„Mi, magyarok 2010-ben úgy határoztunk, hogy minden fontos kérdést megbeszélünk egymással, mielőtt döntéseket hozunk” – kaptunk kézhez egy levelet mindannyian a napokban. Mi, magyarok, legalábbis a szerkesztőségben nem emlékszünk ilyen döntésre. Ettől függetlenül persze örülünk, ha volt ilyen döntés. Annál kevésbé örülünk annak, hogy az elmúlt öt évből számtalan olyan ügyet tudunk felidézni, melyet nem beszéltünk meg a döntés előtt. Ezekből most mindössze tízet idézünk fel: ötöt korábbi cikkünkben már tárgyaltunk, további ötöt pedig itt mutatunk be. Csupa olyan kérdésről lesz szó, amikkel legalább érintőlegesen foglalkoztunk már korábban is.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Mielőtt azonban felvetnénk a témákat, emlékeztetünk mindenkit, hogy normális esetben megbeszélésen nem azt értjük, hogy valaki feltesz bizonyos kérdéseket, amelyekre mások néhány megadott válasz közül kiválaszthatják a hozzájuk legközelebb állót. Megbeszélés az, amikor bárki elmondhatja a témáról a véleményét, új szempontokat, összefüggéseket vethet fel, elmondhatja, miért nem ért egyet a különböző véleményekkel stb. Különösen fontos ilyenkor, hogy a közvélemény megismerhesse a témával kapcsolatos kutatások eredményeit, a szakemberek véleményeit, és akár kérdéseket is feltehessen a hozzáértőknek.

6. Tesis a világ

Mi, magyarok nem csak azt nem beszéltük meg, hogy milyen nyelvet tanuljanak a gyerekeink az iskolában, de azt sem, hogy általában milyen tantárgyakat tanuljon a gyerek, és miből mennyit. Pedig lenne miről beszélni.

Abban például biztosan egyetértenénk, hogy jó lenne, ha a gyerekek egészségesebben élnének, többet mozognának. Arról azonban már érdemes lenne elvitatkozni, hogy ennek valóban az-e a legjobb módja, hogy a gyerekek számára minden napra beiktatunk egy testnevelésórát – miközben azt nincs hol megtartani.

Szép is lenne...
(Forrás: Wikimedia Commons)

Nem csak az lenne jó, ha a gyerekek többet mozognának, hanem az is, ha több időt töltenének olvasással. Érdemes lett volna beszélnünk arról, hogy mit adjunk-e a kezükbe – és hogy ha azt szeretnénk, hogy ismerjék klasszikusainkat, akkor célszerűbb-e ezeket már az általános iskolában elolvastatni velük, vagy jobb-e ezt úgy elérni, hogy előbb megszerettetjük velük az olvasást, és aztán kivárjuk, míg maguktól is érdeklődéssel veszik le őket a polcokról.

De ha már a gyerek nem mozog és nem olvas, hanem egész nap csak a számítógép előtt ül: nem beszéltük meg azt sem, hogy jó ötletnek tartjuk-e, hogy az informatikaórák száma jelentősen csökken, és hogy a hatodikos gyerekeknek négy órájuk van arra, hogy megismerkedjenek a számítástechnika fő alkalmazási területeivel, a számítógép fő részeivel, az operációs rendszerekkel, a fájlrendszerekkel, a hálózatokkal és a vírusvédelemmel – miközben Angliában már azt tervezik, hogy a gyerekek öt éves koruktól programozást fognak tanulni.

7. Könnyes szemmel arra gondolok, hogy nehogy lemaradjál

Mi, magyarok, sokszor panaszkodunk amiatt, hogy különbözőek vagyunk. Vannak olyanok, akikről gyakran elhangzik, hogy nem képesek követni a többiek normáit, „nem képesek beilleszkedni”. A közös normák kialakításának legjobb terepe az iskola: a közoktatásban kerülünk először olyan, helyzetbe, hogy nem csak a családunkból hozott, hanem azoktól jelentősen eltérő mintákkal is találkozunk. Ezért tartják szerte a világban fontosnak, hogy az eltérő társadalmi hátterű gyerekeket együtt oktassák: ezt nevezik integrációnak, azaz beillesztésnek.

