Korábban többször dicsértük a 444-et nyelvi témájú cikkeik miatt. Talán kék az ég, de nem biztos. Homérosz még azt mondta, hogy zöld című cikkük azonban annyi félreértést tartalmaz és sugall, hogy nem mehetünk el mellette szó nélkül.

Le kell szögeznünk, hogy a színnevek kutatásában számos vitatott kérdés van. Ugyanakkor vannak bizonyos kérdések, melyek teljesen egyértelműek. Az egyik az, hogy az emberek – eltekintve a vakoktól, színvakoktól és színtévesztőktől – nagyjából ugyanúgy érzékelik a színeket. Különbség csupán abban van, hogy hogyan nevezik őket. Hasonlattal élve: attól még, hogy egy nyelvben nincs ’hűvös’ jelentésű szó, nem igaz, hogy az anyanyelvi beszélői nem tudnak kicsit fázni.

A nyelv előtt

A színnevekkel azért vagyunk bajban, mert maguk a színek nehezen meghatározhatóak. A színek lényegében elektromágneses hullámok, illetve ezek keverékei. A látható fény kb. 430 terahertznél kezdődik a vörössel, a gyorsabb hullámokat narancssárgának, sárgának, zöldnek, kéknek és lilának látjuk, a 750 terahertz felettieket pedig már egyáltalán nem. A látható tartományon aluli elektromágneses sugárzást infravörösnek, a felette levőket pedig ultraviolának hívjuk.

Színspektrum
(Forrás: Wikimedia Commons / / GNU-FDL 1.2)

Ezt a több mint 300 terahertznyi széles tartományt azonban nem lehet éles határokra osztani. Ha egy kísérletben variáljuk a fény frekvenciáját, a kísérleti alanyok nem fogják tudni pontosan meghatározni, mikor megy át a piros narancsba, a zöld kékbe stb. – ahogyan a kezükre csorgatott vízről sem tudjuk megmondani, hány foknál van a meleg és a forró vagy a hűvös és a langyos határa. Ráadásul ezek a határok mindenkinél máshol húzódnak: nem csupán nyelvek között lehet különbség, akár családtagok között is folyhat vita arról, hogy egy tárgy kék vagy zöld, míg a vita eldöntéséhez segítségül hívott harmadik kijelentheti, hogy kékeszöld vagy zöldeskék. Ugyanakkor minden színnek szokott lenni egy prototipikus tartománya, azaz van egy bizonyos frekvenciatartomány, melyet mindenki egyértelműen ugyanazzal a színnévvel azonosít.

Zöld? Kék? Kékeszöld? Zöldeskék?
(Forrás: Wikimedia Commons / Antek123 / GNU-FDL 1.2)

A színvakság oka, hogy a háromféle csap közül csak az egyik működik. Színtévesztés esetében a három csap egyike nem működik.

A színeket annak köszönhetően érzékeljük, hogy szemünkben három különböző fényérzékelő receptorsejt (csap) van. Ezek különböző hullámhosszú fényekre érzékenyek, leginkább a 430, 540 és 570 terahertz körüliekre. Az agy ezek aktivitásból alakítja ki a színérzetet. Ez nem is felel meg pontosan a fizikailag érzékelt színeknek, mivel az agyból egy csatorna a vörös és a zöld, egy másik a sárga és a kék tartományára specializálódott, egy harmadik pedig lényegében a fényerőt érzékeli. Ennek köszönhető, hogy ha a vörös és zöld tartományba tartozó hullámok érkeznek a szemünkbe, akkor azokat színtelennek, azaz szürkének érezzük – hasonló a helyzet a  kék és a sárga tartományban érkező hullámok keverékével. Ha minden hullámhosszon kapunk fényt, akkor azt fehérnek érezzük – a fekete pedig a fényhullámok hiánya (sötétben minden tehén fekete, ugyebár). De nem minden általunk látott igazi – nem „színtelen”, mint a szürke – szín felel meg egy-egy frekvencia(sáv)nak, a barna például vörös és sárga hullámok keveréke.

Mindebből következik, hogy az ókori görögök ugyanolyannak látták a tengert, mint mi. (Homérosz persze kivétel, de nem azért, mert zöldnek látta a tengert, hanem mert ő nem látott semmit. Már ha élt egyáltalán.) A különbség a színek megnevezésében lehet.

