Talán a slam poetry egyre növekvő népszerűsége, talán az országos slambajnokság körüli mozgolódás hozta ki többekből a slamellenességet. Az egyik ilyen írásban például ezt olvashatjuk: „Arról nem is beszélve, hogy be kell látnunk: nem egész négy percben igencsak nehéz valamiféle magvas gondolatot közvetíteni”. Azért itt felkapjuk a fekünket: tényleg a terjedelmen múlik a magvasság? Eszünkbe jut Pilinszky Életfogytiglan című verse, vagy a Négysoros…

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Kosztolányinak már több olyan cikkét idéztük fel Nyelv és lélek című sorozatunkban, amelyek a tartalmasság és a forma összefüggéseivel foglalkoztak. Azt már rég tudjuk, hogy Kosztolányi – nem elméleti szakemberként, hanem praktizáló íróként és költőként – azon az állásponton volt, hogy tartalom és forma egymástól nem elválasztható; illetve, hogy a forma mindenek előtt való.

Kosztolányi Dezső
(Forrás: Wikipédia)

Az egyik Ákombákom című írásában – ilyen címmel ugyanis több írása is jelent meg – 1935. január 1-jén, a Pesti Hírlapban egy költői fohászba bújtatva mondja el újra felfogását formáról és tartalomról:

A költő fohásza:

– Minden vágyam az, hogy nagy célomat, mely az életet akarta megragadni, sohase tévesszem össze a nagy szavakkal, s alázatos, szerény tudjak maradni mindvégig, érzékletes és szemléletes, mint a fű és virág, melynek mondanivalója csak az, hogy él, s egyéb mondanivalója nincs is. Mentsetek meg attól a fönnhéjázástól, hogy magyarázzam önmagamat és a világot, s tanácsokat osztogassak másoknak. Hadd gyönyörködjem ezután is az emberek és dolgok külső megjelenésében, a héj, a fölhám és fölszín mély csillogásában. Jaj annak, aki nem boldog és nem elégedett a forma dallamos börtönében, melyben Mozart és Bach oly jól érezte magát, és kifelé vágyakozik onnan, mert ezen túl csak az elméletek vannak, a meddő gondolatok, az értelem és a megsemmisülés.

A fohászban a költő azt kéri, hogy tudjon továbbra is a dolgok megjelenésében gyönyörködni, hogy boldogan és élően tudja használni azokat a formákat, amelyek korlátokat – a létezést jelentő korlátokat – adnak számára. Ezek nélkül – mondja Kosztolányi – nincs semmi, csak végtelen és meddő okoskodás.

Kosztolányi szerint a mondanivalót nem lehet és nem is érdemes külön akarni vagy forszírozni. Nincs is külön mondanivaló. Hozzáállása mentén tehát teljesen téves azt gondolni, hogy egy adott formába, terjedelembe bele lehetne vagy kellene erőszakolni a tartalmat. A tartalmat a forma hordozza, a mondanivaló maga a megjelenés, a létezés.

A forma börtön!
(Forrás: Wikimedia Commons / Tomas Castelazo / CC BY-SA 3.0)

Ezt szembeállítani a formát lenéző, azt keveslő, abból kitörni vágyó gondolatokkal: zseniális húzás. És nem mellesleg a slammelőket is megvigasztalhatja a tudat: négy percben, slamben is lehet nagyot alkotni. Saiidnak például sikerült idén is.

Forrás

Kosztolányi Dezső: Nyelv és lélek. Osiris Kiadó, Budapest, 1999. 398. oldal