A görög rokonságát tekintve indoeurópai nyelv. A családon belül közeli rokonai nemigen ismeretesek, de távolabbról rokonai a latin, a germán nyelvek, a kelta, a szláv, a balti, az ind, az iráni nyelvek, az örmény, az albán és a tokhár, hogy a főbb nyelvcsoportokat/nyelveket említsük a családon belül. Nagyon sok archaikus vonást őriz a görög, pontosabban sok olyan vonást, amelyet az indogermanisták archaikusnak tartanak – persze ehhez hozzá kell tennünk, hogy az alapnyelvet hagyományosan úgy rekonstruálták az 1870-es évekkel kezdődően, hogy a görögre nagy mértékben támaszkodtak, és sok hangtani és nyelvtani tulajdonságát vetítették vissza az alapnyelvre.

Történészek szerint a görögök elődei mintegy négyezer évvel ezelőtt jelenhettek meg a Balkán-félszigeten, ahol a görög nyelvet a mai napig beszélik. Azt, hogy sok évszázad alatt hogyan és mivé alakult a görög civilizáció, és milyen meghatározó szerepet játszott az európai művelődéstörténetben – nagyrészt latin nyelvű közvetítéssel –, mindenki jól tudja. A homéroszi eposzoktól az Újszövetségig az egész európai kultúra meghatározó szövegei keletkeztek és hagyományozódtak a görög nyelv különböző változatain. Ennek fényében különösen érdekes, hogy a legkorábbi görögül írott szövegeket csak mintegy hatvan évvel ezelőtt fejtették meg.

Táncosnő egy krétai freskón (i. e. 1600–1450). Töredékesek az ismereteink.
(Forrás: Wikimedia commons / Wolfgang Sauber / CC BY-SA 3.0 2.5, 2.0, 1.0)

A görög írásbeliség régóta ismert olyan emlékei, amelyeket a mai napig használatos betűírás korábbi változataival írtak, mindig is a legrégebbi európai írott – és irodalmi – szövegek közé számítottak, hiszen az i. e. 8. századdal kezdődően egyetlen más európai nyelv és kultúra sem dicsekedhet folyamatos hagyománnyal. Ebből a századból származnak ugyanis a legrégebbi görög betűírásos leletek, és nagyjából erre az időszakra teszik a görög irodalom kezdetét, a homéroszi eposzok keletkezését is. Az 1950-es években azonban kiderült, hogy az első görög nyelvű írott emlékek századokkal régebbiek még ennél is.

Kezdetben vala a lineáris B

Krétáról és a szárazföldi Görögország egyes területeiről (Pülosz, Théba, Mükéné) különös jeleket hordozó kövek és agyagtáblák kezdtek előkerülni a 19. században. A helyszínen végzett ásatások során egyre több ilyet találtak, és nyilvánvalóvá vált, hogy írott szövegekről van szó, de senki nem tudta a különös, más európai írásokhoz nem hasonlító „hieroglifákat” megfejteni és a szövegeket elolvasni. Annál is érdekesebb volt mindez, mert sejteni lehetett, hogy ezek talán egész Európa legrégibb írott szövegei.

Arthur Evans angol régész az 1890-es évekkel kezdődően és a 20. század első felében úttörő jelentőségű feltárásokat folytatott Kréta szigetén. Nem fogunk itt arról írni, hogy általában mi volt a jelentősége az általa felállított őstörténeti elméleteknek, a „minószi kultúra” konstrukciójának, csak az általa megtalált írott emlékekről szólunk röviden. Evans háromféle írást különböztetett meg a föllelt, az i. e. 2. évezredre datálható tárgyakon, bár egyiket sem tudta megfejteni. A legkorábbit erősen képszerű, piktografikus jellegére való tekintettel hieroglifikusnak nevezte. A leghíresebb emlék, amely ilyen feliratot hordoz, a sok szempontból titokzatos phaisztoszi korong.

A phaisztoszi korong.
(Forrás: Wikimedia commons)

Az évezred közepére és második felére datálható emlékek írását Evans egészen más jellegűnek találta, kevésbé képszerűnek, egyszerűbb szerkezetűnek, ezért ezeket lineárisnak nevezte el. Mivel pedig felismerte, hogy ezen belül is két különböző írásforma követi egymást, ezeket lineáris A, illetve lineáris B névvel illette.

