-
szigetva: @Sándorné Szatmári: Kérlek, fejezd be a hülyeséget. Egyszer-kétszer talán vicces, de most ...2024. 11. 13, 12:05 Szótekerészeti agybukfenc
-
Sándorné Szatmári: @Sándorné Szatmári: 12 kiegészítés: -A mai angolban a "kulcs" szó időben csak oda helyezhe...2024. 11. 13, 11:33 Szótekerészeti agybukfenc
-
Sándorné Szatmári: @szigetva: "..„ké” milyen meggondolásból jelentene 'eszközt', abba bele se merek gondolni....2024. 11. 13, 10:55 Szótekerészeti agybukfenc
-
szigetva: @Sándorné Szatmári: Metaforák helyett akkor mondd azt, hogy nt > nn. (Egyébként ezt se ...2024. 11. 13, 10:42 Szótekerészeti agybukfenc
-
Sándorné Szatmári: @szigetva: 9 Gondolom félre értettél..: "....Csakhogy akkor a „keményebbé vált” volna" írt...2024. 11. 13, 10:06 Szótekerészeti agybukfenc
Kálmán László nyelvész, a nyest szerkesztőségének alapembere, a hazai nyelvtudomány és nyelvi ismeretterjesztés legendás alakjának rovata volt ez.
- Elhunyt Kálmán László, a Nyelvész, aki megmondja
- Így műveld a nyelvedet
- Utoljára a bicigliről
- Start nyelvstratégia!
- Változás és „igénytelenség”
Kálmán László korábbi cikkeit itt találja.
Ha legutóbb kimaradt, most itt az új lehetőség!
Ha ma csak egyetlen nyelvészeti kísérletben vesz részt, mindenképp ez legyen az!
Finnugor nyelvrokonság: hazugság
A határozott névelő, ami azt jelenti, hogy ‘te’
Az oroszok már a fejünkön vannak!
Dolgok és nyelvek ősi és eredeti mivolta – vitatott kérdések ezek, de az szinte biztos, hogy az ezredfordulón Budapesten, egyfajta politikai futószalagon gyártott „dakota” közmondásokhoz képest az eszperantó közmondások gyűjteménye kifejezetten patinásnak mondható.
Egy mesterséges nyelv szókincse és grammatikája értelemszerűen mesterséges; más kérdés, hogy későbbi fejlődése során – Saussure után szabadon – az eszperantó olyan fejlődés útját kezdte el bejárni, amely azonos a természetes (eredetű) nyelvek fejlődésének útjával; s ma is ezen halad.
Egy élő nyelv mindazonáltal nem merül ki a tankönyvekben és szótárakban foglalt, nyelvtanokban leírt anyaggal. Az eszperantó atyjaként Lazar Markovics Zamenhof hallatlanul sokat tett a nyelv elindításáért: fordított és eredeti irodalmi alkotásokat is létrehozott eszperantóul. 1910-ben kiadta a röviden csak Proverbaro Esperanta (Eszperantó közmondásgyűjtemény) címen emlegetett kiadványt, melyben mintegy 2630 eszperantó közmondást jegyzett le – ebben azonban nem kis mértékben támaszkodott apja, Mark Zamenhof munkásságára.
Az eszperantó közmondások „nagyapja”
Zamenhof atyja, Mark (Mordechai) Fabianovics Zamenhof 1837-ben született a ma Lengyelországhoz, akkor a cári Oroszországhoz tartozó Tykocinban. Német és francia nyelvtanár volt; fia nemzetközi nyelvért végzett tevékenységét eleinte ugyan kellő meg nem értéssel fogadta, de később maga buzdította fiát, hogy ültesse át eszperantóra négynyelvű frazeológiai és közmondásgyűjteményét.
Mark Zamenhof 1875-ben jelentette meg (akkor még három nyelven: oroszul, franciául és németül) összehasonlító frazeológiai gyűjteményét (pontosabban annak első kötetét); a munka folytatására 30 évet kellett várni. 1905-ben kezdte meg publikálni különálló füzetekben az ekkor már négy nyelven – immár lengyelül is – összeállított Kompara Frazeologio Rusa-Pola-Franca-Germana című kiadványt, melynek előszavában azt írja:
Mindenki megérti annak fontosságát, amellyel a közmondások bírnak minden egyes nyelvben. [...] A közmondások ismerete a nyelv tökéletes ismeretéhez szükséges.
(Forrás: Wikimedia Commons / Wierzbowski / CC BY-SA 3.0)
Az 1905-ös kiadvány első két füzetének megjelenése után Mark Zamenhof elhatározza, hogy ötödik nyelvként az eszperantót is felveszi a munkába; az eszperantósítást pedig fia végzi. Az elkészült eszperantó változat azonban nem a többi nyelvi változat mellett, ötödikként jelenik meg, hanem 1910-ben külön kötetben, Proverbaro Esperanta címen. Mark Zamenhof halálának évében, 1907-ben még megjelenik a frazeológiai gyűjtemény harmadik kiadásának első füzete, az eddigiek mellett latin és héber megfelelőkkel kiegészítve.
