Az arcunk rengeteg dolgot tükröz. Aktuális érzelmeink, gondolataink, lelki állapotunk az arcizmaink által láthatóvá válik a külvilág számára, így a hazugságvadász számára is nagyon fontos információforrást jelent. Csak tudni kell, hogy mire figyeljen az ember. Az arckifejezésekkel kapcsolatos általános tudnivalókról, illetve a hazugság arcmozgásokból történő felismerését megnehezítő tényezőkről lesz szó.

Mit árul el az arcunk?

A különféle érzelmeink számtalan módon kiülhetnek az arcunkra. Az arckifejezéseink lehetnek hazugok vagy őszinték, sőt a kettő együtt is előfordulhat (ezt hívjuk kevert arckifejezésnek). Hogy aktuálisan melyikről van szó, a legtöbb ember nehezen tudja elkülöníteni a hamis és a valós érzelmek arcbeli kifejeződését.

Az arckifejezéseink lehetnek hazugok vagy őszinték, sőt a kettő együtt is előfordulhat
(Forrás: Wikimedia Commons / John Snape / CC BY-SA 3.0)

Habár az arc izmainak mozgatása felett van akaratlagos irányításunk, az arcunk alapvetően kettős rendszer. Általunk választott, szándékos, illetve spontán, akaratunktól függetlenül megjelenő arckifejezések alkotják arcjátékunkat. Az utóbbi, önkéntelen arcmozgások az evolúció során alakultak ki, és gyakorlatilag minden személynél azonosak. Az ilyen, érzelmeket – pl. boldogságot, félelmet, haragot, undort, szomorúságot vagy megvetést – leíró arckifejezések nemtől, kortól, kultúrától függetlenek, azaz univerzálisak.

Azonban arckifejezéseink nem csak spontának és önkéntelenek lehetnek. A szocializáció során a gyermekek megtanulják kontrollálni az egyes arckifejezéseket, ami azt is jelenti, hogy képesek lesznek elfedni olyan mimikai elemeket, amelyek az egyes érzelmekről árulkodnának. Tehát képesek lesznek hamis érzelmeket közvetíteni. Klasszikus példája ennek a folyamatnak, amikor a gyermeknek azt mondja a szülő, hogy „tessék örülni az ajándéknak!” vagy „ne nézz ilyen mérgesen!”.

Idővel olyannyira belénk ivódnak ezen megnyilatkozási szabályok, hogy jó néhány közülük automatikussá válik. Akaratunktól, s sokszor még tudatunktól is függetlenül lépnek működésbe, és alakítják arcmozgásainkat. Bizonyára most sokakban merül fel a kétely, hogy akkor ezen jelek valójában nem is univerzálisak. Ám a hazugsággal foglalkozó kutatásokból (pl. a Paul Ekmanéból) az derül ki, hogy ugyanúgy reagál egy japán ember egy számára felkavaró képsorra, mint egy amerikai – feltéve, ha egyedül nézi azt. Ellenben, ha például egy magas társadalmi rangú, tekintélyes személy is jelen van, a japánok sokkal szigorúbb megnyilatkozási szabályokat követnek, ennek következtében pedig a negatív érzelmeiket udvarias mosollyal próbálják elfedni.

Ez a japán kisgyerek is megtanulja majd saját kultúrájának a megnyilatkozási szabályait
(Forrás: Wikimedia Commons / Dorothea Lange (1895–1965))

A mikro-arckifejezések és az elfojtott arckifejezések

A hazugság szivárgásának egyik legérdekesebb és legsokatmondóbb formája az úgynevezett mikroarckifejezés. A mikroarckifejezések teljes képet mutatnak az elrejteni kívánt érzelemről, ám olyan rövid ideig tartanak, hogy általában nem vesszük észre őket. A másodperc töredéke (nagyjából 10-20 századmásodperc) alatt suhannak át az arcon.

Lássunk egy konkrét példát! Ha valaki olyasmit hall, érzékel, ami számára visszataszító vagy nagyon nem tetsző, akkor az egyik arckifejezés, amely jelentkezhet az arcán az a megvetés. Ezt (és még sok-sok mást) láthatjuk például az O. J. Simpson egyik barátjánál, Brain „Kaito” Kaeilinnél, aki az O. J. ellen folytatott gyilkossági perben tanúskodott (1:55-nél):

Ha kimerevítjük a képet, akkor már jóval könnyebb észrevenni ezt az arckifejezést. Íme:

A szemöldök belső része lefele húzódik, és az orr tetején, a homlok alján ránc keletkezik háromszöghöz vagy trapézhoz hasonló alakzatban. A felső ajkak széle felemelkedik (előfordul az is, hogy csak az egyik oldalon), gyakori, hogy a fogak is kivillannak, illetve – a mosoly bizonyos fajtáihoz hasonlóan – megemelkedik az arc két oldala. Persze mindezt a kép mozdulatlanságának hála nagyon könnyen észrevehetjük. Ha azonban csupán a másodperc negyedrészéig látnák (és rögtön elfedné egy másik arckifejezés), akkor bizonyára csak kevesen érzékelnénk.

