A spontán, kötetlen beszédre más szabályszerűségek érvényesek, mint az írott kommunikációra. Sok nyelvi babona – például, hogy hát-tal, és-sel, vagy kötőszóval nem kezdünk mondatot – abból ered, hogy a beszédhez és az íráshoz más nyelvi eszményt társítanak, utóbbit formálisabb stílusúnak és kötöttebb normájúnak tartják. A szóbeli kommunikációnak vannak olyan elemei, amelyek aktívan részt vesznek a beszélgetés szervezésében, összekötik az egyes részeket, szerepet játszanak a beszélőváltásban, valamint a beszélők érzelmi állapotáról is információkat adnak. Ilyen többek között a hát, a szóval, a deviszont, a persze és az ugye is. Ezeket az elemeket másként ítélik meg a nyelvművelők és másként a diskurzuselemzéssel, illetve a beszédkutatással foglalkozó nyelvészek, s más névvel is illetik őket.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

A nyelvművelők általában töltelékszavaknak, jelentés nélküli, kerülendő, fölösleges elemeknek tartják a hát-hoz, az ugyé-hez és a perszé-hez hasonló szavakat, amit az is mutat, hogy a 2005-ös kiadású Nyelvművelő kéziszótár a beszédtöltelék címszó alatt szerepelteti őket. Ám a töltelékszavaknak is van valamilyen szinten tartalmuk. A spontán beszédet kutatók ezeknek a szavaknak a beszéd tervezésében betöltött szerepét emelik ki, s megakadásjelenségnek tartják őket, mivel megtörik a folyamatos beszédet. Legtöbbször időnyerést, gondolkodást, hezitálást fejeznek ki. Hát … ööö ... tulajdonképpen … szóval mindenki találkozott már ilyen és ehhez hasonló mondatkezdetekkel, ugye? A diskurzuselemzők pedig ugyanezeknek a szavaknak a beszélgetés részeinek az összekötésében betöltött szerepét emelik ki, amellett, hogy számos többletinformációt is képesek jelölni. Kifejezhetik a beszélő bizonytalanságát, csodálkozását, ellenérzését, kétkedését vagy örömét is. Azaz például egy hát is számos beszélői attitűdöt jelölhet, amit ráadásul nem mindig egyformán értelmeznek a beszélgetés résztvevői.

– Szia Picur, megvárhatlak? – Hááát. Vajon mit gondolt Pom Pom erről a „hááát”-ról?
(Forrás: i3.ytimg.com)

Terminusok tengerében

A diskurzuselemzéssel foglalkozó szakirodalmakban igen változatos terminusokat használnak a hát, szóval, persze, ugye, tulajdonképpen, úgymond stb. szavakra. Nevezik őket bevezető szóknak, pragmatikai kötőszóknak, metainformációs operátoroknak, társalgásszervező elemeknek, konnektoroknak, árnyaló partikuláknak, modális partikuláknak, diskurzuspartikuláknak és diskurzusjelölőknek is. Az eltérő megnevezések különböző elméleti megközelítéseket képviselnek, s a vizsgálandó elemeknek más és más tulajdonságait emelik ki: a kapcsoló funkciót domborítja ki a konnektor és a metainformációs operátor, a formalizálható szemantikai tulajdonságokat a modális partikula és a diskurzuspartikula elnevezés, míg a többi kifejezés a szócsoport funkcionális szerepköreire utal.

Ám akármelyik terminust is nézzük az előbb felsoroltak közül, mind valamilyen szerepkörrel ruházza fel a kérdéses elemeket. Míg a nyelvművelő irodalmak beszédtöltelék, töltelékszó, henye szó megnevezése funkciótlanságról, feleslegességről árulkodik, s nemkívánatos elemeknek bélyegzi meg ezeket a szavakat. Ez a stigmatizáció érhető tetten sok helyen még ma is az iskolai oktatásban, gondoljunk csak a „hát-tal nem kezdünk mondatot!” tiltásra. Pedig igenis kezdünk hát-tal mondatot, s ez a kezdés sok mindenről árulkodhat.

Beszédes diskurzusjelölők

A látszólag minden funkció nélküli elemek széles jelentéskörrel bírnak, ahogy azt a funkcionális megnevezések közül való diskurzusjelölő terminus is mutatja. Ez az elnevezés arra utal, hogy a fogalom alá tartozó szavak a diskurzus működésére vonatkozó információkat jelölnek. De pontosan mit is jelent ez? Hát azt, hogy jelezhetik a beszélgetés részeinek az összetartozását, jelölhetik az egymáshoz való viszonyukat, kifejezhetik a kommunikáció szereplői közti kapcsolatot, a diskurzusdarab és a beszélő közti viszonyt, valamint a tágabb kontextusra is utalhatnak. Nézzük meg ezt egy példa segítségével!

Képzeljük el a következő szituációt: két ismerős, Anna és Bella rég nem látta egymást. Anna elújságolja Bellának, hogy új munkahelye van, ráadásul épp a születésnapján tudta meg, hogy felvették a megpályázott állásra. Ezt az információt Anna a Na de gondold el, micsoda öröm volt! megjegyzés kíséretében közli barátnőjével. Itt a na és a de is diskurzusjelölők: a diskurzus adott részlete és a beszélő közti viszonyt jelölik, ugyanis nyomatékosító, érzelemkifejező funkciójuk van, fokozó szerepet töltenek be a mondatban, s emellett még a beszélő attitűdjét is jelzik.

