„Az oktatás átszervezését nevezte az elmúlt két és fél év egyik legnagyobb tettének Orbán Viktor a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorának adott interjújában” – tudósított tavaly év végén az MTI. Arról, hogy ez az átalakítás mennyire jó vagy nem jó, az elmúlt évben éppen eleget írtunk. Volt azonban az oktatásnak – pontosabban a felsőoktatásnak – egy olyan kérdése, melyet az átalakítások nem érintettek, mégis az egész évben a figyelem középpontjában állt. Ez pedig a plágium. Kezdődött mindjárt januárban Schmitt Pállal, folytatódott Gyurcsány Ferenccel (ezt a vádat nem sikerült minden kétséget kizáróan igazolni), az év végén pedig Semjén Zsolttal zárult. A plágiumláz már odáig fokozódott, hogy a Népszava a Nemzeti alaptantervben is plágiumot vélt felfedezni. De szomszédunknál is plágiumoktól volt hangos a politikai élet: Romániában előbb a miniszterelnököt, majd az oktatási minisztert is plágiummal vádolták meg. Még a Marosvásárhelyi Orvostudományi és Gyógyszerészeti Egyetem körül folyó háborúban is külön fejezetet nyitott a plágiumvád. Nem túlzás tehát azt állítani, hogy 2012 a plágium éve volt.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Nem tudják, mi az, de igény volna rá

Arra, hogy plágiumügyben nem minden tiszta, már 2011. május 26-án utalt egy eset. Ebben az ügyben nem tudományos, hanem művészeti és sajtóplágiumról volt szó. Hartay Csaba blogjában azt állította, hogy Fluor Tomi slágere, a Mizu egy régi Szécsi Pál-szám, a Mi újság? „ócska koppintása”, „aljas lopás”. Íme, párhuzamosan Szécsi szövege és Fluor dalának megfelelő sorai.

Mi újság?	Mizu
Csak akkor járok presszóba, ha úgy alakul, és elég gyakran úgy alakul. Bent megtalál kegyed a bárpultnál. Mert nekem tetszetős ez a szituáció, a sok ostobácska történet kiskegyedről. Tegyünk most olyat, melyre pironkodva gondolunk holnap!	Csak akkor bulizom, ha úgy van és általában úgy van, lenn megtalálsz a klubban mert nekem bejön ez a szitu a sok buta sztori rólad csináljunk most olyat, amit megbánunk majd holnap
Hölgyem, jó napot kívánok önnek, illeszkedjünk, mint két fa építőkocka! Figyeljen rám, kérem, elmondom az álláspontom. Ön hölgy, én meg úr. Na, mi újság? Mi újság? Mi újság?	Kicsi lány, ou, szia, helló! álljunk össze, mint két kicsi legó na figyu már, mondom mi a szitu te lány, én meg fiú na mizu, mizu, mizu?

Az első érdekesség, hogy Fluor Tomi plágiumát sokan kürtölték világgá – anélkül persze, hogy maguk a forrásukat megnevezték volna. (Ha rákeresünk a Szécsi-dalszöveg valamelyik sorára, találhatunk ilyen blogokat, de sajtótermékeket is.) Ezek az átvevők csöppet sem érezték visszásnak, hogy miközben mást plágiummal vádolnak, maguk is plagizáljanak.

Voltak persze, akik gyanakodtak, de ők is csak odáig jutottak el, hogy Szécsi Pál szövegének valódiságát megkérdőjelezzék. Hiszen gyanús, hogy eddig senki nem hallott erről a számról, az interneten sem lehetett megtalálni, és még azután sem tette fel senki, hogy a híresztelések szárnyra kaptak. (Nem csoda, hiszen ugratásról volt szó: Hartay még aznap kommentben írta, hogy a Szécsi-szöveget paródiának szánta. ez persze nem akadályozta meg, hogy a hoax terjedjen...)