Az új köznevelési törvény nem támogatja az integrációt, ellenben felzárkóztató és tehetséggondozó programokról és intézményekről beszél. Maga a felzárkóztatás és a tehetséggondozás fontos dolog, de nem lenne szabad a gyerekek elkülönítésével összekapcsolni – már csak azért sem, mert a tehetséges gyereknek is meg kell tanulnia, hogyan kell együttműködnie kevésbé tehetséges társaival. Másfelől a tehetséget nehéz attól a tudástól elkülönítve mérni, amit a gyerek a családból hoz. Éppen ezért elkerülhetetlen, hogy a tehetséges gyerekek közé eleve azokat sorolják, akiknek jó a családi hátterük, míg a hátrányos helyzetűek a lemaradók, felzárkóztatandóak közé kerülnek. Éppen ezért a tehetség alapján való elkülönítés eredménye gyakran a társadalmi helyzeten alapuló, illetve etnikai elkülönítés, azaz a szegregáció.

Persze az integrált oktatás is számos konfliktushelyzetet teremt, gyakran igen súlyosakat is. Mi, magyarok, megbeszélhettük volna, hogy inkább ezeket a konfliktushelyzeteket szeretnénk-e megoldani (akár a gyerekek szüleinek bevonásával), vagy az oktatási rendszerrel tovább növelni a szakadékot csoportjaink között, felvállalva azt, hogy honfitársaink nagy része ne is ismerkedhessen meg azzal a viselkedési mintával, melyet elvárnánk tőlük, és esélyük se legyen olyan képesítést szerezni, melynek köszönhetően elhelyezkedhetnek a munkaerőpiacon.

Mi lesz így velük, mi lesz így belőlük?
(Forrás: Wikimedia Commons / Marc Swenker / CC BY-SA 3.0)

8. Ez nem lopás, ez szorgalom

Az utóbbi öt év folyamán számos plágiumügy okozott botrányt. Bár a lopás nyilvánosságra kerülése után Schmitt Pálnak a köztársasági elnöki székét elvesztette, Semjén Zsolt gyakorlatilag következmények nélkül megúszta, hogy doktori értekezése jelentős részben jelöletlen, gyakorlatilag szó szerinti átvétele. Időközben Gyurcsány Ferenccel kapcsolatban is felmerült a plágiumvád, igaz, ezt soha nem sikerült meggyőzően bizonyítani. Bár Magyarországon több politikusról is kiderült, hogy csalással szerezte diplomáját vagy tudományos fokozatát, egy esetben sem akadt senki, aki önként lemondott volna tisztességtelenül szerzett címéről. Románia ebben is Magyarország előtt jár.

Infografika Schmitt plágiumáról. A színes csíkok a különböző forrásokat jelölik, a szürke Schmitt saját szövege (vagy feltáratlan plágium)
(Forrás: Wikimedia Commons / Swa-Lu)

Bár elsősorban politikusok plágiumügyei (és plágiumügyei) kavarnak nagy viharokat, ezek nyilvánvalóan csak a jéghegy csúcsát jelentik. A plágiummal vádolt politikusok nem az ország vezetőiként csaltak, amikor a lopásokat elkövették, még csak jóval kisebb befolyással rendelkezhettek, ha rendelkeztek egyáltalán. Ennek ellenére a csalásokat nem egyedül, hanem oktatóik és bírálóik tudtával (ha nem közreműködésével) követték el. Nem alaptalan azt feltételezni, hogy a teljes oktatási-tudományos rendszer korrupt: jellemző, hogy nem csupán a fideszes Pokorni Zoltán szerint nem probléma, hogy Semjén Zsolt dolgozata 40%-ban jelöletlen idézetekből áll, az MSZP-s Hiller István szerint is elég, ha önálló gondolatokat is tartalmaz a dolgozat – az pedig, hogy a szövegnek csaknem fele lopott, szerinte „nem komoly ügy”.

