Gábor nevű olvasónk valószínűleg nagyon sokak véleményét fogalmazza meg:

Kíváncsi lennék a véleményükre egy egyre terjedő nyelvi jelenség kapcsán, ez pedig a konkrétan és a valamilyen szinten kifejezések – véleményem szerint – téves használata.

Én úgy gondolom, hogy ezek a kifejezések manapság nagyon sok esetben elveszítik eredeti funkciójukat, és inkább afféle kötőszóként szolgálnak. Kérdésem az lenne, valós-e egyáltalán a tendencia, mi lehet ennek az oka, más kifejezések is áldozatául válnak-e a jelenségnek, miért pont ezek a kifejezések az érintettek, van-e a témának szociolingvisztikai háttere (én először a való világ előző szériájában vettem észre), és kifejezetten korunkra jellemző-e.

Azt hiszem, már sokszor elmondtam, de ha ilyen igény van rá, újra elmondom: a nyelvek folyamatosan változnak; amennyire tudni lehet, ez mindig minden nyelvre jellemző volt. A változások gyakori következménye, hogy kifejezések elveszítik eredeti funkciójukat, és más funkcióra tesznek szert. Ezért az olvasó fogalmazásában én a „téves használat” helyett mindenképpen az „újfajta használat” kifejezést találnám indokoltnak.

Mi a baj a töltelékkel?
(Forrás: Wikipemedia Commons / Jon Sullivan)

Gábor megfigyeléséhez nagyon hasonlókról írtam már korábban is ezeken a hasábokon. Ott arról is beszéltem, hogy a változásoknak van két nevezetes típusuk, az erősödés és a gyengülés: az előbbi a különbségeket markánsabbá teszi, a hosszabb, de egyértelműbb kifejezéseknek kedvez, míg az utóbbi elmoshat különbségeket, a rövidebb, félreérthetőbb de egyszerűbb kifejezéseknek kedvez. Ezért a nyelv olyankor „engedheti meg magának” a gyengülést, ha a rövidülő, egyszerűsödő kifejezés nem nagyon informatív, és olyankor kedvez az erősödésnek, amikor félreértés veszélye fenyeget. Gábor példái véleményem szerint a gyengülés esetei, tehát valós tendenciák. Konkrétan ezek az esetek korunkra jellemzőek, de hozzájuk valamilyen szinten hasonló változások minden korban megfigyelhetők.

Miért mondom, hogy ezek az esetek a gyengülés esetei? Gábor úgy fogalmaz, hogy az érintett kifejezések „kötőszóként szolgálnak”. Ez nagyon pontatlan szóhasználat, mert a kötőszavak olyanok, mint az és, de, pedig, mert és társaik, márpedig sem a konkrétan, sem a valamilyen szinten nem játszhatják ilyen kötőszóknak a szerepét, nem helyettesíthetik őket. Gábor valószínűleg arra gondolt, hogy afféle funkció nélküli töltelékszavakká váltak az említett kifejezések. A töltelékszó csak időnyerésre szolgál, de teljesen funkciótlanoknak még ezeket se mondanám. Egy kicsit olyanok a töltelékszók, mint az önkéntelen, habozásból, bizonytalanságból adódó elemek (mint pl. öööö...). Az a funkciójuk, hogy jelzik: a beszélő még nem akarja átadni a szót, nem fejezte be, van mondandója, csak időt kér a folytatáshoz. Amikor Gábor „kötőszót” mond, valószínűleg arra gondol, hogy ezek a kifejezések kezdik elveszíteni a régebbi tartalmi, vagyis a valóság ábrázolásával kapcsolatos szerepüket, és olyan funkciókat kezdenek betölteni, mint a csoporthoz tartozás, az indulat, a távolságtartás stb. jelölésére szolgáló szavak.

Egy valamirevaló gasztronómus sem mondaná, hogy a töltelék felesleges
(Forrás: Wikimedia Commons / Brian Teutsch / CC BY 2 0)

Tartalmi szempontból a konkrétan szó az általánosan (esetleg az elvontan) ellentéte. Tehát ha tartalmasan használjuk, akkor ezekkel állítjuk szembe. Például: És akkor most konkrétan a te anyósodról: ... Akár elhangzott az előzőkben, akár nem, a beszélő ezzel a mondatkezdettel arra utal, hogy áttér egy általánosabb tárgyról (például: az anyósok, a rokonok stb.) egy annál konkrétabb, kevésbé elvont tárgyra (ebben az esetben egy adott személyre). A „tartalmatlan” használat pedig csak arra utal, hogy amire a beszélő rátér, azt nem általánosságban kell érteni, hanem egy konkrét esetről lesz szó. Ilyenkor persze a legtöbbször elhagyható lenne a konkrétan, de azt nem mondhatjuk, hogy funkciótlan: vagy időhúzásra való, vagy csak arra hívja fel a figyelmet, hogy a beszélő új tárgyra tér át.

A konkrétan tartalmi jellemzésénél szándékosan használtam azt a módszert, hogy megjelöltem, milyen ellentétes kifejezésekkel állhat szemben. A kifejezések „tartalmas” használatát mindig az jellemzi, hogy értelmileg valamivel szembeállíthatók, vagyis teljesen más értelmű kifejezések közül választjuk ki őket. Ezért jellemző rájuk például az is, hogy rájuk lehet kérdezni. Például azért érezzük a vesz igét „üresnek”, „tartalmatlannak” a búcsút vesz kifejezésben, mert nem tudjuk semmivel sem szembeállítani (nem mondunk például olyat, hogy Nem búcsút VETTEM, hanem búcsút ADTAM), és rákérdezni se tudunk: Mit vett Jóska? – *Búcsút.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Ugyanígy a valamilyen szinten kifejezésnek is van tartalmas használata, amikor körülbelül azt jelenti, hogy ’valamilyen mértékben’, illetve ’valamilyen szempontból’. Valamilyen szinten ismerem ezt a környéket – ezt mondhatom, ha nem ismerem is töviről hegyire, de mondjuk körbejártam, és ezért az ottani látványok ismerősök, vagy ismerem az úthálózatot, és ezért nem tévedek el. Ilyenkor azzal állhat szemben, hogy ’teljesen’, illetve hogy ’globálisan, a dolog egészét, minden vetületét tekintve’. A „kiüresedett”, kevésbé tartalmas jelentése pedig vagy puszta időhúzásra szolgál, vagy egyfajta enyhítő kifejezés, amellyel azt jelzi a beszélő, hogy maga sem gondolja azért teljesen támadhatatlannak vagy teljesnek a közlendőjét. Természetesen mindkét esetben elhagyható lenne, de teljesen funkciótlannak egyik esetben sem nevezném.