Korábbi cikkünkben áttekintettük a női családnevekhez kapcsolódó fogalmi hátteret, valamint a magyar és a német nyelvre jellemző példákat. A befejező részben a térség többi nyelvét vizsgáljuk.

Bohemiko-szlavikum

Az első részben említett bajor Märkl név köznémet írásformája (azonos /merkl/ ejtés mellett) a jelenlegi német kancellár Merkel vezetékneve. Ha megnézzük az Angela Merkelről szóló szlovák Wikipedia-cikket, akkor ott azt találjuk, hogy „Angela Dorothea Merkelová, rodená [= született] Kasnerová”. Ugyanezt a Merkelová formát veszi főalaknak a cseh cikk is. A csehben és a szlovákban olyan erős a kényszer a társadalmi szerepű szavak nem szerint formáinak a megkülönböztetésére, hogy külön műszava is van annak, hogy a férfi alakokból hogyan képezzük a női szóformákat: szlovákul prechyľovanie [prechiloványie], csehül přechylování [przsechiloványí], azaz ’áthajlít(ód)ás’. A közfőneveken kívül ez ebben a két nyelvben kiterjed a családnevekre is, sőt mint láttuk, normatív nyelvhasználatban még a külföldiekére is.

Angela Merkelová
(Forrás: Wikimedia Commons / RudolfSimon / CC BY-SA 3.0)

A szláv névhasználatban alapvető jelentőségű, hogy a családnév formailag melléknév-e, avagy sem. A melléknévi alakúak főszabály szerint „áthajlítódnak” (ezt részletesebben l. később), a nem melléknéviek nem. Ez utóbbi alól kivétel a cseh (morva) és a szlovák, mert itt a nem melléknévi családneveknek is van külön női formájuk, egységesen -ová végződést vesznek fel: l. Merkelová mellett Szabóová, illetve Nováková. Ez voltaképpen főnevesedett birtokos melléknévképzős alak: a Novákova [dcéra, žena] ’Novák [lány]-a, [feleség]-e’ típusú körülírások univerbációja (egyszavas formává válása). A Zsolna városának könyvében a XV. sz. közepétől lehet az -ová szlovák használatát igazolni. Cseh területen egy évszázaddal korábbról adatolható.

Az -ová a hivatalos használatban egyeduralkodóvá vált, de régen voltak más képzők is, amelyek a jelenkori nyelvjárásokban még élnek. Ezek rendszerint olyan kicsinyítő képzők, amelyekkel egyébként a közfőnevek nőnemű párjai alakulnak. A legfontosabb közülük a -ka (-ovka, -ička), amely főleg középszlovák falusi környezetben mai is az -ová-val vetekszik: alföldi szlovákként a szerzőnek is ez a természetes köznapi forma. Emellett, különösen asszonynevekben, északon és keleten használatos az -uľa, keleten az -aňa (és elvétve az -icha), nyugaton az -ena (-ina). A -ka és az -aňa adja a legrégebbi dokumentált szlovák eseteket a Kassai városi könyv XIV és XV. sz. fordulóján írt bejegyzéseiben. Az -ová mellett a cseh nyelvjárásokban leginkább a -ěvá, -ička, -ice, -ka használatos még női családnévképzőként.

A melléknévi formájú vezetéknevek esetén a férfiak a hímnemű, a nők a nőnemű formát használják, azaz cseh-szlovák lakosnévi -ský (-sky) ~ -ská (-ska), általános melléknévi -ý (-y) ~ -á (-a), birtokos melléknévi -ov ~ -ova, -in ~ -ina. Ez a nem melléknévi alakok hajlításával ellentétben nemcsak a csehre és a szlovákra igaz, hanem szinte minden szláv nyelvre, vö. az idősebbeknek Lenin feleségeként ismerős Krupszkaját (: Krupszkij), az irodalmi Anna Karenyinát (: Karenyin), Marie Curie eredeti Maria Skłodowska (: Skłodowski) nevét stb.

Krupszkaja 1890-ben
(Forrás: Wikimedia Commons)

A fentiek alól kivételt jelent a délszláv nyelvek nyugati és középső tömbje (Szlovéniától Szerbia-Montenegróig), ahol a női vezetéknevek nincsenek hivatalos használatban. Azonban elsősorban szlovén területen a köznapi és informális gyakorlat ettől „cseh-szlovák mértékben” eltér: a nők esetén az apa, a férj családnevéhez a kemény -ova, illetve a lágy -(j)eva toldalék járul, esetleg némi lekicsínylő éllel a -ka toldalék. Itt a melléknévi formájú nevek is így hajlítódnak: a szlovén Mali ’kicsi’ családnévből nem *Mala lesz, hanem Malijeva.