Mindezek az ügyek szükségessé tették volna, hogy elgondolkozzunk: hogyan akadályozzuk meg, hogy tömegesen jussanak emberek csalással, diplomához, illetve doktori fokozathoz. Számtalan esetben kiderült, hogy nincs mód arra, hogy a fokozat megszerzése után lebukó csalókat megfoszthassák bizonyítványuktól, fokozatuktól. Egyetlen esetben sem vontak felelősségre bírálót azért, mert átengedett egy nyilvánvalóan színvonaltalan dolgozatot.

Mi, magyarok, nem beszéltük meg egymással, hogy mit kezdjünk ezzel a helyzettel. Mint ahogy csöndben maradunk akkor is, ha valaki sorban jelentet meg olyan műveket, melyeknek jelentős részét forrásmegjelölés nélküli, szó szerinti, illetve minimális mértékben módosított szövegek teszik ki.

9. Jól gondold át a taktikát, a praktikát...

2014. április elsejével a kormány létrehozta a Magyar Nyelvstratégiai Intézetet. A kormány előtte senkivel nem egyeztetett, többek között a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetével sem, holott az újonnan létrehozott és az évtizedek óta működő intézet feladatai nem kis részben fedik egymást. A Magyar Tudományos Akadémia I. (Nyelv- és Irodalomtudományok) Osztálya utólag ki is fejezte a döntéssel kapcsolatban egyet nem értését.

A Magyar Nyelvstratégiai Intézet egy éves működése alatt még egy egyszerű honlapot sem volt képes elkészíteni. egyetlen, komolynak nehezen nevezhető konferenciát rendezett, semmilyen más konkrét tevékenységéről nem lehet tudni. Az egyetlen dolog, aminek örülhetünk, hogy eddig semmilyen kárt nem okoztak, természetesen a működési költségük eltapsolásán kívül. Ezt egyébként idén 50 millió forinttal megemelték, 183 millió forintból gazdálkodnak. Hogy mi, magyarok mit gondolunk minderről, az a kormány oldalát nem különösebben furdalja.

A Magyar Nyelvstratégiai Intézet épülete
(Forrás: Wikimedia Commons)

+1. És hát ez nem helyesírás, hanem a sírás helye!

Míg a kormány mellőzi a Magyar Tudományos Akadémiát, amikor szakmai kérdésekben érdemes lenne a véleményét kikérnie, addig az MTA sem kérdez meg minket, magyarokat, hogy mi a véleményünk azokról a kérdésekről, melyekről neki van joga döntenie.

Először 2008-ban jelentették be, hogy jön az új szabályzat. A Magyar Nyelvi Bizottság 2007-es beszámolója (nem kell megijedni a biztonsági figyelmeztetésektől: veszélyről szó sincs, csupán a rendszergazda nem végzi a munkáját) még azt ígérte, hogy

Az I. Osztály támogatja a munkát, és kívánatosnak tartja a minél szélesebb körű szakmai konszenzus megteremtését a módosításokkal kapcsolatban. Ennek érdekében javasolja a Nyelvtudományi Intézet további bevonását is a folyó munkálatokba.

[...]

Az eddig már megvitatott fejezetek végleges formába öntése után az így elkészült anyagot szakmai és társadalmi vitára bocsátjuk. Véleményeztetjük a témában illetékes akadémiai intézeti egységekkel, egyetemi és főiskolai tanszékekkel, középiskolai tanári szervezetekkel, tipográfiai, kiadói szakértőkkel. Akadémiai vitanapot tartunk egyes, függőben levő, széleskörű szakmai kérdésekről. A vita tanulságait, a beérkezett véleményeket folyamatosan felhasználjuk a 12. kiadás véglegesítésében.