Lineáris A feliratú töredék
(Forrás: Wikimedia commons / Portum, Hexagon1 / CC BY-SA 3.0)

Mindhárom írásrendszert szorgalmasan kutatták sokan. Már Evans életében, majd halála (1941) után többféle elmélet látott napvilágot velük kapcsolatban. A három írás közül mindazonáltal a mai napig csak egyet sikerült megfejteni, a legfiatalabbat, a lineáris B-t. A minden kétséget kizáró bizonyítással az 1950-es években állt elő egy Michael Ventris nevű fiatal angol építész, amatőr régész és munkatársa, John Chadwick, egy cambridge-i filológus, aki a második világháború alatt kódfejtőként is dolgozott. Ventris is több lehetőséget végiggondolt; hosszú ideig pl. teljesen komolyan abból a föltevésből indult ki, hogy a táblák nyelve etruszk, vagy annak egy közeli rokona. Végül azonban ő és Chadwick voltak azok, akik kimutatták, hogy a kérdéses táblákon található furcsa írással a görög nyelv egy nagyon korai változatát írták, és a szövegeket apránként meg is fejtették.

Lineáris B feliratú töredék
(Forrás: Wikimedia commons / CC BY-SA 3.0, 2.5)

A számok nem hazudnak

A megfejtés folyamatáról és módszereiről, valamint az egész kérdéskörről izgalmas összefoglalást ad John Chadwick magyarul is megjelent könyve (A lineáris B megfejtése, 1980, Gondolat). Érdekessége az, hogy a szilárd és széleskörű nyelvismeret mellett alapvetően a kódfejtés matematikaibb jellegű módszereire támaszkodtak – hiszen ne felejtsük, ismeretlen írás ismeretlen nyelvet takart, mivel nem tudhatták, hogy a táblák nyelve görög.

Azt viszonylag könnyű volt kitalálni, hogy az írás szótagírás, mert kb. 90 jelet azonosítottak – ez egy fogalomjelölő íráshoz kevés, egy hangjelölő íráshoz (betűíráshoz) viszont sok. Persze egy nyelvben ennél sokkal többféle szótag van, és a lineáris B-ről is hamar kiderült, hogy sokmindent leegyszerűsítve jelöl, pl. a szóvégi és szótagvégi mássalhangzókat általában nem írja, így a kéttagú ka-ko jelsor lehet a khalkos ’bronz’ írásmódja, a pa-te a patér ’apa’, és így tovább. Az egyes szavak azonosítása egyrészt képszerű jelek, másrészt számok, felsorolások segítségével kezdődött, amelyekből sok fordult elő a táblákon. Az ismétlődő, de a végén nem ugyanazt a jelet mutató jelsorok nagy száma segített azonosítani a ragozási típusokat (ti-ri-po ’háromlábú üst’, ti-ri-po-de ugyanaz kettes számban, a klasszikus görögben tripousz és tripode). Mindezzel természetesen csak apró részleteket villantunk fel egy izgalmas és hosszú felfedező munkából.

Hány darab háromlábú üst van a raktárban?

Tartalmilag a szövegek csalódást okozhattak némelyeknek, akik a távoli múlt ködéből fölsejlő, még a Homéroszénál is mintegy 600 évvel régebbi eposzok töredékeire számítottak – vagy legalábbis valamilyen irodalminak nevezhető szövegekre. Ezeken a táblákon ugyanis semmi más nem található, mint hivatali följegyzések, leltárkészletek leírásai, a paloták terményraktárainak nyilvántartásai, katonai egységekre vonatkozó rövid följegyzések és hasonlók. A történészek számára ugyanakkor óriási a jelentőségük, hiszen sokmindent elárulnak a korabeli görög világ egy részének életéről, és nem kevésbé fontosak a nyelvészek számára, hiszen nemcsak egész Európa legrégebbi nyelvemlékeit alkotják, de a mai napig legjobban dokumentált nyelvcsalád, az indoeurópai legrégibb írott emlékei is egyszersmind (a kisázsiai nyelvekéi mellett).

Az i. e. második évezred közepe táján virágzó ősi, görög nyelvű kultúra máig nem egészen tisztázott körülmények között hirtelen összeomlott 1200 táján, és utána évszázadokig semmi nyoma nincs írásbeliségnek vagy másfajta civilizációs fejlődésnek. A mai napig ismert és használt hangjelölő görög írásrendszer a „sötét korszak” végeztével, 800 körül bukkan fel, mint a föníciai (sémi) írás átvett és megváltoztatott formája. Erről a korszakról fog szólni következő cikkünk.