-
szigetva: @Sándorné Szatmári: Kérlek, fejezd be a hülyeséget. Egyszer-kétszer talán vicces, de most ...2024. 11. 13, 12:05 Szótekerészeti agybukfenc
-
Sándorné Szatmári: @Sándorné Szatmári: 12 kiegészítés: -A mai angolban a "kulcs" szó időben csak oda helyezhe...2024. 11. 13, 11:33 Szótekerészeti agybukfenc
-
Sándorné Szatmári: @szigetva: "..„ké” milyen meggondolásból jelentene 'eszközt', abba bele se merek gondolni....2024. 11. 13, 10:55 Szótekerészeti agybukfenc
-
szigetva: @Sándorné Szatmári: Metaforák helyett akkor mondd azt, hogy nt > nn. (Egyébként ezt se ...2024. 11. 13, 10:42 Szótekerészeti agybukfenc
-
Sándorné Szatmári: @szigetva: 9 Gondolom félre értettél..: "....Csakhogy akkor a „keményebbé vált” volna" írt...2024. 11. 13, 10:06 Szótekerészeti agybukfenc
Kálmán László nyelvész, a nyest szerkesztőségének alapembere, a hazai nyelvtudomány és nyelvi ismeretterjesztés legendás alakjának rovata volt ez.
- Elhunyt Kálmán László, a Nyelvész, aki megmondja
- Így műveld a nyelvedet
- Utoljára a bicigliről
- Start nyelvstratégia!
- Változás és „igénytelenség”
Kálmán László korábbi cikkeit itt találja.
Ha legutóbb kimaradt, most itt az új lehetőség!
Ha ma csak egyetlen nyelvészeti kísérletben vesz részt, mindenképp ez legyen az!
Finnugor nyelvrokonság: hazugság
A határozott névelő, ami azt jelenti, hogy ‘te’
Az oroszok már a fejünkön vannak!
egueguegueguegu-eguegueguegueguegu...
Hasonlít-e a helyesírási szabályzat egy porszívóhoz? Nos, igen, pedig sokkal jobb lenne, ha meghagyná a morzsákat a nyelvhasználóknak. A helyesírással kapcsolatban amúgy is az az aranyszabály, hogy mindenki a maga portája előtt seperjen.
Bár T. Dániel kérdése a helyesírásra vonatkozik, kénytelen vagyok (de örömmel vagyok kénytelen) a magyar nyelvtan néhány furcsaságáról szólni vele kapcsolatban.
Talán tévesen gondolom, de véleményem szerint a magyar helyesírás helyenként meglehetősen következetlen. Miért írjuk egybe pl. a vízbefúlás-t vagy a fejbelövés-t és miért külön a vízbe fúl-t és a fejbe lő-t? Jelentésváltozás nem történik, a nyelvtani viszony is jelölve van. A szabályzat hagyományőrzésre hivatkozik. De mégis miféle hagyományt őrzünk ezekben az esetekben, és miért éppen ezeknél a szavaknál?
Az oldal az ajánló után folytatódik...
A rövid válasz: Dániel nem gondolja tévesen, és a kérdése teljesen megalapozott. A helyesírással kapcsolatban mindig meg szoktam említeni, hogy a magyar nép sokkal jobb helyesírási szabványt érdemelne, mint az MTA által terjesztett, és egyelőre egyeduralkodó, rivális szabvány nélküli helyesírási szabályzat, az ún. AkH. Különösen több megértést és szeretetet érdemelnének a gyerekeink, akiket ezzel a hallatlanul következetlen, legtöbbször meghatározatlan és ellentmondásos ál-nyelvtani fogalmakon alapuló, és rengeteg kivételt tartalmazó, a szabadság legkisebb morzsáit is erőszakosan felporszívózó szabályzattal kínoznak az iskolában.
