A diskurzusjelölők között vannak olyan elemek is, amelyeknek a stigmatizáltsága (megbélyegzettsége) az elmúlt fél évszázad során nem nőtt, hanem éppen ellenkezőleg, csökkent. A nyelvhasználók nagyobb része napjainkban semmilyen kivetnivalót nem talál például a szóval használatában, pedig régebben a nyelvművelők erőteljesen megbélyegezték ezt a szót. A szóval tiltása kapcsán számos, más elemnél is előkerülő nyelvművelő vélekedést és babonát lehet megfigyelni.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Gyomirtóval a szavak erdejében

A nyelvművelő munkák egy része beszédtölteléknek tartja a szóval-t és erőteljesen megbélyegzi a szó használatát. Kodály Zoltán 1955-ben a szóval-t nyelvünk egyik legocsmányabb dudvájának nevezte, amely a beszélt nyelvben egyre vadabbul burjánzik, „valóságos betegség”.

Úgy gondolta, hogy a szóval töltelékszói használatának lélektani alapja nem egyéb, „mint a szórakozott, fegyelmezetlen gondolkodás, türelmetlenség, határozatlanság, zavar, tudatlanság (pl. a felelő diáknál), általában előzetes gondolkodás nélküli beszéd.” Kodály cikkének metaforáiban (szóval = ocsmány dudva; betegség) a két leggyakoribb nyelvművelői metafora jelenik meg: a nyelvet egyrészt gazokkal teli, gyomosodó, elvaduló kerthez hasonlítja, másrészt pedig betegnek, ápolásra szorulónak tartja. Ő maga minden eszközzel küzdött is a szóval haszontalanságának a tudatosításáért és a szó kiirtásáért, főként a diákjai körében. Aki ugyanis kimondta az óráján a szót, azt nyíltan megbélyegezte: a szóval-t használó diáknak ki kellett mennie a táblához, fel kellett írnia a szót, s a nevét pedig alá kellett írnia.

Szóval irtunk?
(Forrás: cdn.blog.hu)

A beszédtöltelékekről szóló 1960-as cikkében Implom József is tanórai példát hoz a szóval eredeti jelentésének az elhomályosodására és a szó indokolatlan, tartalmatlan használatára. A tanítási óra első kérdéseként feltett Szóval mi volt feladva? adatot idézi, s a szóval-t a tartalmatlan kötőszók és határozószók közé sorolja.

Az 1978-as Hivatalos nyelvünk kézikönyve és az 1983-as Nyelvművelő kézikönyv pedig az előzmény nélküli használatát, s a beszédet másra terelő, üres sablonként, kliséként való alkalmazását ítéli el a szóval-nak.

Érdekes azonban, hogy az idézett munkákban a szóval helytelenítésének az indoklásakor az egyes szerzők jól körülírható funkcióköröket és jelentéseket sorolnak fel. Tehát nem arról van szó, hogy teljesen funkció híján lévőnek gondolják a szót, hanem arról, hogy a szóval-hoz társított jelentéseket és használati módokat nem tartják helyénvalónak, illendőnek, írásban is alkalmazhatónak.

Szóval mi az igazság?

Kinek higgyünk akkor, ha le szeretnénk írni a szóval használatát? Hát az adatoknak! Ehhez pedig érdemes nem csupán jelenkori, hanem történeti példákat is megnézni. Kezdjük először a szóval eredetével!

A szóval az Értelmező szótár+ szerint a szó főnév megszilárdult ragos alakulata. A szó főnévnek köszönhetően a szóval gyakran fordult elő mondással kapcsolatos szerkezetekben (pl. szóval mondva), így könnyedén hozzátapadt a beszélői attitűd kifejezése, majd ezek lassan a szó jelentésének a részévé váltak. Ám eredetileg a szóval annyit jelentett csupán, hogy ’élőbeszéddel, nem írva’. De már a 16. században, Pázmány Péternél megfigyelhető a szóval a rövid szóval kifejezésben, mégpedig mondást jelölő szerkezetek előtt. Például: És rövid szóval megmondván, Rövid szóval erre azt mondom. Hamarosan pedig a rövid jelző nélkül is elkezdik ’egyszóval, röviden’ jelentésben használni a szót, ahogy azt az 1870-es Czuczor – Fogarasi szótárban szereplő példamondat is mutatja: Ezen ember iszákos, kártyás, verekedő, pazarló, szóval : minden vétek megvan benne.

Ezután a szóval határozószóból következtető kötőszóvá válik, s a következtető kötőszói használata ma is igen gyakori a szónak. Ennek bemutatásához vegyük a következő szituációt. Péter elmeséli a feleségének, hogy már megint feledékeny volt:

Képzeld, a boltban vettem észre, hogy otthon felejtettem a pénztárcámat, szóval üres kézzel jöttem el.

Ebben a példában ’így, tehát’ jelentésben áll a szóval. Ám érdekes, hogy a szóval a logikai viszonyok közül nem csupán következtetést képes kifejezni, hanem az egyetlen szóval, egyszóval rövidüléseként magyarázó kötőszóként is használatos. Például:

Láthatjuk, hogy a szóval az eredeti ’élőbeszéddel’ jelentésen túl ’egyszóval, röviden’, valamint ’így, tehát’ jelentéseket is ki tud fejezni, szóval igen változatos a használati köre.

Ám a beszélői attitűdökről eddig még egy szót sem szóltunk, pedig a szóval jelölhet akár iróniát, ingerültséget, rosszallást és mentegetőzést is. Például egy férj és egy feleség beszélgetésekor, netán veszekedésekor elhangzó Szóval mit mondtál? vagy Szóval igazad van mondatban szereplő szóval a kontextustól, a hangsúlytól és a hanglejtéstől függően különféle beszélői viszonyulásokat képes jelezni, amelyeket még a társalgásban résztvevő felek sem mindig azonosan értelmeznek.

