-
szigetva: @Sándorné Szatmári: Kérlek, fejezd be a hülyeséget. Egyszer-kétszer talán vicces, de most ...2024. 11. 13, 12:05 Szótekerészeti agybukfenc
-
Sándorné Szatmári: @Sándorné Szatmári: 12 kiegészítés: -A mai angolban a "kulcs" szó időben csak oda helyezhe...2024. 11. 13, 11:33 Szótekerészeti agybukfenc
-
Sándorné Szatmári: @szigetva: "..„ké” milyen meggondolásból jelentene 'eszközt', abba bele se merek gondolni....2024. 11. 13, 10:55 Szótekerészeti agybukfenc
-
szigetva: @Sándorné Szatmári: Metaforák helyett akkor mondd azt, hogy nt > nn. (Egyébként ezt se ...2024. 11. 13, 10:42 Szótekerészeti agybukfenc
-
Sándorné Szatmári: @szigetva: 9 Gondolom félre értettél..: "....Csakhogy akkor a „keményebbé vált” volna" írt...2024. 11. 13, 10:06 Szótekerészeti agybukfenc
Kálmán László nyelvész, a nyest szerkesztőségének alapembere, a hazai nyelvtudomány és nyelvi ismeretterjesztés legendás alakjának rovata volt ez.
- Elhunyt Kálmán László, a Nyelvész, aki megmondja
- Így műveld a nyelvedet
- Utoljára a bicigliről
- Start nyelvstratégia!
- Változás és „igénytelenség”
Kálmán László korábbi cikkeit itt találja.
Ha legutóbb kimaradt, most itt az új lehetőség!
Ha ma csak egyetlen nyelvészeti kísérletben vesz részt, mindenképp ez legyen az!
Finnugor nyelvrokonság: hazugság
A határozott névelő, ami azt jelenti, hogy ‘te’
Az oroszok már a fejünkön vannak!
A nyelvészek valamit nagyon rosszul csinálhatnak, ha az egyszerű érdeklődők is sorban fedezik fel a tévedéseiket, nem igaz? Nos, nem egészen erről van szó: a nyelvészek ugyanis sokkal több adat alapján dolgoznak, és sokkal jobban ismerik a nyelv(ek) általános természetét ahhoz, hogy olyan elhamarkodott következtetéseket vonjanak le, mint a lelkes laikusok.
Roland nevű olvasónk a következő kérdéssel fordult hozzánk:
Az alábbi oldalon http://www.rovasirasforrai.hu/Rovasiras/Csudabogarak.htm azt olvastam, hogy a halotti beszédben a gyimilcs szó valószínűleg rosszul lett lejegyezve, és az valóban gyümölcs, csak nem volt akkor még megfelelő latin karakter hozzá. A 60 évvel későbbi botnaptáron viszont megtalálható ez a szó.
Mit tudnak erről mondani? Valóban rosszul tanultuk az iskolában a halotti beszédet?
Az oldal az ajánló után folytatódik...
A kérdést több részre kell bontani.
Egy kis tényfetisizmus
Először is tény, hogy az ómagyar kor elején még nem volt [ö], és az [ü] is sokkal ritkább volt, mint ma. Természetesen az is igaz, hogy a latin ábécében nem volt külön betű az [ü] jelölésére, ezért kénytelenek voltak más betűket használni a jelölésére. És akkor nézzük a közelebbi tényeket! Milyen betűt is használtak az [ü] jelölésére? Nézzük meg a Halotti beszéd első néhány sorát, hogy eldönthessük!
Mely szavakban sejthetünk [ü]-t? (Az átírásban némiképp egyszerűsítjük, modernizáljuk a betűképet. A magánhangzók hosszúsága néhány helyen vitatható, de ezzel most nem foglalkozunk. Az is lehet, hogy ekkoriban a [gy] még [dzs] volt, de az ilyen, kérdésünk szempontjából lényegtelen dolgokat is figyelmen kívül hagyjuk. )
- zumtuchel [szümtükhel] ’szemetekkel’
- miv [miü] ’mi’
- isemucut [isemüküt] ’ősünket’
- gimilcictul [gyimilcsiktül] ’gyümölcsöktől’
- wt [űt] ’őt’
- gimilcetul [gyimilcsétül] ’gyümölcsétől’ (többször is)
- emdul [emdül] ’enni fogsz’
- gimilstwl [gyimilcstül] ’gyümölcstől’ (kétszer)
- istentvl [istentül] ’istentől’
- urdung [ürdüng] ’ördög’
- intetuinec [intetüinek] ’intéseinek, javaslatainak’
stb. Mit látunk tehát? Az [ü]-t meglehetősen következetesen az u, a v vagy az w jelölte – a kettő egyébként ugyanazon betű szabad variánsának tekinthető, bármikor felcserélhetőek. Azt is láthatjuk, hogy a ’gyümölcsétől’-féle alakokban a toldalék magánhangzója következetesen különbözik a tő magánhangzójától, azaz kézenfekvő a következtetés, hogy a korban a ’gyümölcs’ szó [gyimilcs]-nek hangzott (és hasonlóképpen az ’ős’ tőben is [i] volt.)
