okból következően véreznek el. Hiba lehet a magyar és mongol (vagy más egyéb nyelvű) szavak egyeztetésénél alkalmazott módszerben (ahogy azt korábban már tárgyaltuk), de tévesek lehetnek az összehasonlítási alapként használt kiinduló adatok is.

A szótár szerzői többször is áldozatul esnek annak, hogy nincsenek az idézett mongol szavak történetéről, eredetéről és használati köréről információik, s csupán a szótárakban való előfordulásukra hagyatkoznak. A korabeli mongol szótárak legnagyobbrészt buddhista vallási és filozófiai témájú szövegek feldolgozásával készültek, melyekben gyakran fordultak elő a buddhizmus szent nyelveiből, a tibetiből és a szanszkritból származó jövevény- vagy idegen szavak, sokszor közvetlenül az eredeti nyelvi alakot tükröző formában. A szótár szerzői helyenként ezeket a nyilvánvalóan újkeletű (legfeljebb is pár száz éves, de inkább fiatalabb), sokszor nagyon korlátozott használati körű, a mongol beszélt nyelvben akár nem is létező idegen szavakat is mint mongol párhuzamokat tálalják, s akár a magyar szó etimológiáját is felépítik rá. Ilyen pl. a parány címszónál említett paramanosz ’atom’ szó, melyet a címszóval közeli rokonságban levőnek tartanak, holott a forrásként megjelölt Schmidt-szótárban is egyértelműen jelezve van, hogy ez a szanszkrit paramanu szó átvétele (a szanszkrit adatot egyébként Fogarasiék is közlik). Ezen túl a szó mongol formája sem egészen helyénvaló, az ujgur-mongol írásos szó helyes olvasata baramanusz lenne, amelynek szókezdő b-je a szanszkrit p szabályos megfelelése (tekintve, hogy a mongolban nincs p), a szóvégi sz pedig többesjel, s nem a szótő része.

Hasonló történik a vásár szócikkben is. Az amúgy iráni eredetű szó (melynek újabb keletű átvétele a magyarban a bazár is) eredetét Fogarasi a mongol nyelvben véli megtalálni, méghozzá a baszu ’áru, vagyon, nagy’ és oru ’hely’ szavak összetételeként. A baszu azonban újkeletű szanszkritból átvett elem a mongolban, s mint ilyen nem lehet gyökere egy olyan mongol szóképzésnek, melynek több száz, ha nem több ezer évvel ezelőtt kellett volna létrejönnie, hogy mai elterjedtségét és különböző nyelvekben meglévő alakjait magyarázni lehessen.

Nyelvtörténeti adatokon bukik meg a van szó eredeztetése a mongol baina (ím. bajin-a) szóból, ugyanis a baji- létigéhez kapcsolódó -na jelen-jövő idejű igei végződés ezen formája viszonylag újkeletű fejlemény a mongolban, léte nem feltételezhető abban a régiségben, mely a magyar szó eredetének megmagyarázásához kellene.

A legtöbb mongol egyeztetési kísérlet a szótárban a már említett felszíni hasonlóságon alapul, s az összefüggést nem támasztják alá szabályszerű megfelelések. Ilyen pl. a segg szónál említett mongol szegül ’farok, vmi vége’, a sátornál hivatkozott szegüder ’árnyék’, a rokonnál szereplő oiraki (ím. ojiraki) ’közeli’ és oirakhan (ím. ojirakan) ’közel’, a pedignél és kedignél hosszan elemzett mongol kiged ’és < csinálva’, a két szóval összeboronált khujar (ím. kojar) ’kettő’, a nagygyal egyeztetett nojan ’úr’, a rommal rokonított urakhu (ím. uraku) ’(el/szét)tép, szakít’, stb. Hasonlóan sorolhatók helynevek etimológiái is, mint amilyen pl. Tokaj, amit a mongol tokhai (ím. tokai) ’könyök, folyókanyarulat’ szóból magyaráznak vagy Komárom, amit a khamar (ím. kamar, kabar) ’orr, kiálló fok’ kifejezésből.

Álmos családja is mongol lett volna?

Fogarasi János komoly mongolszimpátiájának köszönhetően Álmos fejedelem egész családjának neveit mongolból igyekezett megmagyarázni. Eképpen Ügyek (Anonymusnál Ugek) neve a mongol ügek (ím. ügeg) ’(fű)köteg, (rőzse)nyaláb’ szóból eredne, Emese (Anonymusnál Emesu) a mongol eme ’nő, nőstény’ szóval és képzett alakjaival állna összefüggésben. Emese apja, Önedbeli vezér (Anonymusnál filia Eunedubeliani ducis) nevét a mongol önen (ím. üne) ’érték, ár’ szóból származó önetü (ím. ünetü) vagy önetei (ím. ünetei) ’értékes’ szóból, valamint egy, a szanszkrit bala ’erő’ szóból származó mongol bele ’erő’ kifejezésből vezeti le. Álmos neve pedig nem más lenne, mint a mongol almasz vagy almusz ’gyémánt’.

