Egy korábbi cikkünkben már írtunk arról, hogy az eszperantót ért kritikák nyomán az ido nyelv 1907-ben születik meg a Delegáció (Délégation pour l’adoption d’une langue auxiliare internationale – Delegáció egy nemzetközi segédnyelv bevezetése céljából) Bizottságának (Comité) javaslatára és tervezeteként. Ahogy az ido neve is sugallja, deklaráltan az eszperantó alapjain és annak utódaként jött létre (eszperantó és ido nyelven is az ido szó jelentése: ’utód’). Az ido megalkotásakor az eredeti szándék az volt, hogy logikusabbá tegyék az eszperantó alapokat (bár ez nem feltétlenül sikerült). A változtatások a nyelv teljes egészét érintették, a helyesírástól a szókészletig. A névmásoktól kezdve az igerendszeren át a szóképzésig minden változott, ennek ellenére eszperantisták számára jobbára érthető maradt – ugyanakkor mégsem mondható el, hogy az ido bármivel is közelebb jutott volna a „tökéletes nyelv” ideájához. (Az ido és az eszperantó közötti különbségekre egy későbbi cikkben térünk vissza.)

Id(eal)istatalálkozó, 1922, Dessau – tábornokok hadsereg nélkül
(Forrás: Wikimédia Commons)

Az ido első követői értelemszerűen maguk is „hitehagyott” eszperantisták. Hamarosan azonban az is kiderül, hogy az új nyelvtervezethez jobbára csak az eszperantó szellemi elitje pártol át. Ahogy azt Szerdahelyi István találóan idézi: „az idó – tábornokok csapata hadsereg nélkül, az eszperantó – hadsereg tábornokok nélkül”. Az alábbiakban a hazai ido tankönyvekről olvashatunk.

Az ido Magyarországon, 1907-1919

A nemzetközi segédnyelvek hazai történetének érdekességeként az egyik első hazai idista történetesen az a Bálint Gábor lett, aki egyúttal az első hazai eszperantista is volt évekkel korábban. (Ő írta az első magyarországi eszperantó tankönyv előszavát.)

Babits Mihály (1883-1941) – 1919 előtt ő is az ido híve volt
(Forrás: Wikimedia Commons)

Bálint Gábor mellett hazánkban az egyik első eszperantista, aki nyilvánosan hitet tesz az új nyelvtervezet mellett, báró Orczy Lajos, az Adriai Eszperantó Liga elnöke (Fiume). Példája jól szemlélteti a Szerdahelyi István által fentebb is idézett mondást: a fiumei Liga tagsága nem követi elnökét. Ennek ellenére Orczy 1909-ben kiadja 28 oldalas ismertetőjét az ido nyelvről Választmány-féle nemzetközi segédnyelv. Magyar kalauz. Hungara guidlibreto címmel. A kis kiadvány, mely több más nyelven is megjelent, alig 5 oldalon foglalja össze az ido nyelvtant, majd a könyvecske további oldalain ido-magyar szótár található.

Báró Szentkereszty Zsigmond 1913-ban adja ki Az ido internacionális nyelv nyelvtana és szótárai c. munkáját (102 oldal), melynek előszavából kiderül, hogy Schulek Frigyes, a neves építész már a kötet megjelenését megelőzően szintén az ido híve lett. Schulek Frigyes volt egyébként az 1914 tavaszán alakult Uniono di la Linguo Internaciona Ido (ULII, Az Ido Nemzetközi Nyelv Egyesülete) nevű szervezet első elnöke. A szervezet elnökségének tagja volt még Babits Mihály, Dienes Pál és felesége, Dienes Valéria is.

Dienes Valéria (1879-1978) – az első magyar női egyetemi tanár egykor maga is az ido híve volt
(Forrás: Wikimedia Commons / OSZK; Borus Rózsa (szerk.): A század nagy tanúi / CC BY-SA 2.0)

Az első világháború nem csupán az eszperantónak, de az idónak is igen kedvezőtlen körülményeket teremt. Utóbbi számára az újjáéledés 1917-tel kezdődött: Szentkereszty Zsigmond és Dienes Pál ekkor a Műegyetemen tartanak ido tanfolyamot. 1918-ban megjelenik Szentkereszty nyelvtanának szótár nélküli második kiadása, 32 oldalon.

A Tanácsköztársaság idején Dienes Pál a Műegyetemen Ido Nyelvi Tanszék és Lektorátus felállíását is tervezte: erre nem került sor.

Az ido zászlaja
(Forrás: uli-ido.info)

Az ido Magyarországon 1919 után

Bakonyi István (1892-1969), az ido talán legaktívabb hazai propagátora még egyetemistaként hagyja ott az eszperantót s vált az idóra. Az első világháborút követően olyan ismert személyiségeket nyer meg az ido számára, mint Szabó Ervin és Jászi Oszkár: ők az ULII tiszteletbeli elnökségének tagjai lettek. A Tanácsköztársaság bukását követően azonban az ismert idisták is elhagyják az idót (és részben az országot is). Bakonyi, mielőtt 1924-ben maga is távozott az országból, számos kiadvánnyal – fordításokkal, szótárral – gazdagította az ido nyelv hazai könyvtárát. Később Bakonyi (más nyelvtervezetekért) az idót is elhagyta.

Az 1920-as években az ido magyarországi központjává rövid időre Szombathely válik, ahol Csatkai József (1893-1937) fejt ki elévülhetetlen érdemeket a nyelv érdekében. Petrányi Istvánnal közösen írt tankönyve (40 oldalon) 1924-ben lát napvilágot Az ido világnyelv tankönyve címmel. A szombathelyi idisták áldozatos munkájaként 1930-ban Sopron, 1937-ben Szombathely volt a nemeztközi ido világkongresszus helyszíne.

Schulek Frigyes (1841-1919) szobra – a hírneves építész maga is az ido híve volt
(Forrás: Wikimedia Commons)

Csatkai halálát követően azonban a szombathelyi idisták is beszüntették tevékenységüket. Horovitz László (1908-1963), akivel közösen Csatkai még ido-magyar szótárat is szerkeszt, néhány évig még 1937 után is foglalkozik az idóval: 1935-1941 közt az Ido Akadémia tagja is volt, ám a második világháborút követően ő sem foglalkozott tovább a nyelvvel.

1945 után az utolsó hazai idista mohikánok is eltűnnek, így Szerdahelyi István 1980-ban már nem ok nélkül írja: „Jelenleg (tudomásunk szerint) Magyarországon nincs idista.”

Amennyiben mégis lenne, várjuk jelentkezését.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Felhasznált irodalom

Barono L. d’Orczy: Választmány-féle nemzetközi segédnyelv. Magyar kalauz. Hungara guidlibreto. Kereskedelmi Nyomda Részvénytársaság, Fiume, 1909

Csatkai József és Petrányi István: Az ido világnyelv tankönyve. A Sabaria Ido-csoport kiadása, Szombathely, 1924

Dr. Báró Szentkereszty Zsigmond: Az ido internacionális nyelv nyelvtana. Ido-Editorio, Budapest, 1918

Rátkai Árpád: A Nyugat köre és a nemzetközi nyelv

Rátkai Árpád: Ido en Hungario

Szerdahelyi István: Bevezetés az interlingvisztikába. Történeti vázlat és forrástanulmány. Tankönyviadó, Budapest, 1980