Az idén 128 éves eszperantónak 128 éves tagadhatatlan nyelvtörténete van. Amikor Zamenhof 1887-ben útjára bocsátotta a nemzetközi nyelvet, az eszperantó mindössze 900 szóval rendelkezett. Saussure már 1916-ban meglátta az eszperantó jövőjét; az eszperantó 1887-et megelőző múltja azonban más kérdés.

Tudjuk, hogy Zamenhof már 1878-ban előállt a „protoeszperantóval”, a Lingwe Uniwersala nevű nyelvtervezettel, melyből nagyon kevés maradt fenn napjainkra. Ránk maradt a Lingwe Uniwersala egykori himnuszának szövege, melyet Varga Nándor is idéz (valószínűleg 1909-ben megjelent) kötetében (26. oldal), de később Szerdahelyi István is Bábeltől a világnyelvig című kötetében (206. oldal):

Malamikete de las nacjes
Kadó, kadó, jam temp’ está!
La tot’ homoze in familje
Konunigare so debá.

A mai eszperantóban ez így szól:

Malamikeco de la nacioj
Falu, falu, jam temp’ estas!
La tuta homaro en familion
unuiĝi devas.

Magyarul:

Népek ellenségeskedése

Szűnjön meg, itt az ideje!
Az egész emberiségnek egy családba
kell egyesülnie.

A zamenhofi protoeszperantóból azonban ezen kívül más nemigen maradt fenn. Egyfajta óeszperantóra, archaikus eszperantóra azonban nagyon is szükség volt, van.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Dédapa, nagyapa, apa

Zamenhof, amikor 1887-ben útjára bocsátotta az eszperantót, s ezzel egyidejűleg sutba dobta annak korábbi, Lingwe Uniwersala nevű változatát, voltaképpen az eszperantó nyelvtörténet értékes adatait semmisítette meg.

Követői és utódai, az eszperantó általunk ismert irodalmának megteremtői viszont azzal a problémával szembesültek, hogy a múlt (más nyelveken meglevő) nyelvemlékeinek, irodalmi alkotásainak eszperantó fordítása során óhatatlanul felmerül az a kérdés: hogyan archaizáljunk, ha szükséges?

Kalocsay Kálmán (1891-1976), az óeszperantó „nagyapja
(Forrás: esperanto.net)

A nagy magyar eszperantista, Kalocsay Kálmán 1931-ben a Literatura Mondo eszperantó irodalmi folyóirat és kiadó gondozásában vicces kis írást közöl La mezepoka Esperanto (A középkori eszperantó) címen. Ebben bemutatja fiktív barátját, C. E. R. Bumy urat, az örök feltalálót (akinek a neve is szójátékon alapul: cerbumi eszperantóul ’töri a fejét, agyal’). Bumy úr a történet egy pontján azon méltatlankodik, hogyan is lehet a fiatal eszperantóval középkori szövegeket visszaadni, archaikus hangzást adva a fordításnak. Némi agyalás után arra a következtetésre jut Kalocsayval való párbeszédében, hogy meg kell teremteni az óeszperantót: az általunk ismert zamenhofi eszperantó latinosításával. Bumy úr így hamarosan elő is áll az igen jó hangzású Grammaticu kay vocabularu antiques mundales lingues Sperantu (Az antik Sperantu világnyelv nyelvtana és szótára) című kötettel – és ami még ennél is érdekesebb: igyekezete során a magyarországi (és szintén sokat sejtető) Utop nevű kolostorban „felfedezi” a 12. századi óeszperantó nyelv egy felbecsülhetetlen emlékét, mely – láss csudát – a Halotti beszéd szó szerinti megfelelője.

A Halotti beszéd, mely az ötletet adta az óeszperantóhoz
(Forrás: Wikimedia Commons)

Kalocsay az egész szöveget közli; itt álljon csupán a sokat idézett első két mondat a Kalocsay-féle „középkori eszperantó” nyelven:

Widats wui, confratruy, quio nui estams? Ya pulvu kay cindru estams.

