A mimikai érzelemkifejezés természetes dolog, bár sokféle helyzet adódhat egy ember életében, amikor nem túl előnyös, ha érzelmei kiülnek az arcára. De az sem jó, ha valaki pókerarccal éli mindennapjait, és semmit se mutat magából a környezetének. A mai tudomány, Darwin megfigyelései alapján, az életben maradásra való törekvéssel magyarázza az érzelmek kommunikációjának kifejlődését. A fajok számára a túlélést jelenti az érzelmek kifejezése. A félelem kifejeződése figyelmezteti a fajtársakat a veszélyre, a harag előrevetíteti az agresszív viselkedést. Az emberszabású majmoknál a behódolás, megadás jele egy mosolyszerű kifejezés, sokban hasonlít az emberi mosolyra: széthúzott száj, kivillanó fogsor, fölfelé húzott szemek. A majmok ezzel az arckifejezéssel igyekeznek kimutatni „játékosságukat”, ha veszélyt éreznek. Miért hatásos a játékosság mutatása? Azt üzeni az ellenfélnek, hogy ő játékos és gyámoltalan, mint egy kölyök, és jobban fél a másiktól, mint a vele szembenálló tőle – ezzel kéri, hogy fogadja el, és ne bántsa.

Csíz a csupasz körtefán
(Forrás: Wikimedia commons)

Csííííz!

Óvodai vagy iskolai emléklaphoz, otthoni albumhoz készült fotókon gyakran előfordul a következő jelenség: a műmosoly. Szüleink, nagyszüleink, óvó néni, tanító néni mindenféle trükkel, például a „csíííz” kiejtésével próbáltak rávenni arra minket, hogy mosolyogjunk, míg elkészül a fotó. Valószínűleg egy viccel természetesebb arckifejezéseket értek volna el, mint a csízezéssel.

A mosoly, mint az öröm, a derű egyetemes arckifejezése, minden embernél ugyanazon mozzanatokból áll össze. A mosolygásban két izomcsoport vesz részt: a járomcsonti izmok, melyek a szájszegletet húzzák szét, és a szem körüli izmok, melyek a szem köré apró ráncokat vonnak. Ennek tudatában könnyen leleplezhetünk egy műmosolyt: ha a szem nyugodt, nem szűkült össze, és nincsenek apró szarkalábak körülötte, akkor a mutatott kedvesség, derű bizony nem igazi, csupán egy elhúzott száj esetlegesen kivillantott fogakkal. Egyetlen kivétel van, amit néha összekeverhetünk a műmosollyal: ez az ideges mosoly. Ezt akkor produkáljuk, ha éppen valami olyat látunk, vagy tapasztalunk, ami félelmet kelt bennünk: például amikor figyelmetlenül kanyarodtunk ki biciklinkkel egy autó elé, és majdnem a motorháztetőre zuhanva végeztük. Ilyenkor általában nemcsak a felső fogsort mutatjuk, az alsó ajkunkat lehúzva szabadon láthatóvá tesszük az amúgy ritkán látható alsó fogsorunkat, de a szemünk eléggé „józan” marad. Ha valakin ilyet látunk, de nem ismerjük a kiváltó érzelmet, azt gondolhatjuk, hogy eléggé természetellenesen mosolyog, sőt, vicsorít. Ez a fajta ideges mosoly megtalálható a csimpánzok mimikájában is: a teljes fogsor, főleg az alsó szemfogak megmutatása tulajdonképpen harapással való fenyegetés, amivel a főemlős a félelmet keltőnek válaszol.

Bill Gates 1977-ben, letartóztatásakor. Ideges mosoly vagy műmosoly?
(Forrás: Wikimedia commons)

