Többször jeleztük már, hogy kérdezni az erre kialakított felületünkön vagy mailben érdemes, mert a kommenteket nem tudjuk folyamatosan követni. Kommentelőnknek szerencséje van, hogy nyelvtani problémájával kapcsolatos kérdését észrevettük:

9. Mozaikos tankönyvben írva vagyon, hogy „Segédigei szerepet a létigén és a fog segédigén kívül még a múlik és a marad ige is kaphat (pl. ép maradt, húszéves múlt).” Ezek alapján a segédigék egy zárt csoportot alkotnak (létigék, fog, múlik, marad) alkotnak, vagy vannak mások (pl. szabad)? Ezek alapján viszont a létige csak segédige lehet? (”A segédigének azonkívül, hogy névszó helyett az időjelet (pl. elégedett volt), a módjelet (pl legyen elégedett) és az igei személyragokat (pl elégedettek vagytok) hordozza, más szerepe nincs a mondatban.”)

Esetleg hibás a tankönyv?

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Mielőtt az utolsó, fő kérdésre válaszolnánk, néhány dolgot le kell szögeznünk. Az első az, hogy a nyelvtani terminusoknak nincs általános, mindenkor érvényes definíciójuk. A szakemberek nyilván igyekeznek koherensen, hasonló értelemben használni őket, de köztük különbségek lehetnek, sőt maguk is változtatják a véleményüket, szerencsétlen esetekben akár ugyanazon mű különböző fejezeteiben is kissé más értelemben használják ugyanazt a szakszót. Ez nem feltétlenül vezet zavarokhoz, mert a kategóriák általában olyanok, hogy vannak tipikus képviselőik – a vizsgálatok általában ezek viselkedését érintik, és nem merül fel a kérdés, hogy egy-egy olyan elem, amelynek viselkedése csak részben egyezik meg a tipikus elemekével, besoroljuk-e a kategóriába, vagy sem. Sokkal nehezebb a helyzet az olyan javasolt kategóriákkal, melyeknek eleve kevesebb tagjuk van. Ilyen a segédige kategóriája is.

Ahhoz, hogy eldöntsük, mit is állít a tankönyv a létigéről, ismernünk kellene a létige ott alkalmazott definícióját. Ezt sajnos olvasónk nem idézi. Általában segédigének szokták tekinteni a létige használatát a múlt idejű feltételes módú másik igealak mellett, pl. ettem volna. A 2000-ben megjelent egyetemi magyar nyelvtan, a Magyar grammatika azonban ezt igei segédszónak nevezi. (Nem egészen alaptalan ennek kivonása a segédigék köréből, hiszen nem ragozódik, mindig a volna alakban jelenik meg.) Ezzel szemben az összetett állítmányban szereplő létigét segédigének tekinti, holott ez korábban nem volt szokásban: annyira nem, hogy ezt korábban igei-névszó (nem segédigei-névszói) állítmánynak nevezték. Ilyenek a Józsi rendőr/álmos volt/lesz/volna típusú mondatok.

A rendőrök menők. Vagy inkább gurulók?
(Forrás: Wikimedia Commons)

Meg kell azonban jegyezni, hogy ezekben az esetekben az ige nem egy másik igét „segít” (azaz jelöli annak idejét módját stb.), mivel más ige nincs is. Bizonyos értelemben mégis mondhatjuk, hogy ennek a létigének nincs más feladata, mint az igei toldalékok felvétele, amikor ugyanis nem lenne toldalék, az ige sem jelenik meg: Józsi rendőr/álmos. Meg kell jegyezni azonban, hogy nem jelenik meg akkor sem, amikor a segédigének csak a többes szám harmadik személyű toldalékot kellene felvennie: Józsiék rendőrök/álmosak (*vannak). (A csillag azt jelöli, hogy ilyen eset nem fordul elő.)