A szláv nyelvek kapcsán szólnunk kell az apai névről (oroszul otcsesztvo). Ez az apa (elvétve az anya) személynevéből képződik, és nem öröklődik, ugyanakkor a kételemű névadás nagyon ősi, a germánnal párhuzamos csírája. Az egyik minta szerint ezek birtokos melléknévképzővel alakultak, kezdetben -jь, majd -ov ~ -ev, vagy nőnemű (vagy úgy ragozandó) tövek után -in toldalékkal, illetve nőknél ezek nőnemű változataival. A másik minta az -ič (-ич, -ić) apanévképző használata volt. A vezetéknevek kialakulásával a régi apai név sokszor átértékelődött örökölhető családnévvé: ezért gyakoriak az ilyen végű szláv vezetéknevek. Ugyanakkor nagy területen megmaradt az apai név. A keleti szláv vidéken az új apai névi funkciót bővített képzők fejezik ki, vö. a jellemző orosz Ivan Ivanovics Ivanov, illetve az Anna Ivanovna Ivanova típusokat. Ez a háromelemű névadás a nagyorosz területen lehatolt a népnyelvig, ukrán és fehérorosz közegben azonban csak a hivatalos névhasználat része. Ez a korlátozott használat igaz a bolgár-macedón viszonyokra is, csak ott az apai név képzője egységes -ov(a) ~ -ev(a) maradt, így az apai név az apanévi családnévtől formálisan nem különíthető el. Ha itt használják az apai nevet, akkor azt inkább a vezetéknév helyett, nem örökölhető ragadványnévként alkalmazzák.

A ragadványnév a szűkebb, vagy tágabb környezet által adott nem hivatalos név. Ennek legegyszerűbb esete a rögzült becézett személynév, amikor pl. a Kovács családon belül az azonos István személynév miatt az apát Pityu, a fiát pedig Isti néven szólítják. De az apa családon belüli ragadványneve lehet Tata, a fiúé Öcsi is. A következő lépés az, amikor a ragadványnevet megkülönböztető névként használja a tágabb környezet: pl. az utcában élő két Kovács István nevű gyereket az apjuk köznapi neve alapján Pityu Istvánnak (vagy Tata Istvánnak), illetve Sanyi Istvánnak említik. Pityu István gyereke ezek szerint majd Isti János, vagy Öcsi János lehet. A megkülönböztető névből akkor lesz vezetéknév (családnév), ha örökölhető lesz: tehát Pityu István gyermeke  Pityu János lesz (előbb szóban, majd írásban is), nem Kovács János.

Hasonló volt a helyzet a XIX. sz.-ig a szerb-montenegrói területen is, csak a háromtagú névadás formálisan sem lett elterjedt: ugyanakkor pl. a szerb irodalmi nyelvet megalkotó Vuk Karadžić gyakran nevezte magát is az apja után Stefanovićnak. Horvát és szlovén területen is előfordult az apai név ragadványnévi használata. A nyugati szlávok közt azonban az apai név eleve kevésbé lehetett elterjedt, mert ott kevesebb ilyen típusú vezetéknév figyelhető meg, és a családnevek kialakulásával ez teljesen megszűnt.

Vuk Stefanović Karadžić a jugoszláv tízdínároson (2000)
(Forrás: Wikimedia Commons / Narodna Banka Jugoslavije)

A fent tárgyalt női családnevek nem különböznek aszerint, hogy az illető hajadon (azaz az apai családnevet viseli), vagy férjezett (vagyis a férj családnevét hordja). De vannak ettől eltérő szláv gyakorlatok is. A lengyel népi nyelvhasználatban a hajadonoknak -ówna [uvna], a férjezetteknek -owa [ova] képzős családnévi alak jár: vagyis egy Karpluk nevű férfi felesége Karplukowa, a lánya pedig Karplukówna lesz, annak ellenére, hogy a hivatalos használatban mindhármuk Karpluk nevű. Hasonló megfigyelhető némely archaikus délszláv népnyelvi környezetben, ahol a hajadon családneve -eva (-ova), a férjezetté pedig -ka toldalékos.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Baltikum

A litván leánykori családnevek toldalékai voltaképpen kicsinyítő képzők, és hímnemű -aitis stb. formáik apanévi családnevet képeznek. Újabban az angol Miss ~ Mrs megkülönböztetést felülíró Ms mintájára a családi állapotot ki nem fejező puszta -ė végződés is anyakönyvezhető női családnévi formaként, de ennek a lettől eltérően nincs hagyományos előképe.

