A helyesírás számtalan rejtéllyel szolgál: miért kell külön írni a fekete rigót, de egybe a sárgarigót? (Aki még nem tudja a választ, puskázhat). Hasonló kérdéssel keresett meg minket olvasónk, Pál is:

Régóta tépelődöm egy „komoly” problémán. Ha valakire ránézek, , rákacsintok, ránevetek, az egy szó, de ha ő rám néz, rám kacsint, rám nevet, az kettő. Legalábbis a szabályzat szerint. De miért?

Sajnos arra nem tudunk válaszolni, hogy a helyesírás szabályozói miért döntöttek így. Az biztos, hogy van a szavaknak egy csoportja, amelybe a rá is tartozik, és ezek részben úgy viselkednek, mint az általában igekötőknek nevezett szavak (meg, le, fel), de abban eltérnek tőlük, hogy személyragokat kaphatnak. Mi több, ezek a személyragos alakok lényegében nem mások, mint a személyes névmások ragozott alakjai: a rám, rád, rá stb. arra a kérdésre felel, hogy kire?

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Sok esetben úgy tűnhet, hogy arról van szó, hogy az igekötőt személyragozzuk: a ránézetthez hasonlóan mondjuk, ha első személyről van szó, hogy rám nézett, ha másodikról, hogy rád nézett stb. Igen ám, de mi van, ha a mondatba névszót teszünk? Pistára nézett (rá). Ebben az esetben a rá, rám, rád helyén a Pistára áll, de a rá-t még egyszer ki lehet tenni. Akkor most a Pistára nézett rá mondatban a Pistára vagy a rá felel meg a rám nézett mondat rám elemének?

Vegyük észre, hogy azt nem mondhatjuk, hogy rám nézett rá, de azt sem, hogy hogy rám nézet rám! Vannak azonban esetek, amikor bizonyos körülmények között mégis mondunk hasonlót: Rám bízta (rá) a kulcsokat(, nem rád!)

Rád bízta rá?
(Forrás: Wikimedia Commons / martinak15 / CC BY-SA 2.0)

Mindez megint azt mutatja, hogy a nyelvtan nem kategóriákba sorolható elemekből és azok összerakási szabályaiból áll, hanem egymáshoz hasonló, de finom különbségeket mutató szerkezetekből. A rá esetében sem azt nem mondhatjuk, hogy olyan, mint a meg vagy a ki, sem azt, hogy olyan, mint belőlem, belőled, belőle vagy a velem, veled, vele, hanem valamiféle átmenetet képvisel.

Meg kell még jegyeznünk, hogy a helyesírási szabályzat szerint sem kell mindig egybeírni a személyrag nélküli alakokat. A rá különírandó, ha „hangsúlyos”, azaz ha egyértelműen az ő személyes névmás alakja, és szembeállításban vesz részt. A szembeállítás jelölhet kizárólagosságot (Rá nézz – ne rám!), vagy éppen az, hogy az állításunk kizárólag az illetőre vonatkozik, másról nem is nyilatkozunk (Rá számíthatsz – hogy másra is számíthatsz-e, azt nem tudom, vagy nem akarom megmondani).

„Magyarországon történelmileg úgy alakult, hogy egypártrendszer van, és az is marad.” (Kádár János az MSZMP XIII. kongresszusán, 1985)

Az azonban nem világos, hogy a személyragozott alakokat miért nem lehet egybeírni akkor sem, ha nem ilyen mondatszerkezetben szerepelnek, illetve a szembeállítás ilyen esetben miért tehető meg, ha más esetben nem. Talán mert „történelmileg így alakult”. Meglátjuk, mi szükséges ahhoz, hogy másként alakuljon...