Azoknak a számára, akik nem ismerik olyan jól az AkH-t, mint Dániel: a különírásról és egybeírásról szóló 95. pontban a szabályzat leszögezi, hogy az összetett szavakat egybe kell írni. Viszont az összetett szó kifejezésnek nincsen a nyelvészek körében általánosan elfogadott meghatározása. Az AkH sem határozza meg; az esetek nagy részében (azokban az esetekben is, amelyekről itt szó lesz) azokat a több szótőt tartalmazó alakulatokat nevezi így, amelyekben szerinte „a két szó kapcsolatának jelentése több vagy más, mint a tagok jelentésének összege”. Tudományos szempontból ennek a meghatározásnak azonban semmiféle értelmet nem lehet tulajdonítani. A jelentés fogalmáról már könyvesboltnyit vitatkoztak a tudósok, de különösebb eredményt, konszenzust nem tudtak felmutatni. A jelentések összegzésének fogalma még ennyire sem nevezetes, ennek legfeljebb egy-egy elméleten belül, az illető elmélet saját technikai apparátusára vonatkozóan van értelme, általánosan elfogadott használata nem ismeretes.
A szabályzat az ezt követő pontokban nagyjából ugyanezt az alapszabályt fejti ki az összetett szavak különböző (egyébként nyelvészetileg nagyon vitatható) fajtáira vonatkozóan. Például a szabályzat megkülönbözteti egymástól a jelölt és a jelöletlen szószerkezeteket. (A jelölt szószerkezet az, amiben a szavak közötti viszonyt valamilyen alaktani eszköz, leginkább toldalék jelöli. Ilyen például a vízbe fúl is, a -be toldalék jelöli a két szó közötti viszonyt.) De ha összetett szóról van szó (akármit jelentsen is ez), akkor ez a megkülönböztetés érdektelen, hiszen az összetett szavakat egybe kell írni. Ugyanígy feleslegesen különbözteti meg a szabályzat a „tárgyas”, „határozós”, „birtokos jelzős” stb. összetett szavakat is, hiszen a rájuk vonatkozó szabályok egyformák.
A vízbe fúl-félékre egyékbént a 125. pont vonatkozik, hiszen ezek „határozós” szókapcsolatok. Ezen belül a szabályzat szerint a vízbe fúl nem összetett szó, ezért külön írandó (125. a) pont). A szabályzat a 126. pontban mondja ki, hogy – mint a többi típusban is – a két szóba írandó szókapcsolatokat akkor is külön kell írni, ha az utótaghoz még egy képző is járul (pl. könnybe lábad a szeme és könnybe lábadt szemmel). Ez alól a szabály alól kivétel például a vízbefúlás, mert egybe kell írni: ahogy Dániel is mondja, a megrögzült hagyomány miatt (125. d) pont).
A helyesírásnak valóban az az egyik fő funkciója, hogy megállapítson és fenntartson egy bizonyos hagyományt. Azért fontos ez, mert tanulmányaink és további életünk során hozzászokunk a hagyományos helyesíráshoz, és ha valaki eltér ettől, az zavarja az olvasásunkat. De mérlegelendő lenne, hogy megéri-e a hagyomány minden áron való fenntartása azzal szemben, hogy a szabályok és kivételek gyakorlatilag megtanulhatatlanok. Ráadásul az itt említett szabályokat és kivételeket úgyis nagyon kevesen ismerik, senkit nem zavarna meg az olvasásban, ha ésszerű módon változtatnánk a szabályokon, és csökkentenénk a kivételeket, meg ha szabadabbá tennénk a lejegyző döntéseit az egybe- és különírásra vonatkozóan.
Azok a szókapcsolatok, amelyekről itt szó van, a magyar szerkezetek egy bizonyos fajtájához tartoznak: mindegyik úgy épül fel, hogy egy névelőtlen ragozott névszó áll közvetlenül egy igető előtt. Például a vízbe egy ragozott névszó, és közvetlenül megelőzi a fúl igetőt (kivéve, ha speciális szerkezetekben, például tagadás vagy segédige jelenlétében más szórendet használunk: nem fúl vízbe, vízbe fog fúlni). Az ún. „hagyományos nyelvtan”, az ókori iskolai hagyományokat követő nyelvtan, amelyen az AkH is alapul, nem ismeri fel ezt a sajátos magyar alakulatot (hiszen a görögben meg a latinban nem volt ilyesmi), ahogy a magyar nyelv sok más érdekes sajátosságáról sem találunk benne egy szót sem. Pedig ez a különös szerkezet az, ami a helyesírási problémákat is okozza.
