Tavaly egyszer azt jósoltuk, hogy az Akkezdet Phiai szövegei idővel biztosan irodalomórai tananyaggá válnak. És ezzel nem azt akartuk mondani, hogy kellően unalmasan didaktikusak, hanem azt, hogy olyan minőséget képviselnek a kortárs lírában, amit érdemes bevinni az iskolába, hogy élővé és emberközelivé tegye a költészetet. Meg persze azt is hangsúlyozzuk minden adandó alkalommal, hogy a munkásságuk követése kötelező. Annak, hogy Saiid (az Akkezdet egyik tagja) Tükör mogul című verse nem került be a Nemzeti alaptantervbe kötelezőként, csak az lehet az oka, hogy később született, mint amaz. (Reméljük, a javított és korszerűsített kiadásból már nem hagyják ki.)

Az oldal az ajánló után folytatódik...

A Tükör mogul az a szöveg, amellyel Saiid (polgári nevén Süveg Márk) megnyerte tavaly ősszel az országos slam poetry bajnokságot, és ezzel kijutott a antwerpeni Európa-bajnokságra, és ott hatodik helyezést ért el. Talán tovább nem kell bizonygatni, hogy a szöveg elég jó; hallgassuk meg!

Saiid egy vele készített interjúban elmesélte, hogy valami egyszerűt akart, valami olyat, ami az ismétlődésen alapul, de nem direkt hatásvadász. Még azt is megtudhattuk tőle, hogy a Tükör mogul cím gyakorlatilag a véletlennek köszönhető; abból lett, hogy a tükör mögül címet fájlnévvé alakította – ékezetek nélkül: tukor mogul, majd a kettőt összerakta. És ebből az egyszerű ötletből (tükör, tükröződés; ismétlésen alapuló forma) egy hihetetlenül letisztult, sejtelmes, ugyanakkor értelemmel és megvilágító erejű képekkel teli szöveg lett. Ja, így elég egyszerűen hangzik, hogy hogy kell egy ilyen szöveget megcsinálni, aztán mégsem sikerül mindenkinek...

Az egyszerűség jegyében a szöveg kérdés-válasz párokon alapszik. Az ismétlődés egyik eleme pedig az, hogy ugyanaz a kérdés hangzik el újra és újra, összesen nyolcszor: „Hogy ki vagyok én?”. A kérdés azért hangzik el újra és újra azonos formában, mert explicit válasz nem érkezik rá a szöveg folyamán, csak a vers legvégén: „Én vagyok az ember minden tükör mögött”. Ez persze nem jelenti azt, hogy a többi felelet – amelyek többnyire a „Láttam, hogy...” vagy „Láttalak...” szerkezettel kezdődnek – ne válaszolnának a feltett kérdésre. Ahogyan a szöveg halad előre, a hallgató fokozatosan egyre biztosabb lehet abban, hogy a tükör túloldalán, a tükörben levő alakról, a saját tükörképeinkről van szó.

Velázquez: Las Meninas (Az udvarhölgyek) – Ki van a tükörben?
(Forrás: Wikimedia Commons)

A fokozás ritmusát a kérdés ismétlésének gyakorisága is mutatja: a szöveg elején, az első kérdés után viszonylag hosszú felsorolás a válasz, majd a kérdések besűrűsödnek: eljutunk oda, hogy egy kérdésre egy válasz érkezik – itt gyors egymásutánban záporoznak a példák. Aztán a szöveg megint lelassul, míg végül el nem jutunk az explicit válaszig, amelyre ekkor – ahogy a szöveg is reflektál rá – már rájöhettünk:

Nem is kell elmondanom, hiszen a választ már tudod.

A válasz azonban szükséges, mert a szöveg által felsorolt képek ugyan mindannyiunk számára ismerősek (mikor és hogyan nézünk bele a tükörbe, miket csinálunk akarva vagy akaratlan tükrök előtt, miket látnak meg mások a tükrökben, amikben mi is tükröződünk), de a válasz megfogalmazása egyértelműsíti a szövegben található megszemélyesítés lényegét:

Én vagyok az ember minden tükör mögött.