A boldog mosoly

A mosoly akkor a legőszintébb és a legszebb, ha belülről jön. Milyen mosolyra gondolunk, ha ezt a megállapítást halljuk vagy olvassuk? Az őszinte öröm, elégedettség kifejeződésére – ezt tartjuk igazi mosolynak. Ez egyetemes, ahogy az is, hogy minden ember tud mosolyogni. A kisbabák kb. 1-2 hónapos korukra érik el azt a motoros fejlettséget, ami lehetővé teszi a mosoly megtanulását. Visszatükrözik a rájuk mosolygó embereket – ezt szociális mosolynak nevezik a pszichológiában. Az első valódi mosoly viszont az lesz, amikor a gyermek a pozitívnak értékelt történésekre adja válaszként ezt az arckifejezést. Hogy a mimikánk nem esetleges, hanem tükrözi az érzelmeinket, az valószínűleg velünk született, viszont ahogy szabályozzuk, az tanult dolog. Ahogy az anyanyelvünket, úgy a környező kultúra érzelemkimutatási szabályait is elsajátítjuk gyermekkorunkban, így azt is, mikor lehet vagy kell pl. mosolyogni, s mikor nem illő. Ez kulturális különbségeket eredményez, s így fordulhat elő, hogy egy-egy mosolyt félreértelmezünk, ha más országokban járunk, más népeket ismerünk meg – nem vagyunk tisztában az adott közösség kimutatási szabályaival.

Spirituális mosoly

Az alig észrevehető mosolyt, amikor a szájszeglet alig láthatóan fölfelé görbül, Buddha mosolyának is hívják, de a nyugati világhoz közelebb áll a „Mona Lisa mosolya” elnevezés. A buddhista szerzeteseknek meditáció közben kisimult arcán az alig látható mosoly belső békéről, nyugalomról tanúskodik. A lelki megnyugvás, a körülményekkel való megelégedés, a felzaklató érzelmektől való mentesség arckifejezése ez. A jó közérzet és a derű finom mosolya azonban a meditációs állapoton kívül is megőrizhető, fenntartható, és nemcsak a szerzetesek kiváltsága lehet.

Egyéb mosolyfajták

Az ismert testbeszéd-kutató Pease házaspár öt közismert, szinte egyetemesnek mondható mosolyfajtát ír le, amikkel gyakran találkozhatunk, és könnyen megkülönböztethetők a boldog mosolytól.

Van a mosolynak egy olyan fajtája, amit „visszafogott mosolynak” is nevezhetnénk. Ez annyiban különbözik a széles, nagy, boldog mosolytól, hogy az ajkak zárva maradnak, nem látszanak a fogak. Lehet, hogy a csukott szájjal mosolygó ember egy esztétikai problémát szeretne így eltakarni, de az is lehet, hogy másról van szó. A szerzőpáros szerint a csukott szájas mosoly azt is jelentheti, hogy az illető titkol valamit, véleményét nem akarja megosztani másokkal. A nőkre jellemző az csukott szájas mosoly alkalmazása, és tökéletes módja egy másik (általában női) személy iránti ellenszenv titkolásának.

Egy másik mosolyfajta a felemás mosoly, egymással ellentétes érzelmeket mutat: az arc egyik fele mosolygós, a másik pedig morcos, vagy elégedetlenkedő.

Aztán van az önelégült mosoly, ami olyan belső elégedettséget sugall, hogy valakivel vagy valamivel szemben túlzott fölényben érezzük magunkat. Mintha ezt mondanánk vele pl.: „több információm van a dologról, mint bárki sejtené közületek”. George Bush például ezért kapott sok negatív kritikát: szinte sosem tűnt el az arcáról ez a fajta mosoly.

Ideológai mosoly
(Forrás: Wikimedia commons)

A leeresztett állú mosollyal sokszor a bohócok arcán találkozunk. A leeresztett áll hatalmas mosolyt eredményez, amely a gyerekek vidámságát, játékosságát idézi fel bennünk – talán ezért is van akkora sikerük a gyerekeknél. (A nagy mosolyt az arcfestés is hangsúlyozza!) Ennek a mesterséges mosolynak a szándékos használata a másik megnyerését célozza, de lelkes közönségreakciót is elő lehet vele idézni.

Végül ejtsünk szót a huncut mosolyról, amit a Pease szerzőpáros Diana hercegnő fotójával és leírásával szemléltet. A hercegnő kissé leszegett és félrebillentett fejjel felfelé néz és édesen mosolyog. Erről a gesztusról egy pajkos, huncut gyermek jut eszünkbe, egy felnőtt arcnak pedig fiatalosságot és játékos titokzatosságot kölcsönöz. Ez tipikusan női arckifejezés, s a férfiakból gondoskodó, oltalmazó magatartást vált ki.

Perczel Zita a Meseautóban. Gondoskodtak róla.

