Nemrégiben írtunk arról a problémáról, hogy egy sokak által használt nyelvtantankönyv-sorozat tankönyvében egy újításnak köszönhetően a névszói-igei állítmány terminus szerepel, de a névszói állítmány nem, míg a munkafüzetében mindkét szakkifejezést használják. Akkor utánajártunk ezeknek a fogalmaknak, és megnéztük a tankönyvi definíciókat, amelyeknek az értelmezésével kicsit nehezen boldogultunk… És akkor még ki sem tértünk arra, mi is az a segédige, ami a definíció egyik lényegi eleme volt:

A névszói-igei állítmány két részből áll: a névszói részből és a segédigéből (fontos vagy). A segédigének az a szerepe, hogy segítségével fejezzük ki az 1. és 2. személyt, a feltételes, felszólító módot, a múlt és jövő időt, tehát mindazt, amit névszóval nem lehet kifejezni.

(Magyar nyelv és kommunikáció. Tankönyv a 7. évfolyam számára, 38–39. oldal)

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Segédigék elméletben…

Ezután már csak arra voltunk kíváncsiak, hogy vajon mit taníthat a tankönyv a segédigékről. A tankönyvcsalád 5–6. évfolyamának szóló könyvében rá is bukkantunk a segédigéket tárgyaló részre. Ez azonban csak „kiegészítő tananyag”. Trükkös megoldás! Nem kötelező megtanítani és megtanulni, de hetedikre tudni kell. A tankönyvben a segédigékkel nagyjából fél oldal foglalkozik. Ebből megtudjuk, hogy kétféle segédigét ismerünk a magyarban.

A fog és volna segédigék az ige jövő idejű alakjának és (harcolni fogunk), valamint az ige feltételes módú múlt idejű alakjának (átkeltek volna) az alkotói.

A van, volt, lesz, marad, múlik segédigék a névszói-igei állítmány igeteremtő részei: (Bankó a legerősebb vitéz volt. A kutyám ötéves elmúlt). A segédigék ragozhatók.

(Magyar nyelv és kommunikáció. Tankönyv az 5–6. évfolyam számára, 167. oldal)

Mit mond a tudomány?

A legújabb hagyományos leíró magyar nyelvtan, a Magyar grammatika a segédigéket a szófajtanban a viszonyszók között tárgyalja. Ezek önállóan nem mondatrészek, nincsenek bővítményeik, általában nem toldalékolhatók (de a segédigék egy része toldalékolható!), és jelentésük „viszonyjelentés” (bármit is jelentsen ez). Két fajtájukat különbözteti meg a nyelvtan: a mondatrészteremtő segédszók (kopulák) és a szóalakteremtő segédszók típusát. Előbbiek a névszói-igei állítmányokban is előforduló igei elemek. Utóbbiak pedig az igék jövő, illetve feltételes mód, múlt idejű alakjaiban előforduló szavak (fog, volna). Érdekes, de az intuíciónkkal ellenkező megoldás, hogy ezek szerint az el fogok menni típusú szerkezetek szóalakok…

A magyar segédigéket és a hozzájuk hasonló elemeket gyökeresen más megközelítésben tárgyalja például A magyar segédigék rendszere című tanulmány. E szerint a segédigék olyan igék, amelyek mellett egy -ni toldalékos alak szerepelhet – speciális mondattani viszonyban, nem bővítményként. Így e szerint a definíció szerint a legtöbb olyan elem a magyarban is segédige, amely az idegen nyelvekben is az. Viszont éppen a hagyományos nyelvtan által segédigének nevezett elemek nem tartoznak ide!

De mi lehet az igeteremtő rész? Az pedig már csak hab a tortán, hogy a fenti definícióban szereplő állítmány fogalmát csak a következő, hetedikeseknek szóló tankönyvben találjuk meg… Persze ezt a néhány példát, esetet meg lehet jegyezni, be lehet magolni – anélkül, hogy a diák értené, miről is van szó.

Ráadásul egy ötödikes-hatodikos diák számára az idegennyelv-oktatásból már biztosan ismerős a segédige kissé obskúrus fogalma. Ha angolt, németet vagy akár franciát tanulnak, biztosan találkoztak már a segédigék problémájával. E tudás alapján az úgynevezett összetett igealakok esete (a magyar jövő idő vagy a feltételes mód múlt ideje) még csak érthető lehet, de a névszói-igei állítmány esete nem. Viszont jogosan gondolhatják például, hogy a tudok a Tudok úszni mondatban, vagy a szeretek a Szeretek cikket írni mondatban segédige – az idegen nyelvek tanulásakor használatos terminológia alapján.

„A segédigék sok nyelvtanulóban félelmet keltenek. JOGOSAN! A segédigék félelmetesek.” – írja a Sulinet. És valóban: Péter nevű olvasónk nemrégiben számolt be arról, hogy őt már harapta meg fog.

Ugyanis az angol can, a német kann vagy a francia peux (’tudok, képes vagyok’) és az ezekhez hasonló szerepű kifejezések, amelyek mellett egy infinitívusz („főnévi igenév”) jelenik meg, rendre segédigék. Ez a terminológiai zavar sem a nyelvtan, sem pedig az idegen nyelv oktatásának nem tesz jót.