Eredeti, betűhív magyar nyelvű változatában:

Latiatuc feleym zumtuchel mic vogmuc. ysa pur es chomov uogmuc.

Egykori feltehető olvasata Benkő Loránd szerint:

Látjátuk feleim szümtükhel, mik vogymuk: isȧ, por ës homou vogymuk.

Ehhez képest vélhető mai értelmezése (szintén Benkő alapján):

Látjátok, feleim, mik vagyunk: íme, por és hamu vagyunk.

Hogy lássuk a kontrasztot, ez a bizonyos idézet a mai eszperantóban:

Ĉu vi vidas, miaj kunfratoj, kio ni estas? Ja ni estas polvo kaj cindro.

Bumy úr fantasztikus „felfedezése” persze csak játék. Játékként azonban további – hasonló komolyságú – kérdéseket szül: a 12. század középkori eszperantója mellett van-e 14., 16., 18. stb. századi eszperantó is? Kalocsay rövid írásából ez már nem derül ki; a fentebb vázolt fordítási probléma azonban fennáll. A megoldást Manuel Halvelik szolgáltatta 1969-ben megjelent Arcaicam Esperantom című tervezetével.

Fiktív eszperantók

Az 1925-ben született Kamiel Vanhulle (alkotói nevén Manuel Halvelik) belga eszperantista asztronómusként, íróként és nyelvészként is alkotott. Eszperantistaként dolgozott a Monato című eszperantó folyóiratnak, emellett megalkotta az eszperantó három fiktív változatát. Az első az Arcaicam Esperantom (vagy Arkaika Esperanto) ’archaikus eszperantó; óeszperantó’ nevet viseli: ez az eszperantó (fiktív) ősi változata. A második a Popido nevet kapta a popola idiomo ’népi nyelv’ kifejezésből származik: ez egyfajta népi, népnyelvi („népiesch”?), de ugyancsak fiktív eszperantó nyelvváltozat. A harmadik változat Gavaro néven vált ismertté: az orosz говорить ’beszélni’ igéből származó megnevezés egyfajta (ismételten: fiktív) eszperantó szlengre utal, melyet akár a kétes elemek is használhatnának Eszperantiában.

Manuel Halvelik, az óeszperantó „atyja
(Forrás: Wikimedia Commons / PaulP / GNU-FDL 1 2)

Nagyon fontos még egyszer hangsúlyozni, hogy mindhárom változat teljes mértékben fiktív: pusztán az elme játéka. Az Arcaicam Esperantom, a Popido és a Gavaro azonban rendkívüli érdekes eszmefuttatás abból a szempontból, hogy egy (illetve rögtön három), fentebb már jelzett, nagyon is kézzelfogható fordítási problémára hívja fel a figyelmet.

Tudjuk, hogy az eszperantó történetének eddigi 128 évében önálló irodalmi művek sorát alkotta meg, de ezzel párhuzamosan a világirodalom számos alkotását fordították le és jelentették meg eszperantóul (ahogy azt is, valamiért a Harry Potter-sorozat mind e napig nem jelenhetett meg eszperantóul).

Kalocsay rövid kis írásából az is kiderül, a mai eszperantóval visszaadni több száz éves nyelvemlékek hangulatát nehéz, ha nem lehetetlen feladatot ró a fordítóra. Ezért Kalocsay „középkori eszperantóról” szóló írását kiindulási ötletként használva Manuel Halvelik megalkotta az Arcaicam Esperantom teljes nyelvtanát.

Az óeszperantó

Halvelik műve elején rögtön leszögezi, hogy e nyelvváltozat nem egyéb egy a Kalocsayéhoz hasonlatos, ám annál részletesebben kidolgozott eszmefuttatásnál: célja nem új mesterséges nyelv megalkotása volt, hanem lehetőség nyújtása középkori szövegek eszperantóra történő fordításához, megőrizendő az eredeti szövegek hangulatát. Ezt szolgálná eleve valamely régies hatást idéző betűtípus használata az írásképben.