A mikroarckifejezések egyik jellemző tulajdonsága, hogy igen részletgazdagon ábrázolják az érzelmeket. A probléma csak az velük, hogy egyrészt nagyon kevés ideig láthatóak, másrészt nem annyira gyakoriak. Nem úgy, mint az elfojtott arckifejezések.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Az elfojtott arckifejezések akkor keletkeznek, amikor az emberben tudatosul, hogy mi kezd éppen megjelenni az arcán, és megszakítja az adott arckifejezést, gyakran elfedve azt egy másikkal (ilyen maszk például a mosoly, ami egyébként a legtöbbször előforduló is ezekben az esetekben). Az elfojtás sokszor olyan gyorsan történik, hogy egyszerűen nem lehet azonosítani azt az üzentet, amit az adott arckifejezés közvetített volna. Ellenben maga az elfojtás ténye észlelhető, így jelzi, hogy az illető megpróbálja elfedni valamely érzelmét.

Hogy mi a különbség a mikro-arckifejezések és az elfojtott arckifejezések között? Egyrészt ez utóbbi nem mutatja az érintett érzelem minden jelét, így kevésbé pontos. Viszont hosszabb ideig tart, és annak ellenére, hogy nem jeleníti meg az adott érzelem összes jelét, maga a megszakítás észrevehető.

Egy extra nehezítés: a Sztanyiszlavszkij-módszer

Az arcizmok és megtévesztés helyes értelmezését több dolog is nehezítheti a gyakorlatban. Tipikus példája ennek a megjelenés időtartamának rövidsége vagy a megjelenő érzelem nem elnagyoltsága, ahogy azt az előbbiekben láttuk. És van még egy ezeknél komolyabb nehezítő tényező is.

A Sztanyiszlavszkij-módszer egy olyan színházi technika, melynek segítségével még az olyan arcizmokat is aktivizálni lehet, melyeket az emberek nagy része nem képes. Ilyen például a szomorúságra, gyászra jellemző szemöldökmozgás, amit az alábbi képen leginkább a nő részéről láthatunk:

Forrás: Wikimedia Commons / Mikhail Evstafiev / GNU-FDL 1.2

A szemöldök belső sarkai felfelé húzódnak, ami általában háromszög alakba feszíti a felső szemhéjat, és némi ráncosodást idéz elő a homlok közepén. Ezt például nagyon nehéz akaratlagosan irányítani (nagyjából az emberek 15 százaléka képes rá), így egy egészen megbízható jele lehet az esetleges hazugságnak, például, ha valaki azt mondja, hogy semmi baja, vagy jól van.

Visszatérve a módszerhez. Ezt az mozdulatot csak kevesen használják más érzelmek megjelenítésére. Ám akadnak ilyenek is, az ő esetükben nem megbízható mozgásokról beszélünk. A közismert színész és rendező, Woody Allen például egyértelműen közéjük sorolható, ugyanis ő a szomorúságra vagy a félelemre jellemző mozgást mondandója hangsúlyozásra is képes használni. Ez jól látszik például ebben az interjúban (többek között 1:49-nél)

Sok más színészt is említhetnénk, aki képes Woody Allenhez hasonló arcmozgásokra. Ilyenkor a színész rendszerint úgy ábrázolja – teljesen hitelesen – a megjeleníteni kívánt érzelmet, hogy felidézi, majd újra átéli az érintett érzelemmel járó szituációkat. Ha pedig így tesz, semmi jele annak, hogy amit látunk, az valójában hamis. Ugyanez a helyzet a hazugoknál is, ha ezt a módszert használják. Éppen ezért nagyon óvatosnak kell lennünk, mielőtt farkast kiáltanánk. Ám aggodalomra semmi ok: még nagyon sok árulkodó jele van a hazugságnak, melyek értelmezése jóval kevesebb nehézségbe ütközik. Ezekről következő cikkünkben írunk részletesen.

Felhasznált irodalom

Paul Ekman (2010): Beszédes hazugságok. A megtévesztés árulkodó jelei a politikában, az üzletben és a házasságban, Kelly, Budapest.