Mark Zamenhof 1905-ös kiadványának előszavában arról is ír, hogy a közmondások „a népi bölcsesség nagy kincsestárai”, s azt is megemlíti (nagyon helyesen), hogy bár az egyes nyelvek közmondásai alakilag, formailag eltérnek, a bennük kifejezett tartalom azonos (lehet).
(Forrás: Wikimedia Commons / Granville (Jean-Ignace-Isidore Gérard))
Identitásteremtés
Ex nihilo nihil – tartja a latin mondás: a semmiből semmi sem lesz. A természetes nyelvek esetében is találhatunk olyan példákat, amelyek esetében – a külső szemlélő számára mintegy varázsütésre – a semmiből új nyelvek bukkannak elő. Afrikaans, macedón, indonéz – hogy a 20. század néhány legismertebb példáját említsük, de korábbi példaként akár mondhatnánk az újlatin nyelveket, melyek egymás után bukkantak elő a vulgáris latinból (illetve helyette alakultak ki). Ezek a nyelvek, népek és kultúrák természetesen nem a semmiből jöttek, ahogy – hitetlenkedők számára talán furcsa módon – az eszperantó sem előzmények nélkül való.
A nyelvrokonság elfogadott ismérvei szerint persze az eszperantó nem rendelkezik „felmenőkkel”, ilyen szempontból valóban „lombikban született”, afféle nyelvi homunculus, melynek nyelvészeti szempontból nincs sem apja, sem anyja; az viszont biztos, hogy amikor Zamenhof megalkotta a nemzetközi nyelvet, alapul jól meghatározható elemeket használt fel. Ezek összességéből született meg az a nyelv, amelyet ma a nyelvek palettáján egyedi színnel bíró eszperantóként ismerünk.
Az oldal az ajánló után folytatódik...
Mark Zamenhof 1905-ös előszavának felismeréseit és megállapításait látszik megerősíteni Hidasi Judit, aki Interkulturális kommunikáció című könyvében a következőket írja:
A közmondások és szólások ugyancsak rengeteget árulnak el egy ország, nép és kultúra életviteléről és mentalitásáról. [...] Számos közmondás univerzális emberi bölcsességet tükröz, mint például „Lassan járj, tovább érsz!” – amelynek szinte minden kultúrában van értelmi megfelelője. A közmondások egy más csoportja az adott közösség életéhez, tárgyi kultúrájához köthető. Az a közmondás, hogy „A lónak négy lába van, mégis megbotlik” elárulja, hogy a mi kultúránkban a lónak milyen fontos szerepe van. Ezt más nyelvek a saját környezeti valóságuknak megfelelő módon adják vissza. A japánok például azt mondják, hogy „A majom is leesik a fáról”.
Ezzel kapcsolatban szinte automatikusan merülhet fel a kérdés: az eszperantó kapcsán milyen „nép, ország, kultúra” életviteléhez köthetőek ezek a közmondások?
(Forrás: Wikimedia Commons / Granville (Jean-Ignace-Isidore Gérard))
Tudjuk, hogy az eszperantó atyja eredetileg lingvo internacia (nemzetközi nyelv) néven adta közre a ma eszperantó néven ismert nyelvet. Azt is tudjuk, hogy az eszperantó alapszókincsének java újlatin (főleg francia és olasz), germán (jobbára német) és szláv (lengyel és orosz) alapokon nyugszik a nem kevés mesterséges elem és más összetevő (latin, görög stb.) mellett. Nincs mit csodálkoznunk tehát azon, hogy egy nemzetközi nyelv közmondásai szintén nemzetköziek: a Proverbaro Esperanta a Mark Zamenhof által kiadott többnyelvű összehasonlító frazeológiai gyűjtemény eszperantósított változataként szintén – a szókincshez hasonlóan – lengyel-német-orosz-francia (majd latin és héber) közmondásvilág nemzetköziségén alapul.
Zamenhof – korának gyermekeként, annak a térségnek állampolgáraként, ahol felnőtt és általánosságban: ismereteinek megfelelően – „hozott anyagból dolgozott”; így a kor, a rendelkezésre álló információk és a földrajzi korlátok szabta lehetőségek alapján szerkesztette meg a nemzetközi nyelvet, annak szókincsét és értelemszerűen közmondásait is. Vélhetőleg nem ismerhette részleteiben a zulu, eszkimó, tagalog, kecsua – és saját legnagyobb szerencséjére – az ezredforduló óta hazánkra humorcunamiként lesújtó, ám ugyanakkor rendkívült cizellált dakota közmondások világát. Feltételezzük, ha ismerte volna mindezt, nyilván beépíti a nemzetközi nyelv nemzetközi kultúrát tükröző közmondásgyűjteményébe.