Homérosz és kísérője kék ruhában
(Forrás: Wikimedia Commons / William-Adolphe Bouguereau (1825–1905))

Színnevek és alapszínnevek

A 444 cikke ismerteti Brent Berlin és Paul Kay tanulmányát is, sajnos a legfontosabb tények nélkül. Berlin és Kay ugyanis nem egyszerűen a színnevekről beszélt – ezek közül valószínűleg bármely nyelvben több van, mint 11 –, hanem az úgynevezett alapszínnevekről. Alapszínnévnek az olyan elnevezéseket tekintették, melyek

• nem bonthatóak további elemekre (tehát a magyarban nem alapszínnév a rózsaszín vagy a narancssárga);
• nem csak egy meghatározott körben használatosak (pl. a szőke a szőrzetre, a kese(ly) a lovakra);

• A türkiz eredetileg francia szó, mely azt jelenti: ’török’.

  nem tartoznak más színnevek körébe (például a türkiz nem alapszínnév, mert a kék egyik árnyalata; ha a narancssárga helyett a narancsot akarnánk alapszínnévnek tekinteni, itt vérezne el, hiszen a narancs mégis csak egyfajta sárga).

Ha szigorúan vesszük ezeket a feltételeket, akkor a magyarban ki kell zárni a pirosat is. Igaz, ezt nem a pírból képeztük, azt a nyelvújítás során vonták el, és kezdték önálló szóként használni. Ám az korábban is érezhető volt, hogy több elemből áll, hiszen ott volt mellette a pirít, pirul, pirong stb. – ilyen esetekben beszélünk fantomtövekről. Ráadásul hasonló helyzetet tapasztalunk a piroséhoz hasonló értelmű vörös esetében is: ez történetileg a véressel azonos. Azt pedig döntsék el kedves olvasóink, hogy a vörös azonos-e a sötétpirossal, vagy a piros a világosvörössel, vagy esetleg más megoszlás van-e közöttük. (Mindenesetre mi a továbbiakban a pirosat alapszínnévnek tekintjük.)

Berlin és Kay arra a megállapításra jutott, hogy az alapszínnevek a következő sorrendben jelennek meg a nyelvekben:

fehér fekete

piros

sárga zöld kék

barna

lila rózsaszín narancs(sárga) szürke

Ahol csak ’fekete’ és ’fehér’ van, ott ezek a szavak sokkal szélesebb körben használatosak, mint a magyar fekete és fehér: a ’fekete’ jelölheti általában a sötét és hideg, a ’fehér’ a világos és meleg színeket. A régi lett mēļš [mél^js] például ’fekete’ és ’sötétkék’ jelentésben is használatos.

A források eltérnek abban, hogy a ’kék’ valóban csak a ’sárga’ és a ’zöld’ után jelenhet meg, vagy meg is előzheti-e őket. Mindenesetre a magyarral rokon komiban van ’kék’ (лöз [löz]), de mellette a виж [vizs] a ’sárga’ és a ’zöld’ jelentését együtt fedi le. Van olyan nyelvjárás, melyben magában inkább ’sárga’, van, ahol inkább ’zöld’ jelentésben használják, de az egyértelműség kedvéért körül kell írniuk: кольквиж [kol^jkvizs] ’sárga (tojássárga, tojászöld)’, турунвиж [turunvizs] ’zöld (fűzöld, fűsárga)’. De van olyan nyelvjárás is, ahol a szó két alakváltozatban ([vizs], [vezs]) volt meg, és ezek egyike a ’zöld’, másika a ’sárga’ jelentésére foglalódott le – viszonylag későn.

Ez azt jelenti, hogy a ’fehér’ és a ’fekete’ minden nyelvben alapszínnév, vannak azonban olyan nyelvek, ahol több alapszínnév nincs is. (Ez azonban nem jelenti, hogy ne lennének más színnevek: lehet, hogy a ’piros’-at egy ’vérszínű’, a ’zöld’-et ’levélszínű’ jelentésű szerkezet fejezi ki.) Ha három alapszínnév van, akkor a harmadik a ’piros’. Ezek után jelenik meg a ’sárga’, a ’zöld’ vagy a ’kék’, de a ’barna’ már csak olyan nyelvekben lehet alapszínnév, ahol az előző hat is az! A ’barna’ után válhat alapszínnévvé a ’lila’, a ’rózsaszín’, a ’narancs(sárga)’ és a ’szürke’ – de ezek sorrendje nem kötött.

