Korábban írtunk a leggyakoribb helyesírási hibáról, amit senki sem vesz észre. Ebben azt állapítottuk meg, hogy a többszörös összetételekkel kapcsolatos szabályt olyan sokan nem tartják be, annyiszor előfordulnak hivatalos feliratokon, nyomtatásban, termékeken és reklámokban, hogy szinte már fel sem tűnnek. István nevű olvasónk levélben jelezte, hogy nem ért velünk egyet:

az egyik leggyakoribb helyesírási hiba: Egyelőre helyett Egyenlőrét írni. Azon újságírók számára, akik ennyire nem ismerikl a magyar nyelvet, helyesírást azt ajánlom, hogy igyanak egyen-lőrét: öntsenek össze rosszminőségű borokat s az lesz az egyen-lőre‼

István több dologban is téved. Először is, nem egyszerűen a leggyakoribb hibáról írtunk, hanem a leggyakoribb olyan hibáról, amelyet nem veszünk észre. Az egyenlőre ’egyelőre’ jelentésben az egyik legvörösebb posztó a nyelvművelők szemében, magyartanárok ezrei trenírozzák a tanulókat a kerülésére és persze üldözésére: népszerűsége talán csak a helység ~ helyiség kedveltségéhez mérhető, esetleg az áru ~ árú, fáradság ~ fáradtság, irat ~ írat, meny ~ menny, szível ~ szívlel, tanúság ~ tanulság párokat emlegetik hasonló gyakorisággal. Bár sokan írják így, sokan vannak olyanok is, akik azonnal lecsapnak rá. Az egy-egy szó valamilyen írásmódjának üldözéséhez könnyen lehet csatlakozni, könnyen bekapcsolódhatnak olyanok is, akiknek egyébként nem is jó a helyesírásuk (például egybeírják azt, hogy rossz minőségű). Ezzel szemben a többszörös összetételek helyesírása bonyolult, könnyen tévedhetnek azok is, akiknek egyébként jó a helyesírásuk, a bonyolultabb kérdésekben pedig a szakemberek sem értenek egyet.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

István csak egyetlen ellenérvet hoz az egyenlőre ellen: azt, hogy így kellene írni az egyen+lőre összetételt is. Ez azonban nem érv: nem mondhatjuk, hogy a vár ’erődítmény’ hibás azért, mert a vár azt jelenti, hogy ’várakozik’ (vagy fordítva). Ebben az esetben még a kommunikációs zavart sem okozhat, hiszen az egyenlőrét abban az értelemben, ahogy István tünteti fel, nyilván senki nem használja. Amikor az egyenlőre jelentését magyarázni szokták, akkor az ’egyenlővé’ jelentését szokták megadni – két értéket egyenlőre hoz ’egyenlővé tesz’ –, de ez is meglehetősen mesterkélt, nehéz olyan természetesen hangzó mondatot alkotni, melyben mondatot alkotni, ahol az egyenlőre ebben a jelentésben fordul elő.

Egyenlőre nem sikerült egyenlőre hozni...
(Forrás: Wikimedia Commons / Nikodem Nijaki / CC BY-SA 3.0)

István szerint azok az újságírók – és nyilván nem csak újságírók –, akik így írják, „nem ismerik a magyar nyelvet”. Valójában inkább István az, aki nem akarja ismerni a magyar nyelvet: próbál úgy csinálni, mintha nem lenne része a magyar nyelvnek az, amit több millió magyar anyanyelvű használ. Érdekes egyébként, hogy az egyenlőre és az egyelőre esetében, akárcsak a helység és a helyiség, az áru és az árú vagy az irat és az írat esetében mindig csak arra hallunk panaszt, hogy rosszul írják őket, de arról nem, hogy rosszul is ejtik. Ennek nyilván az az oka, hogy ejtésben nem is igazán lehet hallani a különbséget, legalábbis nem feltűnő. Valószínű hogy ejtésben leginkább az [egyellőre] alakkal találkozunk, a [ll] pedig itt származhat az l spontán megnyúlásából vagy az nl-ben bekövetkező hasonulásból is. Amikor pedig le kell írni, a nyelvhasználók leginkább az utóbbi mellett döntenek.

Egyenlőre még megvan
(Forrás: Wikimedia Commons / j bizzie / CC BY 2.0)

Miért? Igaz, hogy az egyenlőre alakból nem vezethető le a ’pillanatnyilag’ jelentés, de az egyenlő tövet legalább ismerik. Annak, hogy egyelőre, semmi értelme sincs: nincs egyelő melléknév vagy főnév, nincs egyel igen (illetve akinek van, annak is ’ritkít’ jelentésben, ami megint nem köthető ide).

Szily Kálmán A magyar nyelvújítás szótára című munkájában azt olvashatjuk, hogy a szót Baróti Szabó Dávid alkotta meg 1792-ben ’„elsődször, eggy elsőben, kezdetkor, eleintén”’ jelentésben. A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára (TESz.) azonban valamivel korábbi előfordulásokat is ismer, az első biztosat 1790-ből. A szótár szerint az egy+előre összetételből jött létre: az első előforduláskor még különírva szerepel. A TESz. a szerkezetét az egyaránt, egyfelé, egyformán szavakéhoz hasonlítja: csakhogy ezekkel legfeljebb a formája egyezik, jelentésszerkezete már nem, hiszen ezekben az egy- elem az azonosságra, hasonlóságra utal, így az egyelőre esetében ilyesmi nem fedezhető fel. két jelentését sorolja fel: ’bizonytalanul rövid ideig, jelenleg még’, illetve ’előre’. Sajnos a szótárban található magyarázat zavaros, mert 2. és 3. jelentésről beszél, miközben csak kettőt ad meg. Az Etymologisches Wörterbuch des Ungarischen (A magyar nyelv etimológiai szótár, EWUng) még korábbi adatot ismer, 1734-ből ’zuerst’ – azaz ’elsőnek, először, kezdetben’ – jelentésben (szintén külön írva). A legvalószínűbbnek az tűnik, hogy a szerkezet jelentőse eredetileg ’elsőnek, először, kezdetben’ volt – innen nézve tehát ma „helytelenül” használjuk akkor is, amikor használjuk.

Egyelőre így sikerült, a második jobb lesz!
(Forrás: Wikimedia Commons / Michael Pham / CC BY-SA 2.0)

Ideje lenne elfogadnunk, hogy az egyelőre alakja népetimológiának köszönhetően megváltozott, és ma leginkább egyenlőre alakban él. Küzdeni ellene felesleges: visszaszorítani nem lehet, és nincs is oka a kiirtásának. Aki bosszankodik rajta, saját idegrendszerét teszi ki felesleges stressznek – aki pedig beszól miatta, értelmetlenül növeli a társadalmi feszültséget.