A segédigék valóban félelmetesek?
(Forrás: Wikimedia Commons / Iggy35 / CC BY-SA 3 0)

És a gyakorlatban…

Az általános iskolás tankönyvhöz kapcsolódó munkafüzetben az első segédigés gyakorlatban egy Mátyás királyról szóló szövegben alá kell húzni az igéket, majd jelen idejűvé kell alakítani az elbeszélést. A feladat szövege szerint az ilyenkor kimaradó igék lesznek a segédigék.

Ez persze egy adott szövegben lehetséges, hogy igaz. Ha csak harmadik személyű igealakok szerepelnek egy szöveg névszói-igei állítmányaiban, akkor a jelen idejűvé alakítás valóban „kiirtja” belőlük a tankönyv által segédigeként definiált elemeket. A tankönyvben szereplő szövegrészlet „véletlenül” éppen ilyen. Ha azonban vannak (lennének) első vagy második személyű igealakok is, akkor a tétel már nem igaz: az „Igazságos voltam a parasztokkal!” jelen időben: „Igazságos vagyok a parasztokkal!” A vagyok segédige, a névszói-igei állítmány része, mégsem marad ki. Kérdés tehát, nem meglehetősen félrevezető-e egy ilyen feladat?

Ezután a munkafüzetben egy „különösen gondolkodtató, észforgató feladat” megjelölésű gyakorlatból újabb dolgokat fedezhetünk fel e titokzatos szófajcsoportról.

Ige vagy segédige?

Olvasd fel úgy a mondatokat, hogy hagyd el belőlük az igéket és a segédigéket! Húzd alá közülük azokat, amelyek kimaradhatnak, mert nélkülük is értelmes a mondat! Ezek a segédigék.

Ebből a fiúból katona lesz.

Igen nehéz lett az ember szíve.

Ez az ember itt volt.

A kirándulás a Várban lenne.

A kislány továbbra is szorgalmas maradt.

Biztosan éhes vagy.

A fiúk mérgesek lettek.

A gyerekek az udvaron maradtak.

(Magyar nyelv és kommunikáció. Munkafüzet az 6. évfolyam számára, 134. oldal)

Okos vagyok. Szóval jelen időben kimaradnak…?
(Forrás: Wikimedia Commons / Teleki József)

Ebben az esetben valóban sikerül úgy kiválogatni a példákat, hogy a segédigék kihagyásával értelmes mondatok maradnak… A következő lépésben pedig eljátszhatunk a gondolattal, hogy akkor vajon minden ige segédige-e, aminek elhagyásával értelmes mondat jön létre. Nézzük meg a következő példákat:

Szívesen olvasok. ~ Szívesen.

Mari gyorsan eszik és élvezettel eszik. ~ Mari gyorsan és élvezettel eszik.

Tessék leülni! ~ Leülni!

S ha még van kedvünk hatodikos módjára leckét írni, ki ne hagyjuk a következő feladatot. Ebből ugyanis a feladat címe szerint megtudhatjuk „Miben segít a segédige”! A feladat egyszerű – mondatalkotással és mondatátalakítással igazolnunk kell, hogy segédigék a következő szavak: fog, lesz, múlik, volt.

Majd azt is megvizsgálhatjuk, mely alakok ragozása hiányos. Ebből a két lépésből már ki is kell derülnie számunkra, miben segít a segédige... Csak azt sajnáljuk, hogy az a feladat hiányzik a munkafüzetből, amelyben bebizonyíthatnánk mondatalkotással és mondatátalakítással, hogy a fenti szavak nem segédigék. Az sokkal izgalmasabb lenne.

Bár a tankönyvek hátulján azt olvassuk, hogy ez „Egy tankönyvcsalád, amelyből nemcsak hatékonyan, hanem örömmel is lehet tanulni!”, sem a hatékonyságról, sem az örömről nem lehetünk meggyőződve a fenti tapasztalatok alapján. S bár biztosítanak minket a szerzők, hogy „A taneszközök a legfrissebb nyelvészeti és pedagógiai kutatások eredményeire támaszkodnak.”, valahogy mégsem sikerült ezeket a kutatásokat olyan eredményesen integrálni a tananyagba.

Források, további olvasnivaló

Antalné Szabó Ágnes – Raátz Judit: Magyar nyelv és kommunikáció. Tankönyv az 5–6. évfolyam számára. Átdolgozott kiadás. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2001.

Antalné Szabó Ágnes – Raátz Judit: Magyar nyelv és kommunikáció. Munkafüzet az 6. évfolyam számára. Átdolgozott kiadás. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2002.

Antalné Szabó Ágnes – Raátz Judit: Magyar nyelv és kommunikáció. Tankönyv a 7. évfolyam számára. Átdolgozott kiadás. Nemzedékek Tudása Tankönyvkiadó, Budapest, 2011.

Kálmán C. György – Kálmán László – Nádasdy Ádám – Prószéky Gábor: A magyar segédigék rendszere. Általános Nyelvészeti Tanulmányok XVII., 49–104. oldal

Kenesei István: A segédige a magyarban. In: Szavak, szófajok, toldalékok. Strukturális magyar nyelvtan 3. szerk. Kiefer Ferenc. Akadémiai Kiadó, Budapest, 2000., 108–110.

Keszler Borbála (szerk.): Magyar grammatika. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2000.

Lengyel Klára: A segédigék kérdéséhez. Magyar Nyelvőr 123./1. (1999)