Az imént leírt mosolyfajták mind megjelenésükben, mind a kiváltó érzelmet tekintve különböznek az örömet kifejező mosolytól. Míg a boldog mosolyt kevésbé lehet kontrollálni, addig az előbbi mosolytípusokat a szabályozás és a szándékosság jobban jellemzi. Hogy kinek melyik mosolytípus szimpatikusabb, s melyik ellenszenves, az változó, s az adott személytől is függ, akin látjuk. Például a kárörvendő, rosszban sántikáló mosolya lehet humoros filmben vagy viccmesélés közben, de a való világban inkább negatívan ítéljük meg.

Hazugság és mosolygás

Paul Ekman (1934–), a Kaliforniai Egyetem kutatója az emberi arckifejezések megfigyeléséhez nagyon sok kísérletet végzett. Néhány kutatását annak szentelte, hogy megcáfolja azt a vélekedést, hogy aki hazudik, az sokat mosolyog, mert a mosolygással el akarja terelni a figyelmet a hazugságról. A vizsgálatok eredményei az ellenkezőjét mutatták ennek: aki hazudik, az kevesebbet mosolyog, mint általában. Több magyarázat is lehetséges: vagy azért mosolyog kevesebbet a hazudó, mert ismeri ezt a közvélekedést, és erősen szabályozza a mosolygását; vagy azért, mert el akarja kerülni a hazudó emberre jellemző elmosolyodást, ami egyenlő a lebukással. Mindenesetre a hazudós mosolyt onnan lehet felismerni, hogy a mosolygó arc nem szimmetrikus: az arc egyik oldalán erőteljesebb a mosoly, mint a másikon.

Mosolyogjunk, hogy boldogabbak legyünk

Már tapasztaltuk párszor, ha mosolygást erőltettünk az arcunkra, egy idő után felszabadultabbnak, jobb kedvűnek éreztünk magunkat. Ez nem működik mindig, de a tudománynak vannak feltételezései, hogy amikor igen, mitől működhet. Az érzelmeket normál esetben az adott helyzet feldolgozása és kiértékelése váltja ki, de ugyanakkor az érzelem hatására produkált arckifejezés is visszahathat az átélt érzelem élményére. Arckifejezésünkről ugyanis egyfajta visszajelzést kapunk, s ez fokozhatja az érzelem intenzitását (Tomkins 1962 elméletéről Atkinson & Hilgard). Ha nincs éppen olyan átélt érzelem, amitől boldog mosoly ülne az arcunkra, de mosolyt „gyártunk” vagy viszonzunk egy udvariassági mosolyt, arról is visszacsatolást kapunk, s ez pozitív érzelmet generálhat. Hogy pontosan hogyan történik, arra egyelőre nincs bizonyítéka a tudománynak.

Kulturális különbségek

Annak ellenére, hogy a mosoly az egyik legegyetemesebb arckifejezés, előfordulásában, gyakoriságában találunk kulturális különbségeket. Íme néhány az interkulturális kommunikáció során felfedezett különbségekből:

Az Amerikai Egyesült Államokban találkozáskor, üdvözléskor ismeretlenül is rámosolyognak egymásra az emberek, ez alapvető. Az amerikaiak számára a mosoly a testi-lelki jólét, az elégedettség és a másik ember iránti jóindulat természetes kifejezése. Az általános derű szinte kötelező, ami nem jelenti azt, hogy a mosoly nem őszinte. Inkább egy pozitív szokásnak tűnik, mindenesetre általánosan elfogadott, hogy a mosolygás kellemes légkört biztosít az élet minden területén. Talán ez az egyik legvonzóbb az amerikai életben, az amerikai emberekben.

Az angolok hűvösebbnek, semlegesebbnek tűnnek az amerikaiaknál, ugyanis kevesebbet mosolyognak. Az öröm őszinte kifejezése viszont mindenkor illendőnek számít náluk – tehát ebben semmiképpen nem kell visszafognia magát egy külföldinek.

A szenvedélyes olaszok sármja az állandó mosolygás, sőt vigyorgás, amivel igyekszenek minden nőt, sőt, minden embert levenni a lábáról. A mosoly általánosságban is jellemző, nemcsak a vonzalmak vagy a szimpátia kifejezésében; talán egyszerűen a lényükből áradó életöröm miatt van. A spontán módon kifejezett örömnek mindig helye van az életükben, s a teljesen heves érzelemnyilvánítás is teljesen normális.