A Tükör mogul nyelvi megoldása és annak a hatása hasonlít a már elemzett Hisz sztoriéhoz. Itt a rengeteg különböző tükör mögött ugyanaz a személy, ugyanaz a tükörkép (az egyes szám első személyű beszélő) áll. Ez az egészen hátborzongató ebben a szövegben, hogy minden tükör mögött ugyanaz a személy, ugyanaz az én áll, és most ez a titokzatos személy szólal meg, aki mindent lát, mindent tud, és aki mindannyiunk tükörképében közös:

Az vagyok, akit a pupillád tükrében látsz, mikor egészen közel hajolsz…

A nagyon emberi és nagyon különböző apró életképekben, amelyek a szöveg nagy részét kiteszik, van valami közös, valami közösen és általánosan emberi: ezt a valamit fogalmazza meg szavakkal a Tükör mogul.

Saiid: Tükör mogul

Hogy ki vagyok én?
Láttam, ahogy az utolsó elindult pillantást megveted,
és azt mondod magadnak: ez vagyok én!
Kellek vagy nem, ez vagyok én!
A legjobbat, amit eddig ki tudtam hozni magamból
az most itt áll.
Ezt mind végignéztem,
ahogy a fogad mosod és köpsz,
szabadon, önfeledten, mint ahogyan a rúzs fedi le a húst,
nem a szádon.
Láttam, ahogy meztelen mosod magad.
Láttam, ahogy az őrületet viccből imitálva megijedsz magadtól,
majd legyintesz, ezt mind láttam.
Hogy ki vagyok én? Majd később elmondom.
A lényeg, hogy láttalak csókolózni mással is és magaddal is.
Láttam, ahogy házibuliban egy díler faszi marasztal.
Láttam, ahogy a pattanásaid nyomod.
Láttalak táncolni, ahogy gyakorlod,
hogyan kell másokat magadhoz láncolni.
Láttalak szarni is, az orrlukad közelről,
ahogy a kólát szívod fel a saját öledből.
Láttam az arcodon, hogy mást akartál te nem ezt,
ahogy megvakarod a segged, az ujjad szagolod és nevetsz.
Hogy ki vagyok én? Majd később elmondom.
A lényeg, hogy láttam, ahogy taxis titeket hesszel,
mert a hátsó ülésen részegen egymásnak estetek.
És láttam, hogy ugyanebben a pillanatban
a taxi mögött a megállóban két részeg szintén egymásnak esik.
Láttam, ahogy kisgyerekként a saját torzult formádon nevetsz,
és láttam, ahogy a nagyanyád az öngyilkosságot fontolgatja.
Látom, ha tetszel magadnak, és azt végképp, hogyha nem.
Láttam, ha úgy indulsz el, hogy ő ma szeretni fog,
és látom, ha előre látod, hogy ez csak fogni szeret.
Látom, ahogy az idő múlása kizökkent,
látom, amikor elkeseredsz mennyire egyedül vagy,
és látom, mikor rádöbbensz, hogy nem vagy egyedül.
Hogy ki vagyok én? Mindjárt elmondom.
A lényeg, hogy láttam Neot a mátrixban úgy bambulni, mint előtte soha.
Hogy ki vagyok én?
Láttam, ahogy sokan ötször azt mondják kampókéz,
majd meghalnak.
Hogy ki vagyok én?
Láttam az Arnolfini házaspárral szemben kik állnak.
Hogy ki vagyok én?
Láttam, ahogy a taxisofőr De Niro magához beszél, és azt mondja
„Hozzám beszélsz?”.
Hogy ki vagyok én?
Azt kérték tőlem, mondjam meg nékik, ki a legszebb a vidéken.

Láttam egy pár, hibátlanban úszó önfeledt mosolyt,
amit, mint minden mást, a csendek mély kútjával lesek,
hasonlóan, ahogy a figyelmet az apró betű.
Láttam, ahogy engem kutatsz, de csak magadat látod,
mert nem jössz elég közel.
És igen, láttam, ahogy azt játszod vissza tudsz-e nézni olyan gyorsan reám,
hogy még lásd magadon, amikor még nem ide néztél.
Soha nem jött össze.
Hogy ki vagyok én?
Nem is kell elmondanom, hiszen a választ már tudod.
Én vagyok az ember minden tükör mögött.
Az vagyok, akit a pupillád tükrében látsz, mikor egészen közel hajolsz…
akit a pupillád tükrében látsz, amikor egészen közel hajolsz.
Én vagyok az ember minden tükör mögött.