Tér és idő
Amikor nyelvemlékekkel van dolgunk, hajlamosak vagyunk azt képzelni, hogy ezek azt tükrözik, hogyan beszélték „abban az időben” a nyelvet. Csakhogy a nyelv sosem egységes, mindig változatokra bomlik. A Halotti beszéd is csak azt tükrözi, hogy hogyan is beszélték 1200 körül a magyart: volt azonban a magyarnak még jó néhány változata, amelyről nincs emlékünk.
Azt, hogy a Halotti beszéd nem közvetlen előzménye a mai magyar irodalmi nyelvnek (sőt, egyetlen nyelvjárásnak sem), azt könnyen észrevehetjük. Itt van a [vogymuk] alak. Ennek az előzménye *vogyumuk lehetett, de az ómagyar korban hullottak a magánhangzók, mint a legyek: az *-umuk végződésből kiesett a második u, így lett *-umk, abból pedig (hasonulással) -unk. A Halotti beszédben szintén azt látjuk, hogy az eredeti *vogyumuk-ból kiesett egy magánhangzó, csak éppen nem az, amelyik a mai magyarban nincs meg. A mai állapot tehát nem annak a folytatója, amelyet a Halotti beszéd mutat.
Hasonlóképpen elképzelhető, hogy már ebben az időben is volt olyan nyelvváltozat, ahol az [ü] már felváltotta az [i]-t a ’gyümölcs’ szóban – erről azonban nem tudunk semmit sem mondani, mert nem dokumentált. Azonban ha egy kortárs szöveg felbukkanna, és ott lennének egyértelműen [ü]-re utaló adatok, az sem jelentené, hogy a Halotti beszédben is [ü]-t kell olvasnunk. Abban pedig végképp semmi furcsa nem lenne, ha egy hatvan évvel későbbi nyelvemlékben [ü] van – de nem is lehetne visszakövetkeztetni belőle a Halotti beszéd nyelvállapotára.
Bottal ütjük a nyomát
Azonban miféle botnaptárról beszél a szöveg? A szakirodalom csak egyetlen rovásírással írt botnaptárat ismer, azt is csak másolatban: ez a bolognai rovásnaptár. az eredeti bot keletkezési idejét a 15. század második felére teszik: a Halotti beszéd és a bolognai rovásnaptár keletkezése között tehát 250-300, és nem hatvan év lehet. (Feltehető azonban, hogy a szerző Varga Géza önjelölt rovásírás-szakértő írásából indul ki, amely valóban a 13. századra datálja ezt az emléket – mindenféle érv nélkül.)
Tévedés az az állítás is, hogy a rovásírás pontosan jelölt minden magyar hangot – illetve az is kérdés, hogy mikor. Az előbb idézett részben példát találunk arra, hogy az [ü] és az [ö] jelölése egy ideig ingadozott: éppen azért, mert a nyelv folyamatosan változik, és az újonnan megjelenő hangoknak új jelet kell találni. A rovásírás a 20. századi reformokig nem különböztette meg a hosszú és a rövid magánhangzókat: később a meglevő alakváltozatok közül választottak egyet a rövid, míg egy másikat a hosszú magánhangzó jelölésére. (A gyakorlatban egyébként a rövid magánhangzókat gyakran nem is írták.)
Végül nézzük meg, milyen formában szerepel a rovásboton (pontosabban annak másolatában) a gyümölcs szó:
Látható, hogy a felirat alig olvasható, éppen ezért olvasatára egyébként sem lehet hagyatkozni. Sándor Klára a következőt valószínűsíti:
gtanoacmya
nkot kirdodotďümlčolnc
Ebből a ďümlč betűsor érdekelne minket, ez minden bizonnyal tényleg a ’gyümölcs’: a második magánhangzó viszont nincs jelölve, tehát ez lehet [gyümilcs], [gyümülcs], [gyümölcs] vagy akár [gyümelcs] is.
Legvégül pedig megjegyezzük, hogy még a 16. század elején keletkezett Winkler-kódexben is van példa gyimelcs alakra, tehát ez az alak nemhogy a Halotti beszéd korában, hanem háromszáz évvel később is megmaradt.
Ebből aztán mindenki számára világos lehet, mennyire kell komolyan vennünk a dilettánsok vizsgálódásait.