Az az érzésem, hogy egyre több hozzánk érkező kérdés vonatkozik a levélírók szubjektív érzéseire, tetszésére és nem tetszésére, márpedig ezekre nehéz bármit is mondani. Beatrix nevű olvasónk is arra panaszkodik, hogy egy jelenség „nagyon nem tetszik” neki. Igaz, hozzáteszi, hogy nemcsak stiláris kérdésnek, hanem „helytelen használatnak” is tekinti a kérdéses jelenséget:

Nekem nagyon nem tetszik, mikor valaki a „kérlek, tedd ezt” vagy „kérlek, csináld úgy” formula helyett a „kérnék” szót használja: „kérnék egy továbbítást” a „kérlek, továbbítsd” helyett. Úgy érzem, ez nem pusztán stiláris kérdés, hanem helytelen használat is. Sőt, azt érzem benne, hogy aki így kér, annak kérni derogál. Ezért a maga számára puhítja meg azzal a kérést, a kellemetlenséget, hogy ezt a formát, módot használja, hisz így kihagyható a mondatból a másik fél; az, akitől kér.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Nem hagytam el semmit a levélből, így nem fér kétség ahhoz, hogy Beatrix nem indokolja meg, miért tekinti „helytelen használatnak” a kérnék egy továbbítást-típusú szerkezetet. Marad tehát a szubjektív, ízlésbeli megítélés.

Először is tisztázzuk a jelenség lényegét. Beatrix csak a kérnék szóalakot említi, pedig a feltételes mód használatának nincs jelentősége a szerkezet szempontjából: a kérek egy továbbítást változatot is hallani. A lényeg az, hogy a beszélő ilyenkor az ige egyik bővítményét nem alárendelt mondattal (pl, tedd ezt, csináld úgy), hanem helyette egy névszói szerkezettel (egy továbbítást) fejezi ki. Erre természetesen a magyar nyelv szabályszerűségeinek értelmében minden alapja megvan, a kér ige állhat tagmondatszerű és névszói szerkezettel kifejezett bővítménnyel is. A „helytelen használatot” tehát kizárhatjuk.

Ezért maradok én is az ízlésnél, ízlelgetésnél. Beatrice jól érzi, hogy aki ezt a szerkezetet használja, azért teszi, hogy ne kelljen a másik félre hivatkozni, akitől kér valamit. Ha ugyanis mellékmondatot használna, abban szerepelnie kellene egy ragozott főigének, amelyiknek az alanya a megszólított (tedd ezt, továbbítsd stb.). Miért próbálja a beszélő elkerülni a (közvetett) megszólítást? Például lehet, hogy nem akar választani a tegező és a magázó (sőt, a tetszikező) forma között. A mindennapi életből tudjuk, milyen nehéz sokszor a választás. Aztán az is lehet az ok, hogy nem akarja feltétlenül a megszólított nyakába varrni a kérés teljesítésének feladatát (például az is megfelel neki, ha nem a megszólított továbbítja azt a bizonyos dolgot, hanem valamelyik beosztottja). A megszólítás hiánya szerintem csak ilyen közvetett módon enyhítheti a kérést (másra is bízhatja a megszólított a teljesítését), de nem mondanám, hogy ettől a megszólalónak „derogálna” kérnie.

Van akinek nem derogál kérni (illetve nem kérni – szórólapokat)
(Forrás: Wikimedia Commons / Smallbones)

A levélből úgy veszem ki, hogy Beatrix erősen helyteleníti az enyhítést, a kérés „megpuhítását”. Pedig tudtommal a Föld minden részén, a legtöbb kultúrában szokásos dolog ez, a magyarban is. Például Beatrix példájában leginkább a feltételes mód használatára (kérnék, nem pedig kérek) mondhatjuk, hogy az enyhítés a célja. A feltételes módú igealakokat a magyarban jellegzetesen a tényellentétes (kontrafaktuális) feltételes mondatokban használjuk, vagyis olyanokban, amelyekben a feltételről (amit a feltételes mondat előtagja, a ha ... kezdetű tagmondat tartalmaz) azt állítja a beszélő, hogy nem valóságos tényállásra utal. (Az utótagról pedig, mint minden feltételes mondatnál, azt állítja, hogy az előtag teljesülése esetén fennállna.) Tehát ha a kérést, amelyikben a kérnék igealak szerepel, feltételes mondattá egészítenénk ki, az valami olyasmi lenne, hogy kérnék továbbítást, ha egy bizonyos feltétel teljesülne, de az a feltétel nem teljesül. Vagyis a feltételes módú kérnék alak azt a képzetet idézi fel, hogy a kérés nem is történik meg. Ez aztán enyhítés a javából! És még rá lehet tenni további lapátokkal: szeretnék kérni, szerettem volna kérni, és így tovább.