Látható, hogy ebben a mondattípusban két névszó kapcsolódik az igéhez, és mindkettő alanyesetben van. Persze ezek közül csak az egyik lehet az alany, amelyikkel az igét egyeztetjük – a másikat az állítmány részének tekintik. Az olyan mondatokban, mint a negyven éves múltam vagy a nyugodt maradsz látszólag nincs alany, de az igealakok mégis mutatják, hogy egyes szám első, illetve második személyről van szó. Ezért úgy szokás elemezni, hogy a mondat szerkezetében az én és a te jelen van, csak „nem jelenik meg”. Hasonlóként viselkedik a múlik és a marad ige is: én negyven éves múltam, te nyugodt maradsz. Korábban persze nem hallottuk, hogy segédigék lennének, hiszen a hasonló szerepű létigét sem nevezték annak. Hasonló jelentése ellenére nem tekintik annak a válik igét sem, mivel amellett nem alanyesetben áll az, ami nem az alany: te nyugodttá váltál.

Mindez azonban nem jelenti, hogy a múlik és a marad mindig segédige lenne. Például az olyan mondatokban, mint az idő lassan múlik vagy a szemüvegem a fürdőszobában maradt, az igéhez az alanyon kívül nem kapcsolódik alanyesetű névszó, így fel sem merül, hogy segédigék lennének. Hasonló okokból a létige sem tekinthető segédigének – legalábbis a fent ismertetett felfogás alapján – például az én az irodában vagyok mondatban. Vegyük észre, hogy ilyenkor a létige másképp is viselkedik, hiszen a *Józsi az irodában nem jó teljes mondatnak, ilyenkor jeleni idő kijelentő mód harmadik személyben is ki kell tennünk a létigét: Józsi az irodában van.

Most múlik pontosan...
(Forrás: Wikimedia Commons / Andrew Butko / GNU-FDL 1.2)

Ebből tehát világos, hogy a létige nem mindig segédige. Ha tehát a tankönyv ezt állítja, akkor ebben eltér a bevett elemzésektől. (Ami nem feltétlenül jelenti, hogy hibás, hiszen elvben feltételeznünk kell, hogy lehetnek emellett érvei.) Mi azonban az olvasónk által idézett mondatok alapján nem látjuk bizonyítottnak, hogy a könyv ilyesmit állítana. Lássuk még egyszer a két idézetet!

„Segédigei szerepet a létigén és a fog segédigén kívül még a múlik és a marad ige is kaphat (pl. ép maradt, húszéves múlt).”

„A segédigének azonkívül, hogy névszó helyett az időjelet (pl. elégedett volt), a módjelet (pl legyen elégedett) és az igei személyragokat (pl elégedettek vagytok) hordozza, más szerepe nincs a mondatban.”

Az első mondat azt állítja, hogy nem csupán a létige lehet segédige – olyasmit, hogy a létige mindig segédige, nem. A második mondat sem állít hasonlót, ott a létigék csak példaként szerepelnek. Zavart okozhat talán az, hogy mit jelent az, hogy „csak” valamit „hordoz”, „más szerepe nincs a mondatban”.

A rendőrök Moszkvában vannak
(Forrás: Wikimedia Commons / Flickr.com user "lazyoldsun" / CC BY 2.0)

A tankönyv szerzői bizonyára arra gondolnak, hogy az általuk segédigének nevezett létige jelen idő kijelentő mód harmadik személyben nem kötelező: (ő) elégedett – de elégedett volt, elégedett legyen, elégedettek vagytok. Ezzel szemben az irodában volt, az irodában legyen, az irodában vagytok – mégis (ő) az irodában van. Azt, hogy ennek valóban az-e az a megfelelő megfogalmazása, hogy a létige akkor marad el a mondatból, amikor „szerepe nincs”, már erősen megkérdőjeleznénk. (Az oroszban pl. a я в Москве [ja v Moszkv^je] mondatban nincs ott a létige – az oroszban itt miért nem kell jelölni a személyt? Annyira nem kell, sőt nem is lehet, hogy a létige megfelelő alakjai teljesen ki is vesztek a nyelvből.) Ha valami hiba van a fenti idézetekben, hát ez az.