Mint korábban megtudtuk, a legkorábbi ismert görög írásbeliség szótagírás volt. A szótagírás hátránya, hogy igazán hatékonyan csak az olyan egyszerű szótagszerkezetű nyelvek rögzítésére alkalmazható, mint például a japán. Az ilyen nyelvekben egy mássalhangzót (jelöljük C-vel) többnyire magánhangzó (jelöljük V-vel) követ, és viszont. Ha ez teljes következetességgel így van, akkor az adott nyelvben nem fordulnak elő mássalhangzó-kapcsolatok, sem szóvégi mássalhangzók. (A japán kevés kivételt ismer: szóvégi orrhangok, orrhang-kezdetű mássalhangzó-kapcsolatok –pl. mb, nd – és hosszú mássalhangzók vannak.) Könnyen belátható, hogy egy c számú mássalhangót és v számú magánhangót tartalmazó, csak CV alakú szótagokat ismerő nyelv pontos leírásához c×v darab szótagjelre van szükség. A görögben azonban ennél jóval összetettebb szótagminták is előfordulnak, ezért szótagírással vagy pontatlanul lehet lejegyezni (ahogy a lineáris B-vel, annak ellenére, hogy az tartalmazott CV-nél bonyolultabb szótagjeleket is), vagy kezelhetetlenül nagyszámú jelre volna szükség. A történelem azonban máshogy oldotta meg a kérdést: a lineáris B nyomai a mükénéi civilizáció bukásával együtt eltűnnek. Amikor évszázadok múlva újra felmerül a görögökben az igény az írásra, még ha lettek is volna emlékeik a lineáris B-ről, érdemes volt más elven működő írás után nézniük. Meg kell jegyeznünk, hogy vannak érvek arra, hogy ha nem is hatott a lineáris B a görög ábécé kialakulására, valószínűleg a lineáris A-ból eredő ciprusi szótagírást jól ismerő emberek alakították azt ki, talán éppen Cipruson.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

A sémi ötlet

Pontosítás

Többen joggal kifogásolták, hogy az akkád írást megelőzte a sumer ékírás és az egyiptomi hieroglifák. Sőt, maga az akkád írás éppen a sumer írásból fejlődött. Az akkád írás jelentőségét az adja, hogy a kezdeti logografikus írásból (ahol a jelek elsősorban a szavak jelentésére utaltak) szótagírás fejlődött (ahol a jelek már a szavak hangalakjára utaltak).

Az adott korban a műveltség fénye keleten ragyogott, nem meglepő, hogy innen származik problémánk megoldása is. Az írással kapcsolatban különösen érdemes volt a közel-kelet sémi írástudóira hallgatni, hiszen mai ismereteink szerint az akkádok voltak az elsők között voltak, akik egyáltalán írtak, míg az első betűírást egy közelebbről ismeretlen nyugati sémi embernek köszönhetjük. Húszegynéhány képecskének, amelyek eredetileg tárgyakat jelöltek, az adott tárgy kezdő mássalhangzójának az értékét adta, így jutva ugyanannyi mássalhangzó-betűhöz. A görögök a föníciaiak betűsorát vették át (a föníciaiak leszármazottai később pun néven három háborút is vívnak a rómaiakkal). Ugyanezeket a jeleket folytatja az arámi, a szír, a nabateus, a mai arab és a héber írás is.

A föníciai betűk
(Forrás: Ancient History Encyclopedia)

A betűk sorrendje nagyjából emlékeztet az általunk használt betűrendre, és sok betű alakjába is bele tudjuk látni mai megfelelőjüket. Lényegi eltérés van azonban az itt látható jelkészlet és a görög (meg az abból kialakuló latin, cirill, örmény) ábécé között: a föníciai betűk kizárólag mássalhangzókat jelölnek. Minden betű egy tárgy kezdőbetűje, de mivel a sémi nyelvekben nem kezdődhetett magánhangzóval szó, magánhangzó betűk nem jöttek létre. Ezért sem ez, sem a héber vagy arab betűsor nem tekinthető ábécének, az ilyen írásokat korábban mássalhangzós ábécének nevezték, manapság az abdzsád megjelölést szokás rájuk alkalmazni. A következő táblázatban azokat a betűket mutatjuk be, amelyek átértékelésével kialakult az első „európai értelemben vett” ábécé.

Táblázat 1. Néhány föníciai jel

Az eredetileg egy ökörfejet ábrázoló 𐤀‎ a glottális zárhangot jelöli (a táblázatbeli magyarázatra kattintva meg is hallgathatjuk ezt a hangot), mert az ’ökör’ jelentésű ’alep szó ezzel a hanggal kezdődik (hagyományosan a glottális zárhangot egy az aposztrófhoz hasonló jellel szokták jelölni), a fésű alakú ósémi ablak, a 𐤄 értéke [h], a 𐤅‎, ami a kampó, azaz vav jele, [v] (vagy [w]) hangértékű, a kerítés, vagyis a ħeth (𐤇‎) értéke a zöngétlen garatréshang, a kezet ábrázoló jod (𐤉)‎ a [j], a 𐤏‎ pedig a ‘ajin ’szem’ jele volt eredetileg, így annak kezdőhangját, a zöngés garatréshangot jelöli (amit az angol szimpla nyitó-idézőjelhez hasonló jellel szoktak jelölni; a két garatréshangot szintén meghallgathatjuk a táblázatból). Bizonyos szempontból tehát a föníciai (és folytatói, az arab és héber) írást szótagírásnak tekinthetjük, hiszen ha például a magyar fekete szót csak mássalhangzóival, FKT alakban írnánk, az egyes mássalhangzók egy-egy szótagot jelölnének. A dolog azonban ennél bonyolultabb, de ezt egy más alkalommal fogjuk részletezni.