Ezeken kívül a szóval-nak beszédtervezési funkciója és diskurzusirányító szerepe is van: használhatják időhúzásra, hezitálásra, gondolkodás jelzésére (Szóval ööö az van, hogy …). Megakadásjelenség is lehet, s ilyenkor gyakori, hogy az újraindítást is ezzel kezdi a beszélő (Nem egyszerű a szóval használati köreinek a számbavétele, szóval …. szóval úgy vélem, hogy...). A szóval indíthat új közlést is, de jelezheti egy közbevetett téma után az eredeti témához való visszatérést (szóval ahogy korábban már beszéltünk róla) is. Lehetséges szóátvételi pontnál is megjelenhet a szóval, azonban Dér Csilla Ilona 2012-es vizsgálata alapján kijelenthető, hogy a spontán beszéd beszélőváltást jelző elemei közt nem tipikus a szóval.

Szóval mit is mondtál?
(Forrás: pauseliveaction.wordpress.com)

Szal mi a szitu?

A szóval – egy másik diskurzusjelölőhöz, a hát-hoz hasonlóan – magán viseli a grammatikalizáció ismérveit: az eredeti szófaj elvesztését (ragos főnév → kötőszó → interakciós mondatszó), a pragmatikai erősödést és a beszélői attitűdök kifejezését, valamint a rövidülést. A laikus nyelvhasználó ezek közül általában csupán a szó rövidebbé válását veszi észre, azt, hogy szóval helyett a beszédben sokszor szal-t mondanak. A fonológiai redukció Lanstyák István szerint a következő módon ment végbe: szóval > szoval > szoβal > szoa > szo > szǝ. Ez a rövidülési folyamat a szó diskurzusjelölői használatára jellemző, ám a szóval egyéb szerepköreiben ritkábban figyelhető meg. Napjainkban a szóval redukált alakjai közül a szal jelenik meg a leggyakrabban a beszédben és az úgynevezett írott beszéltnyelviség szövegeiben, például a fórumhozzászólásokban, az sms-ekben vagy a Twitter-bejegyzésekben. A beszédben a szal használatának a kiejtés gyorsulása is oka lehet, míg az írott szövegekben (sms-ben, bejegyzésekben) a gyorsabb gépelés és a rendelkezésre álló kevés karakter miatt rövidítik a szót.

Az sms-ekben ugyanis maximum 160, míg egy Twitter-bejegyzésben 140 karakternyi szöveget lehet egyszerre elküldeni. Ilyenkor az sms-ező vagy twitterező felek arra törekszenek, hogy ebbe a kevés számú karakterbe minden fontos információt belesűrítsenek. Ekkor jönnek jól a diskurzusjelölők, mivel általában rövidek, kontextustól függő jelentéssel bírnak, tudják jelezni a beszélő vélekedését, utalhatnak a szituációra és a korábbi üzenetváltásokra is. Emellett a koherencia jelölésére és a kapcsolattartásra is képesek, ahogy azt például a .FruitCake. nevű felhasználó 2013-as november 14-i tweetje is mutatja:

Nah itthon, kint olyan hideg van h sapka sál volt rajtam meg hát biciklivel mentem szal még azért is : D

S nem csupán ez az egy Twitter-bejegyzés bővelkedik a diskurzusjelölőkben (nah, hát, szal), hanem a tudósításszerű üzenetek többsége is hasonló arányban tartalmazza ezeket az elemeket. Szal nem meglepő a megjelenésük ebben a kommunikációs közegben sem.

Forrás: seoclerk.com

Felhasznált irodalom

W. Bíró Ágnes – Grétsy László – Kemény Gábor 1978: Hivatalos nyelvünk kézikönyve, második, átdolgozott kiadás, Pénzügyminisztérium, Államigazgatási Szervezési Intézet, Budapest

Czuczor Gergely – Fogarasi János 1870: A magyar nyelv szótára V, Athenaeum, Pest

Dér Csilla Ilona 2012: Beszélőváltások során használt diskurzusjelölők a magyar spontán beszédben, Beszédkutatás 2012, 132–143.

Eőry Vilma (főszerk.) 2007: Értelmező szótár+, Értelmezések, példamondatok, szinonimák, ellentétek, szólások, közmondások, etimológiák, nyelvhasználati tanácsok és fogalomköri csoportok, Tinta Könyvkiadó, Budapest

Grétsy László – Kovalovszky Miklós (főszerk.) 1983–1985: Nyelvművelő kézikönyv I–II, Akadémiai Kiadó, Budapest

Implom József 1960: Beszédtöltelékek, Magyar Nyelvőr 84, 301–306.

Kodály Zoltán 1955: Szóval: kultúr? Magyar Nyelvőr 79, 281–284.

Lanstyák István 2009: A magyar beszélt nyelv sajátosságai, Charakteristiky mad’arského hovoreného jazyka, STIMUL, Pozsony – Bratislava

Sándor Klára 2002: Nyelvművelés nálunk és más nemzeteknél, Társadalomkutatás 20, 121–149.

Schirm Anita 2013: Adalékok a szóval diskurzusjelölő történetéhez, In: Forgács Tamás – Németh Miklós – Sinkovics Balázs (szerk.): A nyelvtörténeti kutatások újabb eredményei VII., Szegedi Tudományegyetem Magyar Nyelvészeti Tanszék, Szeged, 141–150.