Az MTA-n belüli Nyelvtudományi Intézet valóban véleményt nyilváníthatott, és számos kritikával illette a tervezetet. A legfőbb kritika arra vonatkozott, hogy új szabályzatot csak akkor érdemes kihozni, ha az radikálisan különbözik a jelenlegi szabályzattól. Ez nem azt jelentené, hogy mindent másképp kellene írni, csupán azt, hogy a jelenlegi bonyolult, elavult – vagy mindig is hibás, nyelvészek számára sem értelmezhető – terminológiát használó, az egyszerű nyelvhasználók által nehezen érthető szabályokat közérthetően kell megfogalmazni, és egyszerű teszteket adni a nyelvhasználó kezébe, melyek alapján maga is könnyen eldöntheti, mit hogyan érdemes írni. Elsősorban abban kell segíteni a nyelvhasználót, hogy mondanivalóját érthetően és egyértelműen fejezze ki, ezért a szabályoknak nem azt kell megadniuk, hogy mit hogyan kell írni, hanem hogy milyen kommunikációs szándékot hogyan tudnak kifejezni. Javasolták, hogy az új szabályzat legyen három szintű, azaz az iskolai szabályzat csak a legalapvetőbb szabályokat tartalmazza; az általános szabályzat a mindennapi nyelvhasználó igényeit szolgálja; a szakmai szabályzat pedig a szerkesztőségek, kiadók, nyomdák igényeit szolgálja ki – ebbe már egészen specifikus szabályok is kerülhetnek. Korabeli sajtóértesülések szerint Kenesei István a Nyelvtudományi Intézet igazgatója a Magyar Nyelvi Bizottság előtt is ismertette állásfoglalását, mely elutasító volt.

A szélesebb nyilvánosságnak azonban nemhogy a véleményét nem kérték ki, de még a Nyelvtudományi Intézet igazgatója sem volt hajlandó nyilvánosságra hozni, hogy mit is mondott a Magyar Nyelvi Bizottság előtt. Mi több, az eredetileg az interneten publikált, mindenki számára elérhető tervezetet is eltüntették. A kritika és a negatív sajtóvisszhang következtében a bizottság visszavonult, és néhány évig nem erőltette tovább az új szabályzat kiadását.

2013-ban azonban tudomásunkra jutott, hogy ismét az új szabályzat kihozatalát fontolgatják. Értesüléseink szerint bizonyos korábban tervezett változtatásokat elvetettek (köztük például azt, hogy a dunakeszi írásmód mellett a dunakeszii is helyes legyen, holott ez például támogatható változás volt), és újak jelentek meg. Azt az átfogó reformot azonban, melyet a szakmai elvárt volna, nem hajtották végre. Ezeket már senkivel nem vitatták meg: nemhogy a széles nyilvánossággal, a szakmai körökkel (pedagógusokkal, sajtómunkásokkal, könyvkiadókkal), de még az MTA alá tartozó másik szervezettel, a nyelvi kérdésekkel foglalkozó kutatóintézettel sem.

A nagyságos akadémia – nem fog hozzánk leereszkedni
(Forrás: Wikimedia Commons / Dezidor / CC BY 3.0)

A változó és új szabályokról szóló cikkeinkben foglaltakat azóta sem cáfolták. Bár május végén az MTA hivatalosan is bejelentette, hogy szeptemberben megjelenik az új szabályzat, a mai napig nem tett közzé hivatalos tájékoztatást arról, hogy mi is fog változni. Az MTA tehát velünk, magyarokkal nemhogy nem kezdeményez párbeszédet arról, hogy milyen helyesírást szeretnénk, de még meghozott döntéseiről sem ad tájékoztatást.