A történetben azonban nem ez a legérdekesebb, hanem az, hogy akkor se lehetne szó plágiumról, ha a Szécsi-szöveg létezne. A szöveg egyébként is gyengécske – ez önmagában nem gyanús, hiszen rengeteg gyenge slágerszöveggel találkozhatunk. Az azonban feltűnő, hogy nem működik. Az, ami a Fluor-féle vagány(kodó) szövegben működik – az a szitu, hogy te lány vagy, én meg fiú, tehát álljunk össze, na? – az udvariaskodó (ál-)Szécsi-féle változatban egyáltalán nem érvényesülhet. A leginkább pedig a fa építőkockák árulkodnak: először is, ezek egyáltalán nem illeszkednek olyan jól, hogy hasonlatot építhetnénk rájuk: könnyen elcsúsznak egymáson. Másrészt a legó építőkockái egymásba hatolnak, ezért alkalmasak arra, hogy felidézésükkel egyenesen a testi szerelemre szólítsunk fel. Ha tehát Szécsi szövege valóban létezett volna, és ennek alapján írta volna Fluor a magáét, akkor nemhogy nem vádolhatnánk plágiummal, hanem egyenesen szövegírózseniként kellene ünnepelnünk, hogy ebbe az esetlen, döcögős, hatástalan szövegbe ennyi életet tudott lehelni. Azokat azonban, akik a plágium hírét terjesztették, vagy a Szécsi-dal után kutattak, ez nem érdekelte.

Hartay ihletője valószínűleg az a másik plágiumvád lehetett, amellyel 2011. májusában szintén megvádolták Fluor Tomit. Eszerint a legendássá vált „álljunk össze, mint két kicsi legó” hasonlat nem a saját fejéből pattant ki, hiszen megtalálható az LMFAO Scream My Name (Sikítsd a nevem) című számában is, „We fit together like if we were twos lego's” ’úgy összeillünk, mint(ha) két legó (lennénk)’. Nagy bajban lennénk azonban, ha költői művek vagy dalszövegek esetében hasonló egyezések miatt plágiumot kellene kiáltani. Még ha van is kapcsolat, ilyenkor bőven elég utalásra gondolni. De lehet, hogy Fluor nem is ismerte az LMFAO számát, hiszen a kifejezés már korábban is élt. Az Urban Dictionary már 2009. szeptemberéből tartalmaz ilyen bejegyzést:

Lego: Someone that feels really good to hug/hold. It doesn't matter what position you guys are in as long as you're touching, everything feels right with that person. You two fit together perfectly like lego's.
Example: Ryan and Lorie are hugging each other. Lorie says to Ryan; "you feel so good I want to hold you forever". Ryan replies with, "you're just like a lego I can snap onto".

Lego: Valaki ölelkezni, összebújni akar. Amíg érintkeztek, nem számít, milyen helyzetben vagytok, jól érzitek magatokat azzal az emberrel. Tökéletesen összeilleszkedtek, mint a legók.
Példa: Ryan és Lorie ölelkeznek. Lorie azt mondja Ryannek: „olyan jó veled, örökké össze akarok veled bújni”. Ryan válaszol: „olyan vagy, mint egy legó, amire rá tudok kapcsolódni/kattanni/pattanni”.

Ráadásul Fluor sosem állította, hogy a hasonlat tőle származna,  dalszövegben pedig kevés lehetőség van a forrásmegjelölésre. Ha összevetjük az LMFAO és Fluor szövegét, néhány további „egyezést” is találhatunk: mindkettő egy klubban lötyögő fiú és egy lány kapcsolatáról szól – de a hasonlóság itt ki is merült.

2011-ben tehát a Fluor-ügyből is látszott, hogy a magyar társadalom vevő a plágiumvádakra, de valójában fogalma sincs róla, hogy mi a plágium, de legalábbis egy plágiumvád kapcsán nem hajlamos utánanézni annak, hogy megalapozott-e a vád. A Fluor elleni vádakra örömmel lecsaptak azok, akik nem szimpatizálnak az énekessel. Olyan véleménnyel, hogy Fluort alaptalanul vádolják, és szó sem lehet plágiumról, nem találkoztunk. (Eltekintve azoktól az írásoktól, melyek a Szécsi-szöveg létét kérdőjelezték meg – azonban ezek is tényként fogadták el, hogy ha a szöveg valós, plágium történt.)