Az oroszt azért szokták emlegetni, mert kétféle kéket különböztet meg: a синий-t [szinyij] és a голубой-t [goluboj]. Ezek közül azonban csak az előbbi alapszínnév: utóbbit az orosz Wikipédia is az előbb egy fajtájának írja le (tulajdonképpen zöldeskéknek, melyben nem látszika zöld (?), bár inkább szürkéskéknek tűnik; másfelől jelenthet ’világoskék’-et is), ráadásul képzett szó, tulajdonképpeni jelentése ’galambos’. Ugyanakkor az oroszok hajlamosak valakit kijavítani, hogy valami nem синий, hanem голубой – ami az ellen szól, hogy utóbbi az előbbi változata lenne. A helyzete tehát a magyar narancs helyzetéhez hasonló.

A tanulmányt több kritika is érte, többek között az, hogy bár közel száz nyelvből vett mintát, ebből 78-at nem tanulmányoztak közvetlenül – azaz nem tesztelték alaposan, hogy a színnevek valóban alapszínnevek-e. Láthattuk, hogy ha szigorúan vesszük, az elképzelés nem illeszkedik a magyarra sem, hiszen a piros alapszínnév volta megkérdőjelezhető.

Galambos
(Forrás: Wikimedia Commons / Alan D. Wilson, www.naturespicsonline.com / CC BY-SA 2.5)

Na de mi van a görögökkel?

Hogy jön ez ahhoz, hogy Homérosznál zöld a tenger? Sajnos a 444 cikke nem nevezi meg, melyik színnévről beszél, és forrásait sem linkelni, így önálló kutatásba kell kezdenünk.

A legegyszerűbb megoldás, amire gyanakodhatunk, hogy a görögök olyan színnevet használtak, mely egyszerre fedi le a magyar zöld és kék tartományát: lehet, hogy kontextuson kívül ez inkább a mi zöldünknek felel meg, de használható arra is, amit mi kéknek mondanánk. Ez olyan gyakori a nyelvekben, hogy az angol Wikipédián külön szócikk foglalkozik azzal, hogy mely nyelvek különböztetik meg egymástól a kéket és a zöldet, illetve melyek nem.

A klasszikus kínaiban az egyik alapszínnév a világos sárgászöldtől a csaknem fekete sötétkékig terjedő árnyalatokra használatos (a jele a facsemete jeléből származik, ami a zöldre utal) – tehát lényegében a hideg színeket fedi le. Hasonló volt a helyzet korábban a japánban. Ma már mindkét nyelv megkülönbözteti a kéket és a zöldet. A koreai azonban máig is csak másodlagos színnevekkel képesek megkülönböztetni a kéket és a zöldet, a közlekedési lámpák esetében a zöldre azt a szót használják, mely egyébként prototipikusan a kék árnyalatait jelöli.

Ha kék, akkor szabad
(Forrás: Wikimedia Commons / hyolee2 / GNU-FDL 1.2)

A felsorolt amerikai indián és afrikai nyelvek közül egy sem különbözteti meg a két színt. A zuluban ugyan újabban a ’kék’-et kifejezhetik angol jövevényszóval, de alapszínnévként még közös elnevezés sincs: a kék kb. ’eges’, a zöld ’leveles’ vagy ’füves’.

A pastuban sincs külön alapszínnév a kékre és a zöldre, szükség esetén hozzáteszik a színnévhez, hogy ’mint az ég’, ’mint a növények’. Ezt látjuk a vietnamiban is, ahol a ’mint az ég’, ’mint az óceán’ illetve a ’mint a levelek’ szerkezettel pontosítanak. Az oszétban is hasonló a helyzet, de másodlagos színnevekkel képesek megkülönböztetni az árnyalatokat: a zöld ’füves’, a világoskék ’égszín’, sőt, orosz mintára van ’galambos’ is.

Az iszlám előtt a törökben csak egy szó volt a zöldre és a kékre, az is az ’ég’ szóból képződött. A kazahban ma is ez jelöli az ég, a tenger vagy éppen a növények színét, az ember alkotta zöld dolgokra azonban külön színnevet használnak.

