ungparty.net/blog/2017/04/01/tobbe-nem-hasznalok-ly-t/ avagy a hejesírástudók lázadása. Tiltakozásul a magyar akadémia hejesírási szabájzat vaskalapossága ellen ezúton bejelentem, hogy mától új írásaimban nem használom az ly-t!

A hollandban is csak etimológiai okai vannak annak, miért írunk az egyik szóban 'au'-t, a másikban meg 'ou'-t. Régen ezeket máshogy ejtették, mára viszont a kiejtésük azonossá vált. Ugyanez igaz az 'ei'-re, ami régen [aɪ] volt (pl. az 'eis' szóban, ami követelményt jelent), ill. az 'ij'-re, ami régen [i:] volt (pl. az 'ijs' szóban, ami fagyit/jeget jelent). Ma ezeket is ugyanúgy [ɛɪ]-nek ejtjük, tehát ma már nincs különbség a 'rijzen' és a 'reizen', a 'leiden' és a 'lijden' kiejtése között. Lényegében itt is csak egyfajta hagyományt őrzünk, mint az 'ly' esetében.

@kalamajka1: Annyira sok szó azért nincs, amik kizárólag abban különböznének egymástól, hogy a az egyikben 'j', a másikban 'ly' van... A homonímák szerintem jóval több félreértést okozhatnak, tekintve, hogy még az íráskép sem különbözteti meg őket ('Hozd meg az ÍRÓT', vagy tudom is én...)

@kalman: Miért nem? OK? Ha már egyszótagú a szó, akkor miért nem? OK?

"táj, háj, váj, fáj": Igen, hozzá kellett volna tennem, hogy egyszótagú tövekre ez nem alkalmazható annyira. És igetövekre egyáltalán nem alkalmazható ilyesmi, igék végén sosincs ly.

@tabug: „A táj, háj, fáj, váj, nem cáfolja ezt a megállapítást?”

Van még sok: baj, báj, száj, zaj, kéj, nej, nyáj, tej, fej(e) – amiket nem, de pl. a búj(ik), toj(ik), (meg)fej szavakat ma is igeként ismerjük.

A legősibb J igeképzőt felvett szavakat tehát ma már nem mindig érezzük igeszerűnek.

A héber háj = élő, nyers. J igeképző nélküli magyar rokonszó a HÓ. Ebből igeszerűvé vált a HÁJ, HAJ, HÉJ. Mind „cselekvésszerű” és befedő értelmű.

A héber vav = horog, kampó, váj = jaj! (mindkettő w-vel, amit megkülönböztet a B/V változó hang betűjétől). A vav magyar rokonszavai a vívó és (el)vivő. Az ősi eredet nyilvánvalóan a karom. Igeszerűvé vált a VÁJ (vájár), VAJ szavakban. Rokonszó, de már V/F kereszt hangváltozással, a FÁJ.

A héber toe = tévelyeg, teá = határt jelöl ki, tijel = kirándul, tajelet = sétány. Itt nyilvánvalóan a magyar TÁJ a régibbi. (A tajga is a leszármazott).

@El Vaquero: A vas-megyei VISZÁLY-t is viszál-nak ejtik. MINDEN Ly-t L-lel ejtenek, pont.

Pedig nem is tanultak nyelvtant - csak úgy, ösztönösen "tudják", hogyan kell ejteni.Tehát veleszületetten tudnak valamit, amit a hivatalos nyelvtudomány a mai napig nem fog fel. S ez biztos, mert én 5 éves koromtól (1949) 21 éves koromig (1965) minden nyáron ott voltam. S azóta is voltam már jónéhányszor.

@tabug: NEM BAJ. Ezek akkor is ősigék. Tááá (kitátott)+ J: ki van tátva. Hááá + J betakar, mint a HÓ

FÁÁÁ + J (pááá: száj, sír, bőg): fá-j!

VÁÁÁ - belevájnak, sikolt: jaj, váj!

A J az ősige képző minden nyelvben. Az L és R csak utána jöttek.

@tabug: Ki lehetne egészíteni, hogy a két szótagos tővégeket.

Bár tővégről beszélni ilyen rövid szavak esetében szerintem kicsit kétséges :)

De várjuk meg Kálmán László véleményét is.

A cikk zárómondata:

"Vagy meg lehet jegyezni, hogy az [áj] hangzású tővégeket a muszáj és a papagáj kivételével ly-nal írjuk."

A táj, háj, fáj, váj, nem cáfolja ezt a megállapítást?

@Krizsa: igen, rosszul írtam, a lakál nem lehet példa. Viszont olyat nem mondanak a veszély helyett, hogy veszél.

Egyébként jó lenne az LY megjóslására egy részletes cikk. Esetleg szakirodalom, ha már más kreált rá 99-100%-os szabályt.