Tudni se akarnak róla

2012-ben a közvéleménnyel ellentétesen viselkedett a tudományos élet: nem kívánták tudomásul venni a plágiumvádakat. Kezdődött azzal, hogy a Semmelweis Egyetem egyáltalán nem akart foglalkozni az üggyel, bár egyetemi doktorok is kérték ezt. Később mégis tényfeltáró bizottságot hoztak létre, ám ez lényegében ártatlannak mondta ki Schmitt Pált, és a felelősséget az opponensekre hárította. Ezt követte a szakmai szervezetek, illetve a hallgatók tiltakozása, és csak ezután vonták vissza Schmitt Pál doktori fokozatát. A bizottság számára nem volt magától értetődő, hogy a csalást nem lehet elnézni – egyedül a felsőoktatáson kívülről érkező dr. Fluck Ákos ügyvéd számára volt egyértelmű, mi ilyenkor a helyes eljárás.

A Gyurcsány-ügyben a Pécsi Egyetem, úgy tűnik, együttműködő volt (igaz, ők már tanulhattak a Semmelweis Egyetem által elkövetett hibákból). Az persze nem vet jó fényt az egyetemre, hogy a szakdolgozat eltűnt, de arra utaló jelek sincsenek, hogy a dolgozat eltűnése összefüggésben lenne az esetleges plágiummal, de legalábbis a plágiumügy kirobbanásával. A másik jelentős különbség, hogy míg a Semmelweis Egyetem elődjén, a Testnevelési Egyetemen Takács Ferenc egyetemi tanár és Kertész István ókortörténész nyilvánvalóan szerepet játszott Schmitt Pál dolgozatának elfogadásában (annak ellenére, hogy abból a hivatkozások feltűnően hiányoztak), a Gyurcsány-ügyben nem merült fel, hogy a feltételezett plágium elkövetésében az egyetem oktatói is közreműködtek volna.

Különösen meglepő, hogy a plágiumprobléma mennyire nem tudatosult az oktatáspolitikusoknál sem. Pokorni Zoltán (FIDESZ) szerint nem probléma, hogy Semjén Zsolt dolgozata 40%-ban jelöletlen idézetekből áll, Hiller István (MSZP) szerint pedig elég, ha önálló gondolatokat is tartalmaz a dolgozat.

(Forrás: Hír24)

A Semjén-ügyben két különböző dologról van szó. Az egyik a hvg.hu eredeti megállapítása, mely szerint Semjén Zsolt kisdoktori értekezése jelents részben Helmuth von Glasenapp Az öt világvallás című, magyarra fordított könyvének, Stefan Üblacknernek a német Stadt Gottes katolikus magazinban megjelent  Der Traum vom „New Age” (A „New Age” álma) című háromrészes cikksorozatának, továbbá a brit Lewis Spence The Encyclopedia of the Occult (Az okkultizmus enciklopédiája) című könyvének szövegeivel egyezik, vagy azoktól csak kis mértékben tér el. Ezt a Pázmány Péter Katolikus Hittudományi Egyetem jogutódja, a Pázmány Péter Tudományegyetem egyáltalán nem vizsgálta, csak amellett érveltek, hogy a kisdoktori fokozat PhD-fokozattá való átminősítése szabályos volt. (Valójában még ez sem egyértelmű.) Időközben kiderült, hogy Semjén Zsolt teológiai doktori értekezését az ELTE Társadalomtudományi Karán szociológiai diplomamunkaként is benyújtotta, és második nekifutásra meg is védte – a fent felsorolt szövegegyezésekkel kapcsolatban az ELTE sem vizsgálódott.