A walesiben, az írben és a bretonban eredetileg egy szó jelölte a kéket és a zöldet (és az ezüstös színeket). A walesiben ma általában egy külön szóval (latin jövevényszóval) fordítják a zöldet, de az eredeti terminust máig használják a növények levelére is. Az írben és a bretonban viszont ez a szó ma inkább a szürkét és a növények zöldjét jelöli, a mai írben egy másik szó utal a zöld tárgyakra – hasonlóan a kazahhoz.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Kiderül innen az is, hogy mi a helyzet az ógörögben. A kék és a zöld megnevezésére három szót használtak: γλαυκός ’glaükosz] ’világoskék’, χλωρός [chlorosz] ’világoszöld’ (ebből lett a klór), κυανός [küanosz] ’(sötét)kék’. A neten kutakodva inkább azt találjuk, hogy az eget Homérosz bronzszínűnek nevezi – ezt általában a napfelkeltével vagy a naplementével magyarázzák. Ennél érdekesebb, hogy a mézet zöldnek nevezi – ám ez sem olyan meglepő, ha utánajárunk, hogy a χλωρός a zöldtől a sárgáig terjedt. Az már meglepőbb, hogy Hektor haját κυανός-nak nevezi – ugyanakkor az említett Wikipédia-szócikkben azt is megtaláljuk, hogy ’szőke’ a mai szerb-horvátban is azt a plav szót használják, melynek egyébként ’kék’ a jelentése. Bármi is ennek az oka, nem gondolhatjuk, hogy határainktól délre már olyan emberek élnek, akik teljesen másképp érzékelik a színeket. A szó egyébként más szláv nyelvekben ’fehér, fakó, világossárga, homokszínű’ jelentésben fordul elő, az indoeurópaiban pedig ’fakó, szürke’ lehetett, tehát  a ’szőke’ lehet a korábbi jelentés. A színnevek ilyen változása nem meglepő: a lettben a mai zaļš ’zöld’ és zils ’kék’ egyaránt az indoeurópai ’sárgá’-ból fejlődött  – ebből származik szlovák žltý [zsltí], orosz жёлтый [zsoltij], az említett görög χλωρός, a latin helvus [helvusz] ’sárga’, az angol yellow ([jelö^u] vagy [jelo^u]) és a német gelb, az ír geal ’fehér’ stb. is.

Sokkal inkább arról lehet szó, hogy bizonyos dolgokra a színneveket másképp használunk, mint általában. A magyar sárga színnév például lovak esetében akár sötétbarnát is jelölhet. Az említett Wikipédia-oldalról az is kiderül, hogy az arab költészetben, akárcsak állítólag Homérosznál, az eget gyakran zöldnek nevezik, sőt, egyszerűen „a zöld”-ként hivatkoznak rá, annak ellenére, hogy egyébként az arab megkülönbözteti a kéket és a zöldet. Ilyen esetben ugyanúgy nem fordíthatunk zölddel, ahogyan a délszlávból sem fordítjuk kéknek a plavot, ha valakinek a hajáról van szó.

Összegzésképpen

Semmiképpen nem igaz, hogy a görögök nem látták a kéket, hiszen szavuk is volt rá. A színészlelésünk független attól, hogy milyen elnevezéseket használunk. Nézzük meg például az alábbi képet!

Különböző vagy azonos?
(Forrás: Wikimedia Commons)

A képen két autót látunk egymás mellett. Ha megkérdeznének minket, hogy mi bennük a közös, akkor rávágnánk, hogy mindkettő piros. Ha azonban azt kérdeznék, hogy azonos színűek-e, akkor aligha tudnánk igennel vagy nemmel válaszolni: tény, hogy mindkettő piros, de nem ugyanaz az árnyalat. Így működik ez attól függetlenül, hogy hány alapszínnév vagy másodlagos színnév van a nyelvünkben.

Hasonló ez ahhoz, mint amikor a fürdőben megkérdezi valaki, hogy a másik medencében is meleg-e a víz. Ha valamivel kevésbé meleg, nem tudunk egyértelmű igennel válaszolni, hanem hozzátesszük: „de nem ennyire”. Attól függetlenül, hogy nyelvünk korlátozza a kifejezési lehetőségünket, nem korlátozza észlelésünket és gondolkozásunkat. Éppen ezért nem szabad a nyelv eszközeiből a beszélőinek világlátására következtetni.

Ajánlott olvasmányok

Beszéd és gondolkodás. In: Kenesei István szerk.: A nyelv és a nyelvek

Kiefer Ferenc: Jelentéselmélet. Bp., é. n., 20-22. o.

Distinction of blue and green in various languages

Basic color terms