Nemrégiben hivatalos megkeresés érkezett szerkesztőségünk szolgáltatások elnevezésű projektjéhez egy sajtóorgánum részéről. A megválaszolásra váró nyelvi probléma lényege egy adóhivatali levél értelmezése volt. A hivatalos tájékoztatóval kapcsolatosan többféle stilisztikai probléma is felvethető volt, mi pedig szem előtt tartva a levél mielőbbi megválaszolását, azonnal kapcsolatot létesítettünk a fent említett sajtóorgánummal, így a kérdések azonnal megválaszolásra kerültek.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Ugye, milyen rémesen fogalmaztunk a fenti bekezdésben? – Eláruljuk: direkt. Miért tűnik túlbonyolítottnak, hivataloskodónak ez a szöveg? Mindössze annyit tettünk, hogy megpróbáltunk minél hosszabb, minél komplexebb névszói szerkezeteket használni, és ezzel együtt kerültük a tartalmas, cselekvő igéket. Így egy viszonylag egyszerű, körülbelül három rövid mondatban megfogalmazható történetből egy majdnem érthetetlen / értelmetlen szöveget alkottunk. És azzal, ha valóban így írnánk, nem lennénk egyedül...

Nagyon elterjedt ugyanis, hogy amikor valaki szépen, komolyan, hivatalosan, valamilyen kitüntetett alkalomhoz illően próbál fogalmazni, akkor pontosan ugyanazt teszi, amit mi is megpróbáltunk utánozni az első bekezdésben. Sokan gondolják úgy, hogy ez a hivatalos stílus, hogy ettől lesz valami formális. Ez azonban nem igaz: ettől a fajta szövegszerkesztéstől a szövegeink csak nehézkesek, nehezen olvashatóak, nehezen érthetőek, sőt néha – ami rosszabb – félreérthetőek lesznek.

A hivatalos szövegekkel, stílusukkal kapcsolatos problémákra majd későbbi cikkekben fogunk kitérni. Ezúttal csak azt mutatjuk meg, hogy a jelenség korántsem új keletű. Sokszor hallani ugyanis azt, hogy a formális stílusnak ezek az új jellegzetességei abból adódnak, hogy manapság olyan emberek írnak, fogalmaznak hivatalosan, akik nem elég tanultak, nem elég iskolázottak ehhez. („Hja, régen minden jobb volt.”) Ezzel szemben egy 1922-es Kosztolányi-szösszenetből arra következtethetünk, hogy régen lehetséges, hogy minden jobb volt, de a formális stílus nem. Az Adalék a hivatalos írásmodorhoz című írás nagyon tömören mutatja be a problémát (az írást teljes egészében – változtatás, javítás nélkül – idézzük):

Ezen a héten szóról szóra a következő közlemény jelent meg: „A kormány nincsen abban a helyzetben, hogy az állatállomány kiszolgáltatása iránt támasztott igény teljesítésének lehetőségét elismerje.”

A kalocsai meg a szolnoki paraszt azonban, ki csak arra kíváncsi, elviszik-e a marháját vagy sem, s nem tudja, hogy ez a halmozott birtokviszony a francia szövegben csakugyan ékesen és világosan hangzik, így sóhajt föl: „A magyar nép nincsen abban a helyzetben, hogy az ép nyelvérzéke ellen elkövetett kicirkalmazott és körülteremtettézett erőszakosság megérthetőségének körülményeit előmozdíthassa.”

Pesti Hírlap, 1922. április 9.

A marhaság nem új
(Forrás: Wikimedia Commons / Cyrille BERNIZET / CC BY-SA 3.0)

Kosztolányi a rövid írásban nem kifigurázza a hivataloskodó, formáliskodó stílust, hiszen egy eredeti hivatalos szöveget idéz, egy közleményt, majd annak a mintájára alkot egy hozzá hasonló szerkezetű mondatot – más tartalommal. Az írás humora abból származik, hogy Kosztolányi a potenciális címzettek nevében válaszol az idézett közleményre, méghozzá ugyanabban a stílusban, amiben maga a közlemény fogalmazódott. Ez pedig teljességgel abszurd kommunikációs helyzetet eredményez. Ezzel mutat rá az eredeti mondat abszurditására.

A Kosztolányi által talált közleménynek szintén az a nyelvi sajátossága, amit mi is igyekeztünk utánozni föntebb: minél hosszabb, minél szerkesztettebb névszói szerkezetekkel van tele. Kosztolányi történetesen a többszörös birtokos szerkezetet kifogásolja, de ugyanezt a hatást el lehet érni például a többszörös igeneves szerkezetekkel is: a külön borítékban mellékelt, szükség esetén kitöltve visszaküldendő űrlap megtalálható a...

Kosztolányi Dezső
(Forrás: Wikimedia Commons)

Minden esetre Koszolányi rövidke írása bizonyíték arra, hogy már 1922-ben is voltak a maihoz hasonló tendenciák a formális írásbeli nyelvhasználatban.

Forrás

Kosztolányi Dezső: Nyelv és lélek. Osiris Kiadó, Budapest, 1999. 40. oldal