A lengyel népi gyakorlatnak megfelelő megosztást a litván hivatalos szinten alkalmazza: a férjezett nőket az -(uv)ienė [(uv)^ji^ön^jé], a hajadonokat az alapnév tövétől függő -aitė [ajt^jé], -ytė [^jít^jé], -utė [ut^jé], -iūtė [^jút^jé] toldalékok jelzik, amelyek a megfelelő -as (-a), -ys ~ -is, -us, -ius végződések helyébe lépnek. A kurgánteóriájáról ismertté lett Marija Gimbutas eredeti névformája a férje után Marija Gimbutienė volt, ő maga Marija [Birutė] Alseikaitė néven született, az apja Danielius Alseika volt, az anyja pedig Veronika Janulaitytė-Alseikienė. Ma már a férjezett neve lehetne Litvániában hivatalosan is a családi állapotot ki nem fejező Gimbutė, Ha az az idegen családnevet a balti nyelvek ellátják a ragozást lehetővé tevő nyelvtani végződéssel, akkor már fonetikusan át is írják még a latin betűs eredetieket is, a személynevet pedig sokszor lefordítják. A litván művelt köznyelv a legutóbbi időkben ehhez már nem ragaszkodik, de a lett még igen: így ott a Wikipédiában Jānošs Āders mellett „Baraks Huseins Obama”, „Angela Doroteja Merkele, dzismusi [= született] Kasnere” olvasható. de a férje változatlan vezetékneve, a Gimbutas továbbra sem, mert a balti nyelvek továbbra is igen érzékenyek a nem jelzésére, amely már csak a ragozhatóság miatt is szükséges. Emiatt ezekben a nyelvekben a hímnemet is jelezni kell, még idegen neveken is: ezért említ a litván Wikipédia A[tila] Jožefas névalakot, a lett pedig Jānošs Āderst.

Marija Gimbutas / Gimbutienė / Alseikaitė
(Forrás: Wikimedia Commons / Monica Boirar / CC BY-SA 3.0)

A lett női névhasználat történeti okok miatt eltér a litvántól. Ugyan ebben a nyelvben is jelölni kell a női neveket, de a hajadonok és a férjezettek esetén az alakok nem különböznek, és a hajlítás nem képzővel történik, hanem a ragozási paradigma megváltoztatásával. A felszínen ez úgy jelentkezik, hogy a névvégi -s, -š vagy -is helyébe -a vagy -e lép. Ha a családnév alakilag férfiak esetén is nőnemű, pl. Liepa ’hársfa’, Roze ’rózsa’, akkor a női forma nem változik. Ez is eltérés a litvánhoz képest, ahol a nevet ilyenkor is át kell hajlítani, l. a fentebbi, formailag nőnemű Alseika vezetéknév, amelynek külön Alseikaitė (lány) és Alseikienė (feleség) alakjai vannak.

Hársfa András, azaz Andris Liepa balettáncos
(Forrás: Wikimedia Commons / Dmitry Rozhkov / CC BY-SA 3.0)

Az átfogott területen kívül is előfordulnak női névalakok, de ezek már meghaladják a vizsgálatunk kereteit.

Források és ajánlott olvasmányok

Bojtár Endre: Kevés szóval litvánul. Tankönyvkiadó, Budapest, 1985.

Fodor István (főszerk.): A világ nyelvei. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1999.

Hajdú Mihály: Általános és magyar névtan. Osiris Kiadó, Budapest, 2003.

Kálmán Béla: A nevek világa. (A IV. átdolgozott kiadás változatlan utánnyomása) Csokonai Kiadó. Debrecen, 1996.

Valentová, Iveta: Kde sa vzalo prechyľovanie priezvísk? [Hol jelent meg a családnevek női formája?] In: Kultúra slova 47/5, 2013: 261–281. oldal.

Family name