-
szigetva: @Sándorné Szatmári: Kérlek, fejezd be a hülyeséget. Egyszer-kétszer talán vicces, de most ...2024. 11. 13, 12:05 Szótekerészeti agybukfenc
-
Sándorné Szatmári: @Sándorné Szatmári: 12 kiegészítés: -A mai angolban a "kulcs" szó időben csak oda helyezhe...2024. 11. 13, 11:33 Szótekerészeti agybukfenc
-
Sándorné Szatmári: @szigetva: "..„ké” milyen meggondolásból jelentene 'eszközt', abba bele se merek gondolni....2024. 11. 13, 10:55 Szótekerészeti agybukfenc
-
szigetva: @Sándorné Szatmári: Metaforák helyett akkor mondd azt, hogy nt > nn. (Egyébként ezt se ...2024. 11. 13, 10:42 Szótekerészeti agybukfenc
-
Sándorné Szatmári: @szigetva: 9 Gondolom félre értettél..: "....Csakhogy akkor a „keményebbé vált” volna" írt...2024. 11. 13, 10:06 Szótekerészeti agybukfenc
Kálmán László nyelvész, a nyest szerkesztőségének alapembere, a hazai nyelvtudomány és nyelvi ismeretterjesztés legendás alakjának rovata volt ez.
- Elhunyt Kálmán László, a Nyelvész, aki megmondja
- Így műveld a nyelvedet
- Utoljára a bicigliről
- Start nyelvstratégia!
- Változás és „igénytelenség”
Kálmán László korábbi cikkeit itt találja.
Ha legutóbb kimaradt, most itt az új lehetőség!
Ha ma csak egyetlen nyelvészeti kísérletben vesz részt, mindenképp ez legyen az!
Finnugor nyelvrokonság: hazugság
A határozott névelő, ami azt jelenti, hogy ‘te’
Az oroszok már a fejünkön vannak!
egueguegueguegu-eguegueguegueguegu...
A hagyományos nyelvtan alapelveit, amelyek homályosak és egymásnak is ellentmondanak, az iskolákban mégis bemagoltatják őket, sürgősen el kellene felejteni.
Judit nevű olvasónk a magyar leíró nyelvtan egyik egyszerűnek látszó, de nagyon messzire vezető problémájáról érdeklődik:
Az ilyen, hogy „a sajtó keltette pánik” a tudomány mai állása szerint milyen szófaj? Keszler Borbála tanárnő annak idején ige-igenévnek nevezte, én már akkor úgy gondoltam, hogy ez egyfajta befejezett melléknévi igenév, amelyikben ki van téve az alany. Ige-igenevet az interneten nem találok. Köszönöm.
Először próbáljuk tisztázni magát a kérdést. Annak a kifejezésnek, hogy a sajtó keltette pánik, természetesen nincs „szófaja”, mert a „szófaj” a hagyományos (más néven iskolai) nyelvtanban szavak, szóalakok (valójában: szótövek) osztályozására használják. Judit nyilván arra gondol, hogy mi ebben a kifejezésben a keltette szó „szófaja”. Mivel a „szófaj” mindenekelőtt alaktani, a szótő felépítésén alapuló osztályozásra utal, ennek a szónak (pontosabban szótövének, a keltettnek) a „szófajának” elvileg befejezett melléknévi igenévnek kellene lennie.
(Forrás: Wikimedia Commons / John / CC BY-SA 2.0)
De Judit majdnem jól emlékszik arra, hogy a hagyományos nyelvtan mégsem befejezett melléknévi igenévnek tekinti a keltette szóalakot ebben az esetben. Keszler Borbála, aki a hagyományos magyar nyelvtan egyik jelentős képviselője, valóban hívhatta ige-igenévnek, de használatos még az igenév-ige terminus is. Lengyel Klára az éppen Keszler Borbála által szerkesztett Magyar grammatikában (Nemzeti Tankönyvkiadó, 2000, 236. o.) igei igenévnek nevezi. Megemlíti, hogy sokáig a melléknévi igenevek alfajának tekintették, „s csak a legújabb nyelvtanokban jelenik meg önálló igenévtípusként mint az igenévrendszer negyedik tagja”. Megállapítja, hogy „képzésmódja megegyezik a -t/-tt képzős igenevekével, csak az igenévképzőt személyragozás követi”.
Nos, mondhatnám, hogy ezzel Judit kérdését megválaszoltam, de szeretnék elébe menni azoknak a teljesen jogos kérdéseknek, amelyeket éppen ez a válasz vet fel. A hagyományos nyelvtan szerint ugyanis – erre az iskolából mindannyian emlékszünk – a ragok és a képzők egyik fő különbsége, hogy a ragok nem képesek „szófajváltoztatásra”, márpedig itt éppen ez történne, hiszen keltett – melléknévi igenév, de keltette – igei igenév. Hogyan lehet ez?
A hagyományos nyelvészek indoklása szerint az teszi indokolttá az önálló „szófaj” feltételezését, hogy a keltette típusú igenév mellett megjelenhet egy alanyesetű névszói szerkezet (ők nem így fogalmaznak, de csak azért, mert szerkezetekről valamiért nem szeretnek beszélni), ugyanolyan jelentéstani szerepben, mint amilyet az illető ige, esetünkben a kelt alanya szokott játszani: ’aki valamit kelt’. A sajtó keltette pánik ’az a pánik, amit a sajtó kelt’ ezt a jelentéstani szerepet a melléknévi igeneves szerkezetekben csak által névutós (nagyon ritkán, régiesen -tól/-től ragos névszói szerkezet) játszhatja: a sajtó által keltett pánik. Ha egy szóalak mondattani viselkedéséért a „szófaja” felelős, akkor muszáj a keltett és a keltette szóalaknak eltérő szófajúnak lennie.
Csakhogy beláthatatlan következményei lennének, ha a hagyományos nyelvészek mindig ilyen elvszerűen járnának el. Például a bagolytól és a bagolynak szóalakoknak teljesen eltérő a mondattani viselkedésük. Például egészen más igék bővítményei lehetnek, és csak a -nak/-nek ragos változat fordulhat elő olyan szerkezetekben, mint Bagolynak bagoly, csak nem füles- (erről a fajta kontrasztív topikról korábban már írtam ebben a rovatban). Az ehhez hasonló példák korlátlanul szaporíthatók, hiszen a ragnak nevezett toldalékok nyilvánvalóan befolyásolják a szavak mondattani viselkedését.
Az oldal az ajánló után folytatódik...
Mi a megoldás? Az én válaszom persze az, hogy a hagyományos nyelvtan alapelveit, amelyek homályosak és egymásnak is ellentmondanak, az iskolákban mégis bemagoltatják őket, sürgősen el kellene felejteni. Azt hiszem, minden más megoldás reménytelen. Például a román nyelvben van egy particípiumnak nevezett igealak, amelyik sok mindenben emlékeztet a magyar befejezett melléknévi igenévre (bár személyragozott alakja nincs). A román particípium három teljesen eltérő mondattani szerepet képes játszani, és ezt a román nyelv hagyományos nyelvtanában úgy oldják meg, hogy a mondattani szerkezettől függően három különböző „szófajba” sorolják („particípium”, „igenév”, illetve „szupinum”). Ez a megoldás az ókori latin nyelvtanokban gyökerezik, de ha rendszert csinálnánk belőle, akkor például a bagolytól és a bagolynak szóalakokat is eltérő szófajúaknak kellene tekintenünk. És persze akkor a képző és a rag megkülönböztetése is nagyrészt értelmét veszti.