A föníciai hajósok széthordják betűiket a Földközi tengeren.
(Forrás: Dan’s Topical Stamps )

A görög ötlet

A görög nem sémi nyelv, valamivel nagyobb benne a magánhangzók aránya, mint amazokban. Még szavak is kezdődhetnek magánhangzóval, ami, mint láttuk, a sémi nyelvekben nem fordul elő. Az ’átjárható’ jelentésű batosz, valamint az ’átjárhatatlan’ jelentésű abatosz írásban nem különbözne, ha mindkettőnek csak a mássalhangzóit (BTS) jelölnénk. Vagy nézzük a hodosz ’út’ alakjait (hodosz, hodon, hodú, hodó, hode, hodoi, hodúsz, hodón, hodoisz) sémi mássalhangzó-írással: HDS, HDN, HD, HD, HD, HD, HDS, HDN, HDS; a kilenc különböző alakból három marad. Az eaó ’enged’ ige sok alakjából pedig semmit sem tudnánk így feljegyezni. Mindez nem jelenti azt, hogy a sémi nyelvekben a magánhangzóknak ne lenne fontos szerepük. Mindenesetre a görögök a magánhangzók jelölését is szükségesnek tartották.

A megoldás számunkra kézenfekvőnek látszik, de előzmények híján nem adódik magától: a jeleket átvevő görögök a számukra szükségtelen mássalhangzók jeleivel (ezeket foglalja össze a fenti táblázat) magánhangzókat jelöltek. Ez tette lehetővé az ábécé létrejöttét, a mai hangjelölő írásmódot. A fenti bélyeg feliratozójának tehát nincs igaza: nem „Libanon találta fel az ábécét”, hanem a görögök.

Görög ábécé-változatok (euboiai, ión, athéni, korinthoszi, modern)
(Forrás: Wikipedia Commons / BishkekRocks / GNU-FDL)

A görög világ egészen Nagy Sándor koráig nem alkotott politikailag egységes birodalmat. Egy adott nyelvnek egy egységes birodalomban is sok változata szokott egymás mellett élni, de a görög esetében a változatosság az írásban is tükröződött, amit a táblázatban található eltérések is bizonyítanak. A mai görög ábécében hét magánhangzó-betű található. Ezek közül ötöt ismerünk a latin (és a magyar) ábécéből: A, E, I, O és Y (amit a görögök eleinte [u]-nak, később [ü]-nek ejtettek). Az 1. táblázatban található hatodik jel, a heth több nyelvjárásban a [h] mássalhangzót jelölte, az ezt a mássalhangzót nem ismerő keleti iónban és a krétaiban viszont a „hosszú [e]-re”, tehát magánhangzó-jelként alkalmazták. A hetedik magánhangzó-betűt, a „hosszú [o]” értékű Ω t a görögök maguk alkották az O aljának megnyitásával. (A görög magánhangzóbetűk pontos hangértékéről a folytatásban lesz szó.)

A mássalhangzó-jelek közül az idők során három az idők során elveszett. A digamma (F), hangértéke [w] volt, ez a hang a legtöbb görög nyelvjárásból eltűnt. Az [sz]-nek ejtett szan ( Ϻ) és a [k]-nak megfelelő koppa (Ϙ) pedig azért mentek ki a divatból, mert ugyanerre a szerepre ott volt a szigma (Σ) és a kappa (K). A szan és a szigma nyelvjárási változatok voltak sokáig (a dór nyelvjárásúak és a krétaiak az előbbit, a többiek az utóbbit használták). A koppa és kappa esetében pedig az előbbit használták mély magánhangzók ([a], [o], [u]) előtt (ez a szokás terjedt el Itáliában is, a Q betűt sok nyelvben ma is csak U követheti), a kappát magas magánhangzók előtt, de idővel ez a különbség eltűnt, hiszen megkülönböztető ereje nem volt. Korinthosz város jele még sokáig a Ϙ volt, Sziküóné pedig a Ϻ, ami nem sokban különbözött az általunk is ismert [m] értékű Μ betűtől, amint a táblázatban is látjuk.

A Ϙ-t a ló mellső lábai alatt láthatjuk ezen a korinthoszi pénzen.
(Forrás: Wikimedia Commons / Classical Numismatic Group, Inc. / GNU-FDL)

Az Ω-n kívül még három görög betűnek nincs föníciai előzménye, ezek a Φ, a Χ és a Ψ. A klasszikus görög ábécének így végül 24 jele lett, ezekről részletesebben a folytatásban ejtünk szót.