A cracked.com öt olyan nemi szetereotípiát gyűjtött össze, melyet állandónak gondolnánk – a valóságban azonban nagyon is változékonyak. Lássuk a listát!

5. Kék a fiúknak, rózsaszín a lányoknak!

Bár sok családban eleve új válogatják a ruhákat (függönyöket, falfestéket, bútorokat, játékokat), hogy bizonyos színek a lányokhoz, mások a fiúkhoz illenek, ez nem mindig volt így. A 20. század elejéig ezzel a kérdéssel egyáltalán nem foglalkoztak. Amikor az 1910-es években megindult a megkülönböztetés, először a fiúknak javasolták a rózsaszínt – mivel az határozottabb, erősebb –, a lányoknak pedig a kéket – mivel az érzékenyebb és finomabb. A húszas években a reklámipar nagyon megosztott volt abban a tekintetben, hogy melyik színt melyik nemhez kapcsolják. Csak a negyvenes évekre vált általánossá, hogy a rózsaszín a lányok, a kék a fiúk színe lett. (Más források szerint a kérdés inkább csak a nyolcvanas években dőlt el.)

4. A fiúk nem sírnak!

A mai kulturális beidegződéseink szerint a sírás a gyengeség, az ügyefogyottság jele. Lányoktól elfogadható, de egy igazi férfi nem sír. Ugyanakkor az ókori görögök idején ez még nem így volt: Odüsszeusz, a tipikus hős többször is sírva fakad – van, hogy csupán azért, mert egy érzelmes dallamot hall. Más kultúrákban akkor kell sírni, amikor egy rég nem látott rokonnal találkozunk. Az ókori görögöknél esetenként el is várták, hogy egy férfi sírjon – például ha családjuk becsülete volt veszélyben. Ez a szokás nem is veszett ki, megmaradt az ókori Rómában és a középkorban is. Beowulf is végigzokogja kalandjait. Még a 19. században is az őszinteség és az erő jeleként értékelték a férfikönnyeket – és nem azért, mert valaki elég bátor ahhoz, hogy megmutassa gyengeségét...

Odüsszeusz sír, míg a szirénak dalát hallgatja
(Forrás: Wikimedia Commons / Herbert James Draper)

3. A nőket a menszesz zavarja a következetes gondolkodásban

A tudósok már nagyon régóta vélik úgy, hogy a menstruációs ciklus teszi a nőket meggondolatlanná, következetlenné, esetenként hisztérikussá – de legalábbis ingadozóvá a hangulatukat. Igaz, gyógymódnak mást és mást ajánlottak. Hipokratész szerint ilyenkor a nő méhe kimozdul a helyéről, nyomja a szívét, éppen ezért minél többet kell közösülnie, hogy méhe visszakerüljön a helyére. Később, a kereszténység eljövetelével éppen azt gondolták, hogy a túl sok szex hat negatívan a nőre. a 18. században viszont úgy vélték, a nő irracionális viselkedése annak a következménye, ha már túl rég nem volt terhes... mondjuk egy hónapja.

Ezzel szemben a modern kutatások nem találtak összefüggést a nők hangulati ingadozása és menstruációs ciklusuk között. Mi több, azok a kutatások, melyek összefüggést véltek találni, a menstruációs ciklus egészen különböző részére teszik a kritikus időszakot. Bár természetesen a hormonok befolyásolják a viselkedést, a nők viselkedését legfeljebb kulturális beidegződéseink miatt tulajdonítjuk a menstruációs ciklus következményének.

2. A melegek mindig mások

A klasszikus sztereotípia szerint a meleg férfiak nőiesek, a leszbikus nők viszont férfiasak. Persze aki csak néhány meleget ismer (pontosabban aki tudja ismerőseiről, hogy melegek – mert azok nem félnek előtte ezt feltárni), az tudja, hogy ez az elképzelés távol áll a valóságtól. Ezért is lehet olyan megfogalmazásokat hallani, hogy „Nem zavar, ha meleg vagy, amíg nem viselkedsz úgy...” De mi az az úgy?

Ez is kulturális sztereotípiáink függvénye. Míg ma inkább nőiesnek képzeljük a homoszexuális férfiakat, a reneszánsz korban éppen az erős férfiasság kapcsolódott össze a homo- ill. biszexualitással: egy hatalommal bíró ember, egy herceg vagy egy híres művész engedhette meg magának, hogy fiúkban és lányokban is örömét lelje. Az 1930-as években pedig a sportos és férfias nőket nemhogy nem leszbikusnak, de veszélyes férfifalónak tekintették.

Karinthy Frigyes és férfifaló felesége, Böhm Aranka
(Forrás: diakszogalanta.qwqw.hu)

Ma már az is furcsának tűnik, hogy a homoszexuálisokat az 1860-as évekig nem tekintették elkülönülő csoportnak. Bár a homoszexualitást megbélyegezték, a közfelfogás szerint ebbe a bűnbe bárki belekeveredhetett. Nem is volt mód, hogy elkülönítsék őket, hiszen szexuális szokásaiktól eltekintve ugyanolyanok voltak, mint bárki más.

1. A nő helye

A nő helye természetesen a konyhában van – legalábbis a konzervatív felfogás szerint. Még az ősközösséget is úgy képzeljük, hogy a férfiak halásztak, vadásztak, gyűjtögettek, miközben a nők a tűzhely körül a gyerekekre vigyáztak. A valóságban azonban nem így történt.

Amíg a a családi gazdaság volt a jellemző gazdálkodási forma, egészen természetes volt, hogy mindenki azt a munkát végezte, amire éppen szükség volt – nemtől függetlenül. A férfiak éppúgy részt vettek a gyermeknevelésben, mint a nők. A változás akkor kezdődött, amikor házon kívül kellett munkát keresni – elsősorban az iparosodás korszakában. Elsősorban a férfiakat foglalkoztatták a gyárakban, így ők egész nap távol voltak az otthontól – „házimunka” a nők nyakába szakadt. Az anyaság csak a 19. század folyamán vált „teljes állássá”. Azt tehát, hogy a nő, illetve a férfi helye hol van, a gazdasági szükségszerűség szabja meg.