A másik dolog, hogy az ELTE-n másodszorra benyújtott szövegváltozat egy része megegyezik a szakdolgozat konzulense, Molnár Attila Károly egy évvel később publikált cikkének szövegével. Ezzel kapcsolatban az ELTE TTK vizsgálóbizottsága meg is állapította, hogy „súlyos tudományetikai vétség történt”. Ugyanakkor a kar dékánja, Tausz Katalin azt nyilatkozta: „Molnár Attila Károly ma is a kar oktatója, és nem látja okát, hogy a történteknek bármilyen következménnyel kellene járniuk rá nézve”. Tausz szerint Molnár már korábban kijelentette, hogy „soha nem vett át szövegrészeket más szerzőktől”. Nem látja azonban ennyire egyértelműnek a helyzetet a kar azon a tizenkét professzora, akik nyilatkozatot tettek közzé: „Bárki is követte el ezt a vétséget” – fogalmaznak, „az ügy nem tekinthető mindaddig lezártnak, amíg a két szereplő nem tisztázza nyilvánosan a felelősség kérdését”. A professzorok ugyan a szakdolgozatot nem tekintik érvényes munkának, de Molnár Attila Károllyal szemben semmilyen elhatárolódást nem fogalmaznak meg – nem utasítják vissza például, hogy szakdolgozati védésen egy bizottságban üljenek vele.

Mint azt korábban megírtuk, Schmitt Pál dolgozatának bírálói, Takács Ferenc egyetemi tanár és Kertész István egyetemi tanár, ókortörténész tudatában voltak annak, hogy a bírált dolgozat nem felel meg a követelményeknek (Kertész azt is leírta, hogy „[a] megnevezett szakirodalom alapján aligha lehetett volna a sportágak ilyen részletes programelemzését elvégezni”), mégis kitűnőnek minősítették. Molnár Attila Károly szerepe ugyan ennyire nem egyértelmű, ugyanakkor az sem tekinthető etikus magatartásnak, hogy nem vesz részt aktívan az ügy feltárásában. Ha ugyanis a szöveget nem ő vette át Semjéntől, akkor éppen neki kellene fellépnie a plagizátor ellen, akár bíróság útján is. Ő azonban egyszerűen nem nyilatkozik az ügyről. 

Mit várunk 2013-tól?

Az év elején bizonyára folytatódni fognak a tárgyalások a kormány, illetve a diákok és a felsőoktatási intézmények vezetői között. Várható az is, hogy a diákok még néhányszor tüntetésekkel és egyéb akciókkal nyomatékosítják véleményüket. Reméljük, hogy a ma még beláthatatlan eseménysor végén olyan megállapodás jön létre, mely mindannyiunk, a teljes magyarországi felsőoktatás, illetve általában az ország javát szolgálja.

Ugyanakkor szeretnénk leszögezni, hogy bármilyen kedvező módon áll a kormány a felsőoktatáshoz, valódi minőségi javulásról nem beszélhetünk addig, amíg az egyébként teljes mértékben amúgy sem kivédhető csalásokat az oktatók aktívan támogatják, vagy kivonják magukat az ilyen csalások felderítéséből. Amennyiben az ilyen oktatókat kollégáik nem közösítik ki, az intézmények nem bocsátják el, az ilyen magatartást nem övezi egyértelmű megvetés és elutasítás, nincs az a kormányzat, mely a minőségi felsőoktatást biztosítani tudná. Mi több, az ilyen magatartással szembeni elnézés másokat is arra biztat, hogy a szabályokat hasonló rugalmassággal kezeljék: ez pedig a hasonló esetek számát gyarapítja, és a felsőoktatás színvonalának további zuhanásához vezet.

Azt szeretnénk tehát, ha 2013-ban a felsőoktatás dolgozóiban, különösen a vezető pozíciókat betöltőkben tudatosulna a plágium problémája. Ideje, hogy a szakdolgozatokat és értekezéseket ne csak elolvassák – ha ezt egyáltalán megteszik: történetek forognak  közszájon elolvasás nélkül értékelt dolgozatokról –, hanem aktívan keressék is a plágium jeleit, és ezek felfedezése esetén következetesen járjanak el. Szeretnénk, ha 2013 folyamán mindenkiben tudatosulna (oktatáspolitikusokban pedig különösen), hogy a plágium közönséges csalás: munka, energiabefektetés nélküli megszerzése valaminek, amely másnak csak kemény munka árán sikerül.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS)