Habár rúnamágiával foglalkozó sorozatunk nemrégiben lezárult, közkívánatra készítettünk egy nagy összehasonlító táblázatot az eddig szóba került rúnasorokról! (Az esetlegesen bekövetkező okkult katasztrófákért nem vállalunk felelősséget...)

Balról jobbra, időrendi sorrendben láthatóak a germán idősebb és fiatalabb futhark jelei, valamint a huszadik századi List- és Wiligut-rúnák. A betűk alatt nevük és sorszámuk is látható; annyit érdemes megjegyezni, hogy az idősebb futhark elnevezései nem maradtak fenn, hanem a nyelvészek rekonstruálták őket.

A nagy rúnatáblázat
(Forrás: Takács Boglárka)

Átalakuló betűk

A germán futhark esetében élő, folyamatosan változó írásról volt szó, amit a maga korában ráadásul szabványosítani sem törekedett senki. Így léteztek átmeneti jelek, ritkább változatok és más hasonlók; például Angliában az idősebb futharkra épülő, de néhány további betűt is tartalmazó futhorc terjedt el.

Rúnák a Unicode-ban

A rúnák saját tartományt kaptak a Unicode-ban (U+16A0-U+16EA). A cikkünk szövegében található rúnák csak akkor olvashatóak, ha az olvasó gépén a megfelelő karaktereket tartalmazó font van telepítve.

Érdekes és a változás nagyságával kirívó példa a jēra-rúna, ami fél évezred alatt lassan megfordult a középpontja körül, majd nagymértékben leegyszerűsödött. Ezzel párhuzamosan a betű hangértéke is átalakult, j-ből a lett. A táblázatban nagyon bonyolult lett volna feltüntetni, de a hagall-rúna fiatalabb futharkbeli verziója (a ᚼ jel) is innen származik.

Drámai változás
(Forrás: Wikipedia)

Az algiz-rúna fejjel lefelé fordult, és más betűk is átformálódtak. Sőt, egész írásrendszer-változatok is születtek! Például a tizedik-tizenkettedik századi Svédországban voltak használatban a ma első lelőhelyükről Hälsinge-rúnáknak nevezett jelek: ezekből a függőleges vonások nagy részét egyszerűen kispórolták. A Hälsinge-rúnák ismerete elveszett, és a kutatók sokáig értelmetlen macskakaparásnak vélték az ilyen feliratokat, míg a tizenhetedik században Magnus Celsius svéd tudós újra meg nem fejtette őket. (Az ő unokája volt Anders Celsius, a Celsius-skála megalkotója.)

A Hälsinge-rúnák
(Forrás: Wikimedia commons)

List osztrák rúnamágus mai hívei épp azzal érvelnek, hogy ha a germánok idővel változtattak az írásukon, akkor tulajdonképpen List is megtehette, tovább folytatva ily módon az ősi hagyományt. Ezzel csak az a probléma, hogy maga List egyáltalán nem így gondolkodott, hanem ragaszkodott ahhoz, hogy az ő rúnasora az, amiből a többi származik, tehát időben korábbi és nem későbbi.

Ez a kedvencem, lehet belőle több?

A huszadik században konstruált jelsorok egyebekben is eltérnek a germán törzsek által valóban használtaktól. Például megfigyelhetjük, hogy Wiligut listájában számos jel ugyanazt a hangértéket képviseli. Ez a természetes nyelvekhez használt ábécékben leginkább akkor fordul elő, ha valamilyen korábbi nyelvállapotban még különbözőek voltak a hangok. (Például ilyen a magyarban a j és az ly.) Himmler házi varázslója azonban a t hangra három különböző betűt is kitalált, sőt ebből az egyiket besorolta az ábécé elejére! Ez két okból is furcsa.

Egyrészt azért, mert Wiligut Listhez hasonlóan azt állította, hogy az ő rúnasora képviseli a legősibb állapotot; ha ez valóban így lenne, akkor valószínűleg nem tartozna több betű ugyanahhoz a hanghoz. Másrészt pedig azért, mert a futhark első néhány rúnája sajátos jelentéssel bír, tehát azokat nem biztos, hogy okos dolog megváltoztatni. A germán futhark szó ugyanis rövidítés, az első hat betű összeolvasásából ered. (Mintha magyarul abcdef-nek hívnánk az ábécét.) Wiligut - Listtel szemben - szemlátomást nem érezte fontosnak, hogy legalább az elnevezés megmaradjon: az általa megadott új sorrend alapján legfeljebb tmkfao-nak hívhatta volna rúnasorát, de szerencsére nem tette.

(Harmadrészt pedig a futhark esetében épp ellenkező irányú volt a változás: a fiatalabb futhark kevesebb jelet tartalmaz, mint az idősebb.)

Légyszi még a horogkeresztet is vegyük bele!

Honnan jöttek az "új", tehát az idősebb és fiatalabb futharkban nem szereplő jelek? Mind List, mind Wiligut hangsúlyozta, hogy látomásban jutottak a jelsorokhoz, de valójában a teljesen új betűket is általában megtalálhatjuk más kapcsolódó ábécékben.

A Wiligut-féle wend-horn például a rúnanaptárban szerepel. Ezt a középkori Svédországban használták dátumok lejegyzésére: tizenkilenc éves ciklusa volt, viszont a fiatalabb futharkban csak tizenhat betű szerepelt. Megoldásul betoldottak három extra jelet, ezek szerencsére a Unicode-ba is bekerültek: a nevük arlaug (ᛮ), tvimadur (ᛯ) és belgthor (ᛰ). A wend-horn egy az egyben azonos a tvimadurral.

Rúnanaptárak a lundi történeti múzeum gyűjteményéből
(Forrás: Wikipedia)

Wiligut a sig-rúnákat előszeretettel egészítette ki csinos kis horogkeresztekké. Ez a korabeli germánoknak valószínűleg eszébe sem jutott volna, viszont huszadik századi szerzőink egy másik betoldása legalább a német kultúra része, ha időben kicsit későbbi is, mint a rúnák. A mind List, mind Wiligut által a listába gibor néven bevett középkori Wolfsangel (= farkasfogó) szimbólum rúnaszerű jellege sokaknak feltűnt, de semmilyen történelmi bizonyíték nincs arra, hogy valóban köze lenne a rúnákhoz. A legkorábbi írásos magyarázatok szerint a jel egy konkrét eszközre utal: ez egy farkascsapda, amire húst erősítenek, és az állat rávetvén magát beleakad a kampós végébe. Magának a szimbólumnak több különböző változata is létezik, középen áthúzva, elforgatva, és így tovább.

Oestrich-Winkelnek, Tokaj német testvérvárosának címere farkasfogóval
(Forrás: Wikipédia)

Végül pedig videón is megnézhetjük, hogyan festett ez az eszköz: német régészek tizenharmadik századi farkascsapdákat találnak.

Irodalom

Goodrick-Clarke, N. (2004): The Occult Roots of Nazism. London: Tauris Parke.

The Unicode Standard, Version 6.0

Widar, K. [Wiligut, K. M.] (1934): Gotos Raunen - Runenwissen! Hagal, 11(7): 7-15.