Ami Ügyek nevét illeti, ott több nehézséggel is szembe kell nézni. Elsőnek mindjárt azzal, hogy nem tudni, hogy is kellene ejteni Anonymus Ugek szavát: az Ügyek vagy Ögyek csak egy lehetséges olvasat. A másik a mongol g és magyar gy (vagy Ügyek korában valószínűleg egyfajta dzs) megfeleltetése lenne, ami bajosan magyarázható – már ha tényleg ez a helyes olvasat. A harmadik nehézség a mongol szó jelentése, ami kevéssé illik egy fejedelmi személyhez, még akkor sem, ha a magyarázat szerint a szellemek számára felajánlott gyapjú- vagy fűkötegről lenne szó.

Emese nevének magyarázatát illetően többnyire egyetértenek a kutatók, hogy valószínűsíthető az eme ’nő, nőstény’ szóval való összefüggés, miként ezzel lehet kapcsolatban az emse ’nőstény disznó’ szavunk is. Az eme-vel egyező vagy ahhoz hasonló alakú és jelentésű szavak azonban a mongolon kívül finnugor és török nyelvekben is megtalálhatók, így nincs különösebb indok rá, hogy pont a mongolból magyarázzuk.

Önedbeli vezér nevében a bele ugyanattól az anakronizmustól szenved, mint a korábban említett hasonló példák, ha valóban a bala szanszkrit szó átvétele. Noha Fogarasi hivatkozik Kowalewskire, mint az adat forrására, de egyelőre sem Kowalewski szótárában, sem máshol nem sikerült megtalálni. Az ünetü vagy ünetei valóban hasonlít a név első felére, de ilyen erővel a mongol öni ’örök’ vagy önidü ’örökké’ szavak is megfelelőek lennének.

Az Álmosnak megfeleltetett almasz ’gyémánt’ szó végső soron görög eredetű, ahonnan az arabba került, majd feltehetően török közvetítéssel a mongolba, s mint ilyen nem lehet néhány száz évnél régebbi, azaz valószínűtlen az előfordulása a 9. században vagy annál korábban, mikor Álmos élt, s a szó a mongolból a magyarba kerülhetett volna. Mindazontáltal ha Fogarasi ragaszkodna az almasz szóhoz, azt a mongolon kívül számos más nyelvből is eredeztetheti, hisz széles körben elterjedt műveltségszó.

Minden kétséget kizáróan tehát nem cáfolhatjuk Fogarasi fejtegetéseit a mongol eredetű nevekről, de valójában igazolni sem tudjuk azokat. Az ő módszereinek megfelelően voltaképp bármilyen nyelvet vizsgálva hasonló hitelességű következtetésekre juthatnánk. A nevek etimologizálása még a szokásosnál is nehezebb dió tud lenni, különösen ilyen bizonytalan olvasatú, meglehetősen árván álló adatoknál, így bizonyosságot nehéz szerezni.

A szótár öröksége

A Czuczor–Fogarasi szótár értékes és bőséges anyagot nyújt a magyar nyelvnek és nyelvjárásainak szókincséből, azonban eredetmagyarázatait a nyelvtudomány – már csak a mögöttük álló módszer miatt is – jórészt nem igazolta. Etimológiai szótárként napjainkban semmiképpen nem javasolt az alkalmazása, adatait és módszereit meghaladta a tudomány. Nem állíthatjuk biztosan, de igen nagyon valószínű, hogy a magyar szavak eredetét kutató későbbi nyelvészeink felhasználták a Czuczor–Fogarasi szótár anyagát és ötleteit, főként a jövevényszavak kutatásában, többet is hitelesítettek és megbízhatóbb módszereikkel megfelelően alátámasztottak közülük, így a szótár szerzőinek munkája – legalább részben – ott van valahol a mai tudományos eredmények mögött is.

Hivatkozott irodalom

Бобровников, Алексѣй: Грамматика монгольско-калмыцкаго языка. Казань 1849

Czuczor Gergely – Fogarasi János: A magyar nyelv szótára. I–VI. kötet. Budapest 1862–1874

Ковалевский, О. М.: Краткая грамматика монгольскаго книжнаго языка. Казань 1835

Kowalewski, Joseph Étienne: Dictionnaire mongol–russe–française. Vol I, Vol II, Vol III. Kasan 1844

Попов, Александр Васильевич: Грамматика калмыцкаго языка. Казань 1847

Schmidt, Isaac Jakob: Grammatik der Mongolischen Sprache. St.-Petersburg 1831

Schmidt, Isaac Jakob: Mongolisch–deutsch–russisches Wörterbuch. St. Petersburg 1835

Zwick, Heinrich August: Grammatik der West-Mongolischen das ist Oirad oder Kalmückischen Sprache. Königsfeld 1851

Zwick, Heinrich August: Handbuch der Westmongolischen Sprache. Höfingen 1853

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS) Az összes hozzászólás megjelenítése Az összes hozzászólás megjelenítése