@kalamajka1: "Félreértésre adhat alkalmat."

Úgy érted, hogy ha nem leírva látod, hanem hallod ezt a szöveget, akkor félreérted? Fura, én már sokszor hallottam és egyszer sem volt problémám vele. (Nem mintha egyébként pont félreérthető helyen lenne az a hely/hej a j-ly-től függetlenül is)

Minden ly j-vel való írása ellen (sajnos nem az én ötletem):

"A nagy világon e kívül

Nincsen számodra hej" (vö. hejehujahahaj)

Félreértésre adhat alkalmat.

@Kara-kán: Nem kell, mert így is simán fonémikus az írásunk, sokkal könnyebb mint egy francia vagy angol,

Ráadásul aki akarja, az így is megtanulja, ráadásul ezzel még azt is tudatjuk vele, hogy 1400-ban hogy ejtették, de az is egyértelműen (!) kiderül, hogy most hogy' ejtjük.

"logikus, könnyű" Ja, és neked ez a bajod, nem az s/sz problémaköre...

"nyomorgásnak" Vicces vagy.

@Avatar: "a lián szó, amit esetleg lijánnak is ejtenek"

nálam ez valahol a lián - lyián között leledzik, de valójában egyik se'

@Avatar: @Avatar: A hozzászólásom mondanivalója az volt, hogy a jelenben ragnak / képzőnek kinevezett végződések önkényes, újkori megállapodások. Csak akkor van bármiféle kapcsolatuk a szavak nyelvtörténeti felépülésével, ha egyetlen mássalhangzót tartalmaznak. Az I/J itt mássalhangzó.

S hogy miért ejtjük ma I-nek is, J-nek is, azt az igeszerűből (J, pl. fe-j: felemelkedik, szopik), abból főnév (fej), a főnévből melléknévi igenév: fejő, vagy melléknév: fej-i (a fej része) – tehát a szófajok nyelvtörténeti fejlődéséből lehet megérteni.

Tovább romlik a helyzet, ha a magyar nyelvbe idegenből érkező, semmilyen hangot nem jelölő Y (krix-krax) ragad hozzá a valós hangjaink betűjeléhez (gy, ly, ny, ty), hogy új beszédhangot reprezentáljunk vele. Csakhogy ezek összetett hangok: a Gy általában: Di/j, ritkábban Gi/j. Az Ly is összetett = Li/j. Az Ny = Ni/j, a Ty = Ti/j.

A hibásan írt hall-lya, lyó szavakat azért írtam, hogy halljátok is: nemcsak Vas megyében tér el az Ly és a J kiejtése. Mert az Ly rejtett i-je mindig lágy és emiatt oda nem illő, magas dallamot csempész a szóba. A fól-i/j-ó (folyó) kiejtése épp eléggé eltér a mélyhangú fojó-tól. A gyógyszer neve szakmai műtermék, na igazán...

Idézlek: „...a lián szó, amit esetleg lijánnak is ejtenek, de *lyán mégse lesz belőle. A liánost nem keverjük össze a Jánossal”.

Nem bizony. A lján / lián vegyes hangrendű, míg a János mély. Ettől különböző a két szó. A magyar lány tájszava lyány és nem ján. A héber lán = hál, alvó (még nem asszony:-). A lián is idegen szó, de legyen: a lián fekvő, kinyúló indát jelent.

Az LJ gyök a héberben-magyarban sem nem flektálódott (mert csak A-val alkotnak szavakat), sem nem fejlődött ki (csak 3, illetve 5 szavuk van). Ennek az oka hosszasabb magyarázatot igényel. A héberben az LN sem fejlődött ki, összesen 2 szava van. A magyarban sincs sok, de a legtöbb LN szavunk nem is „igazi”, mert egy végleg felragadt L előrag van a szavak elején. (Ezt sem fejtem ki bővebben.)

A gyöknyelvek mindig „együtt dolgoznak”. Ha az egyikben nagyon szegényes egy gyökváz, akkor a másikban is. Ha viszont dúsan flektált (kar, kár, ker, kér, kor, kór, kör, kúr) akkor előre tudhatjuk, hogy „odaát” is ugyanez a helyzet.

@El Vaquero: Csakis azt modják, hogy GÓLA, GÓLÁK.

Lakál szó nincs a magyarban.

@Krizsa: dehogy hallja a pesti a különbséget az ly és a j között. Egy-két nyelvjárást leszámítva egyik magyar ember sem hallja, mindkettőt pontosan ugyanazzal a j-vel ejtik.

A vas-zalai kiejtésben sem lesz minden ly-os j l. Nem mondják pl. azt, hogy góla vagy lakál. Szóval ennek inkább fuss neki még egyszer.