A puszta (vagyis névelőtlen) névszóból és igéből álló kapcsolatok a magyarban furcsa átmenetet képeznek a teljes névszói szerkezetet tartalmazó ige–bővítmény kapcsolatok (pl. a medence vízébe + ugrott) és a lényegében összetett szónak tekinthető igekötős igék (pl. bele + fullad) között. Ugyanilyen átmeneti szerkezetet alkothatnak más határozók is az igével, például a jól határozó a jóllakik alakulatban. Igazából nincs jó ismérve annak, hogy mikor mondhatjuk egy ilyen ige előtt álló ragos puszta névszóra vagy más határozóra, hogy igekötője-e az igének, vagy valami más. Nem véletlen, hogy az „igazi” igekötők is részben névelőtlen ragos névszókból alakultak ki (pl. hátra + néz), részben határozószókból (pl. fel + néz). A magyar szakirodalom az 1980-as évektől kezdett tudomást venni az egész problémakörről, és azokat a sajátos kis kifejezéseket, amelyek semleges mondatban közvetlenül az ige előtti helyet foglalják el, és ilyenkor főhangsúlyosak (utánuk pedig hangsúlytalanul áll az ige), igevivőnek kezdték nevezni. Ebbe a tág kategóriába maguk az igekötők is beletartoznak. Az igével való összetartozásuk szorossága és jellege változó.
Az igevivőből és igéből álló kapcsolatok tehát nagyon sokszínű és változatos kifejezések, a magyar nyelv egyik legérdekesebb jelenségkörét alkotják. Természetesen nem egyszerű a kifejezések ilyen bonyolult körének helyesírását szabályozni. A mindennapi beszélőknek nem is kell tudniuk ezek nyelvi érdekességeiről, és jó lenne, ha akkor sem kellene bizonytalankodniuk a leírásukkor, ha nem mélyedtek el a magyar nyelvészeti szakirodalomban. Ezt csak úgy látom megvalósíthatónak, hogy a szabályzat egyetlen szabályt mondjon ki: akkor írjuk egybe ezeket az alakulatokat, ha semleges, állító mondatokban egybe mondjuk őket, egyetlen hangsúllyal. Biztos vagyok benne, hogy ennek a tanácsnak az alapján a legtöbben vízbefúl-t és vízbefúlás-t, vízbefullad-ot és vízbefulladást írnának. És ha mégsem így hallják, akkor sincs tragédia, legfeljebb néhány kifejezést egy kicsit másképp írnak, mint mások. És nem kellene bizonytalankodniuk, ha eleve megmondanánk nekik, hogy nem egységes a beszélők megítélése, meg hogy megengedett a szavak hallás után való lejegyzése.
Végül a kedves olvasók szórakoztatására válaszomat néhány kiragadott abszurddal zárom. Először is ott van Dániel vízbe fúl – vízbefúlás példája mellett a vízbe fullad – vízbe fulladás: tehát a vízbefúlás valódi kivétel, még a hozzá nagyon hasonló, történetileg is közeli rokon, a vízbe fulladás helyesírásától is eltér az írásmódja. Aztán ott van az előbb idézett könnybe lábad: mivel külön kell írni, a szabályzat alkotói szerint nyilván „a jelentése nem más vagy több, mint a tagok jelentésének összege” – de mi a pikulát jelent a lábad? És végül az egész problémakörrel kapcsolatban állandóan emlegetett igék: a különír és az egybeír jelentése vajon mennyiben „több vagy más, mint a tagjaik jelentése”?A Helyesírási tanácsadó szótárban találtam egy utalást arra, hogy a külön és az ír kapcsolata másképp is értelmezhető, és olyankor két szóba írandó: Jóska és Mari külön írtak a tanácsnak. De ebből még nem értem, hogy a különír jelentése miért lenne kevésbé „több vagy más, mint a tagok jelentésének összege”.