Halvelik így az eszperantó zamenhofi 16 alapszabályához igyekszik tartani magát az óeszperantó kialakítása során, és a Kalocsay által is említett latinosítás mellett foglal állást. Csupán néhány érdekesség: a helyesírást illetően pl. az eszperantó c helyett óeszperantó ts [c] lesz, ĉ [cs] helyett ch, f helyett ph, a g marad g, ám e és i előtt gu [g] lesz, v helyett w stb.

Az óeszperantóból hiányzik a la határozott névelő, ám van (eleve volt?) határozatlan névelő: unn. Az eszperantóban is meglevő alany- és tárgyeset mellett az óeszperantóban „létezik” részes- és birtokos eset, önálló végződéssel. A főnevek óeszperantóul nagy kezdőbetűkkel íródnak. A melléknevek ugyanúgy egyeztetendőek a főnevekkel, mint ez eszperantóban: pl. az Arcaicam Esperantom szószerkezetből kiderül, hogy alanyeset egyes számban a főnevek -om végződésűek, s a melléknevek ezzel egyeznek (a mai eszperantóban: arkaika Esperanto) A névmások rendszere is gazdagabb óeszperantóul: a mi ’én’ névmás alakjai pl. óeszperantóban (alany-, tárgy-, részes és birtokos esetben): mihi, mihin, mihid, mihes.

Míg a főnévi igenevek eszperantóban -i végződéssel állnak, óeszperantóban -ir vagy ritkábban -ar végződésűek (pl. a létige: esti – estir, de ’engedelmeskedni’ eszperantóul obei, óeszperantóul obear). Míg eszperantóul minden ige minden számban és személyben múlt időben -is, jelenben -as, jövőben -os, feltételes módban -us, felszólítóban -u végződést kap, az óeszperantó igei végződések a következőek:

múlt	jelen	jövő	feltételes	felszólító
-ims	-ams	-oms	-ums	-u
-is	-as	-os	-us	-u
-it	-at	-ot	-ut	-u
-iims	-aims	-oims	-uims	-uy
-iis	-ais	-ois	-uis	-uy
-iit	-ait	-oit	-uit	-uy

Halvelik más egyéb fazonírozást is végez az óeszperantón, a szótárat tekintve csupán néhány új szóval gazdagítva azt, lecserél egy-két szót (pl. a kaj ’és’ kötőszót az ed szóra), de szándéka az, hogy e jelentéktelen módosítások figyelembevételével a jövő fordítói képesek legyenek archaikus szövegeket hangulatukban is visszaadni eszperantóul (ill. óeszperantóul).

Ezra, az írnok – soha nem írt óeszperantó nyelvű kódexeket
(Forrás: Wikimedia Commons)

Végezetül álljon itt a Halotti beszéd fentebbi két mondata a Halvelik-féle óeszperantó változatában:

Widais wos, Phratoy mihay, proproculœ cuyom estaims? Yad Polvom ed Tzindrom estaims.

Azon biztos eszperantó nyelvtudással rendelkező (leendő) fordítók számára, akik érzik magukban a bátorságot és elhivatottságot régi szövegek óeszperantósítására, bátran ajánlhatjuk segítségként Manuel Halvelik Arkaika Esperanto című kötetét.

Források

Manuel Halvelik: Arkaika Esperanto. La verda pralingvo

Kalocsay Kálmán: La mezepoka Esperanto

Szerdahelyi István: Bábeltől a világnyelvig. Gondolat, Budapest, 1977

Halotti Beszéd és Könyörgés in Szöveggyűjtemény a régi magyar irodalom történetéhez – Középkor (1000-1530)

Varga Nándor: Esperanto nyelvtan és szótár. Az Esperanto nemzetközi nyelv elsajátítására. Olvasmányokkal és levélmintákkal. Pfeifer Manó kiadása, Budapest, é. n.