(Forrás: Wikimedia Commons / Granville (Jean-Ignace-Isidore Gérard))
Eszperantó kulturális kompetencia
A nem anyanyelvi beszélők – a tapasztalatok szerint – kevésbé gyakran és kevesebb magabiztossággal használják az előre legyártott, készként kapott frazeológiai egységeket, mint az anyanyelvi beszélők.
Valószínűsíthető, hogy a ’farkas’ jelentésű szót szinte bármely nyelven megtanulni bármely átlagos képességű nyelvtanulónak viszonylag gyorsan megy, ezzel szemben a latin lupus non mordet lupum (tkp. ’nem harapja/eszi meg a farkas a farkast’; magyarul holló a hollónak nem vájja ki a szemét; eszperantóul: Lupo lupon ne manĝas / Korvo al korvo okulon ne pikas) kifejezés helyes alkalmazásának elsajátítása – kultúrától függően – nehezebb feladat lehet. Ha pedig a kifejezés tartalmi oldalát nézzük, az egyes nyelvek sajátosan eltérő – kulturálisan determinált – megoldási javaslatokkal állhatnak elő. Saját anyanyelvünk és a célnyelv ilyesfajta „nyelvi kollíziója” során – ugyancsak a tapasztalatokra támaszkodva – elmondható, hogy az anyanyelv komoly hatással bír a tanulandó nyelvre. Különösen érthető ez az összeütközés akkor, ha nem csupán nyelvi, hanem tágabb értelemben vett kulturális különbségekről van szó.
(Forrás: Wikimedia Commons / Granville (Jean-Ignace-Isidore Gérard))
A fentiekkel kapcsolatban szintén Hidasi Judit tanulmányát idézhetjük:
Idegen környezetbe kerülve vagy más kultúra képviselőivel érintkezve önkéntelenül is a magunk kulturális rendszerén eresztjük át és dolgozzuk föl az élményeket, ami sokszor vezethet félreértésekhez vagy kommunikációs zavarokhoz. Az idegen környezet nem föltétlenül jelent külföldi környezetet. [...] A más kultúra jelenhet adott esetben egy új családi vagy munkahelyi közegbe való kerülést is. [...] Külföldi új kulturális környezet ennél rendszerint bonyolultabb helyzeteket produkál.
Mivel a zamenhofi Proverbaro döntő többsége jól meghatározhatóan európai (francia, német, orosz, lengyel stb.) alapokon nyugszik, az általa közvetített kulturális és nemzetközi tartalom is nagyjából ennek a kultúrkörnek felel meg (eltekintve persze az univerzális jellegű közmondásoktól, l. fentebb Hidasi Judit megállapítását). Hogy szingaléz, navaho vagy éppen lao eszperantistáknak mennyiben jelent áthidalhatatlan nehézséget az európai közmondásvilágon alapuló eszperantó közmondások rendszere, további kutatás tárgya lehetne. Az azonban biztos, hogy minden hasonlósága és kiindulási alapja ellenére az eszperantó közmondások nüanszokban bizonnyal eltérnek még attól a szorosan vett kultúrkörtől is, melyben fogantak. Hogy például alvó macskát, oroszlánt vagy éppen magát a balszerencsét ne ébressze fel az ember, míg az alszik, tisztán formai különbség. Az eltérő módokon kifejezett tartalom és közlendő voltaképp ugyanaz, s ahogy azt Mark Zamenhof megfogalmazta: „egy rövid közmondással olykor jobban és meggyőzőbb módon fejezhetünk ki valamely gondolatot, mint egy sok szóból álló beszéddel”.
(Forrás: Wikimedia Commons / Granville (Jean-Ignace-Isidore Gérard))
Nemzetközisége ellenére az eszperantó természetesen egyedi vonásokat is tartalmaz, így – nolens volens – az eszperantóul tanulni és megtanulni kívánó tanulók számára, főként nyelvtudásuk magasabb szintjén, a közmondások világába érve szembesülniük kell azzal, hogy eszperantó frazeológia, eszperantó közmondások, eszperantó (nyelvi) kultúra – úgy tűnik – igenis létezik.
Felhasznált irodalom
Bavant, Marc: Proverboj: uzoj kaj interpretoj
Enciklopedio de Esperanto (I. volumo) (főszerk.: I. Ŝirjaev). Hungara Esperanto-Asocio, Budapest, 1986.
Hidasi Judit: Interkulturális kommunikáció. Scolar Kiadó, Budapest, 2008.
Phraseology. Theory, Analysis, and Applications. (szerk.: A. P. Cowie). Clarendon Press, Oxford, 1998.
Rátkai Árpád: Lazar Markovics Zamenhof és a Ludoviko-kultusz
Róna-Tas András: A nyelvrokonság. Gondolat, Budapest, 1978.