Ha a kínaiakról esik szó, az elsők között az jut eszünkbe, hogy állandóan mosolyognak. Életelvüket nagyszerűen megörökítették egy közmondásban, ami bejárta a világot: „Aki nem tud mosolyogni, ne nyisson boltot”. Ez látszólag csak azt jelenti, hogy a rosszkedvű kereskedő negatívan hat a vevőszámra. Aki nem tud mosolyogni, az az élet többi területén sem lesz sikeres és elégedett.

A japánok is eléggé mosolygósak, ezért aztán a mosolygó kínaiak alapján talán tévesen általánosítanak az európaiak. A japánok tényleg sokszor mosolyognak örömükben, de akkor is gyakran mosolyognak, ha szomorúak. Szomorúságukat nem az érzelem egyetemes mimikájával fejezik ki, hanem inkább mosollyal leplezik.

Természetesen, ne feledjük, hogy ha nem is sztereotípiák az előbb leírtak, mert valós megfigyeléseken, kultúraközi kommunikációs tapasztalatokon alapulnak, nem érvényesek az adott közösség minden tagjára, sőt, akár területenként is változhatnak. Találkozhatunk angolos visszafogottsággal élő olasszal (főleg Észak-Olaszországban), állandóan jókedvű és vigyorgó angollal, morcos texasival (a texasiak az átlagosan gyakrabban mosolygó amerikaiak közé tartoznak), és így tovább.

Mosoly, protokoll, PR

A mosolynak a protokollban is nagy szerepe van. Bár az adott kultúrától és az adott eseménytől vagy találkozótól is nagyban függnek a mosolygás szabályai, megpróbálunk egyetemes vonásokat kiemelni a protokoll és a PR viszonylataiban.

A mosollyal kísért kézrázás találkozáskor általában jó pont. De van olyan helyzet, pl. egy üzleti tárgyalás, amikor nem biztos, hogy előnyös. Nem arról van szó, hogy kerülni kell a mosolyt, de az üzlet néha olyan, mint a póker. A mosoly jóindulatú, de sokszor könnyen behódoló felet is jelenthet – vagy így értékelheti az arckifejezést az üzleti partner. Ezért van az, hogy egyes politikusok vagy rangos üzletemberek soha nem mosolyognak, sőt, egészen mord arckifejezést mutatnak: ezzel akarják kifejezni komolyságukat, megingathatatlanságukat. Más az önelégült mosoly: az érzett fölény kifejezése által ellenszenvessé válik az illető, ami előnytelen a politikában, de valószínűleg az élet minden más területén is.

A tévés szórakoztató műsorokban vagy színpadi előadásokban (versenytánc, éneklés, kabaré, stb.), ha csak éppen nem a boldogtalanság vagy más érzelem hiteles kifejezése a cél, mindenkinek kötelező mosolyogni. A műsor, előadás sikerességében, ha közvetett módon is, de nagy szerepet játszik a mosolygás. A hírességek, sztárok, celebek is, hacsak nem ellenkezik nagyon az imidzsükkel, általában nagyon mosolygósak. Főleg, ha valamilyen módon kapcsolatba kerülnek a rajongóikkal vagy interjú készül velük. Lehet őszinte öröm kifejezése is, amit a rajongók odaadó figyelme váltott ki belőlük, de lehet PR-fogás is: mégiscsak szimpatikusabb mindenkinek egy mosolygó ember. A mosolygás táplálta siker, pozitív megítélés aztán előbb-utóbb pénzre és kapcsolatokra váltható. Tehát megéri mosolyogni.

Forrás:

Atkinson & Hilgard [et al.]: Pszichológia. Osiris Kiadó, Budapest, 2005.

Birkenbihl, Vera F.: Testbeszéd. Trivium Kiadó, Budapest, 2001.

Görög Ibolya: Protokoll az életem. Athenaeum, Budapest, 2007.

Hidasi Judit (szerk.): Kultúra, viselkedés, kommunikáció. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1992.

Pease, Barbara – Pease, Allan: A testbeszéd enciklopédiája. Park Könyvkiadó, Budapest, 2008.