A diskurzusjelölők a beszélgetés irányításában is fontos szerepet töltenek be: képesek jelölni a szó átadását, a beszédjog megtartását és a szó átvételét is.

A párbeszéd fontos elemei
(Forrás: Wikimedia Commons)

A diskurzusjelölőket talán azért tartják sokan töltelékszószerű elemnek, mert azt érzik, hogy nem befolyásolják a mondat tulajdonképpeni tartalmát. S ebben igazuk is van. Hiszen lényegileg ugyanazt fejezi ki az Igazad van és a Hát igazad van kijelentés, azonban érezhető, hogy a hát használatával a beszélő mégis jelez valamilyen többletet. A diskurzusjelölők érzelemkifejezésre rendkívül alkalmasak, ugyanis emocionális és expresszív funkciójuk van. A jelentésük meghatározását azonban az nehezíti, hogy nem fogalmi, hanem úgynevezett műveleti jelentéssel rendelkeznek, azaz mindig csak a konkrét beszédhelyzetben lehet egyértelműen megmondani, mit is fejeznek ki. Sőt, ugyanannak a szónak is lehet diskurzusjelölői és nem diskurzusjelölői használata, ahogy azt például a Tényleg nem egyszerű meghatározni a diskurzusjelölőket és a Tényleg, mit is mondtál ezekről a kifejezésekről? mondatok is mutatják. Az elsőben a tényleg szónak fogalmi jelentése van, a valóban, csakugyan, igazán szavakkal egyenértékű, s nem diskurzusjelölő. Míg a második mondatban nem a fogalmi jelentésében szerepel a szó, hanem közbevetésszerűen használatos, a beszélgetés egy korábbi témájához kapcsol vissza, s diskurzusjelölőként viselkedik.

Szófelhő a diskurzusjelölőkről
(Forrás: Schirm Anita)

A diskurzusjelölők tulajdonságai

A diskurzusjelölők jellemzőit Furkó Bálint Péter 2007-es munkája alapján a következőképpen lehet megadni. Szemantikai és pragmatikai tulajdonságaik közé tartozik, hogy nem nyúlnak bele a megnyilatkozás propozicionális, lényegi tartalmába. Műveleti jelentéssel rendelkeznek, így sokféle funkcióval bírnak, s a szerepköreik erősen kötődnek a kontextushoz. Formális és szintaktikai jellemzőjük, hogy opcionálisak, azaz ha elhagyjuk őket a mondatból, annak a jólformáltsága nem sérül. Hiszen ugyanolyan értelmes az Ez érdekes és a Hát ez érdekes mondat is. A diskurzusjelölők szintaktikailag függetlenek, változó hatókörrel bírnak, azaz vonatkozhatnak egy szóra, egy szószerkezetre, egy mondatra, egy bekezdésre, de akár egy egész szövegre is. Gyakran – de nem kizárólagosan – bevezető pozícióban állnak. Elsődlegesen a beszédhez kötődnek, de a szövegösszetartó szerepük miatt természetesen az írott szövegeknek is elengedhetetlen részei. Magas a gyakoriságuk a beszédben, s általában megbélyegzik a használatukat.

Fontos megjegyezni, hogy a diskurzusjelölők nem grammatikai, hanem funkcionális, pragmatikai kategóriát alkotnak. Éppen ezért a diskurzusjelölőség nem köthető egyetlen szófaji osztályhoz sem. Szinte minden szóosztály képviselteti magát a diskurzusjelölők közt. Vannak köztük kötőszók (és, de, sőt, vagyis), határozószók (akkor, aztán), igék (vágod? tudod?), partikulák (csak, -e), módosítószók (talán), névmások (így, ilyen) és interakciós mondatszók is (nos, naná). De úgynevezett szupraszegmentális diskurzusjelölők is léteznek, ilyen az intonáció; és nem verbális eszközök is szolgálhatnak erre, ilyenek a hümmögések vagy a különböző kézmozdulatok és szemmozgások. Hiszen a beszélői vélekedést sokszor – akár akaratunkon kívül is – szavak nélkül jelezzük.

Szavak nélkül is
(Forrás: Wikimedia Commons / Dave C / CC BY-SA 2.0)

A kutatás a TÁMOP 4 2.4.A/2-11-1-2012-0001 Nemzeti Kiválóság Program című kiemelt projekt keretében zajlott. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.

Ahogy ebből az elméleti fejtegetésből is kiderült, a diskurzusjelölők egyértelműen szükségszerű részei az írásnak és a beszédnek is. Ám különféle műfajú szövegekben (beszélgetésekben, vitákban, parlamenti beszédekben, az osztálytermi kommunikáció szövegtípusaiban, tankönyvekben, blogbejegyzésekben, tweetekben) kissé más és más kommunikációs stratégiát képesek kifejezni, de hát tulajdonképpen ez már a cikksorozat egy következő részének a témája lesz.

Felhasznált irodalom

Furkó Bálint Péter: The pragmatic marker – discourse marker dichotomy reconsidered – the case of well and of course. Debreceni Egyetem Kossuth Egyetemi Kiadója, Debrecen, 2007.

Schirm Anita: Partikula és/vagy diskurzusjelölő? In: Keszler Borbála – Tátrai Szilárd (szerk.): Diskurzus a grammatikában – grammatika a diskurzusban. Tinta Könyvkiadó, Budapest, 2009, 304–311.