Azt hiszem, Zoltán nevű olvasónk olyan jelenségről kérdez, amit nagyon sokan észrevettek már:

Az érdekelne, hogy mi az eredete annak a jelenségnek, hogy sokak beszédében számos nyelvtani helyzetben az eredetileg szereplő főnévi igenevet felváltotta a megfelelő felszólító módú ige. Leggyakrabban ez a kell szót követően mutatkozik meg, példának okáért el kell mennem innen helyett el kell menjek innen. El nem tagadhatom, hogy az én fülemet nagyon bántja ez a módi, bár lehet, hogy csak én vagyok süket a nyelv fejlődésére. A latintanárom egyszer azt mondta órán, hogy ezt a változást a székelyeknek köszönhetjük, akik egy az egyben átvették a románnak az erre a helyzetre érvényes nyelvtanát. Minthogy nem értek románul, vagy az effélékhez, a tisztelt szerkesztő(ke)t szeretném kérni arra, hogy tegyenek „igazságot” az ügyben; szerintem ez egy releváns kérdés. Még annyit, hogy Budapesten ez a változat messze elterjedtebb, mint Heves megyében, ahol alig találkozok vele.

Kedves Zoltán, sokan és sokat írtak már erről a kifejezésfajtáról, mert érdekes. Az szerintem egyáltalán nem releváns, sőt teljesen érdektelen, hogy vajon román hatásra jöhetett-e létre, de azért erről is megpróbálok majd mondani valamit.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Először is érdekesnek találom Zoltán megfogalmazását, miszerint itt a főnévi igenevet „felváltotta a megfelelő felszólító módú ige”. Én inkább úgy fogalmaznék, hogy amikor a hogy-gyal bevezetett tagmondatban az igealak kötő-felszólító módú, akkor elmaradhat a hogy. A főnévi igenév ugyanis nagyon széles körben használatos (pl. el fogok menni, igyekszik megfelelni), de ezeknek csak egy töredékében helyettesíthető a kötő-felszólító módú igealakkal, éppen akkor, amikor általában a hogy-os szerkezet is lehetséges. (Ráadásul én nem szeretem „felszólító módúnak” nevezni az illető igealakokat, mert legtöbbször nem felszólításban szerepelnek, hanem abban, amit kötőmódnak nevezünk, csak a második személyű alakok szerepelnek felszólításokban is. Az iskolai tananyagunkban is kötő-felszólító módnak nevezzük, és remélem, meghonosodik ez az elnevezés.)

Mikori ez a változat? A Kiss Jenő és Pusztai Ferenc által szerkesztett egyetemi tankönyv, a Magyar nyelvtörténet állítása szerint már a középmagyar korban is elterjedt volt, bár a legkorábbi írásos adatok a 16. századból származnak. Például: el kell mindnyájan veszszetek miattam (egy 1584-es boszorkányper jegyzőkönyvéből). Hogy kezdettől fogva nyelvjárási jelenségről volt-e szó, azt nem tudjuk, de tény az, hogy a 20. században már mindenhol úgy említik, mint ami inkább csak Kelet-Magyarországon és Erdélyben általánosan elterjedt. A többi nyelvterületen két nagy hullámban figyeltek fel rá a nyelvvédők, a Trianoni szerződés után és az 1990-es években, tehát akkor, amikor kelet–nyugati lakosságvándorlás, illetve jelentős erdélyi bevándorlás zajlott le. És természetesen, mint minden változást, helytelenítették, figyelmeztettek arra, hogy nyelvjárási kifejezésről van szó, tehát „csak ott van helye”, ahol a szerző szándékosan nyelvjárási alakot akar használni.

„Nem a megfelelő igealakot használta, tehát boszorkány!”
(Forrás: Wikimedia Commons )

A magyar beszélők azonban szokás szerint fittyet hánytak a nyelvvédőkre, és rohamosan elterjedt a „segédige + kötő-felszólító módú igealak” felépítésű kifejezés, az el kell menjek típusú; én magam is használom. Egyébként a nyelvvédők a „segédige + hogy + kötő-felszólító mód” kifejezést, tehát az el kell, hogy menjek típusút is az „alsó köznyelvi szintek” szóhasználatához sorolják, és a 20. században még helyette az infinitívuszos szerkezetet (el kell mennem) javasolták a sznoboknak. Ha hinni lehet a nyelvvédők nyelvérzékének, akkor ez azt jelenti, hogy a hogy-os szerkezet is későbbi, mint az infinitívuszos, de én nem hiszek nekik feltétlenül.

A kötő-felszólító módos változatra jellemző, hogy az alanyt (az infinitívuszos szerkezettel szemben) alanyesetű, nem pedig -nak/-nek toldalékos szerkezet fejezi ki: János ki kell lépjen a cégtől, viszont Jánosnak ki kell lépnie a cégtől. És ez a leggyakoribb magyar mondattípusokhoz hasonló jelölése az alanynak, ezért nyilván előnyös a rendszerszerűség szempontjából. Ráadásul a -nak/-nek toldaléknak sok funkciója van (például birtokost is jelölhet), így sok félreértésre adhat okot, ez is az okok között szerepelhet.  Például kétértelműek az olyan mondatok, mint Pistának segítenie kell az anyukájának (viszont egyértelműek ezek: Pista kell segítsen az anyukájának, Az anyukája kell segítsen Pistának).

Végül térjünk vissza ennek a szerkezetnek az eredetéhez. Horger Antal az 1934-es A magyar nyelvjárások című könyvében román hatásnak tulajdonítja a létrejöttét, és később ezt a hipotézist többen átvették. Horger azonban a területi megoszláson kívül (román nyelvterülettel határos és vegyes területek) nem hoz fel bizonyítékokat a hipotézise mellett. A román nyelvben az ehhez hasonló szerkezetek segédige + să + kötőmódú igealak” felépítésűek, például trebuie să merg ’el kell mennem’, szó szerint szerint ’kell + să + megy (kötőmód, E1 személy)’. A să kötőszó (ami a latin sī ’ha’ szóból ered) csak ritkán fordul elő ’ha’ értelemben (a dacă az általános ’ha’ értelemben); gyakorlatilag csak kötőmódú igealak előtt szerepel, és kötőmódú igealakok csak să kötőszós mellékmondatban fordulnak elő, ezért a hagyományos román nyelvtan az igealak részének tekinti. Ezért elképzelhető, hogy a magyar el kell menjek egyfajta tükörfordítás, ha az átvevő magyar anyanyelvűek is úgy értelmezték a román szerkezetet, hogy a să a kötőmódú igealak része.

A brindza is román eredetű, de ettől még szeretjük
(Forrás: Wikimedia Commons / Kagor / CC BY-SA 3.0)

Ugyanakkor a már idézett Magyar nyelvtörténet kontaminációval, vagyis szerkezetek összeolvadásával, keveredésével magyarázza, és ezt mondja a Keszler Borbála által szerkesztett leíró nyelvtani tankönyv, a Magyar grammatika is (bár a leíró nyelvtanban természtesen semmi keresnivalója a kifejezések eredetének). Eszerint az (az) kell, hogy elmenjek és az el kell mennem kontaminációja az el kell(, hogy) menjek. Nem tudom ellenőrizni, hogy ez a kontaminációs folyamat valóban így zajlott-e le, vagy csak spekuláció. Mindenesetre román eredetről itt szó sem esik.