Hedvig nevű olvasónk a következő kérdéssel keresett meg minket:

Ez most egy furcsa kérdés lesz, mert angolul tanulok nyelvészetet, és ezért nem tudom jól elmagyarázni a technikai kifejezéseket. Ennek ellenére szeretném megpróbálni. Szóval történelmi nyelvészetet veszek éppen amiben arról beszélünk, hogy milyen változásokon mennek/mentek keresztül különféle nyelvek az idő során. Épp most olvastam róla, hogy a phonologycal change-en belül lehet vagy conditioned vagy pedig unconditioned, amikor  a változás vagy kihat minden egyes alkalommal a szegment, attól függetlenül, hogy milyen pozícióban van – ez az előbbi – vagy amikor csak különleges pozíciókban történik meg a változás. Én az szeretném tudni, hogy magyarban a j és ly az unconditional merge-en ment-e keresztül? Ha nem, akkor mi történt? Ha igen akkor mikor, mi lehetett ami kiváltotta, és ez mennyiben befolyásolta a mássalhangzóink elosztását.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Mindenekelőtt tegyük rendbe magyarul, hogy mit is kérdez Hedvig. Leírja, hogy történeti nyelvészeti tanulmányai során most hallott a hangváltozásokról (phonological change), és hogy ezeknek két fajtájuk lehet: kondicionált (conditioned) vagy nem kondicionált (unconditioned). Kérdése pedig az, hogy a j és az ly összeolvadása (egybeesése, neutralizációja, merge-e) melyik típusba tartozik.

Mint Hedvig is leírja, a kondicionált hangváltozás azt jelenti, hogy egy-egy hang csak bizonyos helyzetben változik meg. Ilyen helyzet lehet például a szó eleje: az ugor kori szó eleji p-ből az ősmagyar korra f lett (szó belsejében viszont másképp alakult a története). Ugyanebben az időben a szó végi magánhangzók a-ból, ä-ből és e-ből i-vé és u-vá váltak. De a környezet nem csupán a szóban elfoglalt helyzetet jelenti, hanem a szomszédos hangokat is. Az ugor kori szó eleji k csak akkor vált h-vá, ha hátul képzett (veláris, „mély hangrendű”) magánhangzó (a, o, u) követte. Hasonló példa az -mp- hangkapcsolat története: a p b-vé vált, ha előtte m volt: -mb-, majd az m kiesett, ha utána b állt: -b-.

Eltérő fejlődés eltérő környezetben – nyírfa Grönlandon
(Forrás: Wikimedia Commons / Hannes Grobe, AWI / CC BY-SA 2.5)

Innen már viszonylag könnyű válaszolni arra, hogy az ly j-vé válása ilyen eset-e. A fenti példák jól mutatják, hogy a kondicionált változás eredményeképpen egy eredeti hang később több hangban folytatódhat, attól függően, hogy milyen környezetben állt. Egy ugor kori p folytatója az ómagyarban lehet f is (ha a szó elején állt), b is (ha m után állt). Egy ugor kori e ómagyar folytatója maradhat e (szó elején vagy belsejében), de lehet i is. Egy ugor kori k folytatója lehet h (ha utána hátul képzett ), vagy megmaradhat k-nak stb.

Ezzel szemben a ly-ből mindig j lett, függetlenül attól, hogy a szó elején, közepén vagy végén állt, illetve attól, hogy milyen más hangok álltak a környezetében. A köznyelvben ez alól csak néhány kivétel van: például a lyuk [juk] mellett van luk is. Nyilvánvaló azonban, hogy itt nem a hangkörnyezet hatott, hanem nyelvjárási keveredésről van szó.

A ly folytatói a magyar nyelvterületen
(Forrás: Kálmán Béla: Nyelvjárásaink)

Hedvig arra is kíváncsi, hogy mi váltotta ki ezt a változást. Nos, erre a kérdésre nehéz válaszolni. Az ilyen hangváltozások mindig apró eltérésekből indulnak: A [ly] hang közel áll a [j]-hez (illetve az [l]-hez), könnyen elképzelhető, hogy a változás egyszerű nyelvbotlásokból, téves artikulációból indult. Az sem zárható ki, hogy kezdetben elsősorban nem magyar anyanyelvűek beszédében fordult elő, olyanokéban, akiknek anyanyelvükben nem volt meg ez a hang. Mindenesetre azt, hogy a változás végbement, az tette lehetővé, hogy a ly megkülönböztető szerepe viszonylag alacsony volt. Eleve kevés volt a ly-t tartalmazó szavak száma (illetve ritkán fordultak elő), még ritkább volt az olyan eset, amikor két szót az különböztetett meg, hogy az egyikben ly, a másikban j volt (pl. folyt – fojt). Sőt, a nyugati nyelvjárások azt mutatják, hogy a ly és az l különbsége is ritkán különböztetett meg szóalakokat (folyt – folt). Amikor pedig ez a megkülönböztető szerep megvolt, az esetek többségében a mondatból világos volt a jelentéskülönbség, a fennmaradó néhány lehetőség miatt pedig felesleges volt megtartani a hangot. A ly helyett tehát először fakultatív módon jelent meg a j (l), később viszont az ly, miután nem volt rá szükség, kiveszett.

Lyuk
(Forrás: Wikimedia Commons / Neitram / GNU-FDL 1.2)

Ezzel nagyjából válaszoltunk az utolsó kérdésre is: az ly ritka volt, és j-vé válása alig változtatott a hangok gyakoriságában. Erre vonatkozó statisztikát hirtelen nem találtunk, de elég megnézni egy rövid szövegrészletet. (A számolgatást természetesen az teszi lehetővé, hogy a helyesírás ma is jelöli, hol volt valaha [ly].) Olvasónk levelében mindössze két szó van, melyben ly-t találunk (melyik, befolyásol), és összesen háromszor fordul elő (ha nem számoljuk azt az esetet, amikor magár a [ly] hangra utal). Ha kiszámoljuk, hogy egy-egy sorban legalább negyven hang van, és tíz sorral számolunk (azért nem 12-vel, mert a szövegben sok angol szó is van), akkor a szövegben kb. 400 hangot találunk, és ebből csak 3 volt valaha [ly]. Természetesen ez csak egy kis minta, de ez az aprócska számolás is azt mutatja, hogy a ly aránya nem lehetett jelentős.